Új Néplap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-04 / 29. szám
4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1999. február 4., csütörtök A szolnoki Kölcsey Ferenc Általános Iskola Köl- csey-napokkal emlékezett névadójára. A gyerekeknek rendezett színes és sokféle versenyen túl arra is lehetőség volt, hogy a szülők nyüt órákon és foglalkozáson kísérjék figyelemmel az iskolában folyó munkát. A programsorozatot záró „Kölcsey és kora” műveltségi vetélkedőre a város és a megye iskoláiból 12 csapat nevezett be. A vetélkedő első helyezettje lett az Ószőlői Általános Iskola csapata, második a törökszentmiklósi Kölcsey, harmadik a szolnoki Tallinn Általános Iskola. Vargáné Vígh Judit iskolaigazgató A Nat.-ról - szülőszemmel A „Pacsirtadal” a miénk „Nemcsak a Nat.-ról van szó” címmel a közelmúltban olvastam egy cikket a lapban. Három gyermekem van, tudom mérni a mai iskolarendszer hibáit és előnyeit. Nekem is az a véleményem, hogy nem az oktatási rendszer átalakítására van szükség, hanem szemléletváltásra. A tanítás minősége ugyanis nem a módszerek váltogatásával, anyagiakkal vagy a politika begyűrűzésével emelhető magasabb szintre, sokkal inkább megfelelő szakemberek képzésével és célirányos szakterületek kiválasztásával. Amíg a pályára nem az elhivatottság érzésével érkezik a tanár, hanem csupán azért, mert „ha nem kellek sehova, oda akkor is jó leszek”, addig nem várhatjuk el az alapkövetelményt sem, miszerint legfontosabb a gyermekközpontúság és a nevelve oktatás. Mindenekelőtt változtatni kell a pedagógusok megbecsülésén. Aki szereti a gyermeket, és szívvel-lélekkel végzi munkáját, pénzen kívül feltétlenül számít morális elismerésre is. Változatlanul fontosnak tartom az Iskolák önállóságát, a felügyeleti szervek visszaállítását, hogy probléma esetén az orvoslás legmagasabb fórumon megtörténhessen. Végül persze itt vannak a gyerekek: ne tekintsük őket kísérleti alanynak, hiszen belőlük lesz az a generáció, mely a mi életünk alkonyát is meghatározza. H. G. I., Szolnok Komoly értékelést olvashattunk Tóth Boldizsámé tanyai iskolákról szóló és a küzdelmes paraszti életet bemutató Pacsirtadal c. könyvéről a lap január 23-ai számában. A kritika szerzője elismerően vall a könyvről, felismeri annak honismereti értékeit, de néhány vélt, illetve valós hiányosságra is rámutat (pontatlan évszám, adat, stílushiba - amit a könyv lektorszerkesztőjének illett volna „hivatalból” észrevennie!) Feltételezem, a kritika írója túl fiatal ahhoz, hogy azonosulni tudjon a tanyai élettel és a második világháború körüli időkkel. A könyvben leírt minden esemény, történés nagyon is valóságos, szó szerint igaz. Nem cselédsorsú emberek, hanem jobb módú kisparasztok lakták a Póisziket, akik élete A Szerkesztőség postájából január 28-ai összeállításában (Mint a süllyedő hajón) megjelent olvasói véleménnyel egyetértek. Igaz, hogy lejárt lemeznek tűnik már ez a nyugdíjemelésügy, de a szolnoki levélírónak igaza van a százalékos emelések kárvallottjait illetően. Demokratikusan megválasztott kormányunk nyíltan kimondta már többször is, hogy nem a vesztesek oldalán áll (s a vesztesek között véli felfedezni az ellenzék szavazóit). Itt van a kutya elásva. Ezért nem hasonlítható Móricz és mások regényeinek hőseihez. Nem idilli a kép, amit a könyv szerzője fest, hanem realitás, mely ritkán fordul elő ismert irodalmi művekben. A régi, talán megszépült emlékek mindig a küzdelmes paraszti hétköznapok világában jelennek meg. Az