Új Néplap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-09 / 288. szám

1998. december 9., szerda 3. oldal Megyei Körkép Segítség a tiszafüredi református gyülekezetnek Jó helyre kerülnek az adományok A tiszafüredi református gyülekezet karitatív érzékenységéről tett tanúbizonyságot, amikor a legelsők között szervezett gyűj­tést az árvízkárosultaknak. Tette ezt úgy, hogy közben elke­rülhetetlenné vált a parókia szennyvíz- és vízvezetékrendsze­rének a cseréje, folyamatosan kellett biztosítaniuk a reformá­tus iskola és óvoda nyugodt működését, nem is beszélve azokról a feladatokról, amelyek december táján különösen hangsúlyt kapnak. Mint az a napokban kiderült: ehhez nem várt segít­ségeikéit is kapott a gyülekezet. Nemrég tért vissza Tiszafü­redről Hollandiába az a nyug­díjas lelkész házaspár, akik a welsennordi gyülekezet nevé­ben 678 ezer forintot adtak át. Ebből a pénzből 113 ezer fo­rint lett elkülönítve a nehéz körülmények között élő csalá­dok és az egyedülállóak meg­segítésére. Az összeg 90 szá­zalékát 2000, 3000 és 4000 fo­rintos részletekben már meg is kapták az érintettek. Külön meg kell említeni Kun Imre vállalkozót, aki fel­újítva a vizesblokkot is, azt az elavult vízvezeték- és szenny­vízrendszert cserélte le, amely állagával - többszöri csőtörés, dugulás és a többi - már a pa­rókia épületét is veszélyez­tette.- Elég hálával nem is na­gyon tudjuk kifejezni köszö- netünket azért a mintegy egy­millió forint értékű szeretet­munkáért, amit kiváló minő­ségben végzett el a vállalkozó a munkatársaival. Külön öröm számunkra, hogy Kun Imre gyermekei a mi iskolánkba és óvodánkba járnak - hangsú­lyozta ottjártunkkor Szűcs M. Sándor református lelkész, aki még további jó hírekről is be­számolt. Tegnap kapták meg ugyanis az értesítést, hogy megérkezett az OTP-be a né­metországi gemündei gyüle­kezet 10 ezer márkás adomá­nya, amit az egyházi intézmé­nyek és a gyülekezet szolgála­tára, stabilitására kívánnak felhasználni. Jósolhatóan ez lesz a sorsa annak a kamion­nyi iskolai eszköznek és be­rendezésnek is, amely szintén Németországban vár szállí­tásra. -pm­Átmenetileg múzeummá -vált az öcsödi óvoda egyik helyisége. Ameddig az önkor­mányzat végső helyet talál a néprajzi gyűjteménynek, addig az óvodások „kiváltsága”, hogy nap mint nap megnézhessék a szép kiállítást. fotó: csabai istván A tanuláshoz most is pénz kell Munkára kényszerülő diákok Vagy a család nehéz anyagi körülményei, vagy az önállóso­dási törekvések vezérlik azokat az évről évre gyarapodó számú diákokat, akik tanulmányaik mellett munkát vállal­nak - tudtuk meg a Meló-Diák Országos Diákvállalkozási Há­lózat megyei elnökétől. Születésnapos vízügyi társulás Neves ünnepet ült tegnap a Mezőtúr-Tiszazugi Vízgazdálko­dási Társulat közgyűlése, mivel idén negyven éve, hogy a jelen­legi formában elkezdett működni. Alaptevékenységükön kívül beruházásokkal is foglalkoznak, nevükhöz fűződik többek kö­zött a mezőtúri bányató rekonstrukciójának elvégzése is. Varga Imre elnök elmondta, több területen tapasztalható tö­retlen fejlődés tette lehetővé, hogy most együtt ünnepelhet­nek. Az évtizedek során mind az anyagi, mind pedig a tárgyi fel­tételek megteremtődtek az eredményes működéshez. Pusz­tai András igazgató a társulás történetét elevenítette fel. Mint elhangzott, az 1990 utáni idő­szak egyfajta szemléletváltást is hozott, hiszen a piaci várakozá­soknak is meg kellett felelniük. Jól jellemzi a társulat növekedé­sét, hogy