Új Néplap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-25 / 70. szám
1999. március 25., csütörtök Hazai Tükör 5. oldal Csődközeiben az MTV Nem sikerült tévéelnököt választania az MTV Közalapítvány kuratóriumának keddi maratoni ülésén, mert a jelenlévő 23 tag közül csupán 14-en szavaztak az elnökség jelöltjére, Szabó László Zsoltra. Döntöttek viszont a kormánypártokhoz közel állónak tartott Feledy Péter és Such György alelnöki menesztéséről. Sokan patthelyzetről beszélnek. Valószínű, hogy a 20 civil kurátor mandátumának március 31-ei lejárta előtt már nem lesz mód az MTV Rt. első emberének megválasztására. Már csak azért sem, mert a 30-ára kitűzött újabb összejövetel információink szerint a keddi ülés folytatása lesz, a szabályok szerint viszont egy ülésen kétszer nem szerepelhet ugyanaz a napirendi pont. Egyelőre senki sem tudja, hogy új pályázatot írnak-e ki a fontos posztra, mint ahogy azt sem, hogy mi lesz a gazdasági nehézségekkel küszködő MTV, illetve a két leváltott alelnök további sorsa. Egyikük, Such György az intézmény összeomlásától tart. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a fiaskó után félő, hogy egy másik forgatókönyv szerint gazdasági büntetőexpedíciók indulhatnak az MTV-be. A két nagy hitelező, az APEH és a tb. könnyen csődbe viheti az intézményt. A kormánypártok - egyéb elfoglaltságra hivatkozva - nem kívánták minősíteni a történteket. T. M. A Hamletre is szükség van A tárca utazási támogatással segítené a vidéki diákok színházba jutását, jelentette ki Pokomi Zoltán oktatási miniszter. A Színházi Világnap alkalmából rendezett budapesti fórumon az ország színházigazgatói és Pokomi Zoltán arról beszélgettek, hogy miként lehetne szorosabbra fűzni az oktatás és a színház kapcsolatát. A miniszter meglátása szerint a színházba járóknak csaknem a fele diák, akik között kevés a vidéki. Ezért az OM tervezi, hogy már az idén anyagilag támogatja a vidéki iskolások felutazását. A segítségnek azonban alapvető feltétele, hogy a társulatok színvonalas műsort kínáljanak. Kerényi Imre, a Madách Színház igazgatója szerint nem a darabok minőségével van baj, hanem azzal, hogy hiányoznak az igazi értékek. A legtöbb ifjúsági előadás ugyanis vagy szórakoztató műfaj, vagy csak a kisebb gyerekeknek szól. Pedig legalább ennyire szükség volna a Hamletre és Az ember tragédiájára is. (h. gy.) 97,5 milliárd forint lakáscélú támogatásokra Otthonteremtési kedvezmények A munkabérek és a lakásépítés költségei közötti szakadék ma még jó néhány család „fészekrakását” nehezíti meg. A kormány szándéka az, hogy kiemelt támogatást kapjanak az otthont teremtők. Az 1999-től bevezetett új lakásépítési és -vásárlási kedvezmények még csak kezdeti lépésnek tekinthetők. Az idei költségvetésben összesen 97,5 milliárd forintot különítettek el a családok lakásproblémáinak enyhítésére. Dr. Cseh Pál, a Pénzügyminisztérium illetékes osztályvezetője lapunknak elmondta:- Az állami támogatások rendszere kiterjed az előtakarékosság ösztönzésére, az önkormányzati források bővítésére és a munkáltatói támogatások adómentességére. A közvetlen állami támogatások kizárólag új otthonok építésére és vásárlására vonatkoznak. Sem az önkormányzati lakások megvételét, sem a használt lakások megvásárlását nem támogatja a központi kassza. A közvetlen állami támogatások legelteijedtebb formája a megtakarítások kiegészítése. A lakás-takarékpénztári befizetéseket évente 30 százalékkal - de legfeljebb 36 000 forinttal - toldja meg a költségvetés. Új lakás építéséhez a fizetőképesség arányában az OTP, a Postabank és a takarékszövetkezetek nyújtanak kölcsönt. Az állam a hitelek kamatából az első öt esztendőben 4-4 százalékot, a második öt évben 3-3, majd a harmadik öt esztendőben 1-1 százalékot átvállal. Mivel a hitel kamatai így is magasak, az adóbevalláskor a törlesztésre kifizetett összeg 20 százalékát, de legfeljebb 35 ezer forintot le lehet vonni a személyi jövedelemadóból is. Az új lakások építését, illetve vásárlását terhelő áfa 60 százalékáig - legfeljebb 400 ezer forint - adó-visszatérítés jár azoknak, akiknek építési engedélye, illetve a vásárlásról szóló szerződése 1999. január 1-jét követő dátummal született. A