Új Néplap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-24 / 69. szám

1999. március 24., szerda Sport 13. oldal A hét végén csak tréningezik a JSE Szabó Imre kiűzi a torz szemlélet az Öltözőből Az első kikapott az utolsótól. Egy meghökkentő botlás szenve­dője volt a múlt fordulóban a Jászberény NB III-as labdarúgó csapata, amely azt a szívességet is megtette a Mátranovák együttesével, hogy elmozdította a sereghajtó szerepéből a 3-2- es vereséggel. Szabó Imre, a JSE mestere egyszerűen nagyké­pűnek nevezte játékosait a meccs után. Sakk, megyei csapatbajnokság 7. forduló Szolnok II. a mezőny elején Kardélre hányt történelem Sötét felhők ereszkedtek megyénk vívósportjára. Pedig volt idő, mikor nemzetközi vizeken evezve sütkérezhetett, ma azon­ban még saját portáján is holtsápadtan keresgéli az éltető fényt. A históriás könyvek szerint, az évszázad első negyedévében egy párbaj ozásokkal átdorbézolt éjszaka után a másnapos főu­rak és katonatisztek vívóklubot alakították a szolnoki kaszinó­ban. Tagjai úri passzióból forgatták a kardot, a pengeváltásnak valódi sportértéke nem volt. Később „kitisztult” az állomány, s a kitartók már versenyekre is beneveztek. Közülük Glykais Gyula az 1928-as amszterdami, valamint az 1932-es Los Ange- les-i ötkarikás játékokon a kardcsapattal nyert olimpiai arany­érmet, miközben három Európa-bajnoki címet is szerzett. Azonban a klubot és tagjait hamarosan elsodorta a történelem. A sportág megmentése érdekében a Szolnoki MÁV SE lépett először, amikor ’39-ben vívással bővítette szakosztályai szá­mát. De csak a második világégés csillapodtával jelentkeztek az első figyelemre méltó eredmények. G. Kiss Gyula edző és a korelnök, Szentistvány József hívó szavára visszatértek a pástra a régiek, de a fiatalok között is „kardot rántott” számos tehet­ség. A szolnokiak sikerétől volt hangos a honi vívótársadalom, de a nemzetközi „páston” is magasan jegyezték a MÁV-osokat. A ’60-as évek fejezete egyértelműen B. Nagy Pálról szól. Mexikó olimpiai bajnokának tiszteletére még sportcsarnokot is építettek a Véső úton, s bizonyára az ő példája nyomán duzzadt fel akkoriban a Szolnoki MÁV vívóklubja. Csak egy korabeli adat: 1977-ben 139 versenyzőt és négy főfoglalkozású edzőt regisztrálhattak a két OB I-es csapatot szerepeltető szakosz­tálynál! A hanyatlás mégis bekövetkezett, és megfordíthatat- lannak bizonyult. Sokan a MÁV és az MTE 1979-es egyesíté­sében látják a leépülés fő okát. A pénzek átcsoportosítása foly­tán, a vívókkal egyre szűkmarkúbbak lettek az egyesületi veze­tők, ezáltal a képzett edzők (Köves Mihály, Dávid Péter, Mé­száros György) és a legjobb versenyzők (Pusztai Ildikó, Köves Csaba, Banczik Zoltán) időközben eltávoztak a Véső útról, rá­adásul B. Nagy Pál is visszavonult. A fiatalok közül egyre ke­vesebben űzték a sportágat, a kiválasztás elsorvadt. Az utóbbi évek vegetációban telnek. Ráadásul nemrégiben az egyesülettől is ultimátumot kapott a szakosztály: támogatók bevonásával önállósodnia kell. Léte ingoványra került, melyre - gyanítom - a közeljövőben egyetlen vívó tiszteletére sem fognak majd sportcsarnokot építeni... Mészáros Géza Törökszentmildós - Túrkeve 6,5 t 3,5 Megszervezett első győzelmé­vel a negyedik helyen áll a mik- lósi gárda, de hogy hol sikerül végeznie, az csak később derül majd ki, ugyanis