Új Néplap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-18 / 64. szám

4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1999. március 18., csütörtök Nincs közöm hozzá A március 6-ai lapszám Jász­kun Kakas mellékletében a ne­vemmel jelzett Kakas-hírek alatt név nélkül közölt „Lapzár­takor érkezett még frissebb Ka- kas-hírek”-et nem én írtam, azoktól mindenféle szempontól elhatárolom magam. Walter Béla humorista Lakodalmast jártak A kisújszállási Petőfi óvoda Szülők a Gyermekekért Alapít­ványa ötödik alkalommal ren­dezte meg bálját. A művelődési ház nagyterme zsúfolásig meg­telt, közel kétszázan jöttek el. Palágyi Gábor polgármester köszöntő szavai után az óvoda nagycsoportosai lakodalmast mutattak be. Nemcsak a gyer­mekműsort, de az est további részét is siker koronázta. Emlé­kezetes marad mindenki szá­mára az Ötkölök együttes mű­sora, aminek a végén a vendég hölgyek közül is megtáncoltat­tak a fiúk néhányat. A bál sikere köszönhető azoknak a vállalkozóknak, szponzoroknak, akik készsége­sen ajánlották fel segítségüket. Jó néhány szülő maga is se­gített különböző saláták, hideg­tálak, sültek elkészítésével. Többen készítettek süteményt, gyarapították a tombolatárgyak számát egyéni felajánlással, fi­zettek be készpénzt az alapít­vány számlájára. Az est jó hangulatát - ha­gyományainkhoz híven - ezen a bálon is mindvégig a békés- szentandrási Szinkron együttes biztosította. Köszönet mondunk minden szponzornak, vállalkozónak, szülőnek a bál sikeres megren­dezésében való közreműködé­sért. Lelkes támogatásuk lehe­tőséget teremt számunkra, hogy gyarapítsuk udvari játékkészle­tünket, elősegítve gyermekeink mozgásfejlődését. Ebből a pénzből szeretnénk olyan játé­kokat is vásárolni, amelyek ab­ban segítenek, hogy a gyerekek minél jobban megismerjék s ezáltal megszeressék természe­tes környezetüket. Az óvoda kollektívája A levelekből válogatunk. A kiválasztott írásokat - a szerző előzetes hozzájárulása nélkül, a mondanivaló tiszte­letben tartásával - feldolgoz­zuk. A témának akkor is nyil­vánosságot adunk, ha nekünk arról esetleg más a vélemé­nyünk. Névtelen vagy címhi­ányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin „A mi utcánk óh, beh szép!” A fenti idézet illik a mi utcánkra, amely az idén negyvenkét éves. Vé- csey Károly grófról, a szolnoki csata egyik hőséről kapta a nevét. Az autó­busz-pályaudvar közelében, a Gárdo­nyi Géza és Batthyány utca között ta­lálható. Sajnos az Ónix Center és a Vám- és Pénzügyőrség építése közben a nagy szállítógépek tönkretették. Többször írtunk hivatalos helyre, kértük az út megjavítását. Már nem is reméltük, hogy sikerül. Végre 1998 decemberé­ben megjelentek az útjavítók, és még a nagy hó beállta előtt széppé tették. Ezúton köszönjük Szolnok önkor­mányzatának és Kovács Libór alpol­gármester úrnak, aki figyelemmel kí­sérte az útjavítást. Az utca lakói szeretettel gondozzák az utcakertet, a házuk elé ültetett fákat, sövényeket. Azt kérnénk az utcánkban parkoló autótulajdonosoktól is: csak annyira vigyázzanak a mi utcánkra, mint a sajátjukéra! Ne szemeteljenek, ne állják el a nagykapubejáratot! A Vécsey út lakói nevében egy „ős­lakó”: Vörös Lászlóné Nem a bátorszőlőiek tehetnek helyzetükről Mindazok nevében, akik év­tizedek óta, vagy közel száz éve - mint az én családom is - Bátorszőlőn élnek, szeret­nék a február 