gyermekek után is jár kedvezmény az új lakást építő vagy vásárló családoknak. N. Zs. ( Folytatjuk) Előbb-utóbb hivatásos hadseregünk lesz Ismét bevezetik a gyedet Az SZDSZ kezdeményezésére politikai vitanapot rendeztek tegnap a parlamentben a kötelező sorkatonai szolgálat eltörlésének lehetőségéről. A szabaddemokraták szerint eljött az idő erre a bátor lépésre, hiszen a NATO-tagságunkkal és a haditechnika fejlődésével új történelmi helyzet alakult ki. Már nincs szükség tömeghadseregekre, kényszersorozásra. Az önkéntes és hivatásos hadsereg jobb, hatékonyabb, ütőképesebb, humánusabb, közép- és hosszú távon olcsóbb, mint a sorozott. Éles vita nem alakult ki, mert valamennyi párt egyetértett azzal, hogy a fejlődés iránya a NATO-ban és hazánkban is a professzionális hadsereg felé mutat, de a sorkötelezettség eltörlése ma még csak óhaj, az átmenet hosszú lehet- a Fidesz szerint 8-10, Szabó János honvédelmi miniszter szerint 10-15 éves - és elsősorban pénz kérdése. Az Országgyűlés ellenszavazat és tartózkodás nélkül határozatban üdvözölte a magyar-magyar csúcs intézményesült formájának, a Magyar Állandó Értekezletnek a megalakulását, és arra kötelezte a mindenkori kormányt, hogy évente legalább egy alkalommal számoljon be a parlamentnek a határon túli magyarokra vonatkozó politikai feladatok végrehajtásáról. Döntés született arról is, hogy ismét bevezetik a gyermekgondozási díjat. A részleteket tartalmazó tervezetet május 15-ig kell a kormánynak a parlament elé terjesztenie. Elfogadta a Ház az egyes Balaton-parti településeken az építési tevékenység átmeneti szabályozásáról szóló törvényt, így nincs veszélyes időhézag az építési tilalmakat tartalmazó, de az Alkotmány- bíróság által március 31-ével megsemmisített rendelet és az új törvény hatálya között. Megkezdték a közterületfelügyeletről szóló törvény- tervezet tárgyalását is. S. A. Szigorodhat a közjegyzővé válás feltétele, 70. év lenne a felső korhatár Csak a közokirat bizonyító erejű Presztízsharc kezd kialakulni a közjegyzők és az ügyvédek között a közjegyzőséget szabályozó törvénymódosítás kapcsán. A közjegyzők azt állítják, ezt az ellentétet mesterségesen szítják, hiszen a Magyarországon tevékenykedő 236 közjegyző nem lehet konkurenciája a több mint 8 ezer ügyvédnek. A magánközjegyzői szolgáltatás hosszú szünet után gazdasági szükségszerűség hatására, 1992-ben indult újra, amikor nyilvánvalóvá vált, a régi állami rendszer nem győzi a feladatok ellátását. A tevékenységet szabályozó törvény világos határt húz az ügyvédek és a közjegyzők munkája közé. E szerint az ügyvéd monopóliuma kizárólag a peres képviselet. Hazánkban minden szerződés készíthető közjegyző és ügyvéd által is - egy-két kivételtől eltekintve -, de a közjegyző által készítetthez fűződik a végrehajthatóság intézménye. Tehát, az ügyvéd által készített szerződés is csak akkor „érvényes”, ha azt a közjegyző ellenjegyző Konkurenciát azonban nem jelenthetnek létszámukból adódóan a közjegyzők a 8 ezer ügyvédnek - mondta lapunknak dr. Várko- nyi Vera, a Közjegyzői Kamara elnöke. A tervezett törvénymódosítás után sem növekedne a közjegyzők száma, mert a liberalizáció, a jogalkotó szándékaival ellentétben, a szakma felhígulásához vezethetne. A törvénymódosítás kitér a közjegyzővé válás feltételeinek szigorodására is. A javaslat szerint a jövőben nem lenne elég az állás betöltéséhez az erkölcsi bizonyítvány, hanem alaposabb vizsgálat előzné meg a jelentkezők felvételét. Amennyiben a tervezet elfogadásra kerül, a közjegyzők az alkotmánybírókhoz, a bírókhoz és az ügyészekhez hasonlóan, hetvenéves korukig maradhatnának hivatalban. (sts) Kétmilliárd forint címzett támogatás A kormány döntött az önkormányzatoknak nyújtandó címzett támogatási törvényjavaslatról. A támogatási rendszer kétlépcsős. A címzett támogatásról szóló törvényben megjelölt, valamint a szakminisztériumok által közzétett feladatokra lehetett pályázni. A tavaly októberben benyújtott beruházási koncepciók még becsült összegeket tartalmaztak.-Idén milyen elvek alapján döntött a kormány? - kérdeztük Halassyné Kőszegi Zsuzsannát, a Belügyminisztérium főtanácsosát.- Belterületi vízrendezésre, kórházak rekonstrukciójára, és a közoktatási, a kulturális, valamint a szociális ellátást segítő, 200 millió forintot meghaladó beruházások támogatását lehetett kérni. A kiválasztásnál elsőbbséget élveztek azok a tervek, amelyek halaszthatatlan rekonstrukciós munkálatokhoz kapcsolódtak. A beruházások terveit február 12-éig kellett eljuttatni a kormányhoz. Végül március 18- án döntöttünk az erre a célra a költségvetésben szereplő kétmilliárd forint elosztásáról.- Összesen hány kérelmező' igényét tudták ebből a keretből kielégíteni?- Negyvenhárom pályázat érkezett, ezek közül huszonkilencet támogattunk. A beruházások többsége 2003-ban fejeződik be. A tervezett teljes beruházási összeg 19 milliárd forint, amelynek nagy része 17 milliárd - a központi támogatás. Ennek az összegnek az 1999-re jutó része a most odaítélt kétmilliárd forint.- Tudna néhány konkrét példát említeni?- Belterületi vízrendezésre például Kiskunfélegyháza kapott pénzt. Az egészségügy területén a békéscsabai, a hódmezővásárhelyi, a karcagi, a diósgyőri, a mohácsi, a pápai és a törökbálinti kórház kapott támogatást. Ezenkívül négy szociális, tizenkét közoktatási és négy kulturális intézmény felújítása, bővítése kezdődhet meg - ha az előterjesztés nyomán az Országgyűlés is így dönt. Erről még a nyári szünet előtt szavaznak a honatyák, s akkor megkezdődhet a munka. Koós Tamás Emlékülés. 1999. április 14- én, a Függetlenségi Nyilatkozat elfogadásának 150. évfordulóján, az Országgyűlés ünnepi emlékülést kíván tartani a debreceni Nagytemplomban. A részletekről a Házbizottság jövő heti ülésén döntenek a frakcióvezetők. Eddig a kormánypártok és a MIEP támogatta a kezdeményezést, az MSZP és az SZDSZ egyelőre nem foglalt állást az ügyben. Belvíz: javuló helyzet. A rendkívüli belvízvédelmi készültség keddi megszüntetése után már csak néhány északkelet-magyarországi szakaszon harmadfokú a védekezési készültség. A hazai folyók védvonalain 1558 kilométer hosz- szúságban tartanak árvízvédelmi készültséget. Nyugdíjas kedvezmények. Április elsejétől változnak a MÁV nyugdíjas utazási kedvezmények és az igénybevétel feltételei. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium tájékoztatása szerint ugyanakkor továbbra is érvényben marad a 65 éven felüliek ingyenes utazási kedvezménye. Kölcsönautók. Szerdán hat darab Land Rover Defender 110-es típusú terepjárót adott át Kádár György, a Wallis Motor Kft. flottaértékesítési igazgatója Weigert József mérnök ezredesnek, a Magyar Honvédség páncélos- és gépjármű-technikai szolgálati főnökének. A járművek az ár- és belvíz okozta gondok elhárításában fogják segíteni a honvédséget. A gépkocsikat használatra, kölcsön kapja a honvédség. Vizsgálják Kunos ügyét. Az úgynevezett Agrobank-ügyben indult felülvizsgálati eljárás nyilvános tárgyalását április 12-ére tűzte ki a Legfelsőbb Bíróság. Kunos Péter, az időközben megszűnt Agrobank egykori vezérigazgatója jelenleg kétéves büntetését tölti. Roma-alapítvány. Egyértelműen sikeres volt a nemzetközi tanácskozás - közölte szerdán Alsópáhokon, a kétnapos közép-európai roma konferenciát záró sajtótalálkozón Reiner Klien, az osztrák munkaügyi minisztérium főtanácsosa. A résztvevők jóváhagyták a közép-európai roma-alapítvány tervezetét, amely osztrák kezdeményezésre született. Üzemanyagár-emelés. A Mól Rt. március 26-án, pénteken 0 órakor a kőolajtermékek tartósan emelkedő világpiaci ára miatt 2 forint 50 fillérrel emeli a benzin és 2 forinttal a gázolaj árát - közölte tegnap egy újságírói kérdésre válaszolva a részvénytársaság illetékese. Totózzon velünk 500 000 forintért! Ötödik születésnapunk alkalmából egy kis játékkal szeretnénk kedveskedni Önnek. Látogasson el területi képviseletünkre, és töltsön ki egy totószelvényt! Ha 13+1 kérdésünk mindegyikére helyesen válaszol, Öné lehet az 5 darab, egyenként bruttó 500 000 Ft értékű Pannon GSM vásárlási utalvány egyike, amelyet többek között készülék, illetve előfizetés vásárlására vagy egyéb szolgáltatás igénybevételére fordíthat bármely területi képviseletünkön vagy bemutatótermünkben. Hívja információs vonalunkat: 06 20 911 2222 Területi képviseletünk címe: Szolnok, Kossuth L. út 9. ▼▼▼▼▼ a*élvonal. PANNON I A A A A A A A GSM