a legnehezebb ellenfelek még hátra vannak a miklósiaknak. Győzött: ifj. Barta, Dancza, Balogh, Bencsik, Thürmer il­letve: Nádudvari, Szíjártó. Remi: K. Szabó, Simon, Seres, Víg, illetve: Bori, Földesi, Fá­bián L. Szolnoki Bariból II. - Martfű 9 11 Meglepően nagyarányú győ­zelmével a hazai csapat át­vette a vezetést a bajnokság­ban, és jó eséllyel pályázik a bajnoki címre, ami egyben a felsőbb osztály lehetőségét is jelentené, amennyiben siker­rel veszik az osztályozón az akadályokat. Győzött: Barta, Demjén, Pintér, Halász, Csíki, Molnár, Kovács, Laposnyik. Remi: Pá­pista, Kormos, illetve: dr. Pur- kald, Kókai S. Kunmadaras ­Rákóczifalva 4,5:5,5 Mindössze fél ponttal, de a vendégek bizonyultak jobbnak madarason, ahol a hazai csapat erősen tartalékosán volt kényte­len asztalhoz ülni a megerősí­tett és így sikeresebb rákóczi- sok ellen. A közel azonos erő­ket felvonultató két újonc mér­kőzését ez esetben nem az dön­tötte el, hogy ki tud több OB-s játékost egy kis edzőmérkő­zésre elcsábítani. Győzött: Tóth, Varga, Ki- sari, Szalai, illetve: Ragó, Gás­pár, K. Szabó, Molnár, Kuti. Remi: Széli, illetve: Molnár. A tréner pillanatnyi elkeseredé­sét az is táplálhatta, hogy csapa­tát beérte pontszámban a me­gyebeli Új szász, a másik rivális Monor pedig három ponttal mögötte toporog a harmadik helyen. És ami egyáltalán nem mellékes, a Jászberény mindkét ellenfelével idegenben játszik a tavasszal.- Mindjárt a vesztes mérkő­zés után megkérdeztem a játé­kosaimat, ők miben látják a ku­darc okát? - meséli az edző a sokkoló vereség utórezgéseit. - Valamennyien egyetértettek abban, hogy hiába hívtam fel a figyelmet arra, nehogy lekezel­jék az ellenfelet, akinek ősszel tizenhármat rúgtunk, mert a Mátranovák a télen alaposan „beigazolt”. Ennek ellenére már a bemelegítést sem a szo­kásos intenzitással végezték. Labdarúgás NB I. Bányászok a Tisza-parton Pályája használhatatlansága miatt az első fordulót kény­telen volt elhalasztani a Ti- szakécske. Az egyeztetés szerint a Salgótarján ven­dégjátéka végre esedékessé vált, tehát szerdán este 18 órakor villanyfényes viadal­lal pótolják a felek a tavaszi nyitányt. Legutóbb kikapott Tisza- vasváriban 2-1-re a TFC, ráadásul a söprögetőt, Ser- bant kiállította a játékve­zető, Molnár pedig tizen­egyest hibázott. Ilyen előz­mények után csak egy győ­zelem javíthat a szomszé­dok mérlegén, akiket Szol­nokról Kőröstetétlenen és Tiszajenőn keresztül lehet megközelíteni. így kezdenek: Kirí - Balia L„ Szekeres, Müller - Babai, Csató, Molnár, Bel­von, Bagi - Urbán, Szín. Sérült: Czipf (lábadozik) Eltiltva: Serban és Dronka. loan Patrascu: - A hazai mérkőzés kötelez bennünket a győzelem megszerzésére még akkor is, ha az előjelek nem a legkedvezőbbek számunkra. (ni) í ? Á < ^ „ ' Szünet után már észbe kaptak a fiúk, de a kiállításunk és a te­temes, háromgólos hazai előny már túl soknak tűnt.- Pedig ha elszalad a csikó, akkor nehéz újra megmarkolni a kötőféket.- Nagyon remélem, esetünk­ben nem erről van szó. Én a legrövidebb időn belül kiűzöm az öltözőből a torz szemléletet és a következő találkozóra me­gint egy hajtós, ellentmondást nem tűrő játékosokból álló csa­patok küldök a pályára.- Az üldözők közül melyik le­het a veszélyesebb?