Új Néplap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-02 / 51. szám

1999. március 2., kedd Sport 11. oldal Elsöprő Eötvös-slker A ritmikus sportgimnasztika megyei diákolimpiái döntőjében mindegyik korosztályban a szolnoki Eötvös József Általános Iskola csapata diadalmaskodott, míg a középiskolások közül a szolnoki Széchenyi Gimnázium hölgykoszorúja bizonyult a leg­jobbnak. Felkészítő: Űjné Kálmándi Zita, illetve Kővári Lászlóné. fotó: szívós László Hosszadalmas gyógyulás A hét végi Martfű Kupa nemzetközi ifjúsági és junior kyokus- hin karateversenyt megtekintette a magyar szervezet elnöke, a 6. dános Furkó Kálmán is. Ez önmagában még nem jelentene különleges eseményt, ám a nagy nemzetközi tekintélynek ör­vendő mester a közelmúltban közúti baleset szenvedő alanya volt, s jelenleg a lábadozás időszakát éli.- A jelek szerint igencsak elhú­zódik teljes felépülésem. Bár bordasérülésem már a múlté, lá­baim sajnos lassan javulnak. Kü­lönösen a bal térdem fáj, melyen a külső szalagok elszakadtak. Bár a karate alaposan igénybe veszi a ízületeket, majd har­mincéves pályafutásom alatt megúsztam az ilyen jellegű sérü­lést, csupán egyszer volt szalag­húzódásom, de az is a jobb lá­bamban. A Sportkórház főor­vosa, Berkes doktor - talán a legnagyobb szaktekintély a térd­sérüléseket illetően az országban- a napokban dönt arról, hogy kell-e műteni vagy sem. Érzé­sem szerint gyógyulásom a nyár végéig is elhúzódhat - nyilat­kozta lapunknak Furkó Kálmán. A Magyar Kyokushin Karate Szervezet az 1998-as eredmé­nyek alapján nyilvánosságra hozta korosztályos ranglistáját, melyeken több megyénkbeli ka­ratéka is helyet követelt magá­nak - felnőtt férfiak: 1. Telek Gyula,... 3. Jarábik Zsolt (Ban­zai). Nők: ... 4. Tóth Ivett (Martfű). Junior férfiak: 2. Tarkó István (Banzai), ... 5. Planicska László (Martfű). Furkó Kálmán lábadozása eltart még egy ideig Nők: 1. Szövetes Veronika (Ti­szafüred), ... 4. Lörik Tímea (Jászberény), 5. Sós-Benke Mónika (Tiszafüred). Ifjúsági férfiak: 1. Kürti Viktor. Nők: ... 2. Papp Judit (Martfű). Ser­dülő fiú:... 4. Úri Kovács Péter (Banzai). Lányok: 1. Habara Krisztina, ... 5. Ottmár Brigitta (Martfű). Gyermek fiú: 1. Földi Flórián (Jászberény),... 3. Kürti Csaba (Martfű), ... 5. Aranyos István (Banzai). (GJ) Atlétika ifi OB Csúcshegyek A budapesti Olimpiai Csarnok adott otthont a fedett pályás magyar bajnokságnak, melyet az ifjúsági korosztály számára rendeztek meg. A Szolnoki MÁV-Ideál ver­senyzői közül kiemelkedően szerepelt Abiwu Beatrix, aki hármasugrásban 12,56 m-rel, és távolugrásban 605 cm-rel egyéni csúccsal nyert, a szintén legjobbját 575 cm-t teljesítő Óvári Zita (SZVSI) előtt. A mindössze 15. éves Zita a tőle négy évvel idősebbeket is meg­előzte a népes mezőnyben. A tízpróbázó Polónyi Tamás (MÁV-Ideál) kedvenc számá­ban rúdugrásban indult el, melyben 440 cm-t teljesített, ami a harmadik helyet jelen­tette számára. Szekeres Orsolya (SZVSI) kicsit bizonytalanul kezdte a 400 m-es távot, de az­tán remek második 200 m-rel jó időt futott. A dráma tagozatos középiskolás Tógyer Ferenc (SZVSI) 200 m-es futamában fej-fej mellett haladva szorult a második helyre. Balogh Bettina (SZVSI) magasugrásban 177 cm-es ugrásával érte el a máso­dik helyezést. A 4x1 közös fiú váltóban az SZVSI csapata (Toman Zoltán-Kovács Krisz- tián-Katona Gábor-Urbán Szabó András) tovább faragva egyéni csúcsán futott be a har­madik helyen. A középtávfutók között 800 méteren Sipos Rol­land 2:02,78-as egyéni csúccsal a mezőny közepén végzett. A szolnoki atléták felkészí­tői: Bagyinszki Géza, Ecseki Tibor, K. Szabó János és Ret­kes Tibor. Sakk OB IL, 8. forduló Karcagiak jó sorozata Megyénk közel kétszáz diákja buszozott fel hét végén a szlo­vák érchegységbe. A kokavai „megszállást” a hagyományos szolnoki diák