az egykori paraszti élet áll előttünk, mely határtalan szülőföld- és földszeretettel párosul. Aki értett a földhöz, és az elvárt erkölcsi normák szerint élt (felesként is) boldogult. Hogy miért nem fejtett ki részletesen néhány érdekes, megemlített eseményt az író? Azért, mert akkor messze nem iskolatörténeti jellegű lenne a mondanivaló. A Pacsirtadal a miénk, egykori tanyasiaké - elsősorban. Kifejezhetetlenül szép ajándék értékelődött le az én negyven évi munkám eredménye is a forint vásárlóértékével együtt. Felvetődik, hogy egyáltalán a nyugdíjasoktól lehet-e elvonni országos szinten ötvennégy milliárd forintot? Igazságos ez? Egy kormányváltás elegendő ok arra, hogy elővegyék a nyugdíjasokat, és megbüntessék őket? Alkotmányos jogunk volt és kötelességünk, hogy hosz- szú évtizedekig dolgozzunk az országért és a saját boldogulásunkért, bízva abban, hogy idős korunkban megez nekünk, de utódainknak is. Újra és újra elolvassuk, sokak „esti bibliája”, mert ismét beleéljük magunkat gyerekkori környezetünkbe. Egy olyan csodálatosan élethű alkotás, melyben a szerző saját egyéniségét is adja, meri vállalni önmagát. Mezőtúron és környékén nem volt még ilyen sikere könyvnek mostanában. Több száz példány elkelt két hónap alatt, s ma is - vidékről is! - folyamatosan keresik, a szerző nem győzi fogadni az elismerő szavakat. A Pacsirtadal messze száll, határokon túl viszi a mezőtúri szántóföldek „szénaillatú” hangulatát. Városunk felbecsülhetetlen honismereti témával gazdagodott általa. Köszönjük. Búsi Albert, Mezőtúr élünk a nyugdíjunkból. Nekem havi háromezer forintot emeltek ki a zsebemből az új nyugdíjemelési módszerrel - és ezt meg kellene értenem, örülnöm kellene annak, hogy 20 százalék helyett csak 11 jár a „nagykalapból”. Próbáljuk elindítani a lejárt lemezt, mert jogállamban élünk. Az állami költségvetés évközben is módosítható. Dolgos évtizedeink után megérdemeljük a 20 százalékot, idős korunkra a tisztes megélhetést. Sz. P., Jászapáti Volt egy jó napom Szinte hihetetlen, de megtörtént ... Az egyik reggelen a Titásznál kezdtem a napot. Sok-sok ,.hivatali” tapasztalattal a hátam mögött felkészültem „ügyintézésből”, de csoda történt: kérésemet igen kedvesen és azonnal teljesítették. Olyan jó érzés fogott el, hogy rászántam magam, teszek egy kört a városban, hátha találok végre valahol egy versenyhez is alkalmas sakk-készletet, ezt ugyanis már több éve hiába keresem. Benéztem egy kis játékboltba a Széchenyi-lakótelepen is, s mit ad isten, volt, ráadásul elfogadható áron. Siettem vele haza, hogy felrakjam az asztalra, még mielőtt a családtagok hazaérnének, s ekkor ért a csalódás. A sötét bábukból a futó pár hiányzott. Éppen indultam volna vissza reklamálni, amikor hazaért a feleségem, aki tapasztalataira hivatkozva rögtön megpróbált lebeszélni szándékomról, mondván, úgyis hiába. De mert olyan kedves volt az üzletben a kiszolgáló, nem hagytam magam. A hiányos készlettel visszamentem a boltba - és most ért az újabb meglepetés: nem próbáltak kitérni a reklamáció elől, hanem mindjárt korrigálták a gyártó cég hibáját, megkaptam a hiányzó bábukat, és még elnézést is kértek tőlem, holott tudtam, nem ők hibáztak. Nos, ez az út is Európába vezet. Ilyen helyekre máskor is szívesen megyek. H. Károly, Szolnok Mea culpa Örömmel olvastam a január 26-ai számban megjelent Keressük a veszélyt c. írást. Nem is kellett elgondolkodni azon, hogy szerzőjének igaza van-e vagy sem, hálás vagyok neki, és köszönöm a figyelmeztetést, teljesen