a termelési érték a megalakulás évéhez viszonyítva 116-szorosára, a vagyon 6416- szorosára nőtt, miközben a dol­gozók száma kevesebb mint a felére csökkent. Szükség van az állami sze­repvállalásra is - hangsúlyozta Nagy István , a Kötivízig igazga­tója -, hogy a társulásoknak ne pályázati és egyéb forrásokból lehessen csak fejleszteni, ki­számítható legyen a gazdálko­dás. Fehér Ferenc, a Vízgaz­dálkodási Társulások Országos Szövetségének titkára úgy vélte, az új földtulajdonosok érdekelt­ségét ismertté kell tenni, és el kell fogadtatni. Szerinte meg kell teremteni a feltételeket, hogy a társulatok az alaptevé­kenység végzésével is eredmé­nyesen tudjanak működni. Ezt viszont csak az érdekeltségi dí­jak rendezésével lehet elérni. Ezután Vásárhelyi Pál-em- lékéremmel tüntettek ki több dolgozót, és azokat, akik jelen­tős szerepet vállaltak a társulás életében. G. G. Négyéves tanulóidő tanulságai Szakmai nap a cigány kisebbségi önkormányzatok tisztségviselőinek A megyei közigazgatási hivatal munkatársai tegnap szakmai napot tartottak a cigány kisebbségi önkormányzatok elnökei­nek és elnökhelyetteseinek, azzal a céllal, hogy segítsék a nem­rég újjáválasztott önkormányzatok munkáját. Szilágyi Éva elmondta, hogy az érdeklődés élénkülése két­oldalú. Hálózatuk kilenc esz­tendeje működik szerte az or­szágban, így az eltelt idő alatt kialakult kapcsolatok és a di­ákok munkájának pozitív megítélése miatt egyre több cég ajánl munkát fiatalok számára. A másik oldalról is nö­vekvő az igény, hiszen mind nagyobb számban keresik fel szervezetüket is a dolgozni vágyó vagy éppen csak pénz­szűkében lévő diákok. A munkavállalók életkorának alsó határa itt is a tizenhato­dik életév betöltése, és akad­nak is olyan gyerekek, akik középiskolás tanulmányaik mellett igyekeznek pénzt ke­resni. A Meló-Diák-tagság további feltételei egyébként még: egy nappali képzésről szóló iskolalátogatási igazo­lás, adó- és folyószámlaszám, valamint ezer forint vagyoni hozzájárulás. A kereseti lehetőség átla­(Folytatás az 1. oldalról) Azt azonban elmondta, hogy a fegyvereket lőszer nélkül vit­ték el az ismeretlen tettesek. A fegyverek az úgynevezett területvédelmi ezred készleté­ből tűntek el. (Ez az alakulat békében nem működik, kizáró­lag szükség esetén, katonai helyzetben hozzák létre a tarta­lékos állományból.) gosan óránként százharminc­százötven forint között mo­zog, de fordítási feladatokért ötszáz forintot is fizetnek. A munkalehetőségek között nagy a választék. A fiúk kö­rében a fizikai elfoglaltságok, a lányoknál jobbára a szel­lemi és a könnyű fizikai mun­kák a legnépszerűbbek. Ter­mészetesen az sem akadály, ha valaki nem szolnoki lakos. Jelenleg ugyanis megtalálha­tók a Meló-Diák-irodák Jász­berényben és Mezőtúron, de jövőre várhatóan Karcagot, Tiszafüredet és Kunszentmár­toni is felöleli majd a tevé­kenységük. A tagságuk mintegy há­romezerre tehető. Igaz, hogy nyáron többen dolgoznak - idén például ezerötszáz tanuló kapott fizetést a napfényes szünidei hónapokban -, de az utóbbi hetekben is körülbelül kilencszáz, középfokú és fel­sőoktatási intézményben ta­nuló diák vállal rendszeresen munkát. -molnár­Az eseménnyel kapcsolat­ban a Magyar Honvédség pa­rancsnoka, Végh Ferenc vezér- ezredes kezdeményezett vizs­gálatot. Az ismeretlen tettesek ellen lőfegyverrel való visszaélés alapos gyanúja miatt szakértők bevonásával a Budapesti Ka­tonai Ügyészség folytat nyo­mozást. H. Gy. A szolnoki Technika Házában megtartott rendezvényen dr. Tóta Áronné hivatalvezető kö­szöntötte a résztvevőket, és egyúttal rövid összefoglalót is adott a cigány kisebbségi ön- kormányzatok eddigi tevékeny­ségéről. Elmondta, hogy az előző ciklusban összesen 30 ci­gány kisebbségi önkormányzat működött a megyében, közülük azonban hat időközben meg­szűnt. 