Új Néplap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-30 / 304. szám

1998. december 30., szerda Az Új Néplap Kunhegyesen 7. oldal Aranykezű aranykatedrás Megelevenedett mesevilág várja a kicsiket, nagyokat, meg a sem ide, sem oda tarto­zókat január 15-ig Kunhe­gyesen a kultúra házának emeleti pódiumtermében. D. Kovács Ilona, vagy aho­gyan hívják, Jutka, aranyka­tedrás óvónő bizonyítja, hogy a keze is valami hasonló mi­nősítést érdemelne. Harmincöt év munkái eleve­nednek meg a találóbbnál talá­lóbb mesefigurákban, bábuk­ban. Nincsen azok között vér­szívó vámpír, gyilkos terminá- tor, hanem János vitéz és Iluska, királyok, királylányok, Piroska és a farkas, azután tá­volabb a Didergő király vacog. De a szép szolgálólány éppúgy figyeli a látogatókat, mint a pásztorlegény. Hatalmasak a szemek, cso­daszépek, ahogyan rácsodál­koznak ezek a hősök a látoga­tókra, az előttük megállókra. És szinte kérdezik:- Te már felnőttél? De em­lékszel még rám? Hiszen ked­venc mesédben szerepeltem. Szerencsére kicsik, nagyok örömére D. Kovács Jutka még emlékezett, és ma is emlékszik a mesékre. Amelyek mindig úgy végződtek, hogy a jó el­nyeri a jutalmát, a rossz meg bűnhődik. Lehetnek rettenthe­tetlen hősök, szegénylegé­nyek, mezítlábas lányok, dél­ceg vitézek, ők mindig győz­tek, mert az igazság oldalán küzdöttek. Jelenlétük melegíti az ember szívét, amelyet ve­lük, általuk egy nyugdíjas óvónő okozott. Azután kilépünk az utcára, és a fűrészfogú szél hirtelen szembevág . . . Pici „segít” Fiatalasszony csúszkál a hóban. Egyik karjában gye­rek, a másikban szatyor. Nehéz lehet a súly, meg az út is kiszámíthatatlan. Mel­lette a párja, akkora, mint a ruhásszekrény, és szuszog. Az égvilágon semmit nem visz, hacsak önmagát nem számítom bele.-Segíts már, Picim! Lá­tod, lehúz a sok teher! Pici, a 110 kilós ránéz, és enyhe megvetéssel mondja:- Add a gyereket! Átveszi, majd leteszi a földre, a hóba.- Gyerünk, fiam! Te már nagy legény vagy, bírni kell a gyaloglást... Az oldalt írta: D. Szabó Miklós Fotók: Mészáros János Benne vannak a legjobb kétszázban Bizony, bizony, már ma is történelem, hogy jövőre lesz harminc éve, hogy Horváth György kunhegyesi lakos. 1969-ben Bánhalmán, a Kö­zéptiszai Állami Gazdaság vegyes karbantartó telepén harminc éve nyolc emberrel dolgozott. Azóta a nagy pusztán lévő ipari központ 160 fős gyárrá nőtte ki magát, amelynek az éves ter- mési értéke megközelíti az egymilliárdot. Az is mond va­lamit, hogy belekerültek a 200 legjobb magyar cég kiadvá­nyába, amelyek között most a 176. helyre rangsorolják a bán­halmai céget. Százhatvan helyre szállítanak a termékük közül, de Boszniá­ban, Oroszországban is jelen vannak a piacon. Minden idő­ben, korban jelentős volt a szakmunkásképzésük, hiszen tudták a régi igazságot, az a leg­Sok jó szakember, vezető munkája benne van ab­ban, hogy a legjobb 200 cég között jegyeznek bennün­ket - mondotta Horváth György. jobb, ha maguknak nevelik ki a szakembereket. 