Új Néplap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-25 / 47. szám
4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1999. február 25., csütörtök Tanítható-e az erkölcs? „Párdon!” Bár a népi mondás úgy tartja, hogy „Busz és nő után ne fuss, mert úgyis jön nem sokára egy másik”, mi mégis loholtunk barátnőmmel a csúszós latyakban, mert ahogy aznap a buszok közlekedni tudtak, nem volt biztos, hogy egy másik is arra vetődik. A barátnőmnek még sikerült a jármű nyitott hátsó ajtaján felszállni, de belőlem - bármennyire is igyekeztem - csak a sálam és a szatyrom egy darabja jutott fel, aztán az ajtók bezáródtak. Helyzetem egyre kellemetlenebbé vált, mert - bár a busz nem indult - nem tudtam magamat kiszabadítani, az ajtók nem nyíltak. Már kiabáltak a vezetőnek a megállóban állók, amikor nagy kegyesen kinyílt előttem a „mennyek kapuját” és felszem- telenkedhettem a köznek fenntartott járműre szerény összyona- las bérletemmel. Magamba roskadtam egy ülésen és azon töprengtem, vajon miért lettem az imént becsukva? Nem vett észre a vezető? De akkor miért nem indult el majd egy percig, hiszen forgalom nem volt? Vagy mégis látott? De akkor miért nem hagyott teljesen felszállni? Miért csukta ki a fele részemet? Miért várta meg, hogy mások kiabáljanak neki? Talán meg akart leckéztetni? őszintén szólva mérges voltam. Főleg, mert nem az első eset ezen a vonalon, hogy packáznak valakivel. En nem akartam a dolgon vitatkozni, s később láttam is, hogy a sofőr int felém, amit amolyan bocsánatkérő gesztusnak vettem, és megnyugodtam. A végállomáson azonban kiderült, hogy ebben is nagyot tévedtem, ősofőrsége ugyanis csak az első ajtót nyitotta ki a leszállóknak, hogy módja legyen amúgy istenesen megleckéztetni. Hiába próbáltam a rendkívüli közlekedési helyzettel védekezni s azzal, hogy barátnőm fent várt a buszon, meg hogy a vezető feladata lenne ügyelni még a magamfajta elvetemültre is, ő rendíthetetlen maradt. Fensőbbségesen fejemre olvasta vétkeimet, mire én azt javasoltam, hogy talán rögzítsük egy jegyzőkönyvben a történteket. Ez elől azonban mereven elzárkózott, ehelyett töredelmes bocsánatkérést és köszönetét várt volna tőlem. Hát én szeretnék most tőle nagy nyilvánosság előtt bocsánatot kérni: bocsánat azért, hogy „tömegközlekedem” és megbántottam Önt! De a köszönetemet inkább azoknak a kollégáinak küldeném, akik bemondják a megállókat, kedvesen köszöntenek a buszon, talán még kellemes utazást is kívánnak, felengednek a csengőszó ellenére, sőt olyat is láttam, aki a már bezárt ajtókat újra kitárta a vágtázó utasjelölt előtt. Muszkalay Hedvig Véradó szolnoki diákok Valentin-napi kedvesség Nincs olyan ember, aki vitatná, egy szülő számára a legnagyobb baj, ha gyermeke megbetegszik. Ennél már csak az aggasztóbb, ha nem sikerül otthon meggyógyítani és kórházba kerül. A gyógyulás nehéz napjain igyekezett segíteni a jászberényi Erzsébet kórház csecsemő- és gyermekosztályán, valamint a fül-orr-gégészeti osztályon fekvő csöppségeknek az InterJNet Kft., amikor Valentin-napi kedvességként 15 doboz Polydron ösz- szerakható játékot ajándékozott. A kombinációs készséget kiválóan fejlesztő műanyag játék mind egyéni, mind csoportos formában használható, összértéke közel 75 ezer forint. Amikor megkérdeztük az ajándékozót, mi motiválta döntésüket, a rövid válasz így hangzott: , .Mosolyt varázsolni a gyógyuló gyermekek arcára”. Köszönjük a mosolyt. B. L., Jászberény Csökkent a vöröshagyma ára A február 19-i lapban azt nyilatkozta a Hagyma Terméktanács titkára, hogy lassan emelkedik a vöröshagyma ára. Személyes tapasztalatom szöges ellentétben áll ezzel. Február 19-én és 22-én például a budapesti nagybani zöldségpiacon túlkínálat volt vöröshagymából, vevő alig akadt. A túlkínálatból egyenesen következik, hogy a pörkölt alá valónak az ára drasztikusan csökken, s most egy zsák hagymát (ami 15 kilogramm) 600 forintért vesznek át a