Új Néplap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-25 / 70. szám

^'Vv te Európai integrációs melléklet 6., 7. oldal VII. Március 25. 19 óra s*‘vÿ: Városi Müveló'dési 0 ­”. ..V Központ A Bartók Béla Kamarakórus / és a Bandiién Énekegyüttes koncertje NATO-légicsapás Jugoszláviára A NATO tegnap este megkezdte légicsapásait jugoszláv katonai célpontokra. A támadás egy órával azután indult meg, hogy le­zárták a polgári repülések előtt a dél-olaszországi légteret. A NATO megkezdte a légicsa­pásokat jugoszláviai katonai célpontok ellen - jelentette be Wesley Clark NATO-főparancs- nok jelentésére hivatkozva Javi­er Solana, a szövetség főtitkára szerdán este 8 órakor közzétett közleményében. Solana hozzá­tette, hogy a hadműveletért egy­értelműen és kizárólag Slobo­dan Milosevic jugoszláv elnököt terheli a felelősség, mert nem vetett véget a tartományban fo­ganatosított erőszakos akciók­nak, és elutasította, hogy jóhi­szeműen tárgyaljon. Az észak-olaszországi Avia­no légitámaszpontjáról majd­nem az összes olyan katonai re­pülőgép felszállt szerdán este, amelyet a jugoszláviai bevetés céljából vontak ott össze. Bili Clinton amerikai elnök tegnap a Fehér Házban újságírók előtt bejelentette: a NATO-erők a béke megteremtése érdekében léptek akcióba. Clinton szerint ha most tétlen maradna az atlanti szövetség, akkor később sokkal nagyobb áldozatok árán lehetne csak elhárítani a válság tovább- teijedésének veszélyét. Oroszor­szág tegnap a támadás hírére ha­zarendelte a NATO-nál akkredi­tált brüsszeli nagykövetét. Az orosz külügyminisztérium ag­ressziónak minősítette a NATO Jugoszlávia elleni légicsapásait. Moszkva katonadiplomáciai lé­péseket szándékozik tenni vála­szul az észak-atlanti szervezet ka­tonai műveletére. A Magyar Honvédség csak ak­kor összpontosít Magyarország déli térségébe erőket, ha olyan helyzet alakul ki, amely szüksé­gessé teszi azt - közölte a Honvé­delmi Minisztérium szóvivője. Erdélyi Lajos hangsúlyozta: je­lenleg nincs olyan jel, amely arra utalna, hogy katonai veszély fe­nyegetné az országot. Ismét fegyveres rablás az Aral-kútnál Valószínűleg ugyanaz az elkövető', mint legutóbb Úgy tűnik, nincs szerencséje a szolnoki, Abonyi úti Aral-benzin- kútnak, ugyanis alig néhány héttel egy fegyveres rablás után tegnap hajnalban, négy óra előtt néhány perccel egy ismeretlen fegyveres ismét kirabolta ugyanezt az Aral-kutat. A rendőrségi adatok szerint egy fekete, kötött álarcot viselő, 20- 25 év körüli fiatalember Scorpio géppisztolynak látszó tárggyal arra kényszerítette a kút két al­kalmazottját, hogy adják át a be­vételt. Miután a rabló megkapta a pénztárban lévő 49 ezer forin­tot, elhagyta a helyiséget anél­kül, hogy bárkit bántalmazott volna. A bűncselekmény elkö­vetése idején a kút környékén, illetve a shopban csak a két al­kalmazott tartózkodott - tudatta lapunkkal Lengyel György, a megyei rendőr-főkapitányság sajtófőnöke. A rendőrség valószínűnek tartja, hogy a fegyveres rablást ugyanaz a személy követte el, aki ez év március 8-án éjfél után hasonló módszerrel elkövetett egy rablást az Abonyi úti Aral- kút sérelmére. Akkor 52 ezer fo­rintot vitt el a tettes a kút pénz­tárából. A rendőrség egy 20-25 év kö­rüli, normál testalkatú, 175-180 centiméter magas fiatalembert gyanúsít a bűncselekmény elkö­vetésével, aki a rablás idején fe­kete, kötött sapkát húzott a fejé­re, ami a