Új Néplap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-05 / 285. szám

1998. december 5., szombat Sport 11. oldal Férfi kosárlabda NB I., A-csoport, a 12. forduló előtt Csúcstalálkozó a Tiszaligetben Válogatottunk szerdai szenzá­ciós győzelme után mától is­mét bajnoki mérkőzések kö­vetkeznek. Közel öthetes szü­net után öt órakor felgördül a függöny a tiszaligeti körcsar­nokban, ahol a Phylaxia Olaj KK és a Soproni Aszok KC lép a közönség elé. Ki ne tudná, több lesz ez, mint egy rangadó. Már csak ezért is, mert Goran Miljkovics edző és négy tanítványa - Ivkovics, Stan, Mérész Csaba és Lakatos - tavasszal még a piros-feketéket erősítette, mellettük Darko Pa- pac is szerepelt egykoron Szol­nokon. Ráadásul a soproniak el­nökhelyettese, Balogh László tíz éven át az olajos klub első em­bereként tevékenykedett. A két fél az első fordulóban már talál­kozott egymással, akkor az ösz- szeszokottabb csapatjátékot produkáló soproniak nyertek 64- 61-re. Mint híreltük, Ivkovics szerepelhet, hiszen a fellebbvi- teli bizottság a center négy meccsre szóló eltiltását pénz- büntetésre változtatta. Mészáros László ügyvezető szerint nem baj, hogy játszik Sztoján, így is legyőzik őket. Tóth Zoltán edzőt a derbi előtti utolsó tréningen csíptük el.- Rettentő nehéz sorozat előtt állunk, nem mindegy, mi­lyen lesz a kezdés. Azt gondo­lom, a bajnoki szünetet jól ki­használtuk, lelkiismeretesen dolgoztunk, új emberünk, Fos­ter hasznosan játszott az előké­születi találkozókon, de a tét­meccs más. Ha nem vállal ma­gára túl sokat, nagy nyeresége lehet a csapatunknak. Jó hír, hogy Takács panaszmentes, vállalja a fellépést, tehát leg­jobb összeállításunkban várjuk a Sopront - tudtuk meg a tré­nertől. Jó tudni, hogy a pénztár 14.30-kor nyit, ajegyek 500, il­letve 350 forintba kerülnek. A kosárrangadót a VTV Szolnok- sport élőben közvetíti, (vécsé) Férfi kosárlabda NBI., az A-csoport állása 1. Albacomp-SZÜV 2. Matáv-Pécs 3. Falco-Lépték KC 4. Soproni Aszok KC 5. Atomerőmű SE 6. Marc-Körmend 7. Zalagerszegi TE KK 8. Phylaxia Olaj KK 9. Danone Honvéd 10. Klíma Vill-Kaposvár 11. Hódmezővásárhelyi KE 12. Pannonpipe DÁK 10 9 1 859-683 0.950 9 8 1 748-651. 0.944 10 7 3 773-680 0.850 11 7 4 722-701 0.818 116 5 909-838 0.772 11 6 5 828-800 0.773 10 5 5 739-742 0.750 10 5 5 724-716 0.750 10 3 7 696-788 0.650 11 3 8 777-854 0.636 9 1 8 558-748 0.556 10 1 9 648-780 0.550 Ben Johnson felmentést vár Ben Johnson, a doppingvét­ségei után kétszer is lebukott, majd másodjára élete végéig eltiltott kanadai rövidtávfutó ezúttal országa atlétikai szö­vetségéhez fordult hivatalos kérelemmel, hogy visszakap­hassa versenyzési jogát. A szövetség a hét végén tar­tandó évi rendes közgyűlésén fogja napirendre tűzni a volt sportoló előterjesztését. Ben Johnson korábban Ontario ál­lam bíróságain próbálkozott az örökös eltiltás megszüntetésé­vel. Ezeken a fórumokon arra hivatkozott, hogy az atlétikai versenyekről való élethosszig­lani kirekesztése „egyenlő a hi­vatása gyakorlásában történő akadályozással”. Ám ezt a pert elvesztette, és az utána követ­kező fellebbezését idén szep­temberben a bíróság elutasí­totta. John Thresher, a kanadai atlétika első embere úgy nyilat­kozott, most már nem áll semmi a párbeszéd újbóli felvé­telének útjában, mivel a jog ereje immár a szövetség mögött áll. Ha