Új Néplap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-02 / 77. szám

8. oldal Körkép 1999. április 2., péntek V Egyre népszerűbb a kisfürdő A karcagi városi kisfürdő je­lentős társadalmi munkával, 1968-ban létesült. Az önkor­mányzattal kötött szerződés alapján harmadik éve a Nagykun Víz- és Csatornamű Kft. üzemelteti a strandot. Hét évvel ezelőtt, a termálkút javításával kezdődött a fürdő fejlesztése, majd a 33-szor 15 méteres nyitott vízszűrős tan­uszoda, valamint szociális blokk, vendéglátóegység megépítése következett. 1996-ban a kft. jóvoltából megújult a bejárati épület, a közös öltöző tetején női na­pozót alakítottak ki, a ter­málmedencéhez csúszda és napvédő ernyő került, és ket­téválasztották az egyik ter­málmedencét, tavaly pedig a gyermekmedence alját újítot­ták fel. Tavaly 61 ezren keresték fel a strandot - ez a szám két éve még csak 51 ezer volt -, népszerű volt a felnőtt- és gyermek-úszásoktatás, hét végén pedig családi program­nak is sokan választották a kisfürdőt. Nyáron a diákok mellett a gyógyvizes medencét látogató nyugdíjasok és a kisgyermek­kel érkező szülők adták a törzsközönséget. Az egyre népszerűbb fürdő­ben az üzemeltetető az idei szezonra már most készül. Az önkormányzat 4 millió forint­tal segíti a strand idei üzemel­tetését, de a szűkös költségve­tésből a fejlesztéseket már nem tudják finanszírozni, azo­kat a kft. önerőből valósítja meg. így elvégzik a medencék előtti lábmosók átfolyó rend­szerű kialakítását, a gyógyme­dence fa napellenzőinek felújí­tását, az uszoda medenceszű­rőinek szivattyúcseréjét, a ka­bintetőknél a pala- és hullám- lemezcserét. A sóskút tápláló­vezetékét és a sóskút kiegyen­lítő tartószerkezetét is ki sze­retnék cserélni. Pártpolitikusnak alkalmatlannak tartja magát Legalább lélekben maradjanak magyarnak Fekete Gyula író, politikus a napokban Mezőtúron tartott elő­adásában elsősorban a magyarság fogyására, identitástudatuk fokozatos elvesztésére hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta azt is, egyetlen szomszédunkkal megkötött alapszerződést sem he­lyesel a jelenlegi formájában. A neves személyiség a Magya­rok Világszövetsége helyi szer­vezetének meghívására érkezett a városba. A találkozón először a mezőtúri nagyothallók és gyengénlátók irodalmi köre adott műsort. Az író bevezető­jében hangsúlyozta, pártpoliti­kusnak alkalmatlannak tartaná magát, mivel a kötött gondola­tok az írói szabadsággal nem egyeztethetőek össze. De úgy vélte, a közélet ezen ágából sem maradhat ki senki. Még azok sem, akik nem mentek el voksolni a választásokon.- A nem szavazók alkotják Magyarországon a legnagyobb „pártot” - mondotta. A továbbiakban a magyarság helyzetével foglalkozott. A ha­zából nyugatra és Amerikába kerültek lassan teljesen elfelej­tik anyanyelvűket - vélte. Nemzettudatuk megőrzéséért viszont tenni kell. A szórvány magyarságnál csak arra lehet számítani, hogy legalább lélek­ben megmaradtak magyarnak. De nem jobb a helyzet szom­szédainknál sem, ahol meg kell küzdeni a nyelvért éppúgy, mint az oktatásért. Kiemelte, ezen gondok miatt egyetlen megkötött alapszerződéssel sem ért egyet. Kitért a szerbiai NATO-be- avatkozásra is. Bár nem híve az ilyen akcióknak, most történt először, hogy egy kisebbség ér­dekében a nagyhatalmak össze­fogtak. Bizonytalanság azért érezhető, mivel hasonló esetek a világ számos országában elő­fordulhatnak. A belső viszo­nyokról szólva elmondta, a hu­szadik század történelmünk egyik legsötétebb időszakának számít. Kétszer vettünk részt vesztes világháborúban, az ország pe­dig területében és népességé­ben harmadára zsugorodott. Népünk „életkedvét” jelzi, hogy a világ élvonalához tarto­zunk az abortuszok, az öngyil­kosságok számában. Határain­kon belül nem beolvad, hanem pusztul a magyarság . .. Garancsi 20 EVES A MŰVELŐDÉSI KÖZPONT VÁROSI MŰVELŐDÉSI ÉS ZENEI KÖZPONT KHT. Szolnok PROGRAMAJÁNLATA I ÁPRILIS 7. 