szemeknél ki volt vág­va, és egy világoskék-sötétkék kombinációjú Adidas melegítő­felsőt viselt, aminek a háta kö­zepén a csíkok fölött egy nagy méretű Adidas embléma látha­tó. A Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Rendőr-főkapitányság Nyomozó Osztálya nagy erők­kel keresi a bűncselekmény tet­tesét, egyben kéri mindazok je­lentkezését, akik az elkövetés időpontjában a helyszín közelé­ben jártak és észlelték a történ­teket, vagy a személyleírás alap­ján felismerni vélik a rablót. A bejelentéseket a főkapitányság Szolnok, Baross út 39. szám alatti épületében vagy bárme­lyik rendőrnél meg lehet tenni. Telefonon az 56/501-600-as számon, a 11-79-es melléken le­het információt adni. Megyénkben a részletekre is figyeltek Törvényen kívüli házirendek A közelmúltban egy szakértői csoport az ország másfél száz is­kolájában vizsgálta a házirendeket. A felmérés nyomán lehan­goló kép bontakozott ki. Sok helyütt ugyanis tíz-tizenöt éve vál­tozatlanok a szabályok. Milyen a helyzet a megyében? - ennek néztünk utána három középiskolában. A felmérés egyik résztvevője, Madár Csaba szociológus meglepődve tapasztalta, hogy a górcső alá vett iskolák egyötö­dében olyan házirend volt ér­vényben, mely nem vett tudo­mást a törvényi változásokról, arról, hogy 1991-ben hazánk is csatlakozott az ENSZ gyer­mekjogi egyezményéhez. De gyakran hiányoztak azoknak a fórumoknak a listái is, melyek­hez a tanulók sérelmeikkel for­dulhattak volna. Mindehhez képest megyénk diákjai szerencsésnek mondhat­ják magukat. A kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium­ban a házirend alig négyéves, ám hamarosan elkészül az új. (Folytatás a 3. oldalon) Továbbra is lassan vonul le a tiszai árhullám Egymillió homokzsák erősíti a gátakat A kert nagyobbik része még víz alatt van, de Kerekes János tiszabögi nyugdíjas már eke elé kötötte Csillagot, a 14 éves csacsit, és elkezdte a szántást a megyehatár szomszédságában lévőföldön fotó: mészáros János Eddig egymilliárd forint az idei kora tavaszi ár- és belvízvéde­kezés kapcsán felmerült becsült ráfordítás a Tisza középső szakaszán - tudtuk meg tegnap a Köti vízig szokásos sajtótájé­koztatóján. A védekezésnek persze még koránt sincs vége, az átázott töltések között igen lassan levonuló folyó továbbra is megfeszített munkával tartható kordában. A Tiszán az apadás üteme Ti­szafüred és Tiszaroff köjzött na­ponta 14-17 centiméter, Tisza­bő és Tiszaug között azonban csupán 1-11 centiméter. A víz­oszlop magassága Szolnoknál tegnap délután 964 centiméter­re mérséklődött. A vízszintcsökkenés ellené­re növekszik az árvízi jelensé­gek száma. Már ötszáz hektárt borít fakadóvíz, sőt néhol a pincékben is megjelent, ezért több helyütt szivattyúkat he­lyeztek üzembe. (Folytatás a 3. oldalon) Abádszalók már az első napon „aratott” Napraforgó-kutatás az Utazás ’99 kiállításon Negyvenegy ország 700 kiállítójának kínálata között ajánlja tu­risztikai programjait megyénk az Utazás ‘99 kiállításon és vá­sáron, amely tegnap nyílt meg és 28-áig tart nyitva Budapesten. Megyénk Tourinform-irodái és vállalkozói a Tiszainform szer­vezésében egy stílusosan be­rendezett, tájház jellegű pavi­lonban mutatják be azt az ide­genforgalmi kínálatot, amely- lyel a hazai és a külföldi turis­tákat várják. A megye standján, de önál­lóan jelent meg ajánlatával Abádszalók. Mint Szabó Ist­ván, a Tourinform-iroda veze­tője