a kanadai atlétikai veze­tés támogatja Johnson kérel­mét, az ügy az ország sporteti­kai bizottsága elé kerülhet, amely pedig egy független bí­róhoz fordulna az eset kivizsgá­lásával. Ha ott pozitív elbírá­lásban részesülne, az egykori bajnok utolsó lépésként a nem­zetközi sportági szövetséghez folyamodhatna eltiltásának megszüntetése érdekében. Hét végi sportműsor Szombat Asztalitenisz. NB I/B, nők: Jászkun Volán Nefag Veszprém. NB II., nők: Mező­túr VSI - Postás Matáv III., férfiak: Mahír PTC - Békési TE II., Csabai Konzerv - Sz. Tisza SE, Diósgyőr - Jászkun Volán Nefag, Esztergom - Ti­sza HSE, egységesen: 11. Kézilabda. NB I/B, férfiak: Alföldi Gabona-TSE - Gyön­gyös FKK, Szolnok, Olaj- csarnok, 17. Nők: Gyulai SE - Jászberényi TKF-DSE, 18. Kosárlabda.Vő /., A-cso- port: Phylaxia Szolnoki Olaj KK - Soproni Ászok KC, Szolnok, Tiszaligeti Sport­csarnok, 17, Hartyáni, dr. Vígh. Danone Honvéd - Pan- nonpipe DÁK, 16, Klíma Vili KSE - Falco Lépték KC, 17. NB I/B, nők: Monor SE - Szolnoki MÁV, 16. Röplabda. NB II., férfiak: Kunhegyes ESE - JATE Sze­ged, 11. Nők: Közgazdasági Egyetem - Szolnoki MTE, 11. Vízilabda. OB I.: MAFC - Szolnoki MTE, Budapest, Szőnyi út, 18.45. Vasárnap Kézilabda. Bajnokok Ligája, férfiak: Fotex KC Veszprém - Badel 1862 Zagreb, Veszp­rém, 13. (MTV 1). Kosárlabda. NB /., A-cso­port, férfiak: Atomerőmű SE - ZTE KK, 15 (Duna TV), Hódmezővásárhelyi KE - Al- bacomp, 18, Matáv Pécs - Marc Körmend, 18. Sakk. NB I/B: Újszászi SE - Hajdúböszörmény, Újszász, művelődési ház, 10. Vasút­építő - Szolnok-Haribol Kevi- terv Akva, 10. NB II: Jászbe­rény - MMG, Gyomaendrőd - Karcag SE, 10. Férfi kézilabda NB I., 11. forduló A hajrában fordult a kocka Mól Szolnok KK-Győri ETO Gardénia KC 28-24 (10-13) Tiszaligeti Sportcsarnok, 500 néző, vezette: Brecska, Halmai. Szolnok: KÖTELES ­Nagy 2, BENDÓ 11 (5), Bod­nár 5, Klemán 2, GOLOVIN 3, Berkó 3. Csere: Szemenov (kapus), Szörnyi, Grund- mann 2. Edző: Nagy Károly. Győr: GERTÁTH - BŐ­SZE 6, Kovács 1 (1), Bognár 2, Cseh 5, Czakó, Barán 3. Csere: Oross (kapus), Iván- csik 1, KIS G. 6 (4). Edző: Horváth József. Kiállítások: 16, ill. 8 perc. Hétméteresek: 5/5, ill. 7/5. Az eredmény alakulása. 8. p.: 2-5,16. p.: 6-8,24. p.:7-10, 38. p.: 14-17, 46. p.: 18-20, 54. p.: 23-21. Az úgynevezett négypontos mérkőzésen sokkal jobban kezdtek a győriek, támadásban könnyű gólokat lőttek Bogná­rék, védekezésben pedig jól működött a hatos faluk a klasz- szikus .átlövő nélkül játszó szolnokiakkal szemben. A foly­tatásban is csak lelkesedtek a vendéglátók, különösebb el­képzelést nem lehetett észre­venni játékukban. Ennek elle­nére a félidő végén közel álltak az egyenlítéshez, de két eladott labda után Bősze ismét három­gólosra növelte a Győri ETO előnyét. A fordulás után negyedórán keresztül szinte lemásolta az első félidőben mutatott rossz já­tékát a Mól KK, így továbbra is biztosan vezettek a zöld-fehé­rek. Már-már mindenki el­könyvelte a győriek győzelmét, mikor egyszerűen, de nagysze­rűen megtáltosodtak Bendóék. Köteles sorozatban két hetest, majd két ziccert is hárított, tá­madásban pedig nem tudtak hi­bázni a szolnokiak, a hajrában szinte állva hagyták a zöld-fe­héreket. Olyannyira felpörög­tek, hogy az utolsó negyedórát 10-4-re nyerték. Ezzel, csak a végeredményt nézve, sima győzelmet arattak a molosok, ami