Új Néplap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-09 / 7. szám

8. oldal Körkép - Rejtvény - Horoszkóp 1999. január 9., szombat „Nekünk saját újévi gálánk van 99 Megszokhattuk már, hogy a hagyományos szolnoki Újévi szupergálán neves előadók és fiatal tehetségek egyaránt sze­repelnek. Többen közülük „régi jó ismerősök”, akik már többször is felléptek Szolnokon, de mindig akad néhány új arc. A mai előadásokon Gregor Józsefet, Berkes Jánost, Vásári Mónikát éppúgy a Szigligeti Színházban köszönthetjük, mint Helena Hollt, Radivoje Simicet vagy Merényi Nicolettet. Mellet­tük a városhoz erősen kötődő ismert művészek is fellépnek, mint Bozsó József, a Budapesti Operettszínház művésze, vagy éppen Bálint Erika, aki jelenleg is megyénkben él. Pénteki telefonhívásunk még éppen otthon érte Bozsó Józse­fet, aki már a gála próbájára ké­szülődött. A népszerű táncos­komikus színész először sűrű programjáról beszélt.- Alig néhány napja érkez­tem haza Frankfurtból, ahol A mosoly országa című elő­adással turnéztunk. Most az Új­évi szupergálára készülök, de vasárnap már a Montmarte-i ibolyában lépek fel az Operett­színházban. Néhány hét múlva szerencsére jut idő egy kis pi­henésre is, télen megyek nya­ralni - négy év után először. Utána viszont hamarosan Japán következik, ott turnézunk a színházzal.- Szolnoki kötődése közis­mert. Mit jelent az ön számára egy fellépés „hazai” környe­zetben? Bozsó József- Szolnokon születtem, ti­zennyolc éves koromig ott is él­tem. A Tiszaparti gimnáziumba jártam, ott tanultam énekelni. Szüleim ma is ott laknak, hoz­zájuk hazajárok, amikor csak tehetem. A szolnoki fellépések azonban máig külön izgalmat okoznak, elvégre olyanok ülnek a nézőtéren, akik személyesen ismernek, s akiket persze én is ismerek. Most is jelentkezett ez a drukk már két-három nappal ezelőtt, pedig az elmúlt évek­ben elég sokszor szerepeltem a Ságvári Művelődési Házban és a Városi Művelődési Központ­ban is.- Ön az operett műfajáért a színpadon kívül is sokat tesz.- Létrehoztunk egy alapít­ványt a „Klasszikus magyar operettért” címmel. Fő célunk, hogy azoknak is lehetőséget nyújtsunk, akik egyébként nem tudnának megnézni egy-egy operett-előadást. Jelképes ösz- szegért bárki tagja lehet ennek a körnek, s az Operettszínház darabjait ingyen nézheti meg. Emellett gyakran járunk vi­dékre is a színház előadásaival - főként a műfaj népszerűsíté­sére érdekében. Ezekre a prog­ramokra szintén várjuk azokat, akik szeretik az operettet, de ritkán van alkalmuk megnézni egy színházi előadást. Bálint Erika akár vendéglá­tóként is köszöntheti a többi fellépő művészt, ő valóban itt­hon érezheti magát Szolnokon. Az Újévi szupergála szereplői közül többen jó barátai. Bálint Erika- Különleges alkalom, hogy olyan kiváló művészekkel lép­hetek fel, mint Gregor József, Helena Holl vagy éppen a szol­noki származású Bozsó József. A programban szerepel egy du­ett a Denevér című operettből, melyet Berkes Jánossal éneke­lek. Ezt szintén óriási megtisz­teltetésnek tekintem. Ami kü­lön öröm számomra: jó barát­nőm, Merényi Nicolette is éne­kel a gálán. Vele még a Zene- művészeti Főiskolán találkoz­tam, s azóta is figyelemmel kí- séijük egymás pályáját. Min­denképpen nagy kihívásnak tekintem ezt a fellépést, melyre óriási izgalommal készülök. Magát az Újévi szupergálát rendkívül jó kezdeményezés­nek tartom. Korábban a műfaj kedvelői kénytelenek voltak Budapestre utazni, ha hasonló estet szerettek volna látni, vagy a televízió elé kényszerültek, ami - mindannyian tudjuk - nem helyettesítheti az élő elő­adás varázsát. Az elmúlt évek­ben minket, szolnokiakat meg­lehetősen elkényeztettek a szervezők: nekünk n saját újévi gálánk van. Remélem, sokáig így marad. szilvási Mit szüntetne meg vagy csökkentené? Az új év mindig a fogadkozások, új elképzelések ideje is, és gyaníthatóan nincsen ez másképpen egy esztendővel az ezred­forduló előtt sem. Mi is eljátszottunk a gondolattal, és jó né­hány különböző életkorú, foglalkozású olvasónknak feltettük a kérdést: mi az, amit megszüntetne, esetleg radikálisan csök­kentené ebben az évben? Nagy András, a megyei önkor­mányzat nyugdíjasa:- Én a parlamenti civakodást tenném takaréklángra, ami fő­leg négyévenként, a választá­sokat követően felerősödik. Ami döbbenetes, itt még vélet­lenül sem az ország érdeke a fontos, bár ezt a veszekedők úgy állítják be. Holott a való­ságban afféle direkt betartásról van szó - a másik félnek. Nem is lenne baj, ha mindennek az árát nem mi, az átlagember fi­zetnénk meg. Szabó M. Tibor egyetemi hallgató:- Én a szigorlatokat szüntet­ném meg, ugyanis ezek több­éves lexikális ismereteket ölel­nek át, amelyek jó része szoba­tudomány. Magyarul a hasznuk addig tart, amíg az ember ki­megy a vizsgát követően a szo­bából és pánikszerűen elfelejti, ami nem kell tovább neki. Rá­adásul ezekben sok az olykor egymásnak is ellentmondó el­mélet. Morzsa Elek zenész:- Nekem itthon a pártok tűnnek soknak, túlontúl sok­nak. Muzsikáltunk Svédor­szágban, ott három nagyobb pártra emlékszem. Szerintem ennyi nekünk is elég lenne: egy konzervatív, egy liberális, meg egy se ilyen, se olyan. Hiába akad nálunk többtucat­nyi, a népszerűségüket mu­tatja, hogy az emberek fele vagy valamivel több száza­léka megy csak el szavazni. Mi ez, ha nem nagyfokú ér­dektelenség, amelynek oka van? Dr. Kiss László főorvos a He- tényiben:- Máról holnapra eltüntet­ném az egészségügyből a hála­pénzt, azaz a paraszolvenciát. Nem kell ide bizottságosdi, ilyen, olyan etikai, szakmai fó­rum, elég, ha a fizetések az itt dolgozók fizetése elé még egy 3-ast írhatnának. H. Erika táncosnő a Balaton­nál, mostanság Törökszentmik- lóson él:- Saját bőrömön tapaszta­lom, és úgy tűnik, hogy az ide­genrendészeti törvénnyel va­lami baj van. A balatoni bárok, mulatók, lokálok tele külföldi lányokkal, de a tulajdonosok is azok. Ukránok, oroszok, romá­nok a táncosnők meg a futtatóik is. Ez néhány éve alakult így ki. Nem értem, miképpen juthattak ezek az emberek letelepedési, lokálnyitási engedélyhez? Mi ketten táncolunk egy szolnoki lánnyal, és már alig találunk munkát. Tavaly is megvertek egyszer, mert nem voltunk haj­landók egy csoporthoz sem csapódni. Minek? Hogy a lóvét ők tegyék zsebre? Vörös Miklós alezredes, Szolnok városi rendőrkapitány:- Csökkenteném, számotte­vően csökkenteném a városban és a belvárosban lévő azon szó­rakozóhelyek számát, ahol is­métlődően történnek garázda­ságok. Ahonnan elindulnak a belvárosi vandálok, randalíro­zók, akik összetörik a közterü­letek tárgyi eszközeit, szobrait, és az ott élők, lakók nyugalmát zavarják. Kiss Ferencné, bolti eladó:- Ezt az eszméletlen, általá­ban megmagyarázhatatlan év eleji áremelést szüntetném meg. Miféle piacgazdaság az, ahol a ráfizetéses cég - például a vasút - azért emel árat, mert ettől remél valamit? De ugyan­ezt teszi a Matáv is, miközben sokmilliárdos a nyeresége. Kik engedték, engedhették meg ezt? A lányom Kaliforniába ment férjhez, és karácsonyra hazalá­togatott. Nem érti az energia­árak emelését, mert azt mondja, az egész világon többlet, feles­leg van olajból, gázból, a kész­letek eladhatatlanok a korábbi árakon. Tudom, az áremelésben adó is van, ugyanakkor azt nem értem: mi miért megyünk szemben változatlanul a világ- folyamattal? Dr. Kalicz Éva középiskolai igazgatónő:- Min változtatnék? Két dol­gon feltétlenül. Először az autó- pályadijakat az európai normák­hoz igazítanám, magyarul ala­posan csökkenteném - ha már annyit hangoztatjuk, hogy Eu­rópa felé haladunk. A másik szakmai, pedagógiai óhaj. A közismereti tárgyaink megtanu­landó anyagát is az európai normákhoz igazítanám. Ugyanis ott ezekből feleannyit tanítanak, és a lexikális ismeretek helyett készségeket fejlesztenék ki a di­ákokban, mit hol keressenek, ha valamiről többet szeretnének tudni. D. Szabó Miklós Üjra hívható Herczeg Kata asztrológus rovata Az Új Néplap horoszkópja január 11-től 17-ig KOS (III. 21.-IV. 20.) 06-90/330-580 Szerelem: Megható az az igyekezet, ahogyan pró­bál partnere kedvében járni. Ha most sem tudja le­venni a lábáról, akkor semmikor!... Hivatás: Ha ébred is lelkében némi féltékenység a kollégái si­kere miatt, hamar rátalál a módjára, hogyan te­gyen túl rajtuk. Joggal érzi úgy, hogy mindig min­denben az elsők közt a helye! BIKA (IV. 21.-V. 20.) 06-90/330-581 Szerelem: Megértő és türelmes, de van, aki visz- szaél ezzel! A következő napokban ráérez erre, és sokkal zárkózottabb lesz, mint általában. Ha így is kell a partnerének, akkor több ez a kapcsolat fiitó kalandnál! Hivatás: Nagyszerű ötletei révén olyan előnyökhöz jut, amivel legyőzheti vetélytársait! IKREK (V. 21.-VT. 21.) 06-90/330-582 Szerelem: Barátai közül valakit annyira megbánt, hogy az illető bosszút forral. Ennek párkapcsolata látja kárát, mivel partnere féltékenységét szítja a volt barát. Hivatás: Váratlan megnyilvánulásai sok embert felbosszantanak, de ha nem viszi túl­zásba, akkor nagyobb baj nem lehet. RÁK (VI. 22.-VH. 22.) 06-90/330-583 Szerelem: Miért érzi úgy, hogy nem szeretik, ami­kor pedig a partnere mindent megtesz azért, hogy önt fölvidítsa? Lehet, hogy ez a túlzott buzgalom zavarja? Hivatás: Most arra kell berendezkednie, hogy a háttérben maradva figyelje az eseményeket. Ha van elég türelme kivárni a legjobb pillanatot, amikor kell, akkor győz! OROSZLÁN (VII. 23.-YIH. 23.) 06-90/330-584 Szerelem: Itt az alkalom, hogy egész életre ren­dezze végre a magánéletét. Ha még esküvő előtt áll, akkor a házasságkötés előkészítése kerül teen­dői középpontjába. Ha már házas, akkor valami kedvező fordulat várható a kapcsolatban. Hivatás: Bár ön szereti a tradíciókat, most bizony meg tud békéim azzal is, hogy naponta változik a helyzet! SZŰZ (vm. 24.-IX. 23.) 06-90/330-585 Szerelem: Ezekben a napokban végre úgy érzi, hogy boldog. Hagyja, hogy az események sodorják magukkal, ne szálljon szembe a sorsával, az élet magától is kínál kellemes pillanatokat, ne erőltes­sen tehát semmit! Hivatás: Próbálja meg kihasz­nálni a kedvező bolygóállásokat, anyagi helyzete jelentősen javulhat, ha megragadja az alkalmat! MÉRLEG (IX. 2.-X. 23.) 06-90/330-586 Szerelem: Ha lehet, szakítson több időt a kedve­sére, töltsenek együtt néhány napot, és közben tisztázhatják a félreértést is, ami mindkettőjük hangulatát rombolja. Hivatás: Ha most módjában áll szabadságra mennie, megúszhat néhány na­gyon kellemetlen pillanatot, s még pihen is! SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) 06-90/330-587 Szerelem: Régi ismerősével egészen új kapcsolatot alakít ki. Úgy érzi, kettőjük közt több van, mint ba­rátság. A héten azonban történik valami, ami visz- szakozásra készteti és kedvét szegi. Hivatás: Bosszantja, hogy önnel nem történik semmi rend­kívüli, miközben a környezetében élők sorra arat­ják a babérokat. Nyugi! Ami késik nem múlik! NYILAS (XI. 23.-XD. 21.) 06-90/330-588 Szerelem: Lehet, hogy a héten összefut valakivel, akiről már úgy gondolta, nincs hatással önre. Hogy ez mennyire nem így van, azt fájdalmas örömmel fogja tapasztalni. Hivatás: A héten könnyűszerrel rendezheti elmaradt ügyeit, és még arra is futja az idejéből és energiájából, hogy kollégáinak segítsen. Fontos döntést ne hozzon a héten! BAK (XD. 22.-I. 20.) 06-90/330-589 Szerelem: A csillagok most nem kedveznek a tit­kos ügyeknek. A félrelépés hamar kiderül, és ál­landó partnere joggal vonja kérdőre. Hivatás: A jó tulajdonságai előtérbe kerülnek a héten, tehetsé­gét kamatoztatja, kedvére való feladatok közt vá­logathat. A munka kárpótolja minden rosszért. vízöntő (i. 21.-n. 19.) 06-90/330-590 Szerelem: A most induló kapcsolat tartósnak ígérkezik, de valami miatt egyelőre nem kürtölheti világgá boldogságát. (Talán választottja él házas­ságban, vagy ön, amit fel kell bontani ahhoz, hogy egymást vállalhassák.) Hivatás: Nagy kihívásnak néz elébe, de anyagilag nagyon jól járhat! HALAK (n. 20.-1I1. 20.) 06-90/330-591 Szerelem: Az érzelmek most kicsit tompítják az érzékszerveit, és lehet, hogy nem veszi észre part­nerében azokat a hibákat, amelyek később sok konfliktus forrásává válhatnak. Hivatás: Semmit ne vigyen túlzásba! Csak a biztosra menjen, külön­ben csalódás érheti! A szépen csengő ígéretek mö­gött legtöbb esetben nincs fedezet! (A hívás díja percenként 88 Ft+áfa) GÁNCS- SZŐ­NYEG ^ KÖLTS V. IXVI1I.SZ. A VICC POÉNJA. 1. RÉSZ —V TEHER, ARANY­NÁL VOLT BRAZIL VÁLOGA­TOTT FOCISTA VISSZA: PETŐFI BARÁT­JA V. IGOR MARKE­VITCH BALETTJE íLft/l LENGYEL POLITI­KUS ír V V i J j 1 1 l 4 c % EGYKORI VÁLOG. FOCIS­TÁNK > ~é%--------­GYŐZ > SUGÁR NEM Tm!Llv > BIBLIAI BÁRKAS LEVÉL­TÁVIRAT FA­FAJTA. NÉPI­ESEN AKTI­NIUM MOZDONY igéje ír­SZÓCSKA KATONAI EGYSÉG DUPLÁN: LEÁNY­j^Ttéka L À VICC POÉNJA, 2 R ÉSZ FEGYVERT HASZNÁL > V • “T —v JJ PERUI AUTÓK JELZÉSE > —V" AFRIKAI ÁLLAM AFGÁN POLIT. > AGYBA­FŐBE DICSÉR OLAJ­CÉG > r NŐI ÉNEK­HANG > v TÖRÖTT KÉZI > A RÓMAI LÉGIÓK EGYSÉGE VOLT > AIR INDIA > TILTÓ— SZÓ RÓMAI EGY CSUK LÓ­RÁNT > V SZÍ­NÉSZNŐ KEBEL > A ... RÓZSÁT TEREM > RÉSZ­VÉNY­TÁRSA­SÁG. RÖV. MAGA­TOK F UNITED STATES > ...SZÓ­LÍTJA L KIRGIZ VÁROS MAGYAR TUDO­MÁNYOS AKADÉ­MIA. RÖV. > BELGA VÁROS VARR > V V KÖNYVEK ÁLLNAK RAJTA TANTÁL > r_ SZIKLA­DARAB > FÁT TE­LEPÍT > —T~ IRÁN- ™ BÓLEL­qziá&— PÓK IGÉJE > • fi Alva­ÉSZAKI FFINÉV > • FERRUM F TITÁN FÉLTÉI > FÁJÓ FOG TESZI BŰNÜGYI TÖRTÉ­NET I PÁRAT­LAN Dl SZÍ FÉLTÍZ! > ROSSZ. ARGÓ > FÉL­KÉSZI > BETŰ. KIEJTVE > \—TT FLUOR > ' FESTŐ VOLT ÖRKÉNY SZÍN­MÜVE HATÁRO­ZOTTSÁG ... BRYN^ NEU : KÓRHÁZ ASZTAL RÉSZE ESŐBEN JÓ SZOL­GÁLA­TOT TESZ > TUFA EGY­NEMfll ROMAI 100 > í&Xo VERSE > TORO AI > URÁN > ANGOL FUTÓ KISSÉ ’ LIHEOI SULI NEM MÖGE MÁRKA > ZOLA > — TÖRÖK AUTÓJEL > gally LENT, KÖ­ZÉPEN! NÉVLE­GES il A FÖLD­SZINTRE JUT SUGÁR^ > & ÍJ NŐI BE­CENÉV > A vicc poénját, melyet a rejt­vény fősoraiban rejtettünk el, legkésőbb január 14-ig várjuk szerkesztőségünkbe. Címünk: Új Néplap, Szolnok, Pf. 105. A ,Jóakarat” című, január 2-án megjelent rejtvényünk helyes megfejtése: „Szívesen meg­Kedves nővér hívnálak vacsorára, de nem akarok neked rosszat. ” A helyes választ beküldő rejtvényfejtők közül ezen a héten az alábbi olvasóinknak kedvezett a szerencse: Hillen­der Irén (5222 Örményes, Gép­állomás dűlő 4.), Kővári Ernő (5052 Újszász, Nap út 26.), Petrezselyem Anita (5000 Szol­nok, Vásárhelyi P. 12.). Nye­reményüket - Simon Béla Jászkunság című művét - pos­tán küldjük el részükre. r l \

Next

/
Thumbnails
Contents