elmondta, a tegnapi nyitó­napon is tapasztalták, hogy a Tisza-tó iránt az érdeklődés évről évre nő. Tegnapra már a füves kem­ping első osztályú szálláshely­ének 75-80 százaléka elkelt. Az internetre való rákerülés- nek köszönhetően idén már Dániából is érkeznek vendé­gek. Megyénk standját tegnap el­sősorban utazási irodák, újság­írók, idegenvezetők keresték fel. A gyógy- és termálturiz­mus, a falusi turizmus állt az érdeklődés középpontjában. Mint Szilágyiné Katona Ilona, a Tiszainform igazgatója el­mondta, nagy sikere van az abádszalóki, kunhegyesi, nagykörűi és szolnoki múzeu­mi segítséggel kialakított, kor­szerű bútorokkal berendezett, kékfestő anyagokkal díszített tájházstandnak, ahol mától kézművesek - tojásfestő, csip­keverő, fafaragó - is várják az érdeklődőket. Balázs Edéné, a tiszaugi turiz­musegyesület elnöke a kiállítá­son közvélemény-kutatást is vé­gez. Ugyanis kezdeményezte az országos szövetségnél, hogy a falusi turizmusban részt vevő há­zak minősítése - amelyet napra­forgóval jeleznek - egységes táblákon kerüljön ki a házak fa­lára az egész országban. Elválnak útjaink? A község akarata érvényesül - mondotta tömören Hegedűs Já- nosné, Tiszaug polgármester asszonya azzal kapcsolatban, hogy napvilágot látott: április 13- án a parlament dönthet a falu Bács-Kiskun megyéhez való csat­lakozásáról. A kormány egyéb­ként a megyénktől való elválást nem ellenzi. Mint ismert, 1996. jú­nius 23-án szavazta meg Tiszaug lakossága, hogy el akar válni me­gyénktől. A Fidesz-MPP egyetér­tett a tervvel, így nem meglepő, ha most a kormány támogatja az el­szakadást. Ha megszavazzák az elválást, a hogyan továbbról még nem tudnak semmit. Mindenestre annak örülnek a faluban, hogy nem kell - elszakadásuk esetén - a Szabolcs-Hajdú-Szolnok régió­hoz tartozniuk, mert annak tény­leg a legszélén lennének. ta Martfűn elkezdődött az nj körforgalmi csomópont építése. Az állami közútkezelő közhasznú társaság munkagépei a földmunkákat végzik. A tervek szerint május végére készül el a korszerű csomópont. fotó: mészáros János Hamis okmánybélyegekkel üzleteltek Hamis okmánybélyegekkel üzle­telő két férfit vettek őrizetbe kedden délután a rendőrök Jász­berényben. A Jászberényi Rendőrkapitányság járőrei a Kulacs étterem előtt fi­gyeltek fel délután fél négykor egy zöld színű Peugeot 106-os sze­mélygépkocsira. Amikor igazol­tatták az autó gyanúsan viselkedő két utasát, kiderült, hogy két és fél millió forint értékű, ötezer forintos névértékű okmánybélyeg van ná­luk. Tekintettel arra, hogy a két eg­ri férfi nem tudott elfogadható ma­gyarázatot adni a bélyegek szár­mazásáról, megvizsgáltatták azo­kat, és kiderült, hogy hamisítvá­nyokat találtak a gyanúsítottaknál, amiket 40 százalékos áron akartak értékesíteni. L. Csaba 32 éves, valamint K. Pál 37 éves, foglalkozás nélküli egri lakosokat a rendőrség őrizetbe vette, és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya büntetőeljárást indított ellenük. Egyébként a két gyanúsított korábban jó nevű vál­lalkozóként volt ismert, az egyik legnépszerűbb egri diszkót üze­meltették. A lakásukon tartott ház­kutatás során a rendőrök kábító­szert is találtak egyikőjüknél, így felmerült annak gyanúja is, hogy más bűncselekményeket is elköve­tett a két egri férfi - tájékoztatta la­punkat a megyei rendőr-főkapi­tányság sajtószolgálata. 977086591304399070

Next

/
Thumbnails
Contents