Új Néplap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-03 / 52. szám
A rendőrség kihallgatta a szolnoki cserbenhagyásos gázolás gyanúsítottját Nem tudta, hogy elgázolt valakit Múlt héten, hétfőn este a szolnoki Mester úton elgázoltak egy, az út szélén gyalogosan haladó nőt. A jármű vezetője nem állt meg, az áldozat a helyszínen belehalt sérüléseibe. A segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítható tettesről kezdetben nem sokat tudott a nyomozást elindító Szolnoki Rendőrkapitányság. Annyi adat azonban rendelkezésükre állt, hogy a halálos tragédiát okozó jármű egy kisebbfajta teherautó volt, ami a gyalogossal azonos irányban haladt az úton. A baleset után ez a jármű meg sem állt, hanem továbbhajtott Kőtelek felé. Azt már az ügy kivizsgálását végző megyei rendőr-főkapitányság munkatársától tudtuk meg, hogy a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható férfit már másnap elfogták, és ki is hallgatták. A nagy erőkkel folytatott kutatás a teherautó leírása, illetve az azon vélelmezett sérülések alapján kezdődött. A rendőrök több gépkocsitelephelyet jártak végig, míg rátaláltak a kérdéses kocsira. A feltételezett tettes - aki egyébként szabadlábon védekezik - azt mondta el a rendőröknek, hogy hallott ugyan valami koppanást, de azt nem gondolta, hogy egy embert ütött el, inkább kutyára gyanakodott. Az már csak utólag derült ki, hogy a férfi még akkor este, nem sokkal később a baleset után visszatért a helyszínre, ám akkor nem került kapcsolatba az ott lévő, a munkájukat végző rendőrökkel.-hgySzámos helyen a belvízelvezetők betömése okozta a gondot Még növekszik a belvizes terület A hét végén rendezik meg Szolnokon a fiatal közgazdászok országos találkozóját, amely azért is külön öröm, mert a megye- székhelyen hasonló rendezvény több mint 20 éve nem volt. Az Információ és gazdasági növekedés címmel zajló előadás-sorozaton neves előadók fejtik ki nézeteiket a gazdaságról, melynek nemcsak előnyeiről esik majd szó a globalizáció fényében.- Külön öröm számunkra az, hogy Szolnok ad helyet a 18. alkalommal megrendezendő fiatal közgazdászok országos találkozójának, hiszen hasonló méretű, a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) által létrehozott rendezvény több mint 20 éve nem volt a megyeszékhelyen - mondotta a tegnapi sajtótájékoztatón dr. Barta László, az MKT megyei elnöke. Dr. Halm Tamás, az MKT igazgatója mintegy folytatásként elmondta, hogy Szolnok megye egyáltalán nem „kullog a sor végén” az MKT-n belül, itt van a legtöbb rendezvény, és a tagság is a legszervezettebb. Egy ilyen rendezvény létrehozása azonban nem könynyű - mely általában 600-1000 látogatót vonz az országból - Szolnok szállodai kapacitásának szűkössége miatt. Az előadások csokorba szedik majd mai világunk változásait, az információt, mely az egész világot behálózza, valamint az ezzel párhuzamosan zajló gazdasági eseményeket. Gyökeres változásnak vagyunk tanúi - fejtette ki az MKT igazgatója -, ám ennek nem csak pozitív hatásai vannak. A bizonytalanság kora is ez. A világban tradicionális vállalatok egyesülnek. (Folytatás a 3. oldalon) Megyénkben tovább nőtt az elöntött terület, tegnap már 52 ezer hektárt borított belvíz. Ha nem lesz csapadék-utánpótlás, holnaptól már megkezdődhet a csökkenés. A belvizes elöntések nagyságában közrejátszott az is, hogy a termelők betömték a vízelvezető árkokat - erről már dr. Hajós Béla, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára számolt be légi megfigyelései alapján. (Részletek a 3., riportunk az 5. oldalon) A levegőből látszik csak igazán, hogy mekkora területet ural a víz fotó: mészáros János 9. Szolnoki Autó- és Versenyautó-kiállítás Szolnok-Tiszaliget 1999. március 5-7. Látogatóban a Tiszazugban 7. oldal Állásajánlatok 10. oldal Az időjárás beleszólt a szerződésekbe Tiltakoznak a benzinkút ellen Van, aki Déva várává tenné a leendő építkezést Mint arról írtunk, egy vállalkozás benzinkutat „álmodott” a Mezőtúr központi részén már évek óta üresen álló ingatlanra. Több, a környéken élő polgárnak azonban már most rémálmai vannak a gondolattól, és tiltakozásra készülnek. Február 28-án lejárt az a határidő, ameddig a mezőgazdasági termelők megköthették a termeltetési szerződéseket, melyek a földalapú támogatás alapfeltételeként szolgálnak. Az időjárás azonban „közbeszólt”, a kereskedő-termeltető cégek pedig kivárnak, ezért a megyei FVM-hivatal is javasolta a szerződések megkötésére vonatkozó határidő felülvizsgálatát. Mezőtúr önkormányzata korábban már többször akarta értékesíteni a főtéren lévő telket, sikertelenül. Valaha egy bank szándékozott ide székházat építeni, de aztán meggondolta magát. A közelmúltban jelentkezett vállalkozás ötletét, miszerint egy benzinkutat építene az ingatlanra, először kétkedve fogadta a testület, majd beleegyeztek, legyen. Nemrégiben elkészült a tervezett létesítmény látványterve, melyre a műemlék-felügyelet is áldását adta, csakúgy, mint a túri város- . atyák. A végleges szerződést viszont csak a szükséges engedélyek megszerzése után kötik meg. Több, a környéken lakó polgár megdöbbenve fogadta a hírt, hogy töltőállomás lesz lakóháza, lakása közvetlen közelében. Állítólag van olyan, aki mintegy Déva várává tenné majd az építkezést: amit a munkások nappal kiásnak, azt ő éjszaka betemetné. Az egyik lakótömbben élők pedig tüntetéssel adnának hangot nemtetszésüknek. Mint egyikük fogalmazott, ebbe a környezetbe egy benzinkutat tudtak volna a legnehezebben elképzelni. Jobban illett volna egy bevásárlóközpont vagy valamilyen kulturális építmény. Azon pedig végképp megütköztek, hogy minden városatya, még a saját körzetük képviselője is elfogadta a szerintük képtelen ötletet. G. G. A mezőgazdasági termelőknek az idei évtől regisztráltatniuk kell magukat ahhoz, hogy támogatáshoz jussanak. Bár a határidő lejártáig van még bőven lehetőség ennek megtételére, várható, hogy sokan az utolsó pillanatokra hagyják ezt, eddig ugyanis mindössze ezer regisztrációs lapot dolgoztak fel a megyei FVM-hivatalban. A regisztráció mellett a földalapú támogatások másik feltétele az, hogy a termelők termeltetési szerződéseket kössenek, biztosítva azt, hogy a megtermelt növények eladásával ne legyen probléma. Ezzel kapcsolatban gond van, ugyanis a határidőig, február 28-ig inkább szóbeli ajánlatokat tettek a kereskedő-termeltető cégek, a szerződések megkötésével kivárnak, ezért is kérte a megyei FVM-hivatal az ágazat vezetését arra, hogy a rendelkezést felül kellene vizsgálni. Az ágazat vezetésének ugyanis nem szándéka az, hogy a termelőket a támogatásból kihagyja - fejtette ki Gombár Mihály hivatal- vezető, aki hozzátette, hogy ezért várhatóan meg is hosszabbítják a termeltetési szerződésekre vonatkozó előírásokat, legalábbis a határidő tekintetében. Szükséges ez azért is, mert a hó miatt még nincsenek értékelhető állapotban az őszi vetések, a tavaszi munkák pedig nem kezdhetők el az olvadás után azonnal. E. Z. Konténerbe költöztettek egy rákóczifalvi családot Fémdoboz mint élettér Alig néhány négyzetméter- í nyi fémdoboz: ennyi a rákóczifalvi Deli család élettere. Kénytelenek voltak konténerbe költözni, mivel házukat lebontatta az önkormányzat. Az intézkedést a kényszerűség szülte. A házon karvastagságú repedések voltak, bármelyik pillanatban összedőlhetett volna, sem a házban, sem pedig az utcán járók nem lettek volna biztonságban.- Pénteken hozta ki az önkormányzat a két konténert, azóta lakunk itt - mesélte Deli Sán- domé. - Május 26-ig ingyen megkaptuk, utána leszünk igazán komoly bajban. A telek tulajdonjoga ugyanis nem kizárólag a Deli családé, mivel a családfő nyolc lánytest- vére is egyenlő részt birtokol a nagyszülői örökségből. A „szerető” testvérek pedig minél gyorsabban túl akarnak adni a telken, s azt egyelőre senki sem kérdezte meg, mi lesz az ott lakókkal. A perpatvar legvédtelenebb áldozata valószínűleg a família legifjabb tagja, Deliék tizenegy éves fia lesz. Számára alaposan beszűkült az élettér, néhány napot még az iskolából is ki kellett hagynia a házbontás miatt.- Nagyon nehéz - vette át a szót Deli Sándor, - jelen pillanatban nem tudom, mi lesz velünk. A testvéreim döntöttek a sorsunk felett. (Folytatás a 3. oldalon) Ó még nem fogja fel, mi is történik körülötte, holott hamarosan elveszítheti a családját fotó: csabai istván Pékek „feketében”? A feketemunkásoktól szenved a sütőipar - állítja egy szolnoki szakember. Miközben a tisztességes, adófizető pékségeknek az alapanyagok drágulása miatt 8-10 százalékkal kellene növelni áraikat, addig vannak kisebb cégek, melyek a tavalyinál is olcsóbban adják a kenyeret. A Jász Sütőház Kft. igazgatója úgy véli, az adalékanyagok, a szállítási költségek és nem utolsósorban a bérek emelkedése miatt már januárban szükség lett volna a péktermékek árának emelésére. Ám mivel a szükségesnél lényegesen nagyobb a sütőipari kapacitás, a cégek többsége piaci pozíciójuk megőrzése érdekében elhalasztotta az áremelést. Az apáti kft. március 1-jével azonban már többet kér termékeiért. (Folytatás a 3. oldalon) Fiatal közgazdászok találkozója