Új Néplap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-02 / 51. szám
1999. március 2., kedd Megyei Körkép 3. oldal Aranyos napok Az Aranyos-hét nyitórendezvényeként tegnap a karcagi Arany János Általános Iskolában irodalmi összeállítással emlékeztek meg a névadóról, délután pedig hangversenyt tartottak. Ma bizonyára sok érdeklődőt vonz a Ki mit tud?, melyet vers, próza, tánc, ének kategóriában rendeznek meg. A héten egyéb programok - táncház a többi iskola bevonásával, farsang, játékos sportvetélkedő - mellett az iskola meghirdeti a városi focibajnokságot is. A vetélkedők értékes díjait az ön- kormányzattól kapott pénzből biztosítja a diákönkormányzat. -deA bevallások több mint fele hibás (Folytatás az 1. oldalról) A feldolgozott adatok alapján 4117 adózónak 141 millió forint adót térített vissza az adóhivatal. Ez az összeg tekintetében hasonlóan alakul az elmúlt évhez - 1998-ban 139 milliót fizetett vissza az APEH február végéig -, ám az idei évben az említett 141 millió forintot a tavalyi visszaigénylők számának mindössze fele vette fel. Kovács Antalné osztályvezető elmondta érdeklődésünkre azt is, hogy a bevallások - mind az szja, mind az egyéni vállalkozóké - több mint fele hibás. Ez részben a bevallások bonyolultságból adódik, illetve abból, hogy az adóhatóság szigorúbban ellenőrzi az egyéni vállalkozói bevallást, azaz összeveti az adatokat a személyi jövedelemadó-bevallásban szereplőkkel. Egy másik igen sokszor előforduló gond az, hogy az adózók a különböző kedvezményre jogosító igazolások eredeti példányát is megküldik az APÈH- nek, pedig ezt nem kellene, hanem otthon szükséges azt az elévülési időig megőrizni. ein Robbanni akart az albérlő (Folytatás az 1. oldalról) A rendőrség a házban okozott körülbelül 15-20 ezer forintos kárra tekintettel rongálás miatt indított nyomozást, de szakértők bevonásával vizsgálják azt a kérdést, hogy a férfi tettével veszélyeztette-e környezete biztonságát. Ugyancsak szakértő fogja megállapítani, hogy egy, a csapjánál égő gázpalack képes-e egyáltalán felrobbanni. Természetesen vizsgálják a kórházi ápolt elmeállapotát is.-hgyAmerikai vendégek a Vargában A diákokat a szolnoki városházán is fogadták fotó: cs. i. Hét évvel ezelőtt vette fel a kapcsolatot egymással a szolnoki Varga Katalin Gimnázium és az amerikai, Maine állambeli Gould Academy. Azóta folyamatosan „cserélődnek” a diákok a két középiskola között. E csereprogram keretében ezekben a napokban 33 diákot és négy tanárt látnak vendégül a vargások. Valójában már február 26-án megkezdődött a program, akkor érkeztek ugyanis az amerikai középiskolások. A hét végét azonban a fővárosban, illetve a Dunakanyarban töltötték, s csak vasárnap este utaztak Szolnokra. A hétfő délelőttöt a gimnáziumban töltötték, délután pedig fogadta őket Kovács Libór alpolgármester a városházán. A héten Kecskemét, Eger, Karcag látványosságaival ismerkednek a vendégek, de természetesen a magyar diákok óráin is részt vesznek, sőt a március 8-i suligála programjába is bekapcsolódnak. Szombaton és vasárnap a fogadó családokkal kirándulnak, kedden este pedig búcsúesten köszönnek el tőlük vendéglátóik. Sz. Zs. Tűzoltó-rendőr „csúcs” Tiszafüreden Összevont állománygyűlést tartottak tegnap a tiszafüredi tűzoltók és rendőrök. A tanácskozás mottóját azok a közös vagy „átfedéses” munkák adták, amelyek eredményességét a lakossági érdekek szolgálata minősítheti a legjobban. A „lokális belügyi csúcsértekezletet” megtisztelte jelenlétével Hoffman Imre ezredes, megyei tűzoltóparancsnok, Tóth András és Molnár Miklós, a megyei rendőr-főkapitányság gazdasági és közbiztonsági igazgatói, Oczella Pál városi vezető ügyész és Rente Ferenc polgármester. A hivatalos