1998-ban harmincnégy alakult, közöttük egy lengyel, a többit a cigányság választotta. A tapasztalatok között meg­említette, hogy a kisebbségi ön­(Folytatás az 1. oldalról) Elvileg tehát sehol sincs akadálya annak, hogy a 13. havi fizetéseket folyósítsák a közalkalmazottak­nak, köztisztviselőknek, bár eb­ben a témában nem született köz­ponti határozat. Egy-egy intéz­mény pénzügyi lehetőségeinek tükrében a városban változhat a kifizetések ütemezése. Az előírá­sok szerint ilyen célra egy évben csak egyszer lehet pénzeszközö­ket felhasználni. Ennek értelmé­ben, ha az alkalmazottak a ’97-es év után járó 13. havi juttatást ez év januárjában vették fel - az el­számolási szabályok miatt -, a ’98-as pluszjövedelem is csak ja­nuárban lesz kifizethető. Tiszafüreden 740 közalkalma­zottat és köztisztviselőt érint a hír: lesz 13. havi fizetés. Ballagó László, a pénzügyi iroda vezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy biztosított a pénzügyi fedezet, és 1999. január 15-éig minden érin­kormányzatoknak évente leg­alább hat ülést kell tartaniuk, ám volt, ahol egyet sem tartottak, ugyanúgy, mint közmeghallga­tást, amelyre évente egyszer kel­lene sort keríteni. A gondok kö­zött véleménye szerint a megva­lósíthatatlan tervek készítése mellett az anyagi eszközök nem rendeltetésszerű felhasználása a leggyakoribb. Összességében az eltelt négy évet tanulóidőnek minősítette, s egyúttal megerősí­tette, hogy a hivatal továbbra is minden segítséget megad a munkájukhoz. Dr. Csíkos Zoltán főosztályve­tett hozzá fog jutni járandóságá­hoz. Kunszentmártonban az előze­tes tervek szerint fizetik a tizen­harmadik havi illetményt, a pénzügyi fedezete adott mind­ennek. Tehát a tűzoltók még idén, a közalkalmazottak január 15-ig, a köztisztviselők pedig január 31- ig megkapják a pluszjuttatást. Karcagon - mint dr. Földvári Imréné jegyzőtől megtudtuk - a polgármesteri hivatal több mint hatvan köztisztviselője a törvényi előírásoknak megfelelően, január 15-ig fogja megkapni tizenhar­madik havi fizetését. Ugyanerről tájékoztatott bennünket a Kiskul- csosi és Arany János Általános Iskola illetékese, a technikumban és a városgondnokságnál a héten dől el, hogy mikor fizetnek. Az önálló gazdálkodású intézmé­nyek közül a tűzoltóság és a vá­rosi Csokonai Könyvtár is csak januárban utalja át a 13. havi bért zető előadása az elmúlt négy év­ben szerzett tapasztalatok elem­zését tartalmazta. Felhívta a fi­gyelmet többek között arra, hogy a megszűnő önkormányzatoknak el kell számolniuk anyagi eszkö­zeikkel, továbbá óvta a kisebb­ségi önkormányzatokat attól, hogy a politika fórumai legyenek. Nem lehet mindent egy év alatt vagy akár egy ciklus alatt megol­dani - tette hozzá -, fontos a fo­lyamatosság. A továbbiakban a működés részletkérdéseire is ki­tért, tanácsokat adva a céltudatos és törvényes tevékenységhez. A szakmai nap további részé­ben a kisebbségi önkormányza­tok működésének törvényi hátte­réről hangzott el előadás, majd konzultációt tartottak a résztve­vők számára. B. A. alkalmazottainak. Ennél jobb hír­ről számolt be lapunknak dr. Zsembeli József, a Kátai Gábor Kórház