termelőtől, tehát 40 forint kilója. Célszerű tehát szétnézni a nagybani piacon egy-egy hivatalos nyilatkozat előtt, mert a kistermelők így joggal gondolhatják azt, hogy nem naprakész az információja az illetékesnek. Gulyás Ottó, Jászladány Farsang idején Az influenzavírus mostanában nem csak az emberre, de a farsangra is veszélyes. Van olyan település, ahol a háziorvos nagyobb a pápánál, hiszen hamvazószerdáig - idén február 17-ig - lehetett volna farsangi bálokat rendezni, ám ezt a járványra hivatkozna megtiltotta. Délelőtt persze a gyerekek járhattak iskolába, akkor nem támad a vírus, délután viszont, amikor szórakoznának, támad. Hamvazószerda után viszont a plébános teremti le a farsangolókat - mondván - megsértik a böjtöt. Ki érti ezl, különösen amikor egyébként is az a baj, hogy a gyerekek elsatnyulnak a tévé és videó előtt? Egy morcos bálozó Tette fel a kérdést a lap tollforgató mestere - s az egyént, családot, iskolát élénken foglakoztató erkölcsi rend megteremtését szorgalmazta. Jegyzetében igyekezett átláthatóvá tenni az erkölcstan taníthatóságának és ta- nulhatóságának létező és hiányzó feltételeit; mit, miért, hogyan és kik tanítsák a jónak és a rossznak a világát, mértékét, az emberi viszonyok ezen eszmény-, érték-, normavilágát, a mindennapi és a nem mindennapi tettek, sorsok, magatartások gyakorlati filozófiáját. A „van-e értelme, értéke, haszna, sikere a társadalom erkölcsi rendjével való foglalkozásnak ma és a XXI. században” kérdésre úgy gondolom, a válasz az, hogy igen, ha erkölcsös, tisztességes, becsületes emberekre, családokra, településekre, és így is működő gazdaságra, politikára, kultúrára szükség van s lesz. Vannak-e, lesznek-e olyan feladataink, kihívásaink, stratégiáink, melyek erkölcsi, etikai érdekek, értékek, normák, szokások, tulajdonságok létét, működését igénylik? (Csak jelzem, hogy véleményem szerint jelenleg hazánkban a jog és az erkölcs az emberek magatartásában olyan messze esik egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől.) Tudnunk és tudatnunk kellene, milyen célokat milyen úton, módon, milyen eszközökkel, módszerekkel érhetünk el. Milyen célok fogják itt majd keresztezni egymást egy szegény demokráciában, egy félholt régióban, egy kiszorító piaci versenyben, egy ökológiai válságban? Miért legyünk mi, s hogyan, becsületesek, tisztességesek? Miért kell majd gyermekeinknek s unokáinknak erkölcsi felelősséget vállalni? Tisztázható, tisztázandó, hogy mit milyen létformákkal, életút-, életmód-, életvitel-alakítással, mit neveléssel, tanítással, mit munkával, mit kultúrával stb. lehetne s kellene alakítani, formálni, gyarapítani, megszüntetni. Hiba lenne valamely cél, út, eszköz (erkölcsoktatás) bűvöletébe esni, azt feltételezni, hogy egy jó minőségű és jól működő erkölcsi rend megszünteti a bűnözést. A tanítható-e az erkölcs kérdésre én itt most csak annyit mondhatok, hogy van benne, ami tanítható és jól is tanulható, ám van, ami nem. Arisztotelész, Szent Ágoston, Helvetius, Spinoza és Kant etikája biztos, hogy tanítható, de kinek van erre energiája, ideje és pénze, mert ez is keŰ hozzá. Merthogy az erkölcsi normák megtartása lassú tanulási folyamat eredménye. Ám nem hiszem, hogy tanítható az etosz, az erkölcsi érzék, -érzület, -hajlam, -szokás. De erről és az erkölcsöt meghatározó és garantáló dolgokról talán majd lesz még lehetőségünk a lap hasábjain szót váltani. Érdemes. Hisz volt itt tanítható erkölcs, értékes múlt. Ám mi van most? Dr. Bálint Sándor, Szolnok Nagy kincs a vér, különösen az a hóhegyekkel vívott háború idején, amikor még inkább érvényes a mondás: kétszer ad, ki gyorsan ad, hiszen a vérkészletek feltöltése a rendkívüli helyzetekben mindennél fontosabb. A vidéki véradások egy része a tél támadása miatt elmaradt, ezért jött nagyon jól az az 53 liter vér, amelyet a szolnoki diákok adtak a közelmúltban. Érthető módon örült ennek Pusztai János is, a