megnyitó után Kelemen Sándor alezredes, városi tűzoltóparancsnok értékelte az elmúlt évet. Kiemelte, hogy állományuk javuló személyei és technikai feltételek mellett tudta ellátni feladatát, amelyben már hatósági jogkörben kap súlypontozott szerepet a megelőzés és a felvilágosítás. Hogy erre menynyire szükség van, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az elmúlt öt esztendőben a közúti balesetek és a „vörös kakas” közel ezer alkalommal riasztotta a tűzoltóságot. Bállá Ferenc rendőr alezredes kapitányi summázása jónak értékelte 1998-at az eredményes felderítések növekedésével, aminek jelentős pozitívuma az, hogy a Tisza-tavi turistaszezonban 30 százalékkal csökkent a bűnesetek száma. A rendőrök polgárbarát hozzáállásához nagyban hozzájárult a kapitány szerint, hogy 32,4-es átlagéletkorú állományának munkája, a meglévő hiányosságaival és eredményeivel együtt, élvezte a kilenc térségi önkormányzat, valamint a polgárőrök bizalmát, ezzel együtt támogatását is. Az értekezlet munkajellegét erősítette sajnos egy szomorú esemény is: URH-n riasztották a füredi nyomozókat a Tiszaderzs és Szőlős közötti tiszai partszakaszra, ahol egy ez idáig azonosíthatatlan emberi hullát találtak. Később pedig egy szomszédos falu, Egyek lakástüze parancsolt „Fel, vigyázz-t!” az ügyeletes tűzoltórajnak. -pmPárbeszéd a vállalkozókkal Nem kis vajúdás után Kisújszálláson is megszületett a képviselő-testületi döntés, hogy ki legyen, jobban mondva kik legyenek az alpolgármesterek az elkövetkezendő néhány esztendőben. Az egyik közülük a Fidesz színeiben induló Szilágyi Lajos, aki 31 évesen került a város irányítói közé. (A másik Dómján László, a település korábbi alpolgármestere.) Szilágyi Lajos tősgyökeres kisújszállási. A helyi gimnáziumban végzett, és jelenleg főiskolai tanulmányait folytatja. Vállalkozó, nős, a felesége tanárnő, és ami az apróságokat illeti, a családban tekintélyes a nőtöbblet, hiszen a gyermekeik közül Kitti 10 éves, Fanni hárommal kevesebb, Jessica pedig három és fél esztendős. Ezt az aránytalanságot, a sok szép, aranyos hölgyet az egy szem fiú, a családfő valahogyan nagyon jól búja. Visszatérve tevékenységéhez, mint alpolgármester szakterülete a termelés, a gazdaság, a városfejlesztés, illetve még bizonyos szociális területek tartoznak hozzá. Új beosztásában legfontosabbnak tartja a folyamatos párbeszédet az emberekkel, közöttük a vállalkozókkal. Már Szilágyi Lajos csak azért is, mert mostanság a településen mintegy félezer vállalkozó keresi a helyét. Sokan már megtalálták, de bőven akadnak köztük afféle kényszervállalkozók, akik más lehetőség híján próbálkoznak valamivel. Elmondása szerint jó lenne, ha a fiatalok, vagy legalábbis egy részük maradna, mert hovatovább a városra is jellemző, mint a kisebb településekre: emelkedik az ott lakók életkora. Tisztában van azzal, hogy a megtartóképességhez sok minden - elsősorban munkahely - szükséges, amelyet mostanság iszonyatosan nehéz létesíteni. Éppen ezért keresik a lehetőségeket, miképpen lehetne ebből az áldatlan helyzetből ha csak egy tapodtat is előremozdulni - a város és az itt élők érdekében. D. Sz. M. Közérzetünk Elúszik a pénz? A mezőgazdaságot az elmúlt hónapok alatt a belvíz sújtotta, több ezer, tízezer, országos méretekben százezer hektárnyi területet szinte meg sem lehetett művelni. Az ágazat vezetése - a korábbi gyakorlat alapján - támogatásokkal igyekezett enyhíteni a gazdálkodók gondjain. Ám ezek az összegek szépen elcsordogáltak a gazdálkodásban, nem igazán javítottak sem az egyes termelők helyzetén, sem azon, hogy a belvízzel elöntött területek csökkenjenek. Vajon miért? Többször lehet hallani azt, hogy sok termelő még csak tenni sem nagyon akar azért, hogy