19.00 óra KRAUSZ ADRIENNE (ZONGORA) ÉS ONCZAY CSABA (GORDONKA) KAMARAESTJE ÁPRILIS 9.14.00 óra NÉPDALKÖRÖK ORSZÁGOS MINŐSÍTŐ VERSENYE ÁPRILIS 9.17.00 óra „ALKALMI KÉPEK” címmel a Nyíregyházi Fotóklub kiállítása A kiállítást megnyitja: Eifert János A magyar gasztronómia képviselői is elismerték Zoboki Zoltánt Palotaforradalmárból kitüntetett A Magyar Gasztronómiáért Emlékéremmel tüntette ki a Magyar Gasztronómiai Szö­vetség Zoboki Zoltánt, a szol­noki Tisza Szálló volt konyha- főnökét Zoboki Zoltán kollégájával, Törjék Attilával Nestlé-bemuta- tószakácsként dolgozik. Zoltán szakmai útja esemény dús. Tizenöt évvel ezelőtt végezte el a kereskedelmi szakmunkás- képzőt és először az Utasellátó­nál, később Pálszabó Mihály mellett dolgozott. Az ő tanítvá­nyának vallja magát hiszen a hí­res szakember keltette fel érdek­lődését a hidegkonyhai verseny­zés iránt. Ezután hat hónapot Olaszor­szágban dolgozott. Azt mondja, az a félév nagyon sokat számí­tott hiszen magas szakmai szín­vonalon folyt a mindennapos munka is. Hazatérve a szolnoki Róza vendéglőben, majd a Tisza rekkel megalakítottunk egy gasztronómiai egyesületet amelynek célja az volt, hogy a szolnoki gasztronómiai élet újra aktivizálódjék. Sikerült is, és ennek a folyamatnak kétségtele­nül én voltam az elindítója. Ezt sokan úgy vették, hogy mi itt „palotaforradalmat” csináltunk, de az idő bennünket igazolt. Zoltán nemcsak készült a ver­senyekre, hanem nagy részt vál­lalt a szervezésben, a szolnoki csapat irányításában is. Úgy érzi, hogy ez a magas szakmai elis­merés a versenyeken túl ennek a munkának is köszönhető.- Nagyon örülök az elisme­résnek, mert azoknak is szól, akik támogatták a munkánkat, és akik aktívan részt vettek a ver­senyeken. Zoltán újabb versenyekre ké­szül kollégáival: Nagyszakácsi­ban a királyi szakácsok verse­nyére és a baseli Európa-bajnok- ságra. - paulina ­szállóban folytatta pályafutását. Stuttgartban egyéni és csapat- Közben kollégáival együtt hazai aranyérem, Ausztriában egyéni és nemzetközi versenyeken in- arany-, Karlsruhéban és a világ- dult. bajnokságon bronzérem, vala­Zoboki Zoltán az Európa-bajnokságra készül FOTÓ: CSABAI Nemzetközi gasztronómiai bemutatókon, versenyeken szer­zett érmeinek rövid gyűjtemé­nye így hangzik: Pozsonyban és mint olimpiai diploma. A siker- sorozat kezdetének 1994-et tartja.- Szolnoki fiatal szakembe­HÚSVÉTI TISZA BUTOR AKCIÓ mmabomainkban ' * Telefon: 63/482 111, Fax: 63/482 122 www.tiszabutor.hu Vezérképviselet: 1139 Budapest, Váci út 81-85. (Lomb utcai bejárat), léi.: (1) 320-8767 Mintaboltok: 6640 Csongrád, Fő u. 59., Tel.: (63) 475-031 • 6720 Szeged, Arany J. u. 17., Tel: (62) 425-829 • 5000 Szolnok, Ostor u. 1/b., Tel: (56) 428-134 ÁPRILIS 14.14.30 óra TOM SAWYER KALANDJAI Az Újszászi Százszínház előadása kisiskolásoknak ÁPRILIS 15.19.00 óra ZORÁN KONCERT ÁPRILIS 16. 21.00 óra ORIGÓ KONCERT ÁPRILIS 17-18. AGYKONTROLL TANFOLYAM ÁPRILIS 21.10.00 óra / / VIDÁM VÁNDOROK zenés műsor óvodásoknak ÁPRILIS 21.19.00 óra „HAGYOMÁNYOK” AMADINDA ÜTŐEGYÜTTES KONCERTJE ÁPRILIS 22.10.00 és 14.00 óra HÓFEHÉRKE & 7VÉGE kézműves foglalkozás gyerekeknek ÁPRILIS 23-24. „MEGYÉNKBE HOZZUK A VILÁGOT” VII. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI TURISZTIKAI ÉS IDEGENFORGALMI KIÁLLÍTÁS ÁPRILIS 25.15.00 óra NÓTAMŰSOR ÁPRILIS 28.10.00 óra FIATAL KULTÚRAKÖZVETÍTŐK V. FÓRUMA ÁPRILIS 28.13.30 óra FILHARMÓNIAI HANGVERSENY ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK RÉSZÉRE Európai és magyar reneszánsz és barokk muzsika a XVI., XVII. és XVIII. századból MÁJUSI ELŐZETES MÁJUS 1-2. AGYKONTROLL TANFOLYAM MÁJUS 13.19.00 óra JAZZ KONCERT Közreműködik: Pege Quartett és Babos Gyula Programjainkról felvilágosítással szolgálunk és jegyek elővételben kaphatók a Városi Művelődési és Zenei Központ Közhasznú Társa­ságjegypénztárában hétfőtől péntekig 15.00-18.00 óráig. Telefon: 06-56/344-133*

Next

/
Thumbnails
Contents