- Az Újszász stabil, egységes csapat, szilárd a védelme és nagyszerű kontratámadásokkal kerül kapuközeibe. Csak gratu­lálni tudok nekik az eddigiek­hez. De miután a Monor gárdá­ját jobb képességűnek tartom, azt hiszem, az egész idényt te­kintve, ők komolyabb ellenlá­basunknak számítanak.- Ezen a hétvégén mi lesz a feladat?- Otthon fogadnánk a Salgó Öblös gárdáját, de miután ezt az összecsapást április 21-re ha­lasztották, valószínű, hogy edzéssel töltjük majd a meccs­időt, hacsak nem akadunk vala­hol egy hozzánk hasonlóan „szabadnapos” csapatra. (néder) Kézilabda NB II. férfiak Buktával nyert a Földvár Abony KC - Pénzügyőr 27-24 (11-8) Abony, 300 n„ v.: Belső, Halmai. AKC: RÉCSl-SZABÓ 8, Faragó 5, Vereczkei 1, BÁRÁNY J. 5, Petrezselyem 5, Bárány N. 2. Csere: Sinka (kapus), Csuti 1, Mé­száros, Bárány S., Zsemlye, Baksa, Gáspár. Edző: Berkó Attila. Az első félidő közepétől meglódult az abonyi csapat, még sok kiállítás sem tudta kizökkenteni őket a játékból. A második félidő­ben folytatódott a hazaiak lendülete, és a félidő közepén már hat gól volt az előny. Két beállós játékra váltottak a vendégek, amivel sok zavart okoztak, de az utolsó percekben bebiztosították győ­zelmüket Petrezselyemék, amellyel a negyedik helyre kerültek. Berkó Attila: - Nagyon értékes két pontot szereztünk. Gyomaendrőd - Tiszaföldvár 22-27 (5-12) TVSE: Varga-Tóth 3, Balogh L. 4, SÍPOS, Szőke 2, BUKTA 10, Dankó 3. CS.: Baksa (kapus), Csele 2. Edző: B. Tóth János. A sérült Garabuczit és Villást nélkülöző listavezető az első játék­részben kitűnően védekezett, s ebből gyors ellentámadásokat ve­zetve jelentős előnyt (5-12) szerzett az félidő végére. A második já­tékrészben a hazaiak igen kemény, agresszív védekezésbe kezdtek, ami nem ízlett a földvári fiúknak, így 3-4 gólra olvadt az előnyük. A frissiben igazolt Bukta Csaba azonban lehűtötte a gyomaiak ke­délyét, a jókor lőtt góljaival biztosan nyert a Földvár. B. Tóth János: - Szükség volt Bukta rutinjára, gólerős játékára a lelkes, helyenként durván játszó hazaiak legyőzéséhez. Steffl Martfűi VSE - Gyulai SE 23-18 (8-11) MVSE: MAJOR - FEKETE 10, Erdélyi 2, Kovács J. 3, KOVÁCS A. 6, Vida, Prigl 2. Csere: PRIGL S. (kapus) Serföző, Szelindi, Er­dei, Kovács A., Horváth, Túróczi J. Edző: Kenyeres István. Rosszul játszott a házigazda az első félidőben, ám fordulás után Fekete és Kovács A. révén a maga javára fordította a meccset. Kenyeres István: - Jól sikerült alapozás után ennél magabizto­sabb játékot vártam a csapattól. Cselgáncs Fekete Zsuzsi varsói bravúrja A lengyel fővárosban A-ka- tegóriás nemzetközi viadalt rendeztek 33 ország 300 ver­senyzője számára. A indulók között ott volt Fekete Zsuzsa is, a Szajol Sector JK dzsú- dósa. A Tisza-parti amazon szenzációsan kezdett a 48 kg-osok mezőnyében, ugyanis bírói döntéssel le­győzte a hazaiak üdvöskéjét, a tavalyi Eb harmadik Jolán Wojnarowicot. A következő körben a belga Ilse Heylen ellen is jól tartotta magát, de elég volt egy figyelmetlen­ség, és a ’98-as európai rang­listán harmadik belga le­ányzó egy wazarit érő váll- dobással kiharcolta a győ­zelmet. A folytatásban újra összekapta magát Zsuzsa, és ipponnal verte a finn Maarit Kalliot. Sajnos a negyedik fordulóban elszenvedte má­sodik vereségét is Kovács Gábor tanítványa, a francia Vergin Lmermite wazarijá- val és csuijával szemben Zsuzsa csak egy yukót tudott produkálni. A körbeverések után végül is a hetedik