földjét megvédje a belvíztől. A kárpótlások során a korábban kiépített belvízelvezető csatornákat betemették, jobb esetben csak nem tartották karban, a szivattyútelepeket megrongálják, nem igazán érzi magáénak senki, hogy azokat megvédje. így aztán nem is lehet csodálkozni azon, hogy a belvíz okozta termeléskiesések és veszteségek évről évre folyamatosan fennállnak, megmaradnak. Az ügyben talán két lehetséges megoldás kínálkozik, mert azt hosszú távon nem lehet tartani, hogy a központi költségvetésbe befolyó adóforintokból a mezőgazdaság ilyetén támogatására egyre nagyobb összegeket kelljen kifizetni. Szóval a megoldást már egyrészt felvázolta a minisztérium is, amikor azt kezdte vizsgálni, hogy hogyan lehetne a belvizes területeket elcserélni a gazdákkal az állami földalapból. Mert ekkor nem kellene évről évre belvízkárra kifizetni óriási pénzeket, ami ráadásul alapvetően nem javít a helyzeten. Egy másik lehetőség a belvízkárra kifizetett támogatások felhasználásának szigorítása lehetne, hogy mondjuk ebben az esetben csak az a termelő kaphasson pénzügyi segítséget, aki a megkapott támogatásból a belvízelvezető rendszer kiépítését, karbantartását végezné el. Mert ez nemcsak az állam, hanem az ő érdekét is szolgálná. Einvág Zoltán Lemondások Lemondásokkal teli hetet tudhatunk magunk mögött. Legelőször az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet elnöke és alel- nöke dobta be a törülközőt. Igaz, Tarafás Imrét a kabinet szerette volna meneszteni, mert úgy gondolták, az ő lelkén (is) szárad az a pár milliárd, melyet az államkassza volt kénytelen kifizetni néhány bank és brókercég helyett. A felügyelet főnökének levelét elolvasva azonban a minisztériumban lemondtak a le- mondatásról, és bevallották, a jogszabályoknak mindenben eleget tett az ÁPTF, de annál többre nem vállalkoztak. Tarafás tehát nem sértett törvényt, de ment, mert nem élvezte a kormány bizalmát. Nem úgy az Országos Rádió- és Televízió Testület elnöke. Révész T. Mihály - mert bírja a parlamenti többség bizalmát - a lemondásról mondott le. Pedig az általa vezetett testület - legalábbis a bíróság ítélete szerint - túllépett a törvényeken, amikor elfogadta az RTL Klub pályázatát. Mindezzel jó néhány milliárdot kihúznak az állam zsebéből a kártérítést követelő médiumok. Szerencsére a nézőknek nem kell lemondaniuk a már megszokott RTL-es műsorokról, hiszen az ORTT-nél ígéretet tettek: a képernyő nem sötétül el. Legfeljebb a pert nyert írisz Tv- nek (vagyis a Tv3-nak) kell lemondania - a frekvenciáról. Ba- lóék még egy új pályázatra várnak, addig a parlament illetékes bizottságában már egy „nemzeti televízió” ötlete körvonalazódik, mely minden versenyeztetés nélkül elfoglalhatná az RTL helyét az éterben. (Ezek szerint a három közszolgálati televízió, az MTV1, az MTV2 és a Duna Tv nem elég nemzeti?) No, persze ezzel lehet, hogy a médiatörvényen lépnek túl. Ezek után én mondtam le arról, hogy megértsem, mi folyik itt. Teleki József Közel ötezer fiatal megy középiskolába (Folytatás az L oldalról) Mivel azonban az állami támogatás létszámarányos (fejkvóta), a kevesebb pénzből nehezebb ugyanannyi osztályt fenntartani, s ez több középiskolában gondot okoz, ugyanúgy, mint az indítani tervezett osztályok benépesítése. Éppen ezért jelentős túljelentkezésre csak néhány helyen lehet számítani, elsősorban a két tannyelvű és az emelt szintű idegen nyelvi képzést nyújtó osztályokban. B. A. Új elnök, idei tervek Kilenc éve kezdte meg működését a Szolnoki Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány. Hogy a kuratórium jól kezelte a rábízott vagyont, az is mutatja: a legutóbbi önkormányzati választások után sem változott összetétele. A közelmúltban