1993-ban mint­egy 79 dolgozóval megvásárol­ták a céget, sőt azóta végbement egy 150 milliós beruházás is. Ajtóik, ablakaik hőszigeteltek, korszerűek, sőt legújabban bi­zonyos kanadai típusokat is ké­szítenek. Míg 1993-ban 200 milliós árbevételnél tartottak, mára ez megsokszorozódott. A beruhá­zásaikhoz jelentős támogatást kaptak a megyei területfejlesz­tési tanácstól is, de segítette őket a megyei kereskedelmi és ipar­kamara is. Mindezek után való­színűleg nem lep meg senkit, hogy Kunhegyesen az Év vál­lalkozója címet Horváth György, a kft. ügyvezető igaz­gatója vehette át. A vállalkozó­ról annyit: nős, a lányuk férje­zett, és két szép unokával is di­csekedhetnek. Ami pedig hobbiját illeti, az a munka, meg a munka, illetve a kert. Aki látta, állítja, az is bele­tartozna az országban a legjobb, legszebb kétszáz közé. Divatbemutató vastapssal Nagylányok a kifutón műsorban a helyi üzletek, vál­lalkozók ruhaféleségeit mu­tatták be, kezdve az iskolai, köznapi vise letekkel, sport- és szabadidőruhákkal, cipők­kel, de nem hiányoztak a szel­lősebb ancungok, fürdőruhák, fehérneműk sem. A műsor színvonalát jóté­konyan emelte két szerfölött csinos, manökeniskolát vég­zett szolnoki hölgy fellépése, akiket több ízben vastapssal köszöntöttek. Leginkább az apukák, a tizen- és huszon­éves srácok. Sikerükre jel­lemző, hogy utána interjút kellett adniuk a helyi iskola­újságnak. Somodiné Jánosi Klára szer­vezésében immár ötödször rendeztek divatbemutatót Kunhegyesen a művelődési központ nagytermében. Egyébként az esemény sike­rében hathatósan közremű­ködött a Kossuth Lajos Ál­talános Iskola és Alternatív Szakiskola diákönkor­mányzata. Hogy az életkorról is essék szó, a legfiatalabb manöken­palánta nagycsoportos óvo­dás volt, a „legidősebb” pedig húszesztendős. Több mint öt­ven fellépő készült, izgult na­pokig a jeles eredményre, hogy az egybegyűltek - nagymama, anyuci, apuci, te- sók, osztálytársak, ismerő­sök, netalántán udvarló - lát­hassák, amint a család szeme fénye végigbilleg a világot je­lentő deszkákon. Az egyórás Bunda és fehérnemű: Domán Anita és Faragó Melinda vastapssal kísért bemutatója A hotel egyben szellemi „műhely” is Érdekes, új színfolttal gazda­godott az idén Kunhegyes, hi­szen az egykori téeszmagtár lerobbant épülete teljesen helyrepofozva, felújítva a 4 Sport hotel nevet viseli. Meg­nyitásával rendeződött a helyi szálláslehetőség, hiszen ide elsősorban négy sportág: foci­Klub. így a helybeli cégek, pénzintézetek, vállalkozók bevonásával állandó politikai, gazdasági rendezvények, ese­tenként műsoros estek hely­színévé válhat. Tervezik neves politikusok, sportolók, közismert emberek meghívását. A négy idei ren­A hotel egyúttal politikai, szellemi, gazdasági, kulturális központja is lehet a környéknek - mondja Szabó András , kézilabda-, röplabda- és ko­sárlabdacsapatokat, sportoló­kat, azok kísérőit, a hasonló versenyek résztvevőit várják - tudtuk meg Szabó András ügy­vezető igazgatótól. Természe­tesen a létesítmény konferen­ciák tartására, üzletemberek elhelyezésére is alkalmas. Formatervezett bútoraival, konyhájával a környéken azt a szerepet is be kívánja tölteni, amit Szolnokon a Hozam dezvényből három már le­csengett: bemutatkozott prog­ramjával az új polgármester, azután itt választották meg az év helyi vállalkozóját, illetve zenés, műsoros estet is tartot­tak. Szilveszterre sem lesz másképpen, fővárosi művé­szek fellépésével a Moulin Rouge show-t mutatják be. Ami nem mellékes, a létesít­mény tíz helyi munkanélkülit foglalkoztat. Hetven esztendő a városért Récsi Józsefet és a feleségét, Kohári Juliannát gyaníthatóan jószerével mindenki ismeri Kunhegyesen, hiszen ketten együtt összesen hetven évet dolgoztak a községben, ame­lyikből nagyközség, illetve jó