25-én megjelent íráshoz hozzátenni néhány gondolatot. Mindenekelőtt azt, hogy valamennyiünket felháborí­tott a „gettó” megfogalmazás. Itt becsületes emberek éltek s élnek még ma is, s errefelé az én időmben úgy nevelték a gyerekeket, hogy „ha átesik egy gyümölcs a szomszéd kertjéből, dobd vissza, mert az a másé, majd ha adni akar, akkor kapsz!” Arról sajnos vajmi keveset tehetnek az itt élő, megöregedett emberek, hogy a roma származásúak is betelepültek. Az önkormányzat Bátor­szőlőn - azon kívül, hogy az ivóvizet bevezettette - sem­mit sem tesz. A környék el­néptelenedik, több üresen álló családi ház vár gazdára, s úgy vélem, kizárólag a testület feladata lenne, hogy megsze­rettesse a vidéket az újonnan érkezőkkel, hogy kedvük le­gyen szőlőt művelni, gyü­mölcsöt és zöldséget ter­melni. Talán ha megterem­tené a lehetőségét annak is, hogy érdemes legyen mind­ezért dolgozni - mert egy­előre nincs hol és nincs kinek eladni -, mindenki jobban járna, s nem lenne a sok mű­veletlen, parlagon hagyott termőföld és a sok üres ház. Az itt élők polgármestert választottak, bíztak benne. S bíztak a változásban, a fejlő­désben is. Azt várják tőle, le­gyen végre legalább egy műút és ami a legfőbb: támogatás a munkahelyteremtéshez. Kiss Erzsébet, Szolnok Cibakházán Major Ferenc és felesége, Czár Ilona ötvenedik házassági évfordulóju­kat ünnepelték három gyermekük és házastársaik, hat unokájuk, valamint a rokonok és is­merősök körében. (BEKÜLDÖTT FOTÓ) Akkor most ki füstölögjön? „Mennyiből gazdálkodnak a fo­cicsapatok? címmel február 26- án jelent meg egy összeállítás a lapban, amiből a gyanútlan ol­vasó azt gondolhatná, a labdarú­gást alapvetően pénzzel játsz- szák. Eddig úgy tudtam, első­sorban technika és szív kell hozzá. A cikk játék a számokkal. Nem derül ki például, hogy Já- kóhalmán fél évre kapják a 600 ezer forintot - míg a többi tele­pülésen az éves összeg szerepel. Érdekes az a megállapítás is, hogy éppen egymillióval kaptak kevesebbet a helyi sportolók, mint amire számítottak. Akkor miért kétmillióval akartak többet kapni? Talán a tervezetet ezért állították össze oly’ termékeny fantáziával? Furcsállom azt a kijelentést is, hogy az iparűzési adó beveze­tése miatt „...támogatóink ért­hető módon meghátráltak...” - Ugye, érthető: csak addig szere­tem a sportot, amíg adó helyett támogathatom. Azt viszont nem „füstölögte” el Dobos úr, hogy szó sem volt arról, el akarná lehetetleníteni az önkormányzat a sportot, de el­várja a pénzekkel való elszámo­lást (például azokkal, melyeket a vállalkozók olyan nehezen fi­zetnek be), az elszámolás ugyanis - többéves tapasztalat - nem erőssége a sportkörnek. Tehát: akkor most ki füstölög­jön? Fodor István Ferenc polgármester Vitába szállók a gyanútlan ol­vasóval, ugyanis a labdarúgás­hoz elsősorban nem technika és szív kell, hanem labda, cipő, mez, játékvezető szükségeltetik, nevezési díjat kell fizetni, el kell utazni az ellenfélhez, ez pedig mind pénzbe kerül. Méghozzá nem is kevésbe! A számszaki el­lenőrzés hiányát pedig nem szabad a sportolókon számon kérni. (GJ) Fiatal város fiatal bajnokai A sport - bármilyen formában művelik is - a legjobb, leg­szebb testedzés. Hátha még versenyszerűen végzik, ha még díjazzák is! Nincs annál felemelőbb érzés. Az Újszászi Városi Vasutas SE lábtoll-labdacsapata ver­senyszerűen sportol. Megyénk