Új Néplap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-05 / 285. szám

2. oldal Körkép 1998. december 5., szombat Magyar-szlovák kapcsolatok Szlovákiában a rendőrség talált egy olyan robbanószert gyártó céget, amelynek termékei ösz- szetételükben megegyeznek az Aranykéz utcában felrobbant anyagéval, az ezzel kapcsolatos vizsgálatok azonban még tarta­nak - jelentette be Ladislav Pittner szlovák belügyminiszter a magyar kollégájával, Pintér Sándorral folytatott tárgyalásai után Budapesten. Keszegh Margit, az észak­komáromi járási hivatal elöljá­rója pénteken ismét kinevezte a kétnyelvű bizonyítványok kiál­lítása miatt márciusban levál­tott két magyar iskolaigazgatót, a bátorkeszi Novák Ferencet és a búcsi Varga Lajost. A nemzeti kisebbségek nap­jává nyilvánította a román kormány december 18-át. A dátum kiválasztását az indo­kolta, hogy az ENSZ Közgyű­lése 1992. december 18-án fo­gadta el a nemzeti, etnikai, val­lási és nyelvi kisebbségekhez tartozók jogairól szóló nyilat­kozatát. Megtalálták Martin Gurule holttestét, aki múlt pénteken a siralomházból szökött meg az egyesült államokbeli Texasban. * Normakontroll - utólag. A kormány rendelkezik azzal a felhatalmazással, hogy a ma ha­tályos törvény keretei között döntsön a nyugdíjemelés konk­rét mértékéről - nyilatkozta tegnap Nagy Sándor MSZP-s frakcióvezető-helyettes. Rámu­tatott: az ellenzéknek nincs le­hetősége ebben az ügyben elő­zetes normakontrollt kérni, de ha lenne, az akkor sem akadá­lyozná a nyugdíjak januári emelését. Bányászünnepség. Göncz Ár­pád köztársasági elnök mondott beszédet a Szent Borbála-napi bányászünnepségen tegnap Budapesten. Utalt arra, hogy a múlt évtized végén még 85 ezer bányász volt Magyarországon, de a sorozatos bányabezárások miatt számuk mára ötödére csökkent. Elnökválasztás a MIÉP-nél. A Magyar Igazság és Élet Pártja ma tartja meg Budapes­ten országos gyűlését, ahol fog­lalkoznak Szabó Lukács múlt héten leváltott alelnök ügyével és pártelnököt is választanak. Ügyészparádé. A fiatal ügyé­szek nyilvános szereplésére és szakmai álláspontjuk kifejté­sére ad alkalmat az a Budapes­ten tegnap kezdődött kétnapos tanácskozás, amelyre 127-en készültek előadással, köztük 27 joghallgató. A Szonda Ipsos novemberi közvélemény-kutatása Kelet-Magyarországon Változó a pártok népszerűsége A Szonda Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatása sze­rint novemberben országosan 2 százalékkal csökkent a Fidesz- Magyar Polgári Párt népszerű­sége, 3 százalékkal javult a szocialistáké és 2 százalékkal a szabaddemokratáké. Kelet-Magyarországon a Fi- desz-MPP vezet 33 százalék­kal, második az MSZP 21 szá­zalékkal, harmadik erősen le­szakadva a Független Kisgaz­dapárt 8 százalékkal. A biztos szavazók aránya a hónap során valamelyest csök­kent: a múlt havi 61 százalék­kal szemben ezúttal csak a megkérdezett kelet-magyaror­szágiak 58 százaléka jelezte, hogy biztos résztvevője lenne egy most vasárnapi választás­nak. E körben a Fidesz-MPP támogatottsága 49 százalékról 46 százalékra esett vissza, a szocialistáké pedig 32 száza­lékról 34 százalékra nőtt, A Független Kisgazdapárt biztos támogatói köre is széle­sedett a múlt havi 7 százalékról 10 százalékra. A Szabad De­mokraták Szövetsége 3, a Ma­gyar Demokrata Fórum és a Magyar Igazság és Élet Pártja 2-2 százalékon áll. A választás utáni új szerep- osztás alaposan megváltoztatta a pártokkal kapcsolatos ellen­szenv-megnyilvánulásokat. Az MSZP a kormányzati pozíció­ból kikerülve jóval kevésbé el­lenszenves