Új Néplap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-20 / 43. szám
„Minél több tárgyad van, annál kevésbé vagy szabad”- vallja Sípos László, a 29 esztendős szolnoki világjáró. Most - kivételesen - egy klasszikus fazonú útitáskát vitt magával a hátizsák helyett. Amit hoz, sosem pénzben méri. Emlékeit szívében, tudását szürkeállományában raktározza. Ha mégis pénzre van szüksége, az utóbbit beváltja... nyelven tette le a vizsgáit na pi 2-3 óra intenzív nyelvtanu lás után. A ' 92-es évet az emlékezetesek között Az asztalon földszínű japán teáskészlet, vendéglátóm törökülésben. Kedvesen kínál. Nem merem visszautasítani, pedig a japán gabonatea illata nem kifejezetten csiklandozza a szaglószervemet. Mindjárt kész a tempura is. Pár perc múlva kör alakú rántott „valamit” rak a tányéromra két pálca kíséretében. Ő ördöngösen forgatja, én szenvedek. Háta mögé állva próbálom ellesni a titkot.- Két ujj mozog, három merev - mutatja nevetve. Nekem öt percig mind az öt merev. Aztán heuréka-érzés tölt el. A valami különben finom. Mint utóbb kiderül: sütőtök porcukros szójapanírban kisütve. Sípos László közvetlen ember. Törökülésben hallgatom, kérdezni sem kell, olyan, mintha mindig is ismertük volna egymást. Fél nap telt el így, de kevés volt. Gyermekkorában szüleivel bebarangolta az országot, aztán a Tisza Néptáncegyüttes tagjaként a világot is. Ekkor már biztos volt benne, hogy sokat jár majd külföldre. Nem bevásárolni, hanem megismerni más nemzetek életét, kultúráját, nyelvét. Gimnazista éveiben hazai tájakon főként a kétkerekűt részesítette előnyben, külföldre már stoppal járt. így jutott el barátjával Nyugat-Ber- linbe, akkor, amikor még láthatta a fal mindkét oldalát. Ha épp nem táncolt és világot járt, tanult matematika-fizika szakon, földrajzból és kémiából pedig versenyekre járt. A katonaságtól - ahol teherautó-sofőrként ténykedett - még hetente háromszor hazautazott próbálni a „Tiszába”, aztán elsős egyetemista korában végképp szakított a tánccal. A Budapesti Műszaki Egyetem első évfolyama után átjelentkezett az angol tannyelvű képzésre. Szerencsére a felvételin magyarul kérdezték meg tőle, hogy tud-e angolul, ugyanis a gimiben németet tanult. De fél év múlva már angol tartja számon. Megjárta Albániát az első szabad választások után két héttel. Ez azért is érdekes, mert mások minimum fél évig ácsingóztak a vízumért, ő egy fél óra alatt megkapta. Akkor senki nem értette, hogy az a hippi kinézetű ember-féle hogy tudta ezt elintézni. A titok egyszerű: egy szakmai fogadáson megismerkedett a budapesti albán nagykövettel, aki civilben építészmérnök. Szóval egyik barátja papájának Ford Scorpiójával megnézték Albánia római és török kori építészeti emlékeit, miközben esténként a torkolattüzek világítottak. A Fordra pedig nagyon kellett vigyázniuk, mert a helyi maffiavezérnek majdnem megfájdult rá a foga. Ugyanebben az évben ösztöndíjasként fél évet Barcelonában töltött, s az anda- lúziai bevándorló családtól - akiknél lakott - megtanult spanyolul. 1993-ban hat hónapig egy amerikai állami egyetem ösztöníjasa volt, Japánban kétszer volt szakmai úton, Albániába is visszament egy hétre, Ko- szovón keresztül. A következő évben építész- mérnökként vehette át a diplomáját, majd Kanadába ment expohelyszíneket tanulmányozni. Itt igen durván bántak vele, mivel csak öt nyelven beszélt, s a francia történetesen nem volt ezek között. Ezért bosszúból az adott városban nem hagyott ott a pénzéből egy centet sem. így történhetett meg, hogy menhelyen és az üdvhadseregnél húzta meg magát társaival, macis adománypizsamában, vállalva a közös fürdésen, étkezésen és a kötelező misén való részvételt. Kanada után két évig a Malév következett, közben a mérnök-továbbképzőn ingatlan-értékbecslő oklevelet szerzett. 