síbajnokság in­dokolta, hiszen a résztvevők ezen a magaslaton találtak megfelelő körülményeket a verseny megrendezésére. A szervezőknek kellemes gondot okozott a rekordszámú nevező, akik miatt az óriás műlesiklás­ban kiírt két futamos bajnoksá­got egyre kellett szűkíteni. Győztesek: I. korcsoport, lány: Szathmáry Alexandra (Szolnok, Körösi Á. I.), fiú: Szappanos Ádám (Szolnok, Fi­umei). II. kcs., lány: Szabó Enikő (Jászkisér), fiú: Korsós Milán (Szolnok, Körösi Á. I.). III. kcs., lány: Faragó Kata (Szolnok, Hermann Á. l.),fiú: Veleczki Viktor (Jászberény, Gyakorló Á. I.). IV. kcs., lány: Mátyus Dóra (Szolnok, Köz- gazdasági SZKI), fiú: Veszély Zsigmond (Szolnok, Varga K. Gimn.). V. kcs., lány: Huszár Éva (Jászberény, Lehel V. Gimn.), fiú: Bállá Gergely (Szolnok, Tiszaparti Gimn.). VI. kcs, lány: Barta Beáta (Szolnok, Kereskedelmi Fő- isk.), fiú: Rudner András (Bu­dapest, ELTE). Snowboard: Veszély Zsigmond. Abszolút: Bállá Gergely. Sajtótájékoztató a szolnoki kosarasoknál Büntetés és kinevezés egyszerre Lemondott a Szolnoki Olaj KK Kft. ügyvezető elnöke. Mészáros László, aki tavaly tavasszal az országban első­ként gazdasági társasággá alakult NB I-es férfi kosár­labdacsapat élére állt, át­adta a helyét az edzői teen­dőket is ellátó szakember­nek, Tóth Zoltánnak.- Olyan jellegű munkalehető­séget kínáltak a számomra, amelyet nem tudtam vissza­utasítani - indokolt Mészáros. Majd azt is hozzátette: - Mi­vel kettős feladatvégzésről szó sem lehet, döntenem kel­lett. Dr. Nyerges Zsolt a gazda­sági társaság felügyelő bizott­ságának elnöke arról is tájé­koztatott, hogy Tóth Zoltán kettős megbízatása csupán június 30-ig érvényes. Az el­nök kitért arra is, hogy a leg­utóbbi Danone Honvéd elleni bajnoki mérkőzésen történt rendbontás miatt felelősségre vonták a vétkeseket. A Phyla- xia Olaj KK együttesének edzőjét, Tóth Zoltánt, vala­mint Boldizsár Ferenc és Cziczás László játékosokat pénzbüntetéssel sújtották, el­lenben a vizsgálódás során kiderült, hogy a korábban fő­kolomposnak tartott Antonio Alexe nem okolható azért, hogy február 16-án az utolsó percben verekedés tört ki a já­téktéren. A klubvezetésnek újabb fejtörést okozott, hogy a Ma­táv Pécs együttesét a hétvégi 9. szolnoki autó és verseny­autó-kiállítás miatt nem fo­gadhatja saját pályáján a Ti- sza-parti gárda. Hosszas ke­resgélés utána ceglédi sport­csarnok vállalta fel a szom­bati rendezést, ahová még a saját palánkjaikat is átszállít­ják a szolnokiak. A költözés persze pénzbe kerül, a fuvar- költségeket a Szolnoki Sport- centrum és a Compexpo Kft. vállalta. Hogy az elveszett hazai pá­lya előnye mibe fog kerülni, az viszont már nem anyagi kérdés. néder Pista bácsi elköltözött Rendszeresen látogatta szerkesztőségünket, főleg a hét elején lapozta át elejétől a végéig a sporttudósításo­kat. Mindemellett persze ar­ról sem feledkezett meg, hogy a Damjanich uszoda környékéről híreket hozzon lapunknak. Mozgékony­sága, szellemi frissessége arról árulkodott, hogy egy ízig-vérig a sportnak élő nyugdíjas a barátunk. Bozsó István a ’30-as évek végén a Szolnoki MÁV-nál kezdett úszni, majd vízilabdázni. Fiatalon szerzett versenybírói és edzői szakképesítést, melyet a Vízügy Dózsában kama­toztatott. 1950-ben a megyei úszó- és vízilabda-szövetség elnökévé választották, nap­jainkig pedig pólós utánpót­lás versenyeken tevékeny­kedett serényen. Pista bácsi azonban nem jön többet közénk, mert 76 esztendős korában váratla­nul elhunyt. Karcag - Szarvas 7,5:4,5 Mohácsi kezdte „felesben” a pontvadászatot, Kovács J. gya­logot és vele partit nyert, Rábai nyitásbeli lépéseit fokozta győ­zelemig, Fodor feladásra kény­szerült, míg Kovács R. egyenlő állásból szerzett értékes pontot. Kálmán tisztelőnnyel tette ugyanazt, ifj. Kónya pedig újabb győzelme után a csapat jelenlegi legjobb