a választók szá­mára: a párttal szembenállók aránya Kelet-Magyarországon 13 százalék. Növekedett vi­szont a Fidesz-MPP-vel és a MIÉP-pel szembeni ellenszenv, az előbbit 8 százalék, az utóbbit 16 százalék utasítja el. A Füg­getlen Kisgazdapárt ellen- szenvmutatója novemberben országosan 10 százalék, Kelet- Magyarországon 11 százalék volt. FEB A kérdezés ideje: 1998. no­vember 9-18. A kérdezés módja: személyes, kérdőíves felmérés. Az alapsokaság min­den felnőtt, állandó kelet-ma­gyarországi lakóhellyel ren­delkező magyar állampolgár. A minta: 502 fő. A minta és az alapsokaság a nem, az életkor és a lakóhely típusa szempont­jából azonosnak tekinthető. Ha most vasárnap lennének a választások, ön melyik pártra szavazna? Fidesz­MPP FKGP SZDSZ MIÉP MDF egyéb bizony­párt talán, nem szavazna Előkészületek a csatlakozásra A német kormány változatlanul támogatja törekvéseinket Az új német kormány sem fogja elfelejteni, mennyit tett Ma­gyarország a vasfüggöny lebontásáért és a német egység helyreállításáért. Elődjéhez hasonlóan az európai uniós csat­lakozásra váró országok, köztük Magyarország „ügyvédje” kíván lenni - jelentette ki magyar kollégájával folytatott pén­teki bonni eszmecseréje után a német külügyminiszter. Joschka Fischer leszögezte: a tagjelöltek felvétele nem ha­logatható, ám a realitásokhoz az is hozzátartozik, hogy mindkét oldalon neki kell látni a feladatok konkrét megoldá­sához, és a tárgyalásokon is tempót kell diktálni. Ez előfel­tétele a csatlakozás sikeres előmozdításának. Az Európai Unió előtt álló, s a januárban kezdődő hat hónapos német elnökség alatt megoldandó feladatok között említette Fi­scher a finanszírozás és az ag­rárpolitika reformjának lezá­rását. E két teendőt Bonn már a márciusban Kölnben rende­zendő rendkívüli uniós csúcsig el akarja végezni. Martonyi János elégedett­ségének adott hangot azzal összefüggésben, hogy jól ha­ladnak Magyarország és az Európai Unió tárgyalásai az ország csatlakozásáról. Mind mondta, Budapest realista ál­láspontra helyezkedik, és nem kéri Brüsszeltől, hogy nevezze meg a felvétel várható idő­pontját. Ezzel együtt azonban lehetséges - tette hozzá -, hogy például egy év múlva ésszerűvé válik a magyar csat­lakozás legalább feltételezett időpontjának kimondása. À csatlakozás előkészítésé­ről szólva a magyar külügy­miniszter elmondta: folyik az otthoni jogi, adminisztratív és egyéb környezet hozzáigazí­tása a közösségi joganyag kö­vetelményeihez. Mikulás Lappföldről. Háromnapos látogatásra tegnap hazánkba érkezett Joulu- pukki, a lappföldi Mikulás. Rénszarvasszán helyett repülőgépen utazott, és Ferihegyen a na­gyon fontos vendégnek kijáró fogadtatásban részesült. fotö: feb/kallus györgy Meghallgatták Horn Gyulát Tegnap Budapesten a Fővá­rosi Bíróság Katonai Tanácsa előtt az 1996 végén kipattant Nyírfa-ügy bírósági tárgyalá­sán tanúként meghallgatták Horn Gyula volt miniszterel­nököt, szocialista képviselőt. Az egykori kormányfőt Bá- rándy György ügyvéd kérésére hallgatta meg a bíróság. Bá- rándy György a védője a per el­sőrendű vádlottjának, Földi László ezredesnek, aki a Nyírfa fedőnevű titkosszolgálati aktá­ban szereplő adatok beszerzé­sekor az Információs Hivatal műveleti igazgatója volt.