felnőtt bajnokai lettek, s a si­kert sikerre halmozó csapatról nemrégiben a lapban is láthat­tunk egy felvételt. Gondoljunk csak bele, mi­lyen odaadó munkával jár egy csapatot úgy összekovácsolni, hogy óraműpontossággal mű­ködjön. Még az sem zavarta őket a felkészülésben és a ver­senyben, hogy éppen akkortájt volt vasutassztrájk. Csak a kö­zös célt, a győzelmet tartották szem előtt. Egy ilyen bajnokcsapat iránt csak a legnagyobb elismerés­sel lehetünk, akik a megye leg­fiatalabb városát a legszebb eredménnyel ajándékozták meg. Nem elég azonban bajnok­nak lenni, azt meg is kell vé­deni. S habár a városnak nin­csenek nagy gyárai, üzemei, amelyek nagyobb összegű tá­mogatással segíthetnék a csa­patot, eddigi szponzoraik jó­voltából bízunk abban, hogy a jövőben is biztos anyagi háttér szolgál sikeres játékukhoz. F, K.-né, Szolnok Lemondani az ország javára Képviselőinken a sor Az ismétlődő természeti csapá­sok következtében katasztrofá­lis helyzetbe került ország, a veszélyeztetett térségben élők erkölcsi, de főleg anyagi segít­ségre szorulnak. Az egyik hon­atya szerint külföldi kölcsönből kellene helyreállítani a károkat. Én úgy gondolom - s velem együtt sokan mások is -, hogy nem kölcsönön kellene gondol­kodniuk azoknak, akiken múlik országunk sorsa. Mint ahogyan mi, egyszerű emberek is le­mondtunk már sok mindenről vagy ajánlottunk segítséget jó­tékony célra, javaslom, hogy parlamenti és önkormányzati képviselőink is mondjanak le az ország érdekében egy-két évi képviselői tiszteletdíjukról. Számításom szerint az ország­ban csaknem harmincezer kép­viselő van, s ha átlagban szá­molunk havi 30-40 ezer forin­tot, egy-két év alatt összejön az a pár milliárd, ami elég a ter­mészeti csapással sújtott térsé­gek rendbetételére. Hazánk biz­tonsága és fejlődése áldozattal, lemondással jár. Évek óta ezt teszik a magyar családok, az egészségügy dolgozói, a peda­gógusok, a szellemi foglalkozá­súak, a nyugdíjasok és sorol­hatnám. Ezért úgy gondolom, a képviselőkön a sor. Ez esetben mindannyiunk számára vilá­gossá válna, hogy nekik is olyan fontos az ország sorsa, mint nekünk. T. Szabó János, Szolnok Az 1848/49-es szabadságharc győztes csatája az ószolnoki első vasúti pályaudvarnál Mint mondhat a dicsőséges tavasz a ma emberének? Mint tudjuk, 1849. január első napjai­ban a magyar kormány Debrecenbe tette át székhelyét. A költöztetésnél Perczel Mór tábornok csapatai szolgál­tak hátvédként a pest-szolnoki vasút mentén, de a túlerőben lévő osztrák se­reget feltartóztatni nem lehetett, csak a Tiszánál. Viszonylag kevéssé ismert, hogy ’49. január 22-én is volt Szol­noknál csata, amikor Perczel Mór ka­tonái kizavarták a városból Ottinger osztrák tábornok dandárját. Egészen Cegléden túlra előretört a magyar se­reg. Pettenkofen osztrák hadifestő szép litográfiája ennek a csatának az emlé­két őrzi. A túlerőben lévő császári se­regek előnyomulása miatt Perczel Mór seregét a Tisza bal partjára vonta visz- sza. így Szolnok az osztrákok kezére került. Karger, majd Gramont osztrák tábornok elrendelte a város megerősí­tését. A Tisza-híd Szanda felőli végé­nél erős hídfőállást létesítettek, végig a Tisza-parton sáncokat építettek. Rékas, Újszász, Györgye, Szele, Cegléd, Nagykőrös, Abony és Tószeg népe is ott dolgozott. 