Új Néplap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-13 / 37. szám

A tiszaugiak belefáradtak a válóperbe 5. oldal Tinikről - tiniknek 7. oldal A polgári védelem is havat lapátol Szolnokon tegnap már majd száz ember takarította a legfonto­sabb helyeken a havat. A csapatban részt vett hatvan polgári vé­delmis is, s bár a Rethmann cég folyamatosan keresi a rendkí­vüli hómunkásokat, nincs túljelentkezés. A hómunkásoknak egy napra 1100 forintot fizetnek, ám csü­törtökön mindössze alig több mint 20-an jelentkeztek hólapá­tolásra Szolnokon - tudtuk meg Polónyi Jánostól, a Rethmann Rt. vezérigazgatójától. Tegnap a majd 100 főre duzzadt „havas” csapatban 60 embert a polgári védelem biztosított úgy, hogy ők a cukorgyárból, a Mezőgép­től és a vegyiművektől jöttek dolgozni. A kézi munkaerő nélkülözhe­tetlen a város utcáinak tisztítá­sában - hangsúlyozta Polónyi János. A városban 230 busz­megálló csak így tisztítható, akárcsak a Széchenyi-lakótelep járdái is, miután a gép képtelen megbirkózni a félméteres hótor­laszokkal. Kérdésünkre, hogy mikor jut­nak el a kisebb utcákba, a ve­zérigazgató elmondta: ez egy­részt pénzkérdés, másrészt pe­dig nincs is mindig hova elta­karítani a havat, és a tömegköz­lekedési utak élveznek elsőbb­séget. Sok helyen rakodógépe­ket vetettek be, mert mással nem lehetett megoldani a taka­rítást. Egyébként ha a mentők kérik, akkor azonnal mennek. ein Az ultrahang ritka kincs, az EKG-készülék elterjedtebb Hiányzó műszerek a rendelőkből Megyénk alapellátásban működő orvosi, valamint szakorvosi rendelői és azok fenntartói erőfeszítéseket tesznek ugyan, hogy elérjék az előírt minimumfeltételeket, ám sok helyen még komoly tételek hiányoznak hozzá. Tavaly december végéig szólt a határidő arra vonatkozóan, hogy a rendelők az eszközök tekinte­tében megfeleljenek az előírt minimumfeltételeknek. A meg­lévő hiányok miatt sokuknak még mindig ideiglenes a műkö­dési engedélye. Akinek hiányos­ságai voltak, az nyilván pótolni igyekezett. Csakhogy az orvosi műszerek, gépek igen drágák. Huszonötmillió forint például egy új mellkas-átvilágító rönt­genkészülék, több millió forint­ba kerül egy ultrahang vagy egy fogászati kezelőegység. Ami a fogászatokat illeti, az az általános kép, hogy jobban el vannak maradva az előírástól, mint a háziorvosi praxisok, ami érthető is, hiszen az előbbi mű- szerigényesebb szakma. (Folytatás a 3. oldalon) Több mint százhetvenszer riasztották a tűzoltókat a hó miatt Jobb, ha senki sem indul útnak A meteorológiai előrejelzések már tegnap dél­utántól kezdődően újabb havazást és erős sze­let jósoltak, ami meg is érkezett, így még min­dig nem vagyunk túl az idei tél eddigi legna­gyobb havazása okozta nehézségeken. A me­gyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendé­A csütörtök délutáni erőfeszíté­seknek köszönhetően estére fel­szabadultak a közlekedés szem­pontjából legnagyobb gondot je­lentő főútvonalszakaszok, így a hosszú órákon át veszteglő gépko­csioszlopok eltűntek a 4-es és a szeti osztálya mindenképpen arra kéri az autó­sokat, ha csak tehetik, ne induljanak útnak, a kiszámíthatatlan időjárási viszonyok miatt még a folyamatos elhárítási munkák ellenére is megtörténhet, hogy akár több órán át veszte­gelni kényszerülnek az utakon. A megyei állami közútkezelő kht. központi ügyelete lapunk­nak elmondta, tegnap délelőttre néhány kisebb forgalmú mellék­útvonaltól eltekintve valamen­nyi út járhatóvá vált. (Folytatás a 3. oldalon) 44-es főutakról is. Azt, hogy az el­hárítási feladatok milyen nagy­ságrendet képviseltek, bizonyítja az is, hogy míg a havazás kezde­tén, szerdán csak tíz esetben, más­nap már 176 alkalommal riasztot­ták a tűzoltók egységeit. FOTÓ: CSABAI ISTVÁN Kapar a kerék, csúszik a gumi: az utakon továbbra is nehéz a helyzet A kunhegyes! Ardai Józsefné keze alól szebbnél szebb szőttesek, szőnyegek kerülnek ki. Munkái zsűrizettek, népművészeti minősítésűek. Vittek már a munkáiból a hazai vásárlókon kívül Németországba, Hollandiába, Svédországba, Norvégiába. FOTÓ: mészáros A jászberényi képviselő-testület véleménye Ellenzik a tervezett régiót A Jászságban már sokszorosan megerősített tény, hogy az ott élőknek nem tetszik a régiókialakítás napvilágot látott tervezete. Legutóbb Jászberény képviselő-testülete fejezte ki nemtetszését. Házastársi vita Kést vágott félje mellkasába Emberölés kísérlete miatt indított büntetőeljárást a Jász-Nagy kuii-Szolnok Megyei Rendőr-főkapi­tányság Nyomozó Osztá­lya J. Péterné jászfelső- szentgyörgyi lakos ellen. Az asszonyt azzal gyanúsít­ja a rendőrség, hogy csütör­tök délután Iskola úti laká­sukon mellbe szúrta egy nagyméretű késsel ötvenki­lenc éves férjét, aki súlyos, életveszélyes sérülésekkel került kórházba - áll a me­gyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának lapunk­hoz elküldött közleményé­ben. Az eddigi vizsgálat sze­rint a házaspár - akik egyébként rendezett körül­mények között éltek - italo­zást követően vitatkozni kezdett, és eközben a férj provokálta a feleségét az­zal, hogy úgysem meri megszűrni. Erre az asszony felkapott a konyhában egy 15 centiméter pengehosz- szúságú csontozókést, és belevágta férje mellkasába. A súlyosan sérült férfi el­ment a közeli orvosi rende­lőbe, ahol elsősegélyben ré­szesítették, és azonnal kór­házba szállították. A rendőrség - mérlegelve az eset összes körülményét - nem vette őrizetbe a bűn- cselekmény gyanúsítottját, így J. Péterné szabad lábon hagyása mellett folytatják le a vizsgálatot. Jászberény városatyái elfogadott álláspontjuk szerint nem értenek egyet az Észak-alföldi Régió ki­alakításával. Nem tartják szeren­csésnek, hogy megyénket Hajdú- Biharral és Szabolcs-Szatmár- Bereggel „vegyék egy kalap alá”. A képviselők elfogadott állás­pontja egybecseng a térség pol­gármestereinek nemrég egybe­hangzóan elfogadott vélemé­nyével. Az uniós csatlakozáshoz kö­zeledve a fejlesztési, stratégiai A lyoni Szakmák világán több mint 120 ezer látogató előtt mint­egy 40 szakma mutatkozott be. Megyénkből nőiruha-készítők: Tajti Erzsébet és Donkóné Birkás Tünde (Jászapáti Ipari, Kereske­delmi, Vendéglátó Szakképző Is­kola), valamint Bakó József, a szolnoki Tisza Szálló szakácsa és Kerekes Krisztina, a szolnoki Marcipán cukrászda cukrásza vet­tek részt. A delegáció vezetője Fejér Andor, a megyei közgyűlés alelnöke volt, és a küldöttségben részt vett Kiss János, a jászapáti iskola igazgatója is, akinek nagy érdeme volt abban, hogy előte­remtették a kiutazás költségeit. A versenyen alkalmi ruhákat ké­szítettek a helyszínen, Bakó Jó­régióknak - mely a vitában el­hangzottak szerint évtizedekre, talán évszázadokra meghatároz­zák egy-egy térség továbbfejlő­dését - a gazdasági, társadalmi, történelmi viszonyokat, kapcso­latrendszereket is figyelembe kell venni. Ebből a szempontból Jász-Nagykun-Szolnok megyé­nek vagy Pest megyéhez vagy Bács-Kiskun megyéhez kell kö­tődnie. Az állásfoglalással a jászberényi képviselők döntő többsége egyetértett. bcs zsef magyaros ételeket mutatott be, Kerekes Krisztina pedig kalo­csai hímzett marcipán díszpámá- val, illetve marcipán vázával káp­ráztatta el az érdeklődőket. Bakó József munkái alapján úgy döntöt­tek az illetékesek, hogy jövőre magyar gasztronómiai napot ren­deznek a Szakmák világán, Kere­kes Krisztinát pedig olasz cukrá­szok hívták meg szakmai gyakor­latra. Mint Báli Istvántól, a megyei önkormányzat nemzetközi refe­rensétől megtudtuk, ezzel a sze­repléssel jogot nyertünk arra, hogy fiatal szakembereink részt vegyenek novemberben a szak­mák olimpiáján Montreálban. Sikeresen a Szakmák világán Harmadik alkalommal rendezte meg a franciaországi Rhone- Alpes régió és az AROM nevű pályairányító egyesület a Szak­mák világa elnevezésű nemzetközi bemutatót és versenyt, aho­vá meghívták megyénket is, amely ott sikerrel szerepelt Tartalom:- Kocsmázó középiskolások- Gyula, a világ legerősebb sintére- Szuperadó- Extra nyeremények HOLNAP ISMÉT MEGVÁSÁROLHATÓ AZ 977086591306799037

Next

/
Thumbnails
Contents