egyetértek vele. Hibámul róható fel, hogy ha salakmotorozom, motokrossozom vagy jégmotorozom, a sok gond mellett azt is elfelejtem, hogy körülöttem létezik a világ. Tudom és érzem, hogy nem bántó szándékkal és nem rosszindulatból ragadott tollat a szerző, a segítő szándék vezette. ígérem, legközelebb odafigyelek. Ha több ilyen segítő és jó szándékú partnerem lenne, a technikai sportoknak Szolnok fellegvára lehetne. Mészáros László Szolnok Egy „vaskalapos” vélemény Már megint maradiságon kaptam magam... bár még csak márciusban leszek két hetes (töltöm be a 77-et), mégis úgy tűnik, javíthatatlan vaskalapos vagyok, és az is maradok. Erre akkor döbbentem rá, amikor a tévéműsorban egyik férfi politikusunk bal fülében sárga karikát láttam megvillanni. Nekem ez egyáltalán nem tetszett. A látvány olyan képzetet gerjesztett bennem, mintha nem is kis hazánkban, hanem valahol Elefántcsontparton, egy afrikai törzsben élnék. Az sem tetszik, de valahogy még elviselem, hogy a fiatalok rongyos farmerben, csecsebecsékkel feldíszítve érzik jól magukat, így élik ki feltűnési vágyaikat, ám azt gondolom, az ilyen szokásról mégiscsak le kellene mondania annak, aki olyan pozícióba kerül, ahol egy országot képvisel határon innen és túl. Meglehet, hogy maradi vagyok, s erre régóta nem kellene odafigyelni, én mégis úgy gondolom, hogy a hazai és nemzetközi érintkezéseknek, megjelenésnek, magatartásnak léteznek konvencionális szabályai, melyek nem viselik el az efféle szabadosságot. Most mondják meg, őszintén! Nem vagyok-e csakugyan egy megrögzött vaskalapos? Bognár József, Szolnok A szolnoki Ruhaipari és Informatikai Szakközép- és Szakképző Iskola megtartotta szalagfeltűző ünnepélyét. Minden szülő, diák és tanár számára felejthetetlen marad az est, a végzősök műsora könnyeket csalt hozzátartozóik szemébe. Elbúcsúztatták évfolyamukat is, az idén megszűnő programozói (informatikai) szakot. Sajnáljuk, mert a színvonalas képzés évek óta jó ugródeszkának bizonyult a továbbtanuláshoz, a diákok sikerrel vették az akadályokat az ország különböző felsőoktatási intézményeiben is. Ez a szép este erőt ad a szülőknek a sikeres érettségi vizsgák hátterének megteremtéséhez és ahhoz, hogy segíteni tudjuk gyermekeink továbbtanulását. Köszönet az iskola vezetésének, tanárainak és minden résztvevőnek. Lovász Anikó, a szülői munkaközösség elnöke Megdolgoztunk a tisztességes megélhetésért Vajon hányán tudják, ki hívta haza Szent-Györgyi Albert professzort, és biztosította intézete számára a korszerű felszerelést - amely az egyetlen hazai Nobel-díjat eredményezte hazánknak -, ki épített ötezer, zömében alföldi tanyasi iskolát és ezerötszáz népkönyvtárat? A magyar kultúra gyarapításáért senki sem tett annyit Széchenyi és Eötvös óta, mint 1921 és 1931 között dr. gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter. Magáévá tette a legnagyobb magyar - napjainkban is időszerű - mondását: „A kiművelt emberfők sokasága a nemzet igazi hatalma.” Munkássága mának is szóló üzenet. Trianon után ugyanolyan levert és kiábrándult volt a nemzet, mint a ’90-es évek rendszerváltása után. Népünk, mint annyiszor, akkor is magára maradt: az ígéreteket nem váltották be. Gróf Klebelsberg Kunó kivétel volt. Az I. világháborút követő gazdasági, politikai és morális válság okozta apátiából szerette volna nemzetét kiemelni, és a művelt Európába vinni. Figyelmét elsősorban az elhanyagolt Alföldre irányította. E régió helyzete napjainkra újra reménytelenül