1849 első négy hónapjá­ban a magyar sereg hadmozdulatainak jelentős része vármegyénkben zajlott. Külső-Szolnok megyeszékhelyét ek­kor Tiszafüredre helyezték át. A Kö- zép-Tisza-mellék legfontosabb pontját, Szolnokot az osztrákok megszállták, csapataik egy része a Jászságig nyo­mult. Windischgrätz ekkor a Jászkun kerületek ideiglenes biztosául Ba- barczy Antalt nevezte ki, aki hódolásra szólította fel a jászkunokat. Az első ember, aki a felhívásnak engedelmes­kedett, a kerület főkapitánya, Szentki­rályi Móric volt. Helyébe később a magyar kormány Patay Józsefet ne­vezte ki. Február közepe táján az addig Délvidéken harcoló honvéd sereg Damjanich irányítása alatt megérkezett Cibakháza, Tiszaföldvár, Törökszent- miklós térségébe. A magyar honvé­dekre kemény feladat várt. Meg kellett szerezniük a természettől is jól védett Szolnokot. Szanda felől a Tiszán töltés állta útjukat, mindkét oldalon a tavaszi áradás okozta végtelen tenger, de ez kínálkozott a legrövidebb támadási irányként. Az osztrák tüzérség ebbe az irányba is beásta magát a Tisza jobb partján, a sáncok védelmében. Damja­nich ügyes és vakmerő tervet eszelt ki, mely szerint Vécsey tábornok Szanda felől színlelt támadással magára vonja az osztrák védők figyelmét, ez alatt Damjanich hadosztálya Cibakháza- Vezseny táján átkel a Tiszán, és Vár- konyon, Tószegen át, erőltetett menet­ben, éjszaka, a köd leple alatt, megkö­zelítette Szolnokot. Március 5-én reg­gel Szolnok délnyugati szegélyén, a mai papírgyár táján, az Indóház és a Tisza-part között települt osztrák tü­zérséget szuronyrohammal hátba tá­madták, akik felszereléssel együtt es­tek fogságba. (Ez a jelenet látható Chi- ovini Ferenc A szolnoki csata című festményén). Az Indóháztól az osztrá­kok a Zagyva felé menekültek, ahol a régi Tabán fölött próbáltak átjutni a Zagyván (Pólya Tibor festménye a vá­rosháza nagytermében), de sikertele­nül. Innen tovább a malomzugi híd felé vették az irányt. Az eszeveszett pánik­ban sokan a megáradt Zagyvába pusz­tultak. Közben Vécsey hadosztálya is bejutott a városba a Tisza fahídján át, és bekapcsolódhatott a csata végső mozzanataiba. Damjanich vörös sipká- sai és Vécsey honvédéi súlyos csapást mértek március 5-én Karger császári tábornok hadosztályára, amelynek ma­radéka Abony felé futott. A csata után Damjanich visszavonult a Tisza bal partjára, és Cibakházánál egyesült Klapka hadosztályával. A dicsőséges szolnoki győzelem megalapozta Görgey tavaszi hadjára­tát. A nagy katonai sikerek hatása alatt a nemzetgyűlés Debrecenben kiadta a függetlenségi nyilatkozatot. A szolnoki csata hősének, Damja­nich Jánosnak állít emléket a művész­telep előtti parkban Radnai Béla, ki­váló Fadrusz-tanítvány imponáló lo­vasszobra, a carrarai márványból ké­szült Damjanich-szobor. Gerenday An­tal szobrász alkotását, a március 5-ei szolnoki csata emlékművét 1868-ban avatták fel a mai Szabadság tér köze­pén. Az 1849. március 5-ei dicsőséges győztes csatában a magyar honvédse­reg súlyos vereséget mért az osztrák hadosztályra. Mit mondhat a százötven éve történt dicsőséges tavasz a ma emberének, az ifjúságnak? Talán azt, amit egy 1900. január 14-én keltezett Honvédemléket (szolnoki csata emlékművét) ábrázoló képeslapra írt az ismeretlen feladó: .Lelkesülj, kisfiam, az ősök példáján”. Grenczer János MÁV Rt. Szolnok a Gépészeti Főnökség vezetője

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents