Új Néplap Vasárnap Reggel, 1998. szeptember-december (1. évfolyam, 1-15. szám)
1998-11-01 / 7. szám
1998. november 1. Közelről Uf Negyedik oldal WÊÊÊÊÊKÊÊKÊÊÊÊIÊÊÊÊÊÊiÊÊÊ „Isten őrizz, hogy valaha elérjem a célom...” Az emberi kaland folytatódik : álal q-OeM 'Üiíui Hazánk egyik legismertebb társadalomkutatója, Han- kiss Elemér látogatott a héten Jászberénybe. Szerda délelőtt a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán, a Közművelődési és Felnőttnevelési Tanszék vendégeként népes hallgatóság előtt tartott előadást a Jelenkori Európa né- ny civilizációs előadást követően kértük meg rövid beszélgetésre.- Milyen téma foglalkoztatja mostanság, min dolgozik?- Egy könyvön dolgozom, ami részben folytatása lesz a karácsonykor megjelent Emberi kaland című munkámnak. Szeretném átte kinteni hogy m i lyen módon tükrözik a közéleti szimbólumok azt az óriási változást, ami a társadalomban végbemegy, jelesül a fogyasztói civilizáció fölemelkedését, a hagyományos értelemben vett civilizáció átalakulását, válságát.- Mit tart ma a legfőbb problémának hazánkban?- Legfőbb probléma a szegénység, ami megint csak része a civilizációnak! Ha ezt meg tudná oldani a magyar társadalom, akkor óriásit lépne előre az elkövetkező században. Szégyen, hogy a XX. század végén a társadalom egyharmada nyomorog.- Hová helyezi el magát a magyar társadalomban, mennyire becsülik meg az ország ,, szürkeállományát”?- Egy jól működő társadalom képes mindenki számára értelmes és tartalmas szerepeket kínálni, ahol jól érzi magát és igazán alkotni tud. Az árokásó segédmunkástól, az operaénekesig. A mi társadalmunk sok ember számára nem tud értelmes és jó szerepet adni. Gondolok itt a munkanélküliekre vagy a rossz körülmények között, nagyon kevés pénzért dolgozókra. Ugyanakkor egy rétegnek sok új és jó lehetősége van a kitörésre. Ez vonatkozik a kutatói társadalomra is, a lehetőség megvan arra, hogy külföldre menjenek. Ott remek piaca van a jól képzett embereknek. A tudósok, kutatók közösségében gyakorlatilag csak az egyénektől függ, hogy ki hol találja meg helyét. Egy tudósnak ma már a „világpiacon” kell megmérettetni magát.-Elérte-e már azt a célt, melyet pá- lyafutása kezBeszélgetés Hankiss Elemér társadalomkutatóval detekor kitűzött maga elé?- Isten mentsen tőle bárkit is, hogy elérje a célját. Ha elérte, mit csinál utána . . . Nem hiszem, hogy arra kellene törekedni, hogy az ember elérjen egy végső célt. Még időben ki kell tűzni új célokat, mert az embert az húzza előre. Engem arra neveltek, hogy ne álljak le megpihenni; igaz persze, hogy ez nem feltétlenül helyes. Banka Csaba Az emberiséggel szinte egyidős a felvetés: mi történik velünk a halálunk után? Persze, elporlad a test, de a lélek hová távozik? Vár-e még ránk valami, vagy a nagy semmibe zuhanunk, hiszen porból lettünk, porrá válunk? Ezer és ezer esztendő óta Izgatja, érdekli az élőket, ml lesz, történik, ha lassan kopogtat, körbecserkész a Kaszás, vagy hirtelen torkon, szíven szorít, és még elbúcsúzni sem enged szeretteinktől. A kérdezettek két kivétellel olyan férfiak és nők, akik egyszer már átlépték a határt, halottak voltak, ha úgy tetszik, elhunytak. A klinikai halál állapotába kerültek, mivel az a bizonyos, kritikus idő, amíg az agy nem kap friss oxigénellátást, nem haladta meg a