kétségbeejtő. A külföldi tőke elkerüli, a legszegényebb, legképzetlenebb és legnagyobb létszámú munkanélküli él itt. ők a rendszerváltás nagy vesztesei. Ki lesz vajon az új Klebelsberg, aki a tudás erejével az Alföld népét is Európába viszi? Klebelsberg Kunó egyedülálló életművét, méltatlanul elhallgatott alakját ismernünk kell! Alkotó munkájának eredménye ötezer népiskola, a pécsi, szegedi és debreceni egyetemek megépítése - amit mindenütt a gyermekklinikákkal kezdett. A szegedi tanárképző, a soproni erdészeti főiskola, a sárospataki angol gimnázium, a testnevelési főiskola (ma egyetem), a bécsi, berlini, római, párizsi, zürichi collegium hungaricumok megvalósítója is Klebelsberg volt. SzálAki a szikes talajon is orchideát nevelt lóigévé vált híres mondása: „Nem népiskola vagy egyetem, hanem népiskola és egyetem.” A népiskolákhoz háromszobás kertes tanítói lakás és „tangazdaság” (pl. téglából épült sertésól) is tartozott. Hogy a falusi, tanyasi tanítók gyermekei középiskolában folytathassák tanulmányaikat, Szegeden tanítói in- temátust létesített. Az ő javaslatára születtek a középiskolákról, a tanárképzésről, mezőgazdasági népiskolák létesítéséről szóló törvények. Megszervezte az Országos Ösztöndíj Tanácsot (11 év alatt 1557-en(!) tanultak külföldi egyetemeken). A magyar festő- és szobrászművészek alkotásait 26 kiállításon - Stockholmból Barcelonáig - mutatta be a világnak. A margitszigeti Nemzeti sportuszodát is ő hozta létre. A sportot kiemelkedő fontosságúnak tartotta, szívéhez legközelebb a vízipóló állt. Nemcsak a magyar vízilabda, hanem az egész magyar sport későbbi olimpiai sikereinek megalapozóját tisztelhetjük benne. Nevéhez fűződik a Magyar Olimpiai Bizottság, neki köszönhető a Tihanyi Biológiai Intézet, a svábhegyi Csillagvizsgáló is. Megálmodta és megvalósította a velencei Szent Márk térhez és az angol collegiumokhoz hasonló - klinkertéglás orvos- egyetemi intézetekből, püspöki palotából és a Nemzeti Panteonból álló - Dóm teret a híres órájával és orgonájával. 1931-ben elindította - salzburgi mintára - a Szegedi Szabadtéri Játékokat. E bámulatra méltó sokoldalú egyéniség tudott álmodni, volt fantáziája s volt bátorsága ezeket megvalósítani. Egy mél tatója szavaival: tudott a „szikes talajon is orchideákat nevelni”. „A magyar gyermekek minisztere” maradandót alkotott a gyermekek testi és lelki egészségéért is. Négy évre emelte az óvónőképzést, meglapította az első hazai gyermekpszichológiai intézetet (1929), rendeletet hozott a pályaválasztási tanácsadók, játszóterek létrehozásáról. Sokat foglalkozott az iskolaegészségüggyel, iskolaorvosi intézményrendszer megszervezésével. A rádióban a gyermekegészségügyi műsorokat, az iskolákban tanulmányi versenyeket, filmvetítést indíttatott el. Kialakította az iskolakönyvtár-há- lózatot. Gondja volt a színvonalas gyermek- és ifjúsági irodalomra. Rendeletekkel tiltotta meg a gyermekmunkát, a 16 éves kor alatt nem nézhető filmeket, a 18 év alattiak szesztilalmát. Példaértékű munkásságát agyonhallgatták a Rákosi- és Kádár-korszakban, politikailag félremagyarázták. Szobrát lerombolták, feleségét deportálták. Arisztokrata származása, vallásos neveltetése, erkölcsi elkötelezettsége egész életét meghatáKlebelsberg Kunó rozta, és távol tartotta mindennemű politikai szélsőségtől. 1932-ben, ereje teljében halt meg. Szegeden a Nemzeti Panteonban szerény emléktáblája van a következő felirattal: Te saxa loquuntur! Rólad a kövek beszélnek! Dr. Nemes András Szolnok