1996 és ‘98 között városépítészetet tanult Japánban. És- ma már - állítása szerint - nemcsak beszélni, hanem gondolkodni is tud japánul. Most ismét a távoli országban van. Egy ottani barátjával közös interjúkötetet készítenek. Márciusban érkezik haza, az lesz a századik repülőútja. A következő célpont: Kína. Tervei szerint még márciusban felkerekedik. Meg akar tanulni kínaiul. S hogy nagyobb nyo- matékot szerezzen elhatározásának, azzal fenyegette meg önmagát, ha ez nem sikerül, akkor megnősül. Sipos László egy kocsiban el tudná vinni az összes berendezését, a hangfalakkal együtt. Nem ragaszkodik a tárgyakhoz, nem engedi, hogy elvegyék a helyet a lényegesebb dolgoktól. Valamikor gyűjtötte a szótárakat. Ma már nem. Nem férnének el a hátizsákban. Élvezi a szabadságot, ami szerinte olyan egyirányú utca, amibe ha beletéved valaki, ugyanoda már nem térhet visz- sza, ahonnan elindult. Hogy meddig élvezheti még a szabadságot, az valószínűleg nagyban függ attól, megtanul- e kínaiul vagy sem... Járvás Zsuzsa 1999. február 21. Hetedik oldal Békefenntartó misszióban A szolnoki gyorsreagálású zászlóalj a békefenntartók felkészítésének országos központja. Az itt szolgálatot teljesítők tevékenysége nem any- nyira a technikához, mint Inkább a rátermettséghez kötődik. Talán nem véletlen, hogy 1996 óta számtalan itteni katona, köztük mintegy tíz nő Is helytállt már Cipruson és a Sínai-félszige- ten, a békefenntartó misszióban. Vajon mi készteti arra a „gyengébbik nem” néhány el- szántabb képviselőjét, hogy részt vegyen egy ilyen, távolról sem veszélytelen kiküldetésben, sok ezer kilométerre otthonától, szeretteitől? Többek között erre szerettünk volna választ kapni három - Sínát vagy Ciprust megjárt - katonahölgytől. Sándor Zsoltné hivatásos törzsőrmester 29 esztendős. Katona férje és egy iskolás korú kisfia van. 1997 őszétől fél évet töltött felcserként Cipruson.- Az emberben egy ilyen döntésnél a bizonyítás vágya él a legerősebben - állítja. Persze a dolgok anyagi oldala sem elhanyagolható szempont, hiszen egy béke- fenntartó a hazai átlagfizetés tízszeresét kapja. ViSándor Zsoltné szont ezért 50 fokos hőségben ötvenkilós riadófelszerelést kell cipelni, és elviselni az állandó feszültséget a törökök és görögök zavargásai miatt. Igaz, majdnem minden feladatba keveredik egy csipetnyi humor, jó példa erre az az eset, amikor kirendeltek bennünket egy tüntetés biztosítására. El lehet képzelni, hogyan néz össze 22 állig felfegyverzett ember, amikor megpillantják a tüntetőket: egy csapat 4-5 éves gyermeket... Novák Katalin 23 éves, szerződéses őrvezető, a Sínai- félszigeten egy évig teljesített szolgálatot járőrként. Novák Katalin- Izrael és Egyiptom ütközőzónájában állomásoztunk. Nőkre azért van itt szükség, mert jórészt amerikaiak a tábor lakói és soraikban természetes a nők jelenléte is. Azonban éppen emiatt a fiúk lazábban fogják fel a másik nem közelségét és előfordul, hogy a kontingensen belül szexuális zaklatás miatt kell nyomozást indítani. Ezt viszont az amerikai csapatok vezetői igen szigorúan veszik, a vizsgálat alapos és komoly. Ahhoz pedig, hogy mindez hatékony és pártatlan lehessen, a nyomozati feladatokkal kívülálló nőket bíztak meg. A táborban egyébként havonta öt nap szabadságot is kaptunk, ilyenkor kirándulni, strandolni, vásárolni is futotta az időnkből. Szerencsére amíg ott voltam, komolyabb konfliktus nem történt, bár a veszélyhelyzet lehetősége mindennap „benne volt a levegőben”. Szabó Éva szerződéses szakaszvezető 23 évesen egy esztendőt töltött századírnokként Cipruson.