- Arról, hogy miként jutott a sajtó tudomására a Nyírfa-ügy, az Országgyűlés akkori nem­zetbiztonsági bizottságát, il­letve annak elnökét, Kónya Im­rét kérdezzék meg, mert „onnan szivárogtak ki a dolgok” - je­lentette ki újságírók előtt tanú­meghallgatását követően Horn Gyula. Kónya Imre percekkel később kijelentette, hogy az ál­tala vezetett bizottságnak nem volt tudomása a sajtónak eljut­tatott információkról, így kiszi­várogtatni sem tudta azokat. A volt kormányfő egy órán át tanúskodott a bíróság előtt az egyes politikusokkal kapcsola­tos adatok titkosszolgálati ak­tába kerülése miatt kipattant Nyírfa-per tárgyalásán. „Na­gyon bízom abban, hogy végre lezárul ez az egész Nyírfa-ügy, hiszen az MSZP-nek is sokat ártott” - mondta Horn Gyula a meghallgatás után. A médiatörvény korszerűsítésére várnak Mi lesz a Magyar Televízióval? Visegrádon, pénteken ma­gyar és brit szakértők közre­működésével megkezdődött az eszmecsere a közszolgálati rádiózás és televíziózás idő­szerű feladatairól. A média­fórum második napjának központi témája volt az MTV áldatlan helyzete és a válság megoldásának lehetőségei.-Az MTV-t a politika és a szakma egyaránt magára hagyta és elég későn kongatták meg a vészharangot - mondta Horvát János médiaszakértő, a konferencia magyar társelnöke. Révész T. Mihály, az Orszá­gos Rádió és Televízió Testület elnöke rámutatott: a magyar társadalom nem teremtette meg a közszolgálatiság azon politi­kai, pénzügyi és szakmai felté­teleit, amelyek biztosítanák a lakosság tájékoztatását és a kul­turális értékek megőrzését. Ré­vész szerint ezeket a hiányokat a médiatörvény korszerűsítésé­vel lehetne pótolni. Várszegi Attila, a kultusz- tárca államtitkára azt hangsú­lyozta, hogy a közszolgálati médiumok elsőrendű feladata a tájékoztatási teendők ellátása és a kultúra közvetítése. Élénk visszhangot váltott ki a konferencián Feledy Péter­nek, az MTV alelnökének kije­lentése: jelenleg csak egyes közszolgálati műsorok vannak, közszolgálati televíziózás nem létezik hazánkban. Az alelnök szorgalmazta, hogy a kormány­zat szanálja az MTV-t, teremtse meg a pénzügyi feltételeket a létszámcsökkentéshez, az át­alakuláshoz és a második földi csatorna létrehozásához. - kr ­Az évszázad legnagyobb találmányai A gördeszkától az Internetig Mi a közös a cipzárban, a komputerben és a legóban? Valamennyiüket a huszadik évszázadban találták föl. A Time című magazin összeállí­totta az évszázad száz legjobb szabadalmát. Nem is gondol­nánk, hogy a hétköznapjainkra meghatározó befolyást gya­korló háztartási eszközök és más berendezések nem is olyan régen még elérhetetlenek vol­tak, annál a prózai oknál fogva, hogy még nem is léteztek. Vo­natkozik ez a hűtőszekrényre, a mosógépre, a kenyérpirítóra, a robotgépre, a mikrohullámú sü­tőre éppúgy, mint a hűtőládára vagy a műanyag fóliára. A huszadik század találmá­nyai közé tartozik sok játékszer is: a Barbie-baba, a hulahopp­karika, a plüssmaci, a gör­deszka, a frisbee, nem szólva a számítógépeken előhívható számtalan játékprogramról. A brit hetilap százas toplistá­ján szerepelnek a vitaminok, az aszfalt, a tampon, a higikendő, a fogamzásgátló tabletta, to­vábbá az inzulin, a penicillin, illetve a depresszióra ajánlott gyógyszerek. Nem képzelhető el az életünk ma már távkap- csolós tévékészülék, vaku, ka­zettás magnetofon, CD vagy sé­tálómagnó nélkül sem. A felsorolásából nem hiány­zik a neonvilágítás, a harisnya- nadrág, a mosópor, a gémka­pocs, a másológép, az automa­tikus síkötés, az elektromos gi­tár és az információs robbanást kiváltó számítógépes világháló, az Internet sem. Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin TAPoljon és nyerjen! SZERENCSEHÉT A FŐDÍJ EGYMILLIÓ FORINT! A hét sztárja: Tobias Moretti Tvr-hét - a műsorújság

Next

/
Thumbnails
Contents