még nagyon jól jöhet nekik a végelszámolásnál. Nagy Károly: - Nehéz kö­rülmények között, taktikus já­tékkal a hajrában sikerült fordí­tanunk. Horváth József: - Gratulá­lok a szolnokiaknak, a végjá­tékban jobbak voltak. A további mérkőzések közül elmaradt pénteken a Komlói Bányász-Kiskörös KKC és a Nyíregyházi KC-Dunaferr SE összecsapás. (v. cs.) Lányok és fiúk a tőrrel Halott hokista Holtan találták lakásán Chad Silvert, a ZSC Zü­rich jégkorongcsapatának 29 éves játékosát. A kanadai és svájci állam- polgársággal rendelkező sportoló csütörtökön reggel nem jelent meg csapata edzésén, ezért a klub vezetői elmentek a játékos lakására, ám Silver ekkor sajnos már nem élt. Az ügyet vizsgáló Dániel Regenmass ügyész el­mondta, erőszak jelét nem találták a helyszínen. Silver szervezetében sem kábító­szert, sem pedig dopping­szert nem találtak. Simon Schrenk klubigaz­gató azt nyilatkozta, hogy Silverrel kapcsolatban semmi különösre nem fi­gyeltek fel az elmúlt napok­ban, hetekben, és egészségi állapota általánosan prob­lémamentes volt. A Szolnok Városi Vívószövet­ség a MÁV SE Véső úti csarno­kában rendezte az ez évi általá­nos iskolai meghívásos csapat- versenyeket leány tőr és fiú tőr számokban. A máig népszerű viadalon a MÁV SE, a szolnoki Körösi Csorna Sándor általános iskolás és a rákóczifalvai diáko­kon kívül részt vettek debreceni, szentesi, gyöngyösi és kecske­méti együttesek is. Eredmények, leány tőrben: 1. Debrecen, 2. Szentes, 3. Kecskemét, 4. Rákóczifalva, 5. Sz. MÁV SE. Örömteli Rákó­czifalva vívóinak megjelenése és sikere a páston. Fiú tőrben: 1. Szolnoki MÁV SE (Bozsik Zsolt, Vasas Károly, Bálint Dénes, edző: Szatmári Edina). Mindkét for­dulóban kitűnően vívtak a kék­sárgák. Az aranyéremért a szen­tesiek ellen már 4:0-ra elhúz­tak, de ekkor az ellenfél rákap­csolt, és két csörtét nyert. Bo­zsik azonban hozta a következő asszót, így ismét aranyérmesek lettek a szolnokiak. Seizinger, Hack! és a Lautem Katja Seizinger alpesi síelő­nőt és Georg Hackl szánkózót választották az év német spor­tolójává a német sportújság- írók. Seizinger a naganói téli olimpián nyert két aranyér­mével, míg Hackl három egymást követő téli olimpiai első helyével érdemelte ki az elismerést. A német sportúj­ságírók az év csapatának a labdarúgó Bundesliga-bajnok Kaiserslautemt választották, miután a német bajnokság tör­ténetében először, újoncként nyert bajnoki címet. Autósport: Fergeteg minirali szolnoki pilótával Szakágat váltott a magyar bajnok Ritkán adatik meg, hogy a technikai sportok elkötelezett hívei élesben tegyenek próbát más szakágak területén. Most eljött a pillanat. A gyorsa­sági autóversenyzésben hírne­vet szerzett - ötször nyert ma­gyar bajnokságát - szolnoki Gáspár István egy szintén gyor- saságis kollégájával, a mazdás Traumi Zsolttal a navigátorü­lésben párost alkotott, s bene­vezett a móri Fergeteg minirali futamára. Természetesen nem ők voltak az egyedüliek, akik autót váltottak a verseny ide­jére, hiszen számos profi és A sárga, ralis Ford Escort akár édestestvére is lehetne a Gáspár- féle piros, gyorsaságis Cosworthnak még több amatőr pilóta neve­zett a viadalra. A harminc, li­cenced rendelkező párost - el­sősorban a Ford Costworth- osok indultak - természetesen külön értékelték a három gyor­sasági végeztével. Az aszfal­tos, murvás talaj