Új Néplap Vasárnap Reggel, 1998. szeptember-december (1. évfolyam, 1-15. szám)

1998-11-15 / 9. szám

Negyedik oldal

Egyik barátom hívta fel a figyelmem Karcsira, erre a húsz év körüli nyurga, sápadt arcú, pelyhedző szakállú fiúra, aki Szolnokon, a Széchenyi városrész egyik ég felé kapaszkodó, szürke betonmonstrumának nyolcadik emeleti lakásában él. Él?! Túlzás. Sokkal Inkább vergődik, tengődik, vegetál.

Pedig tizennégy éves koráig ő is olyan volt, mint a többi lakótelepi srác. A tanulás, az élmények, a barátságok, a gyermekkori szerelmek, a zenélés töltötték ki életét mindaddig, míg be nem következett az első tragédia.

Mert 1993-ban elkezdődött a családban a megpróbáltatások sorozata, ami még most is tart. Abban az esztendőben ugyanis váratlanul meghalt az édesanyja. Harminchat évesen agyvérzés vitte el. Karcsit is, de édesapját talán még jobban megviselte felesége elvesztése, mivel afölött sem tudott igazán napirendre térni, hogy a most huszonkét éves nagyobbik fia - vagyis Karcsi bátyja - értelmi fogyatékosként jött a világra.

így aztán maradtak hárman a családban. Az édesapa eleinte taxizott, majd magánfuvarozó lett, hogy több pénzt vihessen haza, de hem igazán volt sikeres a vállalkozása. Nőttek a gondok, gyűltek a kifizetetlen számlák, halmozódtak az adósságok. A férfi feje fölött összecsaptak a hullámok. Teljesen megtört. Aztán az idén április 6- án, ugyanúgy, mint más napokon, szokásához híven lement a közeli boltba, hogy megvegye a napi betevőt, de ott vásárlás közben elszédült, s olyan szerencsétlenül esett, hogy eltörött a koponyacsontja. Tizenegy napon át feküdt eszméletlenül a kórházban, és április 17-én meghalt. Negyvenhárom évesen ment el.

Maradtak a családban ketten: az értelmi fogyatékos nagyobbik fiú, aki nem igazán fogta fel a történteket. Karcsi viszont annál inkább... Ő jelenleg a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karának másodéves hallgatója.

Figyelem, ahogy beszél. Fogai között préseli ki a válaszokat, de úgy, mintha minden kimondott szó fájna. Most talán még nem tudja kiadni a magában feszülő drámát. Persze nincs benne indulat, nem kavarog lelkében gyűlölet. Mintha belenyugodott volna abba, hogy az élet kegyetlen, és a baj csak bajt szülhet. A zajt benne már rég felváltotta a csend, a szót a hallgatás.

Most mégis belevág: - Ott kell hagynom az egyetemet - koppannak szavai. - Anyagi okok miatt nem tudom tovább folytatni. Az első évet elvégeztem, a második egyelőre nem megy. Nemcsak a pénz miatt. Ilyen lelki trauma mellett egyszerűen képtelen vagyok tanulni. Majd jövő szeptemberben folytatom. így aztán most munkát keresek. Mindegy milyet, csak olyan legyen, amit el is tudok végezni. Szolnokon már érdeklődtem néhány helyen, de sima érettségivel senkinek sem kellek. Most Pesten próbálkozom, persze ott sem köny- nyű...- Nem segít senki?- De igen. A rokonok, a barátok, ahogy tudnak.

Ám ők sem gazdagok. A lelki támogatást viszont megkapom tőlük. S az sem kevés.- Mennyi a havi bevétel?- Jön az árvaellátás, a bátyám nyugdíja - amit mostanában hol küldenek, hol nem -, ehhez társul a családi pótlék, meg van egy üzlethelyiségünk, amit kiadtunk bérbe. Nos, ezekből összejön hatvan-egynéhányezer forint havonta. De nagyon sok a fizetnivaló is, mert csak az egyetem havi 15 ezerbe kerül, ugyanakkor a lakáson van még 270 ezer OTP-tartozás, meg apám után is örököltem adósságot. A vállalkozásából rám maradt 140 ezer tb- és 270 ezer adótartozás. Most már a közös költséget, meg a rezsi egy részét sem bírom fizetni.

Hallgatom Karcsit, és nem igazán értem az egészet. Rá is kérdezek még néhányszor, hogy tényleg neki kell kifizetni édesapja adósságát? - Igen - feleli.

