Új Néplap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-06 / 31. szám

Costa Ricából Szolnokra jár haza Tizennégy éve él Costa Ricában Remeczki Ibolya férjével, Alvarado Alexlsszel. Costa Ricába kevesen mennek férjhez Magyarországról. Nem Is olyan egyszerű beilleszkedni egy idegen kultúrába - mesélte el Ibolya házassága történetét, amikor Szolnokon élő édesanyját látogatta meg.- Lengyelországban jártam egyetemre, ott ismerkedtem meg a férjemmel, aki szintén diák volt. A házasságkötés előtt hat évig jártunk együtt. Szerenád az egyetemen- Lengyelországban miért éppen Cos­ta Rica-i fiú tetszett meg?- A latinok egészen mások,, mint mi vagyunk. A nyíltsága fogott meg, azt hiszem. Ő például szerenádot adott nekem, amin persze a magyar fiúk nevettek, hogy micsoda ósdi do­log ez. Alexis nem vil­logott, mint mások, hanem elmondta őszintén, hogy otthon tízen vannak testvérek, és egyedül ő tud egye­temre járni. Amikor Costa Ricába költöztünk, eleinte elég nehéz volt az életünk. A férjem diplomáját nem ismerték el, ezért biztosítási ügynökként kez­dett el dolgozni, az is maradt, míg végül magánirodát nyitott.- Mi volt a legnehezebb az első kint töltött években?- Az első év volt a legkeményebb, pedig én könnyen alkalmazkodom. Csakhogy ak­kor még nem beszéltem spanyolul, és hiá­nyoztak az itthoniak is.- Costa Rica nem jellemzően az a hely, ahol sok magyar él.- Kevesen vannak kint, elsősorban öt­venhatosok. A lányok többsége, aki férjhez ment oda, vissza is jött. Ennek szerintem szemléletbeli oka van. Ha az ember kimegy egy országba, ne azzal menjen ki, hogy A latin nők többet megengednek maguknak, mint mi, de okosabban csinálják. meg fogja változtatni az országot, hanem alkalmazkodjék. És nekem az a tapasztala­tom, hogy a magyarok nem nagyon tudnak alkalmazkodni, ezért jöttek vissza sokan. Mosolygós emberek- Az is tény, hogy a magyar nők nem szok­tak hozzá, hogy otthon üljenek, és nem tud­Ibolya (balra) édesanyjával Costa Rica-i házuk teraszán ják értékelni a háziasszony szerepét. Ne­kem egy 12 éves és egy 7 éves fiam van, és mellettük évekig én sem dolgoztam. Pedig nagyon meglátszott rajtam is, hogy eman­cipált nőnek tartom magam.- Mi volt feltűnő ott, ami itthon nincs meg?- Lényegesen nyugodtabban élnek. Itt­hon mi sokkal gyanakvóbbak vagyunk egymással szemben, kevésbé megértőek. Hagyjuk magunkat befolyásolni mások ál­tal, de érzéketlenek vagyunk egymás iránt. Talán annyira el vagyunk foglalva a ma­gunk gondjával, hogy a másik emberre nincs is időnk. Pedig Costa Ricában is van­nak szegények, az emberek mégis nyu­godtak, mosolygósak.- Mennyivel másabb a kinti párkapcso­lat?- A latin nők többet megengednek ma­guknak, mint mi, csak sokkal okosab­ban csinálják, és a férjnek fogalma sincs róla, mi történik. A latin nő ugyanis nem konfrontáló­dik a férjével. Ügyeskedik, hízeleg, ha el akar érni valamit. Mert a nő mi­nél jobban bekemé­nyít, a férfi annál in­kább nem hajlandó teljesíteni a kívánsá­gát. A férfiak körében sok helyütt még a régi nézetek tartják magu­kat, de azok, akik Euró­pában tanultak, igénylik, hogy a feleségük igazi társ, egyenlő partner legyen. Az idők folyamán megtalálja az ember az egyensúlyt az ilyen ve­gyes házasságban is, persze ez nem könnyű. Megőrizni a magyarságot Ibolya belenevelte gyermekeibe, hogy ma­gyarok. Tapasztalta ugyanis, hogy sok kint élő magyarnak a gyereke már nem beszéli a nyelvet. Sajnálja, hogy a kinti magyarok­nak nincsenek hagyományőrző programja­ik. A Magyar-Costa Rica-i Baráti Társaság - amelynek ő az elnökhelyettese - próbál se­gíteni ezen a helyzeten. Céljuk, hogy meg­ismertessék Magyarországot a kintiekkel, és hogy segítsék azokat, akik magyarul sze­retnének tanulni. Paulina Éva Azt, hogy a két roma família között mikor és főleg mi miatt robbant kl a kis híján végzetes háború, talán maguk az érintettek sem tudnák megmondani. A családok közötti viszály mindenesetre a tetőfokára hágott a minap, férfiak és nők vegyesen az utcai járókelők szeme láttára csépelték egymást botokkal. Mindez Szolnokon, a Vár ABC melletti parkolóban zajlott szerdán a kora délelőt­ti órákban. A bolt alkalmazottai rémülten kapták fel a fejüket a ricsajra, a nagy ka­varodásban persze ők sem tudhatták, mi is történik odakinn.- Amióta működik az üzlet, ilyen még nem történt a környéken - mondta a tör­téntek után még napokkal is felindultan az üzlet egyik alkalmazottja. - Felháborí­tónak tartjuk, hogy ilyen megeshet, ag­gódtunk az üzletért, de féltettük a parko­lóban álló autókat is. Szerencsére valaki hamarosan szólt a rendőröknek, akik gyorsan rendet tettek a verekedők között - tette hozzá.- Tömegverekedésről érkezett hozzánk bejelentés - tudtuk meg Szűcs Zoltán őr­Amióta működik az üzlet, ilyen még nem történt a környéken nagytól, a Szolnoki Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőjétől. - Egyenruhás rendőrök és bűnügyi nyomozók mentek a helyszínre, de segítségünkre voltak a fő- kapitányság Pelikán beavatkozó alosztá­lyának éppen azon a környéken járó munkatársai. Az ABC melletti parkolóban egy 8-10 fős csoport állt harcban egymás­sal. Botokkal és késsel hadakoztak. A rendőrök és mentők a verekedőket szere­pük és sebesüléseik alapján „szortíroz­ták”. Kit a kapitányságra, kit a kórházba szállítottak be. Szúrt és különböző zúzó- dásos sérülések miatt négyen szorultak kezelésre. Bűncselekmény, csoportos garázdaság alapos gyanúja miatt pedig hat személyt hallgattak ki a támadóan fellépő család tagjai közül. M. Kálmánt, aki a rendőrség feltételezése szerint egy szablyaszerű kés­sel okozott könnyebb sérüléseket egy nő­nek, őrizetbe is vették. Találtak még kést a férfi édesanyjánál is, ám az úgy tűnik, a csetepaté során nem, csak azt követően került elő. Nem kizárt, hogy az asszony a már büntetett előéletű fia szerepéből akart ezzel vala­mit „átvállalni". Az előzményeket illetően a nyomozás ez idáig annyit derített ki, hogy a szerdai utcai csetepaté állítólag egy előző napi pofozkodás megtorlásaként robbant ki. H. Gy. 1999. február 7. Közelről Harmadik oldal Január31., vasárnap: A nem­zeti gyásznapon megyénkben is több helyütt istentisztelete­ken emlékeztek az ausztriai buszbaleset áldozatairól. • Munkába lépett Tiszaigaron az új körzeti megbízott. Február 1., hétfő: Megkezdte működését az APEH Bűnügyi Igazgatóságának Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nyomozó Hivatala, jelenleg a technikai eszközpark kialakítá­sa folyik. • A Nagykun Együttműködési Társulás ülésén megfogalmaz­ták: megyénknek Hajdú-Biharral és Pest megyével kellene régiót alkot­nia. • Szabó László szolnoki néprajztudós Pro Scientia-díjat vehetett át. Február2„ kedd: Látogatási tilalmat rendelt el a megyei tiszti főorvos néhány megyénkbéli intézményben az ugrásszerűen megnövekedett influenzaszerű megbetegedések miatt. • A Tisza-tavon lékek vágásá­val szellőztetik a vizet, így biztosítva a telelő halállomány oxigénszük­ségletét. • A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége idősze­rű önkormányzat-politikai kérdésekről szervezett megyei tanácsko­zást. Február3., szerda: A pedagógusok januártól kötelező, törvényileg elő­írt 16 százalékos béremelésüket több településen is csak a helyi költ­ségvetési rendelet megalkotása után vehetik majd kézhez, visszame­nőlegesen. • Hetvenkét éves korában elhunyt Kátay Endre, a szolno­ki Szigligeti Színház művésze. Február 4., csütörtök: Bemutatókkal, illetve szórakoztató műsorszá­mokkal színesített vevőtalálkozót rendezett Szolnokon az IKR-Bábol- na Termelésfejlesztési és Kereskedelmi Részvénytársaság. • Az elmúlt évben a megyei munkabiztonsági és munkavédelmi felügyelőség kö­zel harmincmillió forint munkaügyi bírságot szabott ki - derült ki a fel­ügyelőség tájékoztatójából. Február 5., péntek: Tamás Károly, a Földművelésügyi és Vidékfejlesz­tési Minisztérium államtitkára megyénkbe látogatott, és többek között tájékoztatóttartotta vidékfejlesztés kérdéseiről. • Ülésezetta megyei munkaügyi tanács. Február 6., szombat Immár hetedik alkalommal rendezték meg a me­gyebált Szolnokon, a Tisza