tíz esztendeje város lett Récsi tanár úr évtizedekig ok­tatta a politechnikát, azaz a gyakorlati foglalkozást a Kos­suth iskolában. Megtanította a gyerekeket fát, vaslemezt fű­részelni, kalapácsot, harapófo­gót használni, veteményezni, kapálni, kerékpárt szerelni, motort vezetni. KRESZ-vizsgákra készítette fel a jelentkezőket, nem is akármilyen eredményekkel, és a lövészszakkört is ő dirigálta. Afféle földön járó nevelőnek számított, mindenhez értett, és ha nagy szükség volt rá, a lehe­tetlenből is elő tudott terem­teni egy traktort, kombájnt, ne­talántán zetort, hogy a peda­gógusföldek nem kimondottan nemzetközi szintű termését be­takarítsák, hazafuvarozzák. 1993-ban százalékolták le, egyébként ő tiszaföldvári, Ju- lika, a párja, vagy ahogyan is­merik, Julika óvó néni tősgyö­keres helybeli. Ő 1997-ig pal­lérozta az apróságokat, hosszú ideig vezető óvónőként. Most már nyugdíjas. Egy szem gyerekük, Csaba, ügyes kezű autószerelő, és jó­szerével reggeltől estig ezen járgányok között mozog: ja­vítja, igazgatja őket. Olykor hazalátogatnak, mert korábbi, szolgálati lakásukat megvet­ték. Kimennek a temetőbe a szülőkhöz, azután beszélget­nek a szomszédokkal, talál­koznak régi ismerősökkel, hazai, kunhegyesi levegőből szívnak. Mert szép, felújított házuk­ban ugyan Tiszaföldváron él­nek, de ugye a hetven év munkálkodás után nem vélet­len, hogy szívük egy darabja most már örökre Kunhegye­sen maradt. És ehhez olykor, hetente néha többször is Hegyesre kell utazni. Szőnyegekbe álmodott álmok Csurran-cseppen a piacon Nagyon sok segítséget, hasz­nos tanácsot kapott Gonda Miklóstól, akinek ma is hálás. Marika azután nemcsak a valóságot, álmait is bele- szótte munkáiba. Ezek már zsűrizett darabok, amelyeket messze földön ismernek, keresnek, és ha mindahányat leterítenénk egymás folytatásában, le­het, hogy Szolnokig is el lehetne gyalogolni rajtuk. A régi mesterséget viszi tovább, olyan szövőszé­ken, amelyiknek már minden csínját-bínját is­meri. Nem véletlenül, hi­szen saját kárán tanulta meg, hogy mennyi szép­séget, csodát rejt ez az egyszerű, kis magyar szó: ' szőnyegszövés. Szabó Imréné már vagy tíz esz­tendeje őstermelő, és hovato­vább úgy hozzászokott a kun­hegyesi piachoz, akár a hely- pénzszedő. Mivel a házastársi pótléka havonta öt és fél ezer forint, ezt az óriási összeget piacozással pótolja. Elsősorban olyasmit árul, ami az udvarban, a kert­ben, szóval a portán megterem. Sajnos azt látja, munkahelyek kellenének a városba, hogy vevő is legyen, ne csak eladó. Mert ők, a pult mögött lassan többen lesznek, mint a vásár­lók. Hogy mi mindent kínál? Házi lekvárt üvegenként 2-300- ért, dióbelet kilónként ezerért, foghagymát 15-ért, zöldségle­velet egy főzetre 20 forintért, mákot 800-ért. Hogy megéri-e, ilyentájt ez a Még ha hideg is van, néha legalább pénz áll a házhoz sok, heti háromszori fagyosko- - Otthon üljek a kályha mel- dás a hófedte, szélfútta nyitott lett? így legalább olykor csur- piacon, erre így felelt: ran, cseppen . . . A szövőszék mögött a feleség, az elkészült darabot a férj „meózza” Ardai Józsefné született Hajas Mária - két felnőtt fiú édes­anyja - eredetileg SZTK-ügy- intézőként kereste a kenyerét. Igen ám, de közbejött a beteg­ség, azután az efféle nyugdíj sem csillagászati, így tíz-egy- néhánv éve elkezdett szőni.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents