Új Néplap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-27 / 72. szám

Páholy Hatodik oldal 1999. március 28. Bajor Imre az új szappanopera sztárja Hamarosan a 7-es csatornát is láthatjuk majd, legalábbis aki kí­váncsi a tv2 új szappanoperájára, amit majd ezen a címen vetíte­nek április 12-étől. A vezető producer rutinos szappanopera-gyár­tónak számít már e vidéken, hiszen őt Gát Györgynek hívják. nan mint nan hallunk róluk. De meg nekik is lehetnek titkaik. tudta Esztergályos Cecília Legszívesebben a lábaival gesztikulálna. Bármikor képes a légspárgára. Ébredés után arctornával kezdi a napot. Több videokazettát is készített, amelyen nőknek ajánlott torna­gyakorlatokat mutatnak be. Babonás: hafekete macskával találkozik, megré­mül. Csak bal lábbal lép be az öltözőbe, s pre­mierjeire nem engedi él rokonait és barátait. Imád utazni, de fél a repüléstől, ellenben azt a férfit szereti, akitől szárnyakat kap. Közel 100 szerepben lépett színpadra, sok filmben és tévéjátékban szerepelt. Egyszer a nyolcvanas évek közepén férfiszerepet játszott a Nemzeti Színházban. Évtizedekkel ezelőtt a Körszínház egyik elő­adásán rosszul lépett a színpadon és ínsza­lagszakadást szenvedett. Miután befáslizták a lábát, végigjátszotta az előadást, majd ölben vitték be a kórházba. Minden nap tornázik, otthoni bordásfala és szobabiciklije is van. A napokban - 36 év után - vörösre festet­te a haját. Amikor hazament, férje csak annyit mondott: vedd le a parókát! Újításának a Fa­mília Kft. producere sem örült, mivel ragasz­kodik Szépné szőkeségéhez. Imád fotózni, kötni és horgolni. Van egy ágyterítője, amelyre 250 rózsát horgolt. Soha nem iszik és nem dohányzik. A legjobban a háborútól irtózik. Adj bé­két, Uram címmel könyvet is írt. Kedvenc színe a piros és a fekete. Kedvenc költője: Ady Endre. Kedvenc zeneszerzője: Csajkovszkij. Lottózik, de sokszor elfelejti ellenőrizni a nyere­ményeket. A -ES CSATORNA Erős, céltudatos, de néha esendő férfiak, talpraesett, gyönyörű, érzékeny, okos J nők, útkereső fiatalok, életvidám idősek, ba­rátság, szerelem, gyűlölet, szenve­dély és humor. A j háttér egy ke- iJ reskedelmi te- ÆÊ levfziós csa- jm. csa torna, ahol persze zajlik az J élet, többek között éppen őrségváltás történik, új tulaj­donos írja át az adásidőt. A szappanopera április 12-én indul 7-es csatorna címmel és hétköznapon­ként látható majd a tv2-n. Az első harmincöt rész for­gatása a héten kezdődött el és ennek helyszínén igye­keztünk bepillantani a ku­lisszák mögé. Lassan helyére kerül az utolsó csavar is. Rögzítik a cégtáblát, ezután indulhat a műsor. A stáb feszített tempóban dolgozik, a jelenetek felvé­telére szánt idő percnyi pontossággal előre megha­tározott. Ennek ellenére se­hol egy hangos szó, egy ide­ges reakció. Látszik, hogy mind a produkció készítői, mind a főbb szerepeket ala­kító színészek örömmel vesznek részt ebben a kö­zös kalandban. A műterem egyik sarka apró kis sminkszobának van berendezve. A lámpák és a kamerák a helyükön. Felvétel indul. Lucien, a be­mondó (Gergely Róbert) új öltönyét próbálja. Éva, a butikosnő (Bencze Ilona) és nagynénje, Elli néni (Lorán Lenke) sürögnek körülötte. Elli néni fog egy tűt és döf. Úgy egymás után tízszer, mire a vezető rendező, Zilahy Tamás úgy dönt: ez rendben van, jöhet a követ­kező jelenet. Az átállás alatt Waller György producert faggatom arról, volt-e valami váratlan esemény a héten.- Nem, szerencsére nem történt semmi. Pont ma reg­gel beszéltünk róla kollé­gáimmal, hogy lassan vala­minek jönnie kell, mert túl nagy a csend. A nyugalom mellett egyébként a vidám­ság, a barátságos hangulat jellemzi a forgatást. Mintegy végszóra hangos nevetés harsan egy fa árnyé­kában meghúzódó asztal Paulay-díj Holl Istvánnak A színházi világnapon Paulay Ede Díjat ve­hetett át tegnap este Holl István az Új Szín­házban. A díjat a színház dolgozói hozták létre és ezentúl rendszeresen odaítélik a legjobb ala­kítást nyújtó művészeknek. Hogy ki érdemes arra, hogy a közönség előtt átvehesse a szín­ház igazgatójától az emlékplakettet és a vele járó pénzjutalmat, arról mindig a színház társulatának titkos szavazása dönt. A színművész Csehov Cseresznyéskert cí­mű művében nyújtott alakításával érdemelte ki kollégái elismerését. Az Addams Family- sorozat harmadik ré­szében a hátborzon­gató, különc és rejté­lyes Addamsek mély­re ásnak ősi családjuk múltjában, hogy nyo­mára bukkanjanak rég elveszett roko­naiknak, és közben rájönnek, hogy a vér nem válik vízzé. Gomez (Tim Curry) és Morticia (Daryl Hannah) rémisztő fel­fedezést tesz: Addams nagypapát és Addams nagymamát szörnyű kórság támadta meg, amely hatására lassan, de biztosan nor- mális(!) emberekké változnak át. akinek segítségével új­ra olyan kegyetlenek és gonoszak lehetnek, mint fénykorukban, így hát valamennyi Addams útnak indul, hogy részt vegyen egy nagy családi találko­zón. És amint várható, elszabadul a pokol, amikor Gomez, Morticia, a két tűzre- való gyerek, a sápkó­ros komornyik, Fester bácsi és Izé elvegyül­nek a többi Addams között a sorozat eddi­gi legütődöttebb és legkacagtatóbb részében.