- Színesebb, de kiszámíthatatlanabb munkát végeztünk, § mint itthon. Az egyre erősödő honvágy ellenére is otthon éreztem magam a táborban, hiszen háziasszonyi teendők- jf re is „befogtak” bennünket. Tulajdonképpen magunk körül mindent nekünk kellett 1 rendben tartani, így a rendfokozatokat is elhomályosította az egymásra utaltság. A törő- | kökkel és görögökkel nagyon kellett vigyázni. A diplomáéi- | ai érzék itt az életbe maradást jelenthette. Emlékezetes pél- | da erre, amikor röviddel érkezésünk után egy török század- | parancsnok „pofavizit- vacsorára” invitálta a társasá- | got azzal, hogy az italról ő | gondoskodik, a nőket pedig , mi hozzuk. Már az sem volt túl bizalomgerjesztő, hogy az | étkezés egy felrobbantott falu § közepén álló, istállószerű | épületben zajlott. A menü is kissé kétes eredetű ételekből állt, ráadásul a vendéglátónk § meglehetősen erőszakosan biztatott, hogy az utolsó morzsáig és cseppig fogyasszuk el | az elénk tett étket és italt. Szabó Éva Nem tehettünk mást: egymásra néztünk, és ettünk-ittunk az utolsó leheletünkig a békesség kedvéért. Ez egy nagy | tett, igazi hazafias cselekedet volt - különösen a körülményeket figyelembe véve -, és szerencsésen megúsztuk ki- | adós gyomorrontás nélkül. Bugány János Apu, te hiszel az álmokban? Hogy mennyit bír ki valaki a sors ; csapásaiból, embere válogatja. Hogy miért sújt valakit az élet hatvanéves korára, erre nincs felelet. A kunhegyesi presszóban előttem ülő lapáttenyerű bá1 1 nyászt jó évtizede nem láttam. Pedig a Cseppentők nagy családnak számítottak valaha. Minden fiú tanult, szakmunkás lett. Ketten, köztük Lali is, bányász. Pécs, Tata, Putnok, a Mátra környéke volt a lakóhelye, haza csak korosodó szüleit járt évente néhányszor meglátogatni. Arcára mintha bányászcsákánnyal metszették volna a hat évtized vonásait. Későn nősült, negyvenegy esztendősen. A nagy, fiatalkori szerelme végül mást választott, pedig Laci igazi bányászszívvel várt rá. Később kide- I rült, rosszul döntött a szomszéd teleli pülésen élő lány: a férje ivott, így a : két gyereket maga nevelte. Azután 1;. Lalira is ráragyogott a boldogság, 41 I évesen mondta ki az igent egy szép, I 28 éves diósgyőri lánynak, Icának, a Szerencséje volt - még dicsősége tel- I jében, amikor bányásznak lenni nem I akárminek számított -, ötvenévesen J nyugdíjba mehetett. Éltek Szűcsiben, ;; Füzesabonyban, majd a felesége szü- ! leivel építettek együtt egy kétszintes J házat Diósgyőrben. Az öregek lakták 4 a földszintet, ők az emeletet. 1981 ben megszületett a fiuk, és határtalanul boldogok voltak.- Sajnos, több gyermek nem lehetett egy komoly nőgyógyászati műtét miatt, de így is csodálatos évek következtek. Én még dolgoztam pár évet, majd magas hűségjutalommal mehettem nyugdíjba. Nyitottam egy kis trafikot közel a házunkhoz, szóval szépen elvoltunk. Közben az apósom, majd négy év múlva az anyósom is meghalt, így lejöttünk a földszintre. Úgy voltunk vele, az emelet majd jó lesz a fiunknak, ha megnősül. Valami azonban aggasztott: a páromnak mindig magas volt a vérnyomása. Szedte a gyógyszert, így elvolt. A fiunk múlt szeptemberben negyedikes lett, remek srác. Egyetlen négyes nélkül vágott az évnek, jogi pályára készült. Maga elé néz, mintha itt lenne a deli, 190 centis legény az asztalunk előtt. Mikulás estéjén, tavaly, december 5-én még együtt örültek. December 10-én a fiú korán ment iskolába, és az asszony iszonyatos fejfájásra ébredt. Bevitték a kórházba, de este már képtelen volt beszélni. Csak a könnyei folytak, és valami olyasmit szeretett volna mondani: vigyázzon a fiukra! Másnap, december 11-én meghalt. Életében először Laci nagyon berúgott, a fia támogatta haza a közeli presszóból.- Gyere, apu, majd én vigyázok rád Anyu helyett is! De te is vigyázz magadra! - ölelte át a 17 éves legény. Naponta kijártak a sírjához, karácsonyra a fára egy fekete kendő került. Gyertyát gyújtottak érte, úgy nézték a táncoló lángokat. A szilvesztert is együtt töltötték: ment a műsor, de gondolatban máshol, másnál jártak. Amikor elmúlt éjfél, pezsgővel koccintottak, és fia vette a kabátját, sapkáját. Szót sem váltottak, tudta az apa is, a száz méterre lévő temetőbe ballag. Mikor visszajött, néhány könnycsepp csillogott a szemében.- Ezt követően elkészült a februári szalagavatójára a csodaszép öltöny, Úgy nézett ki benne, mint egy isten. Január 16-án, szombaton azzal állt elém: kocsival négyen elautóznának diszkóba a szomszéd faluba. Negyedikes diszkó, meg házibuli is lenne. Ingattam a fejem. Ne menj fiam, rosszat álmodtam rólad az éjjel: szakadt ruhában, véresen motoroztál.- Apu, te hiszel az álmokban? Csak most az egyszer. Nem lesz ebből rendszer, már csak anyu emléke miatt sem. Hajnali négyre itthon leszek ...- Elengedtem, pedig egyszer azt is megálmodtam, amikor ránk szakadt a tárna. Néztem a tévét, és hatkor riadtam fel. A fiú sehol: elágyaztam, borotválkoztam, kávét főztem. Nyolc lehetett, amikor csengettek. Hárman álltak az ajtó előtt.- Cseppentő Lajos úr?- Igen, már hatvan éve. Fáradjanak beljebb! Arra még emlékszem, hogy azt mondták, autóbalesetben azonnal meghalt a fiam, majd sötét ereszkedett rám. Nehezen eszméltem. Furcsa mondat jött a számra: itt az öltönye kiakasztva a szekrényre. Ezt adom oda, öltöztessék fel tisztességesen. De nem válaszoltak, nézték egymást, majd kis idő teltével felelt az egyik: megpróbálják, biztosan megpróbálják. De tudja az egyik keze, és a lába ... Újra csend dübörgőn a fülemben. Bonyolult volt a temetés, nem akarták engedni, hogy a nemrég eltemetett édesanyja mellett induljon annak a hosszú, hosszú útnak a páros sírban. Azóta anya és fia együtt álmodnak. Nem tudom miről. Talán rólam, az érettségiről, vagy a február végi szalagavatóról. Esetleg a diósgyőri házról, ami hej, de nagy lett! Nem is bírok ki csak három napot az üres lakásban. A fiam szobájában minden úgy maradt, ahogyan volt. Az asztalon a tételek, a táska a polcon, ha végighúzom az ujjam, már látszik, de nincs lelkem takarítani, porolni. Három, néha négy napot itt töltök a szülői házban. Kiballagok a temetőbe, ott tanyázok egy sort. Nem érdekel a hideg. Majd megyek vissza Diósgyőrbe. A sírjuk előtt érzem jól magam, újra közel lehetek hozzájuk. Megvan a trafik is, alkalmazott van benne. Keresett a régi szerelmem is, de nem visz rá a bocskorom, hogy elmenjek hozzá. Ő elvált, én özvegy vagyok, de ha nem kellettem neki fiatalon, most már minek? Hogy majd az idő gyógyít a sebeken? Ah, nem. Megvárom a 2000. évet, január 17-ét, aztán felkötöm magam. Ez olyan biztos, ahogy itt ülök. Azért, hogy újra együtt lehessünk, mind a hárman. Én itt, ők meg lenn nélkülem, ez elfogadhatatlan. Erős vagyok, majd én gyámolítom őket abban a másik világban. Búcsúzom. A kocsmában legalább meleg van, fény, emberek. Szóval élet. De ha hazaballag a cseréptetős szülői házba, és kikulcsolja az ajtót, ott csak az emlékek akasztódnak rá. Miközben szülei, testvérei fiatalkori, falon csüngő fényképei csodálkozva figyelik, ahogyan leszedi az ágyterítőt, a dunnát, és megveti az ágyat... D. Szabó Miklós