pontszerzőjé­nek tartható számon. Győzött: Kovács J., Kónya, Rábai, Kovács R„ Kálmán, ifj. Kónya. Remi: Mohácsi, Fodor, Kurucz Jászberény n. - Karancslapújtő 6:6 Muhari G. ismét teljesítette az elvárást a hazai színekben, sö­téttel tartani tudta a döntetlent. Nem úgy Sápi, aki a döntő pil­lanatban hibát vétett, ellenben Tajti sötéttel is nyert. Babucs sorozatban harmadik győzel­mét aratta, Székely és Muhari G. hullámzó partit vezetett. Győzött: Tajti, Vereb, Ba­bucs, Muhari G. Remi: Muhari I., Bencsik, Székely, Ábel. Újszász n. - BEAC 4:8 Kádas végig vezetve megtörte ellenfelét, Pusztay hosszú já­tékban nyert, Dibusz a kölcsö­nös fenyegetések közepett késztette hibára ellenfelét. A hazaiak játékát végig balsze­rencse kísérte. Győzött: Kádas, Pusztay, Dibusz. Remi: Varga, Nagy K. Női teke NB I. Fölényes kezdéssel Szolnoki MÁV- D. Győr 5:3 (2374-2310) MÁV: Szigetiné 423, Li- szenkova 414, Nagyné 360, Marsi 373, Zombori 413, Majorosi 391 Fölényes kezdés után a kö­zépső párok egy kissé meg­torpantak, de így is 64 fásra sikerült a hazai győzelem. A MÁV három fordulóval a bajnokság befejezése előtt holtversenyben a 2-3 helyen áll, de az első helyezett Csor­nától is csupán egyetlen pont választja el. Március 6-án a MÁV-Csoma összecsapáson sok minden eldőlhet. 6. szolnoki nyűt diák síbajnokság Rekordszámú nevező Kokaván Diákok figyelmébe! Hőseink nyomában Március 6-án szombaton duatlonversenyt rendeznek elsősorban felsőtagozatosok és középiskolások részére. Rajt 10.00 órakor lesz a ti- szaligeti sportcsarnoknál, a távok: 11 km kerékpározás, 4 km futás. A legtöbb versenyzőt el­indító iskolákat külön díja­zásban részesíti a rendező Auriga SSZK. Gyorsulási motoros bajnokság az Apokalipszis lovasaival Egy kifutó is kevés lehet a csodamasinának A Magyar Motorkerékpáros Szövetség februári közgyűlésén a szervezet tagjainak sorába felvételt nyert a szolnoki Apokalip­szis Lovasai SE. A klub a gyorsasági szakág gyorsulási kategó­riájába lett besorolva, melynek Bulcsú Rezső a vezetője. A nemzetközileg elismert szak- tekintély irányítása mellett máris napvilágot látott az egy­séges versenyszabályzat és egyeztetés alatt áll az idei baj­noki program. A gyorsulási „vándorcirkusz” (Drag Bike Trophy) egyik állomása a ver­senyre ideális kunmadarasi rep­tér lesz, ahol a tervek szerint Európa-bajnoki futamra kerül­het sor a közeli jövőben. Azzal, hogy két héttel ezelőtt hivatalosan bejegyzett verseny- sporttá nyilvánították a gyorsu­lási motorozást, a hazai ver­senyzők végre licenchez juthat­tak a külföldi megméretéshez. Az Apokalipszis lovasai német és cseh viadalokon szeretnének az idén starthoz állni, a jó sze­repléshez pedig jó masinára lesz szükség. No, és persze jó időre, hiszen esős, szeles időjá­rási körülmények között életve­szélyes felvenni az „utazóse­bességet” ezekkel a gépekkel. Kiss Attila valószínűleg egy R-l-es Yamahával fog szágul­dani, míg Molnár Zsolt a tavaly bajnoki címet szerző 250-es CBR Hondáját cseréli fel egy 600-as Suzukira. Orgoványi György viszont kitart a 172 lóe­rős GSXR Suzukijánál, azon­ban tovább finomítja annak mo­torblokkját. A főtengely súlyát másfél kilóval megkönnyíti és a hengerfejet is átalakítja. Meg­dönti az első villaszöget, a hát­sót pedig megnyújtja, ezáltal a karosszéria tíz centiméterre su­han a talajtól, az új csodaszer­kentyű állítólag 300 km/órás (!) végsebességet érhet el. A szolnoki sportegyesület „lefagyasztott” gépállománya egyébként megtekinthető lesz a március 5-7 közötti 9. Autó és Versenyautó Kiállításon a Ti- szaligetben, melyen a motoros lovasok önálló standot kapnak a rendezőktől. (mészáros) A képen még tuningolás alatt álló GSXR Suzuki hamarosan akár 300 km/óra végsebes­séggel süvíthet, ha egy hosszú egyenesben megugrasztják fotó: i. cs.

Next

/
Thumbnails
Contents