Továbbra sem tudok napirendre térni a dolog felett, mert azt még elfogadom és természetes is, hogy a szülő felelősséggel tartozik a gyerekéért, ám hogy fordítva, vagyis, hogy a gyerek cipelje a szülő terheit, ebben az esetben nem nevezhető tisztességes és emberséges megoldásnak.

Karcsi most november 30-án lesz húszéves, de belülről már megöregedett. Mondja is, hogy kicsit megtörte az élet. De hiába bokszolják jobb- ról-balról, még talpon van. Kezdi megszokni, és egyre kevésbé okoz fájdalmat neki egy-egy akadály. Meséli, hogy elment már a polgármesteri hivatalba is, hogy valami csekélyke segélyt kaphasson, de nem járt sikerrel. hitegették, küldözgették ide- odav fűhöz-fához, végül nem lett az egésztől sémmi.'îélenleg az foglalkoztatja leginkább, hogy rtelmi fogyatékos bátyja sorsa végérvényesen rendeződjön. Mert most az idősebb testvért 74 esztendős nagymama ípolja, gondozza, s bizony ő sem lesz már fiatalabb. - Talpra kell állnom - mondja szinte suttogva, miközben - úgy, mint beszélgetésünk során többször is -, redőkbe rendezi homlokát a bánat.

Nagy Tibor

Szilvia királynő

A férfiak a megmond- 1 hatói, Fórián Szilvia - J alakját tekintve - ma is si- | kerrel indulhatna a szépségversenyen. A királynő j azonban most a kulisszák | mögött izgulja majd végig J a karcagi elődöntőt. Mint j elmondta, karcsú alakját a reform-, illetve a kínai konyhának is köszönheti, de nem tud ellenállni édesapja kunsági birka- 1 pörköltjének. Ezt azon- 1 ban nem ajánlja azoknak i a lányoknak, akik még né- jj hány kilót szeretnének le- 1 dolgozni csípőjükről, j combjukról november 27- | ig. Ők egyenek inkább 1 sok zöldséget, gyümöl- j csőt, pulyka- és csirke- jj húst, tornázzanak, mo- \ zogjanak napi másfél j órát. A jó fellépés recept- 1 je pedig: pozitív hozzáál- j lás, jókedv, természetes- J ség.

Miután a ‘94-es döntőn \ Szilvia lába is úgy reme- jj gett, mint a kocsonya, át- 1 érzi a lányok helyzetét, I ezért több önbizalmat és | határozott fellépést kíván \ nekik. Tisztában van az- jj zal, hogy a leendő győz- | test összehasonlítják majd vele, ezt megkönnyítendő megadta adatait: 180 centi magas, mellbősége 97-98 centi, dereka 58- 59, csípőbősége 92-93 centi és mindehhez 58-60 kilogramm társul.

S hogy miért is lett a regionális elődöntő szervezője? A válasz nagyon egyszerű: barátnőjével szerettek volna valamilyen jótékonysági dolgot csinálni. Szilvia már Manilában, Veszprémben és Budapesten is részt vett olyan rendezvényen, ahol mozgássérült gyerekeket támogattak. Amikor segítséget kért tőle ismerőse a karcagi gyermekotthonból, felhívta Fási Ádá- mot, a verseny nemzeti igazgatóját, akitől megkapta a rendezés jogát.

A napokban már félmillió forintos adományt hozott a nagycsaládosoknak, a ver- j seny tombolabevételét pedig a karcagi egészségügyi gyermekotthon lakói kapják meg.

Az egykori szépségkirálynő ezért most támogatókkal tárgyal, szervezi a műsort, tervezi a színpadképet, a koreográfiát, a forgatókönyvet, készítteti a plakátokat.

de

November 27-ón Karcag a fél ország, ugyanis Itt meg a Miss Universe Hungary 1999 szépségverseny közóp-kelet- magyarországl regionális elődöntőjét. A verseny szervezője a karcagi születésű Fórián Szilvia, a ’94-es megmérettetés királynője, aki szeretné szülővárosa hírnevét Is öregbíteni ezzel a rendezvénnyel, s titkon abban bízik, lsmét lesz p karcagi győztes.

Fórián Szilvia négy éve még nem gondolta, hogy élete első versenyén - amelyre barátja nevezte be - ilyen szép eredményt ér el, így amikor megkoronázták, nem is tudta ezt felfogni. Bár a manilai világverseny után több megmérettetésen nem indult, a szépségipartól nem szakadt el. Kozmetikusként mások szépítésével foglalkozott budapesti szalonjában, és ő volt az Esküvői Magazin kozmetikus-háziasszonya. Most pedig szépségversenyt szervez.

Negyvenhat éve világtalan, mégis naponta főz

Még nem volt huszonhat éves, amikor a háromgyerekes tlszaörsi fiatalasszony, Tóth Láazlónó 1952. szeptember 6-án meszet oltott a családi házuk udvarán. Életében azt látta utoljára tisztán, hogy nem messze tőle egy teknőben ott gőglcsól a hét hónapos fia, Sándor, amikor vizet öntött a mészre. Ekkor óriási robbanás rázta meg a környéket, messzire hallatszott a dörej. Hogy ml Is történt vele, erről szól az írás.

Özvegy Tóth Lászlóné Vali néni a hetvenkettediket tapossa, és ha minden igaz, Luca napján, december 13-án be is tölti. A párjával a helyi műkedvelő előadásokon ismerkedett meg. A színpadi játékból barátság, majd szerelem szövődött, és 1945 őszén megesküdtek. Dolgoztak, megfogták a munka végét, hogy máról holnapra jussanak. Hiszen közben érkeztek a gyerekek: Klári ’47-ben, majd esztendő teltével Edit. Sándor pedig 1952-ben: őt még látta hét hónapos koráig. Ugyanis 1952. szeptember 6-án meszet oltott, és a mésszel együtt valahogyan egy puskagolyó is belekerült az edénybe. Majd amikor vizet öntött rá és a massza forrni kezdett, a lőszer felrobbant. Sok mész jutott az arcába, mind a két szemébe. Karcagra vitték, ellátták a sebeit, a szemeit is kimosták, de bizony a jobbra már akkor teljesen megvakult.

A ballal még úgy-ahogy körvonalakat észlelt, azt, hogy éjszaka van vagy nappal, amikor Debrecenben nagy tanakodás után megműtötték. Az adjunktus ellenezte az operációt, a nagy hírű profesz- szor kiállt mellette, de sajnos a beavatkozás nem sikerült. Maradék látását is teljesen elveszítette, és azóta azt sem észleli, hogy sötét van-e vagy világos.

Kegyetlenül nehéz évek, hónapok következtek. Újra meg kellett tanulni tájékozódni, mi hol, merre van a lakásban, egyszóval újra élni. Nem adta, nem adhatta fel, hiszen már három gyermekük volt. Sőt, 1964-ben született egy negyedik is, Valéria. Sajnos, a férje néhány héttel negyedik gyerekük érkezése előtt meghalt. Állami gondozásba akarták adni az apróságokat, mondván: úgysem tud róluk gondoskodni. Mert így ez képtelenség. Bebizonyította, hogy nem

évtizedek óta bizonyítja, hogy világtalanul sem érzi magát kiszolgáltatottnak.

D. Szabó Miklós

tallért, amikor elmesélte neki, hogy világtalanul is megtalálta a helyét.

Naponta főz a legidősebbik lánya családjának, akiknél most is él. De sűrűn elmegy Sanyi fiához is, természetesen főzni. Ellátja az aprólékot, gondozza a kertet, és valakivel kiballag a temetőbe rendbe hozni a párja sírját. A rádiót szereti, hallgatja, és onnan tudja, hogy éjszaka van vagy nappal.

A lelkemre köti: okvetlen tegyem szóvá, hogy több magyar nóta kellene.

Noha december 13-án született, azután a látását is elveszítette, nem érzi magát szerencsétlennek.

Mert jó gyerekei vannak, és hogy teljes legyen a felsorolás, már nyolc unokával, meg négy dédunokával is dicsekedhet. Rossz alvó, olykor nem fogja az ágy, de a füle nagyon jó. A család, meg az élteti, hogy minden nap hoz valami újat, valami mást, valami érdekeset.

Mesélni nagyon szeret, magnószalag őrzi a hangját, amelyet a dédunokák is hallgatnak olykor-olykor. Azt a déd- mamát, aki az egész életét megváltoz tató balesete ellenére sem adja fel, é

az, és nem adta, engedte el maga mellől egyiket sem. Igaz, segítettek az idősebbek, segített a család is. Meséli: miután megvakult, először tésztát gyúrni, majd főzni tanult meg. Később takarítani, jószágot ellátni, sőt kertet gyomlálni is.

Mindegyik gyereke leérettségizett, és diplomások is vannak közöttük. Hárman otthon, Tiszaörsön laknak, a legkisebbik Szajolban pedagógus. Olykor-olykor őt is felkeresi. A minap, a buszon utazva az egyik szomszédjától kapott egy fémpénzt, afféle szerencse-