helyet szerezte meg, legközelebb Olaszországban szintén A- kategóriás versenyen lép ta­tamira Fekete Zsuzsi. A szajoliak érdekeltek voltak a FÉG-MAC Buda­pest Kupa nemzetközi ver­senyen is, melyen 11 ország­ból 500-an dzsúdóztak. Bemáth Sándor (felvéte­lünkön) 55 kg-osok között a harmadik helyet szerezte meg. Tóvizi Gyula (60 kg) és Kállai Gyula (73 kg) egy­aránt harmadikként végzett. A lányok közül Perge Ilona (40 kg) mindegyik ellenfelét ipponnal verte, míg Zelei Mónikának a 48 kg-sok kö­zött a harmadik hely jutott. A két leányzó a hét végén Ausztriában válogatózik. (v.cs.) Mai műsor Kézilabda. MK, férfiak visszavágó: ICN Alkaloida SE - Mól Szolnok KK, Ti- szavasvári, 17. Labdarúgás. NB /.: Ti- szakécske - Salgótarjáni BTC, 18. Magyar Kupa, megyei selejtező, 2. forduló: Szászberek - Új szász (Gyenge), Jászágó - Jászjá- kóhalma (Pintér B.), Jászá- rokszállás - Jánoshida (Agócs), Cserkeszőlő - Kunszentmárton (Nemes), Tiszaszentimre - Tiszafüred (Munkácsi L.), Jászfény- szaru - Jászkisér (Sebes­tyén), Jásztelek - Jászberé­nyi SE (Kormos), Tiszapüs- pöki - Kenderes (Vígh), Abádszalók - Karcag (Földi II I.), Törökszentmiklós - Szolnoki MÁV (Nagy S.), Túrkeve - Mezőtúr (Sza- bari), Fegyvernek - Kisúj­szállás (Kálé), Tiszaföldvár LC - Martfű (Tóth S.), Rá­kóczifalva - Tószeg (Paró- czai), Szolnok VSI - Szajol, Mátyás kir. út (Gyertyás). Egységes kezdés: 15 óra. Ax amerikai Venus Williams ünnepli a kolumbiai Fabiola Zuluaga felett aratott győ­zelmét a Lipton-kupa 3. fordulójában. Williams 6-3, 6-4-re győzte le ellenfelét, és ezzel jutott tovább. FEB/REUTERS Labdarúgó-kavalkád Sorsoltak a Magyar Kupában A Magyar Labdarúgó-szövet­ségben tegnap délelőtt elkészí­tették a Magyar Kupa elődöntő­inek párosítását. A mérkőzése­ket április 14-én rendezik, a to­vábbjutás egy találkozón dől el. A párosítás: DVSC-Epona - Győri ETO FC, Lombard FC Tatabánya - Vác-Zollner FC. Világbajnokok viaszból A világbajnok francia labda­rúgó-válogatott két játékosa, Zinedine Zidane és Fabien Barthez leplezte le Párizsban a magukat, valamint a brazil Ró­náidét megformázó viaszfigu­rákat, amelyeket a Grévin Mú­zeumban állítottak ki. A szo­borba öntött jelenet azt ábrá­zolja, amint Zidane szorításá­ban Ronaldo sikertelenül pró­bálja bevenni Barthez kapuját. Román játékos halála Holtan találtak autójában egy élvonalbeli román labdarúgóra és barátnőjére. Mario Narcis Bugeanura és kedvesére a játé­kos édesapja lelt rá a futballista garázsában. A 24 éves középpá­lyás az első osztályú Gloria Bistrita együttesében szerepelt kölcsönben, de eredeti klubja az élcsapatnak számító Rapid Bucuresti volt. Bugeanu és ba­rátnője halálát a rendőrség je­lentése szerint fulladás okozta, de további információkkal a ha­tóságok nem szolgáltak. Gyászsznnet a Hills borough-n Angliában az április 17-18-i hétvége valamennyi bajnoki és kupamérkőzésén egyperces gyászszünettel fognak megem­lékezni a tíz évvel ezelőtti Hillsborough-i stadionkataszt­rófa 96 halálos áldozatáról. 1989. április 15-én a Sheffield Wednesday pályáján rendezték az FA-kupa egyik elődöntőjét, amelyen a Liverpool a Notting­ham Forest ellen lépett pályára. A mérkőzésre több szurkoló ju­tott be, mint amennyi jegyet el­adtak, és a lelátón kitört pánik­ban végül 96 szerencsétlen néző vesztette életét.

Next

/
Thumbnails
Contents