orvosigazgatója, aki el­mondta, hogy a kórház vezetése úgy döntött: idén is még a kará­csonyi ünnepek előtt, december 16-ig megkapják alkalmazottaik 13. havi bérüket, mely járulékai­val együtt mintegy 40 miihó fo­rint kiadást jelent az intézmény­nek. A túrkevei közalkalmazottak még az idén megkapják 13. havi bérüket - tudtuk meg Németh Ist­ván polgármestertől. December utolsó napjaiban a havi járandó­ságukkal együtt utalják a dolgo­zók számlájára az összeget. Me­zőtúron viszont csak januárban fizetik ki a plusz havi pénzt. Dr. Bogdán Piroska polgármester elmondta, a törvényi előírásokat betartva, január 15-ig mindenki megkapja a neki járó forintokat. ba-bcs-pm-pe-de-gg Fejlődés jövőre is Martfű azon kevés település közé tartozik megyénkben, ahol szinte állandóan lehet írni fejlesztésekről, építkezésekről. A szerencsés adottságoknak és a jó gazdálkodásnak köszönhetően arányaiban igen sok bevétellel gazdálkodhat a város, több mint egymilliárd forintos éves költ­ségvetés áll a képviselő-testület rendelkezésére. A jövő évi költ­ségvetés pontos adatait még nem ismeijük, ám az önkormányzat jövő évi terveiben azért sok fej­lesztés szerepel, ezek közül is­mertetünk néhányat. A belterületi úthálózat még hi­ányzó útalapjainak lefedésére 30 miihót szánnak a jövő évi terv­ben, a központi parkra tízmilliót, a városi strandfürdő fejlesztésé­nek második ütemére 44 milliót szeretne költeni a városvezetés. Jövőre valószínűleg a csillag- pontos kábeltelevíziós rendszer kiépítését is elkezdik, ennek költ­ségeit előzetesen 17 miihó fo­rintra becsülik a tervezetet össze­állító szakemberek. Korszerűsít- tetni és bővíteni szeretné a város a közvilágítási hálózatát is, előre­láthatólag erre a célra hétmillió forintot fognak fordítani. Ezt a tervet holnap tá: '/alja majd Martfű képv.sV ' .jstülete, és amennyiben M"' ,ukat adják rá, akkor továb olytatódik .íz évek óta megszól tt fejles és. P ! Sínen a falugazdász-hálózat (Folytatás az 1. oldalról) Ezek szinte járási körzetközpont­ként üzemelnek majd, s remélhe­tőleg a mezőgazdaságban érde­kelt valamennyi szervezet képvi­selője - növény- és állategész­ségügy, talajvédelem, kamara, FVM - egy épületben lesz megta­lálható. E körzetekben a falugaz­dászok kizárólag köztisztviselő­ként, míg a többi esetben akár vállalkozóként is működhetnek. A szaktárca a hálózathoz megfe­lelő technikai háttért is biztosít. Erre azért is szükség van, mert jövőre a tervek szerint csak re­gisztrált termelő részesülhet normatív támogatásban. Gombár Mihály kérdésünkre nem cáfolta azt az értesülésünket, hogy a megyei hivatalvezetői ál­lásokra pályázatot ír ki a szak­tárca. Árról azonban egyelőre nem tudott részletekkel szolgálni, hogy megyénkben lesz-e bor­kommandó, bár ilyen jellegű elő­terjesztést készített a kormány számára a minisztérium informá­ciónk szerint. Ebben arról is szó van, hogy lényegesen szigorodna az ellenőrzés, kiteijedne a közúti áruszállításra is, továbbá a bor­kimérésekre, s a tervek szerint az FVM nyilvánosságra hozná a minőségvédelmi bírsággal sújtot­tak adatait. ein Munkatársunk, Csabai István harmadik díjat nyert Tolnay Klári színművészről készült portréjával az Axel Springer-Magyarország Kft. fotópályázatán. A díjat hétfőn Budapesten, a MŰOSZ-székházban rendezett kiállí­táson vehette át dr. Bayer Józseftől (jobbra), az ASM Ki­adói Kft. ügyvezető igazgatójától. Fegyverek tűntek el Nem kell aggódni a 13. havi fizetésért

Next

/
Thumbnails
Contents