Szállóban. • Jászberényben a Lehel Vezér Gimnázium szalagavató bálján mulathattak az érintettek. HAGY 0 M Á N Y- Ml itt ezt a várat nemcsak felújítottuk, hanem szeretnénk újra élővé is varázsolni a régi mesterségek, tevékenységek felelevenítésével. Az Omega neki egy életre szól Tiszafüreden dolgozik egy harmincéves fiatalember, akinek jó értelemben híre­sült el az Omega együttes iránti rajongá­sa. Papp Gáborról van szó, akinek életút­ja nem csak abból a szempontból érde­kes, hogy Közép-Európa után Kelet-Ázsi- át bebarangolva legalább ötven sörfőzdét helyezett üzembe, hanem azért is, mert nála fanatikusabb Ómega-rajongót lám­pással keresve is ritkán találhatunk. Gábor, akinek zeneszeretetét némileg ma­gyarázza, hogy eredeti szakmája szerint hangszerkészítő, ugyanis gyűjt mindent, ami az Omegához kapcsolódik. Stílusosan szólva, az alfától az ómegáig jegyezhetők nála a Kóborékkal kapcsolatos relikviák: külföldi és magyar újságcikkek, viasz- és bakelitlemezek, CD-k, kazetták, koncert­bélyegzők, tagsági igazolványok, dedikált fényképek teszik páratlan módon értékes­sé ezt a kincsestárat, amelynek talán az a lemez a legféltettebb darabja, melynek ze­nei anyaga - az „Időrabló” - még az apar­theid idején vezette hónapokig a dél- afri­kai slágerlistákat. Gábor lassan negyedszázados Ómega- függősége egykor olyan súlyos stádiumba került, hogy időt, pénzt, fáradságot nem kí­mélve létrehozott egy Országos Omega Klubot, amelyet kelet-ázsiai kalandozásáig, Soprontól Szegedig működtetett. így nem csoda, hogy a mi Gáborunk hetente látott kedves vendég lett az Omega stúdióban, s hűvösvölgyi lakásában, Kóbor Jánosnál is kellemes órákat tölthetett el. Ám „őrült” ra­jongásának talán mégis az lehet a csimbo- rasszója, hogy vállalkozását is Omega Mix Bt.-ként jegyezte be a cégbíróság. A „mindhalálig omegás”, Gábort hétéves korában fertőzte meg az Omega: a nála nyolc évvel idősebb bátyja ugyanis ekkor bömböltette tiszaföldvári lakásukban a „Könyvelő álma” című slágert. Ez a dalla­mos álom annyira megtetszett a kisfiúnak, hogy felébresztette azt a szenvedélyt, ami azóta is rendületlen szerelemmel fűzi az Omegához. - percze ­A kézfogás Fölfigyeltem egy fotográfiára. Nem protokollfotó, csak egy elkapott pillanatot örökít meg. Lehet, hogy épp ezért nem felejtem el soha. Megmértem a képet: 12x17 centiméter. Ebből a kétszáz négyzetcentiméterből engem alig egy egységnyi érintett meg. Az egyszer egy centimé­terre ugyanis bőven ráfért a kézfogás. Egy egé­szen másfajta kézfogás, mint amilyenhez szoktat­tak bennünket. Nem a hivatalos, percekig tartó, a villogó vakuk kereszttüzében pózoló. Szinte csak egy érintés. A fotón Dávid Ibolya látható, az MDF újonnan megválasztott elnöke, a győzelme pillanatában amúgy indulásra készen, hogy kiálljon a publikum elé és megköszönje a bizalmat. Ám előtte még bal­jával megszorítja a régi elnök kézfejét. Lezsák Sán­dor keze elakad a tapsban, ujjai szorításra görbül­nek, viszonozza a mozdulatot. Képszöveg: „A győ­zelem pillanata: az új elnök elsőként elődjének mond köszönetét”. VASÁRNAP REGGEL Sokkal több ez attól. Arról szól, hogy azért összetarto­zunk. Ha a legfontosabb célja­ink azonosak, a részletekben már meg lehet egyezni. Ha tu­dunk alkalmazkodni és komp­romisszumot kötni, akkor egymást erősítjük. Ha nem, akkor gyengítjük. Tetszik ez a gesztus. Amikor nem a „vesztes” gratulál „hivatalból”, hanem a „győző” mond köszönetét. Amikor a győztes a diadalmámortól nemcsak magát látja, hanem másokat is. A jövő poten­ciális győzteseit is. Mert mindannyian győzhetünk. Sokat lehet tanulni ettől a fotótól. Civileknek és po­litikusoknak, munkahelyen és a családban. Mert né­ha mondhatja a szülő is a gyermekének, a tanár a di­áknak, a politikus az elvben nem társának, a férj a fe­leségnek, a főnök a beosztottnak, hogy „köszönöm a segítséget”, vagy „bocsánat, de én tévedtem”. Olykor elég egy kézszorítás is. Tudom, nagyon nehéz elsőként kinyújtani a kezet. Főleg győztes pozícióban. De megéri. Megérheti... Járvás Zsuzsa

Next

/
Thumbnails
Contents