kellően jeges volt ahhoz, hogy korcsolyáz­zanak rajta az autók. Gás­pár Istvánék - egy szinte lenullázott Escorttal - két második hely után a záró­futamban a leggyorsabb­nak bizonyultak, s végül az összesítésben a dobogó második fokára állhatták fel. — Számomra változatla­nul elsőbbséget élvez a gyorsasági versenyzés, de ha sikerülne a sárga For- dot szakszerűen felkészí­teni, lehet, hogy kipróbál­nánk magunkat a rali első osztályban 1999-ben ­nyilatkozta a verseny után Gáspár István. (Géléi) Zen-Ruffinen lett a FIFA főtitkára A svájci Michel Zen-Ruffi­nen, egykori FIFA-játékve- zető csütörtöktől lett hivata­losan a Nemzetközi Labda­rúgó Szövetség (FIFA) fő­titkára. A 39 éves Zen-Ruf- finen - aki polgári foglalko­zását tekintve ügyvéd - 1995 óta volt a FIFA főtit­kárhelyettese és idén április­tól ellátta a főtitkári teendő­ket is, mivel az akkor még csak a FIFA elnöki posztjá­ért kandidáló Joseph Blatter az elnökválasztásig szabad­ságot vett ki. Blatter júliusi elnökké választása után Zen-Ruffinen ügyvezető fő­titkárként tevékenykedett. Kidd a Blackburnnél Az egykori angol válogatott Brian Kiddet, a Manchester United másodedzőjét nevez­ték ki pénteken az angol bajnokság élvonalában sze­replő Blackburn Rovers ve­zetőedzőjévé. Kidd 1991 óta dolgozott másodedzőként a United menedzsere, Alex Ferguson mellett, és a klub élő legendájának számít, miután 1968-ban gólt lőtt a Manchester Benfica elleni győztes BEK-döntőjén a Wembley stadionban.- Brian távozása nagy veszteség lesz a klubnak, és személy szerint nekem is, hiszen nagyon jó volt a munkakapcsolat közöttünk - nyilatkozta Ferguson. Jack Walker, a Blackburn acélmágnás tulajdonosa szombaton, a Charlton Ath­letic elleni mérkőzésen mu­tatja be Kiddet a szurkolók­nak, de azon a mérkőzésen még a pályaedző Tony Par­kes dirigálja a csapatot. Balakovot eltiltották A Német Labdarúgó Szö­vetség január 28-ig eltiltotta és 40 ezer márkás büntetés­sel sújtotta Kraszimir Bala- kovot, a VfB Stuttgart bol­gár válogatott középpályá­sát, amiért a Freiburg elleni Bundesliga-mérkőzésen térddel a tunéziai Zubejr Beja lába közé rúgott. Az esetet a találkozó já­tékvezetője nem vette észre, a szövetség a televíziós visszajátszás alapján hozta meg a határozatot. Balakov kényszerszüne­tével több játéklehetőséghez juthat Lisztes Krisztián, a bolgár játékossal az irányító posztért vetélkedő magyar középpályás. Szívós lemondott Az FTC ügyvezető elnöke, Szívós István a klub meg­újulása érdekében, fáradt­ságra hivatkozva megerősí­tette lemondását, amelyet a testület elfogadott. A klub­nál elvégzett részletes gaz­dasági átvilágítás hiányos­ságokat fedezett fel, de tör­vénytelenség nem történt - hangzott el az egyesületi ta­nácsülést követő sajtótájé­koztatón. Szívós István már októ­ber 20-án jelezte lemondási szándékát a Ferencváros lé­tesítményeit működtető Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztériumnál. Az ügyvezető elnökhelyet­tes, Deák László további munkájára nem tartanak igényt az FTC-nél. Mindkét vezető január elsején válik meg posztjától. A Ferencváros egyesületi tanácsa jelölőbizottságot ál­lított fel, amely mihamarabb javaslatokat tesz a klub jö­vendőbeli ügyvezető elnö­kére, akinek megválasztá­sára a vezető testület két hét múlva sorra kerülő ülésén kerül sor.

Next

/
Thumbnails
Contents