három percet, így még nem alakulhatott ki visszafordíthatatlan agyi károsodás. Dr. Bácsics Annamária osztályvezető főorvosnő - aki később főorvosnő névvel szerepel az írásban - 1979 óta dolgozik Karcagon a kórházban, ebből tizenhárom éve az intenzív osztályon. A főorvosnő: - Hozzánk évente átlagosan ötszázötven beteget hoznak. Vagy súlyos műtéten estek át, vagy vala melyik életfontosságú funkciójuk, például légzés, keringés, került veszélybe. Ennek ellenére mi is olyan osztály vagyunk, mint a többiek, fő feladatunk az ide jutottak gyógyítása, amiért mindent megteszünk. Évente öt- ven-száz embert sikerül újraélesztenünk. „Engem Püspökladányban az ismerőseim csak feléledt Lajosnak neveznek. Mondják, meghaltam hat éve, de látja, ennek ellenére jól elbeszélgetünk. Nem tudom, meddig lehettem az élet meg a halál mezsgyéjén, de az alatt a néhány másodperc alatt akár egy film, lepergett előttem az életem. Láttam magam focizni az ipari iskolában, azután ahogy fűtöm a 424-est, majd amikor Debrecenben megesküdtünk, a két gyerek, három unoka rohant felém, de minden egy villanásig ha tartott.” „Engem Kisújszállásról vittek be. Azt mondták, már a klinikai halál állapotába jutottam. Semmire nem emlékszem, ez a néhány nap úgy kihullott a fejemből, mintha mélyen, végtelenül mélyen aludtam volna.” „Én elmondhatom, megéltem a háborút, sőt az első halálomon is túl vagyok 78 évesen. Nem hiszik, de lebegtem a levegőben, és felülről láttam, ahogyan lenn fekszem a hófehér ágyon. Szólni szerettem volna, de nem bírtam, cső volt a számban és körülöttem fehér köpenyes orvosok, ápolónők szorgoskodtak” A főorvosnő: - Hogy valakit a klinikai halál állapotából visszahozunk, ez mindig csapatmunka, nem egy ember érdeme. Sokszor már a mentősök elkezdik ezt a nehéz műveletet. Szükséges hozzá legalább két-három ember, megfelelő műszerezettséggel, és hibázni tilos, szóval mindenkinek tudnia kell a feladatát.- Legérdekesebb esete?- Egy fiatal fiú a Tisza-tóból, a vízben lebegett. Előtte ivott, kábítózott, és már a mentősök meg a mentőorvos, dr. Király József a helyszínen elkezdték az újraélesztését. Behozták, folyamatosan eltá- volítottuk a légutakból és a gyomorból a vizet. Én eddig még ilyet nem láttam, de belőle kis halak úsztak ki a váladékkal együtt. Ezután az életfontos funkciókat gyógyszerekkel, tartós gépi lélegeztetéssel stabilizáltuk, fenntartottuk. Eltelt egy nap, a legény ezt követően a saját felelősségére, a saját lábán távozott. „Engem csodálatosan sugárzó fényhenger vett körül. Ragyogott minden. Én még 54 évesen ehhez hasonlót nem tapasztaltam, pedig foglalkoztam fényképészettel is. Mindenből világosság áradt, lentről, fentről, a tárgyakból. Hihetetlen, de állítom, ilyesmi nincsen ezen a világon.” „Otthon jártam Karcagon, a Vasút úti házban. Lebegve érkeztem a levegőben, és végtelen könnyedség övezett. Semmi sem fájt. Sietnem kellett, mindent meg szerettem volna nézni egyszer még, de nem maradt rá idő. Villanásnyira futotta a műhelynek, a kertnek, a kamrának, a pincének. A szobában a feleségem a két unokával diskurált. Nem vettek észre, de én láttam őket.” A főorvosnő: - Nehéz megmondani a betegeknek, hogy ön már egyszer meghalt, de sikerült visszahoznunk az életbe. Nem egyszerű ismertetni, hogy min megy keresztül, de ez elkerülhetetlen. A sikeres újraélesztés után néhány nappal leülünk vele beszélgetni, hiszen döbbenetesen komoly dolgokról: életről, halálról van szó. Másként kell mindezt közölni egy egyetemi tanárral, vagy mondjuk egy 80 éves bácsikával, esetleg a negyven körüli vállalkozóval. Olyan betegünk is akadt már, aki az ezt követő néhány nap alatt teljesen megőszült. Egy ápolónő: - Ezen az osztályon sok-sok fiatal, szép nő dolgozik. Egy bácsi amikor a klinikai halálból magához tért, lassan révedezett, majd a szemét kinyitotta, miközben föléje hajoltunk, így szólt:- Angyalkák. Már a mennyországba jutottam? A főorvosnő: - A halálhoz nem lehet hozzászokni, nagyon nehéz feldolgozni. Mert tudjuk, mindent megteszünk a betegért, de hát az emberi tudomány is valahol véges. Nálunk általában nehezen halnak meg az emberek, és ha valakinek a betegsége, állapota gyógyíthatatlan is, abban segítünk, hogy ez az átmenet fájdalommentes legyen. Ezzel szemben volt olyan gyógyítottunk, akit kétszer is visszahoztunk az életbe. Ez éltet bennünket, meg a hasonló esetek, ezért érdemes küzdeni, dolgozni, még az elmúlással is szembeszállni. Itt Karcagon, az intenzív osztályon a valamivel több mint félezer betegnek 20-25 százaléka minden műszerezettség, odafigyelés, orvosi, nővéri segítség, szakértelem ellenére befejezi földi létét. Sajnos véglegesen, sajnos visszafordíthatatlanul. Hogy hány percig, meddig lehet küzdeni, harcolni egy ember életéért, arról a filmek hamis képet festenek. Mondják, negyedórát, esetleg húsz percet. Szakmai körökben él egy megállapítás: addig, amíg az újraélesztésben szorgoskodó legfiatalabb is azt mondja: itt nekünk már nincsen mit tennünk. Hogy várja-e az embert halála után valaki, valami, talán egy másféle, másfajta élet, a kérdésre dr. Bácsics Annamária így felel:- Több száz sikeres újraélesztés után sem tudok rá válaszolni. Azért sem, mert ezt a küszöböt én még nem léptem át, és csak a betegeim észrevételeire, véleményeire szorítkozom. Ezért a túlvilági életre kérem, ne tőlem várja a választ. Kis ideig hallgat, majd búcsúzóul csöndesen hozzáfűzi:- Azért én hiszek benne... D. Szabó Miklós hhhhi Esküvő után a polgármesteri székbe Nem az a fontos, ki honnan jön, hanem hová megy - vallja Szőnyi Gyula Háromszáz honfitársa életét mentette meg Azzal, hogy valakit megválasztanak polgármesternek, természetesen megváltozik az egész élete. Ha az Illetőnek egyetem után ez az első munkahelye, még nagyobb a váltás. Ha pedig ráadásul alig néhány nappal korábban volt az esküvője... Jászladány újdonsült polgár- mestere, Dankó István esetében éppen erről van szó. A huszonhat éves fiatalember az ország egyik legifjabb polgár- mestere, de nem túlzás azt állítani, hogy a legfelkészültebbek közé is tartozik. Az ELTE politológia szakán végzett, s az elmúlt két esztendőben tudatosan készült a település irányítására. E célra „rendszeresített” egy spirálfüzetet, melyben pontosan feljegyzett minden ötletet, pályázati lehetőséget, amelyről úgy gondolta, később esetleg segítheti munkáját. A kampány során azután ezeket is felhasználva készítette el programját, melyet a munkahelyeket járva megpróbált minél több emberrel megismertetni. De az, hogy immár két hete kijár neki a „polgármester úr” megszólítás, szerinte a szerencsének is köszönhető. Ő jó időben, jó helyen, jó