Szolnok Városi Vöröskereszt titkára, aki minden szavával dicsérte a fiatalok önkéntes megmozdulását, hiszen e vérmennyiség képezte a legnehezebb napokban a megye- székhely tartalékkészletét. Harmadszor szerveztek véradást Szolnok 18 évet betöltött középiskolás tanulói számára. A Városi Kollégium Bán úti tagintézményében, illetve az Alternatív Gimnáziumban összesen száztizenheten - többségükben most először - jöttek el. Túl azon a nem lebecsülendő tényen, hogy a tapasztalatok szerint a karjukat először tű alá nyújtók 15-20 százaléka lesz rendszeres véradó, a most jelentkezők között igen sok ritka, ezért nagyon értékes vércsoportú fiatal is volt. S hogy mely iskolákból jöttek önzetlenül a hívó szóra? Szinte valamennyi szolnoki középiskola képviseltette magát. Legtöbben, 32-en a gépipariból, 17-en a közgazdaságiból, 15-en a 633. sz. ipari szak- középiskolából, 13-an a Tisza- parti Gimnázium tanulói közül éltek a legnemesebb adományozás lehetőségével. Horváth István tagintézmény-vezető A Tószegi Általános Iskola egykori diákjai negyven éve vettek búcsút az alma matertől. Ennyi év után a találkozás megható pillanataiban sírtunk és nevettünk egyszerre, hiszen volt, akivel azóta nem találkoztunk. Szeretett tanárnőnket, Zoboki Györgynét is körünkben köszönthettünk. A búcsúzáskor megfogadtuk: ezentúl sűrűbben, legalább kétévenként találkozunk. Sági Lászlóné, Tószeg Az asszony a gyerekkel a gondola előtt állt, s arról diskuráltak, elírás lehet csak, hogy egy másfél literes dobozos narancslé 75 forintba kerül. Miközben ott álldogáltak, a legalsó polcról leszédült egy szörpös üveg. Riadtan fürkészték, hol lehet egy eladó, aki segítségükre lesz, akinek elmondhatják, baj történt. De senki nem mozdult a csörgés-csattogásra. Ott álltak lecövekelve és őrizték a ragacsos szirupot. A várakozás hosszúnak tűnt pillanataiban egyszer csak észrevették a hátuk mögött egy pakolászgató nőt. Az asszony odafordult hozzá és megkérdezte, a bolthoz tartozik-e, mert itt összetört egy üveg, s nem tudja, mi volna a teendő - de rögtön hozzá is tette: nem gondolná, hogy ő a vétkes, mert ahhoz túlságosan távol állt a polctól. A pakolászgatásból felpillantva az eladó egy odavetett válasszal el is intézte a dolgot, Megváltott becsület mondván: „Ha nem maga volt, hát nem”. Az asszony megkérdezte, mi lesz a kifolyt sziruppal, mert azt fel kellene takarítani, amire jött is a válasz (és közben egy vödrös asszonyság): „Azt bizony fel kellene!" Ezzel az ügy lezártnak volt tekinthető, mert több szó nem esett. A pénztárhoz indulván azonban megütötte az asszony fülét az eladó harsány hangja, amint odaszólt a másiknak: „Tudom én, hogy ő volt, csak letagadja.” Váratlanul érte a „hátba támadás”, még így is, hogy az iménti lakonikus diskurzust sem értette egészen. Döntött: mindegy, miért esett le az üveg, kifizeti a 231 forintos kárt, mert a becsülete ennél többet ér. Hazafelé azon tűnődött, vajon miért érte meg a nagy múltú és kedvelt élelmiszer-üzletlánchoz tartozó boltnak ugyanennyiért elveszíteni - ugyanezt. - k A levelekből válogatunk. A kiválasztott írásokat - a szerző előzetes hozzájárulása nélkül, a mondanivaló tiszteletben tartásával - feldolgozzuk. A témának akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk arról esetleg más a véleményünk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin A varázsából veszíthet a futball A labdarúgás szerelmesei bizonyára hallottak arról, hogy a FIFA 2004-től esetleg kétévente rendezné meg a világ- bajnokságot, és egyúttal az Eu- rópa-bajnokságot is. Milyen következményei lehetnek egy ilyen döntésnek? A franciaországi világbajnokság még a kételkedők számára is egyértelműen bebizonyította, hogy hatalmas tömegeket tart izgalomban a sportág. Természetesen a FIFA is felismerte a világbajnokságban rejlő (anyagi) lehetőségeket, így hát ne is csodálkozzunk azon, hogy gyakrabban szeretné megrendezni. A cél egyértelmű: a több bevétel. Ha ugyanis a világ legjobbjai minden második évben összemérnék erejüket, több pénz áramlana a sportágba és a köré épült üzletágakba. Továbbá a játékosoknak is nagyobb esélyük lenne a bizonyításra, négy év alatt 40-50 válogatott vehetne részt világ- és Európabajnokságokon, több ország rendezhetne nagyszabású sporteseményt, végül pedig a sok millió nézőnek nem kellene hosszú éveket várni egy- egy vb-re vagy Európa-baj- nokságra. Úgy tűnik, a változtatás mindenki érdekeit jól szolgálná, én azonban ebben nem vagyok olyan biztos. Abban, remélem, mindenki egyetért velem, hogy a világ- bajnokság örvend a legnagyobb népszerűségnek. Ami ott történik, az meghatározó az egész sportág számára. De vajon nem azért vált a labdarúgóvilágbajnokság minden idők legnézettebb sporteseményévé, mert csak négyévente láthatjuk? Hiszen gondoljunk csak bele, mennyi várakozás, találgatás és esélylatolgatás előzi meg. Úgy érzem, ha minden évben azzal kezdődne a nyár, hogy egy hónapon keresztül csak a tévét néznénk, elveszítene a varázsát. Félő az is, hogy a többi sportág háttérbe szorulna a labdarúgás mellett - a feleségekről már nem is beszélve. De van még más ok is, ami a FIFA elnökének ötlete ellen szól. Eddig óriási motivációt jelentett egy labdarúgó számára, ha szerepelhetett egy világbajnokságon, ezért mindent megtett, hogy bekerüljön az utazókeretbe, ami klubja sikereit is jelentette - ha pedig mégsem került be a válogatottba, óriási kudarc volt számára, mert lehet, hogy az utolsó lehetőséget szalasztotta el. Ha valaki már harmincon túl volt, a soron következő világbajnokság az esetek többségében az utolsó vb-je is volt, ahol brillírozott, hogy szépen búcsúzzon. Ha minden második évben megrendeznénk a vb-t, már nem lenne olyan nagy szó, hogy valaki ott volt. Eltűnnének a régi szép rekordok is, és a vb-győzelemnek is már csak két évig örülhetne a címvédő ország sportbarát közönsége. Biztos vagyok benne, hogy ezzel egy kicsit „leértékelődne” a foci-vb szerepe és a világbajnoki cím jelentősége is. Ha valaki a megfelelő időben, a megfelelő helyen fergetegesét alkot, már az sem lenne olyan nagy dicsőség többé. Hiszen mennyivel nehezebb egy sportolónak úgy nagyot alakítani, hogy egész életében jó, ha egyszer (szerencsés esetben kétszer) van rá lehetősége. Most vizsgáljuk meg a kérdést a játékosok szemszögéből is. Annak az élvonalbeli, európai labdarúgónak, aki eddig a fárasztó bajnoki szezon után minden második évben pihenhetett egy kicsit, erre ezután nem lenne lehetősége, sőt sokkal több válogatott tétmeccsen kellene pályára lépnie. Kérdés, hogy a fokozott terhelés a játék rovására menne-e. Tavaly néhány országban még a bajnokságot is hamarabb fejezték be, csakhogy a válogatott tagjai együtt gyakorolhassanak a vb-t megelőző hónapban. Azok a válogatott játékosok viszont, akik nemzeti csapatukkal nem tudták magukat kvalifikálni a vb-re, kikerültek a reflektorfényből. A világ- és Európa-bajnoksá- gok után ugyanis általában azokat a játékosokat igazolják le, akik szerepeltek a tornán, és ott felhívták magukra a figyelmet. Ez kissé igazságtalan a többiekkel szemben, de törvényszerű. Képzeljük csak el, mi lenne, ha Európában minden nyáron csak a válogatottban jó teljesítményt nyújtó labdarúgók kapnának előnyös ajánlatokat! A mostaninál is erőteljesebben kettészakadna a mezőny. Ez az állapot azonban nem csak a játékosok, hanem a nemzeti válogatottak szintjén is érződne. Hiszen az a csapat, amelyik nem tudta kiharcolni az Eb-részvétel jogát, nem lehetne ott a következő világ- bajnokságon sem, tehát mindjárt két tornáról maradna le. Közönsége pedig két évig csalódottan, sóvárogva nézhetné a többi válogatottat. Nem vonom kétségbe Stepp Blatter módosítási szándékának helyességét vagy létjogosultságát, de szerettem volna megvilágítani a kérdést több oldalról is, hogy lássuk a lehetséges következményeket. Pesti Péter Jászberény