- enmi ­Színes szinkronizált Sürgősen találniuk kell egy vajákost, amerikai vígjáték - 1998 - 88 perc A szőke indián *ÓNVV London, 1813. A bájos, rés Londonban, először gazdag és előkelő Miriam Sutcliffe gondtalanul éli megszokott társasági éle­tét, ráadásul az esküvőjére készül. Csakhogy léha és enyhén szólva megbízha­tatlan vőlegénye, Hamilton Greer - aki egyúttal távoli unokatestvére is - az utol­só pillanatban közli vele, hogy nem veheti feleségül, mert valami kellemetlen ügybe keveredett, és ezért menekülnie kell, méghoz­zá Amerikába. A fiatal nő, aki nemcsak szépségéről, hanem hűvösségéről is hí­kétségbeesik, belegondol­ni sem mer, hogy az eljegy­zés hirtelen felbontásához mit szól majd az úri társa­ság. Másnap mára rendőr­ség is zaklatni kezdi, és börtönnel fenyegetik egy hazaárulók nevét tartal­mazó lista miatt, amit állí­tólag nála rejtett el az exvőlegénye. Miriam ekkor elhatározza: áthajózik Amerikába, és ha addig él is, megkeresi drágalátos unokatestvérét, hogy tisz­tázza magát. Egyenesen a csipua indiánok közé Bevezető ár' húsvéti matricával 89.- forint, m A Magic Médiával karöltve az HBO kábelte­levíziós csatorna először vállal társprodu­ceri feladatokat magyar játékfilm elkészíté­sében. A Rosszfiúk című filmet az utóbbi időben több sikert elért Sas Tamás rendezi. A forgatókönyv az HBO 1996-os forgató­könyv-írói pályázatán díjnyertes Czető Bernáth László műve alapján készült. A tör­ténet hőse öt nevelőintézeti tinédzser. A ti­pikus közép-európai sztori a korrupcióról, a manipulációról, a hatalommal való vissza­élésről, a fiatalkori devianciáról szól. A film jeleneteit angolul és magyarul is rögzítik, hogy a mű a világ más tájain is eladható le­gyen. A színészek kiválasztása és a próba- felvételek már javában folynak, a- harminc­harmincöt naposra tervezett forgatásra vár­hatóan júliusban és augusztusban kerül sor. így decemberre már a magyar mozikba ke­rülhet az alkotás, amelynek zenéjét Pierrot és Gangxsta Zolee készíti el. - ym ­I ________________________________________I m ellől, amit Bajor Imre, Har­kányi Endre és az egykori ví­zilabdázó, Csapó Gábor ül körbe. Talán annak örülnek, hogy hamarosan önökkel randevúzhatnak a képer­nyőn keresztül minden hét­köznap. -mihály­SZINHAZ Április 3-án 15 és 19 órakor, másnap 19 óra­kor mutatja be a Nyír­egyházi Zenés Szabad­téri Színház az Evita cí­mű musicalt a Thália Színházban. A társulat bármerre jár az ország­ban, óriási érdeklődés kíséri fellépéseiket. Ja­nuárban a Békés Me­gyei Jókai Színházban 3 hét alatt 31 előadáson 12 ezren látták őket. ALTERNATÍV Basszusgitár, harmo­nium, lábasok és min­denekelőtt az énekhang kapott főszerepet Kamondy Ágnes leg­újabb, Egy örömlány feljegyzései című elő­adóestjén. A ma este 10 órakor és holnap 7 órakor lát­ható produkció egy kis csapat közös kísérlete­zésének eredménye. Az előadásban a színpad és a nézőtér minden egyes kis zajának jelen­tősége van. MATINÉ A Táncfórum és a Petőfi Csarnok rendezésében, 30-án, kedden 10 és 15 órakor mutatják be a Szavanna-Hófehérke című, gyermekeknek szóló kétrészes táncjá­tékot a Budapest Tánc­színház előadásában. Abban a család­ban, ahol felnőtt, a zene része volt mindennapjainak. Édesapja karmes­ter volt, s minden testvére játszott va­lamilyen hangsze­ren. Egy napon - még a konzervató­rium hallgatója­ként - megkérték, hogy játsszon egy zenekarban, ahol Lehár Ferenc Arany és Ezüst című keringőjét mutatták be. „Rögtön mély vonzódást éreztem e zene iránt, és úgy döntöttem, hogy sokkal több időt fogok szentelni rá” - vallotta be ezután. Egy célja van a koncertjein: bevonni a közönsé­get úgy, hogy ez a csodálatos zene a lehető legköz­vetlenebbül és legmélyebben érintse őket. Ezen a lemezen felidézi mindazt a vidámságot és egyedi atmoszférát, amely Johann Strauss és a többi bécsi zeneszerző zenéjét jellemzi. - miké ­csöppen, ahol minden képzeletet felülmúló meg­próbáltatások várnak rá. Találkozik Kísértetszem- mel, a „szőke indiánnal”, akit fehér ember létére sok éve befogadtak a csipuák, sőt, az egyik legjobb har­cosukat tisztelik benne. (kelemen)

Next

/
Thumbnails
Contents