viszont - a szabályok értelmében - új elnököt választottak: Botka Lajosnét, aki hétfőn ismertette az alapítvány idei terveit. Legfontosabbként két célt határozott meg az új elnök: egyrészt minél nagyobb összeget szeretnének összegyűjteni, hogy azután a rászoruló gyerekeknek segíthessenek, másrészt fokozottan figyelniük kell rá, hogy az általuk kínált lehetőségekről tudjanak azok, akiket érint. A hagyományos nagy városi programokat ez évben is meg- 4 rendezik, mint a gyermeknapot, illetve karácsonykor A szeretet adja magát című műsort. A Turisztikai és Szabadidőközpontban nyári napközis tábor, illetve az általuk működtetett két, Balatonparti tábor kedvezményesen váija a gyerekeket, sőt negyven általános iskolás július elején térítés- mentesen üdülhet. Szintén ingyenes néhány rászoruló szolnoki gyermek iskolai étkeztetése. A korábbi évekhez hasonlóan a főiskolai vagy egyetemi tanulmányokat folytató szolnoki fiatalok később kamatmentesen visz- szatérítendő tanulmányi támogatást igényelhetnek. Újdonság viszont, hogy ez év szeptemberétől a középiskolások nyelvvizsgájuk finanszírozását kérhetik a Szolnoki Gyermek- és Ifjúsági Köz- alapítványtól. szilvási A Matel nem tart a Gazdasági Vesenyhivatal döntésétől Egy évig nem csökken a létszám A Matel csoport nem tart attól, hogy a Gazdasági Versenyhivatal semmissé teheti a JászTel megvásárlásáról csütörtökön aláírt szerződést - nyilatkozta lapunknak Némethy László ügyvezető igazgató. Szombati lapszámunkban olvashattak arról, hogy a Matel holding vásárolja meg a Jászság telefonos szolgáltatótársaságát, a JászTel Rt.-t. A cég sajtóközleményében felhívta a figyelmet arra, hogy az adásvétel ténye akkor válik hivatalossá, ha arra az illetékes szakminisztérium és a Gazdasági Versenyhivatal is engedélyét adja. A törvényi szabályozásnak megfelelően hasonló kitétellel írták alá - még a múlt évben - a Matáv Rt. tulajdonszerzését a JászTelben. Azt a szerződést a versenyhivatal semmissé tette, így nyílt lehetőség az újabb tárgyalásokra és az adásvételi szerződés megkötésére. Ezzel kapcsolatban Némethy László kérdésünkre tegnap elmondta: a Matel Magyarországon nem domináns szolgáltató. Az eladással nem egy monopóliumot, hanem a versenyhelyzetet erősítették meg a hazai telefonos piacon. Ennek fényében Némethy László nem tart attól, hogy a szerződést semmissé teszik a későbbiekben. A Matel - mely 100 százalékos tulajdont szerzett a JászTelben - befektetői körében egyébként francia, amerikai, izraeli, osztrák és magyar érdekeltségek vannak. A két legnagyobb részvényes, a francia CG SAT, illetve az amerikai General Electric Capital. Áz ügyvezető ezentúl elmondta, az adásvételi szerződésben vállalták, hogy egy évig nem csökkentik a Jász- Télnél dolgozók számát. Némethy rámutatott: a Matel egy feljövőben lévő cégcsoport, melyen belül a szakembereknek mindenképpen karrierlehetőségük van. Nem gondolkodnak a JászTel vezetőségének leváltásáról sem. Banka Cs. Filmes program a „csata” előtt A szolnoki Tallinn mozi az 1849. március 6-án a városban vívott csata 150. évfordulójára készülve szervez megemlékező rendezvénysorozatot. Március 5-ig vetítenek ráhangolódásként filmeket az általános és középiskolás fiataloknak. E héten mindennap reggel 10-től délután 15 óráig az iskolák által kért időpontban levetítik a Kőszívű ember fiai című, Jókai-regényből készült, nagy sikerű magyar filmalkotást. A belépőjegyek ára a diákok pénztárcájához igazított, 80 forint. Külön program lesz pénteken, amikor este 6 vagy 8 órakor az Élve vagy halva című, szintén magyar produkciót vetítik. A filmhez kapcsolódva terveik szerint egy rövid előadás hangzik majd el annak témájához illően a szabadságharc bukását követő időszakról.