helyzetben állt. Jászladány lakói mindenképpen változást akartak, s Dankó István személye jelentette a legnagyobb fordulatot. Ez a siker azonban számára talán még nagyobb változást jelent. Az egyetem elvégzése után első munkahelyén rögtön a polgármesteri székbe kellett beülnie, ráadásul újdonsült férjként, hiszen az ön- kormányzati választások előtt alig egy héttel volt az esküvője, így még nászútra sem maradt idejük az ifjú házasoknak. Ezt a „lemaradást” azért, ha a közeljövőben nem is, de egyszer majd mindenképpen pótolják. S hogy valójában miért indult a választásokon? Jászladány az elmúlt években, évtizedekben mindinkább perifériára szorult. Az ország egyik legjobb hagymatermő településéről a befolyt pénz mind máshová vándorolt, a fiatalok sorra költöznek más környékre. Ő Ladányon szeretne élni, családot alapítani, s úgy tartja, ha javítani akar körülményein, elsősorban a település fejlesztésével teheti azt meg. Polgármesterként erre bőven nyílik lehetősége ... Szőnyi Gyula festőművészjogászdoktor Budakeszin él, egy kis présházból lakóházzá átalakított hajlékban. A mezőtúri Szegedi Kis István Református Gimnáziumban megszerzett alapokkal a harmincas években egyszerre végezte el a budapesti Képzőművészeti Főiskolát és a szegedi Jogi egyetemet.- Helyesebben, csak három évem van a képzőművészetin - pontosít a 80. születésnapjára készülő mester. - Ott van ma is az indexem a főiskolán, 40 pengővel tartozom nekik. Szőnyi Gyula csupán édesapja kedvéért - aki Mezőtúron volt ügyvéd - végezte el a jogot, sosem élt e szakterületből. Annál inkább az újságrajzolásból. Kitűnő könyvillusztrátor vált belőle. Kiadók, újságok sorának rajzolt, többek között a Szabad Szónak, a Szabad Földnek, a Nők Lapjának is rendes munkatársa volt éveken át. Ma is küld illusztrációkat időnként a Magyar Nemzetnek.- Csak azért, hogy tudják, élek még - teszi hozzá. Amikor megmutattak neki ‘48- ban egy szovjet kiállítást, mondván, ilyen képeket kell festeni, úgy döntött: nem pisz- kolja be az ecsetét a szocreállal. Nem is festett semmit 1956-ig, pedig már 1941-ben kitüntették egyik festményéért Pesten, a Szinyei Merse Pál Társaság Tavaszi Szalonján.- Veres Péter ragaszkodott hozzá, hogy minden könyvét én illusztráljam, mert csak az a paraszt, amit én rajzolok. Tőle tanultam, nem az a fontos, ki honnan jön, hanem hová megy. Jó barátja volt Erdei Ferenc, Szabó Pál és Várkonyi Zoltán színművész, akivel jóban- rosszban megosztoztak a háború utáni nehéz pesti években. Szőnyi Gyula az Új Néplap Vasárnap Reggelnek mesélte el először, hogyan mentette meg ‘45-ben 300 katonatársa életét. Amikor már közel voltak az oroszok Pesthez, a parancsnoka elindította gyalogmenetben Berlin védelmére a századot. - Ez az ütődött a németek által eldobált fegyvereket is összeszedette, hogy majd megvédi Berlint - mondja 53 évvel a történtek után ma is fejcsóválva a mester. Egy erdőben holtra váltan a földre rogytak, s átaludtak egy napot, majd Szőnyi Gyula felderítette a környéket. Ekkor fogták el az amerikaiak. Nem lőtték le, mert a Túron szerzett kiváló angol nyelvtudásával megértette velük, itt van 300 katona, akik alig várják, hogy amerikai hadifogságba essenek. Kétszáz harckocsit vontak össze az erdő körül, ám a magyar bakák felemelt kézzel előbújtak a fák közül. S. Cs. J.
