Új Néplap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-24 / 301. szám
1998. december 24., csütörtök Békés, Boldog Karácsonyt: 5. oldal A mi nagy családunk Néztem az elegáns sífelvonónál a méregdrága ruhába öltözött, magabiztos embereket, és semmi kétségem nem volt afelől, hogy nekik szép karácsonyuk lesz. Nem marad el az ajándék, a fenséges vacsora, a karácsonyi fényáradat. Akkor az jutott eszembe, hogy ezek az emberek, akik szemmel láthatóan anyagi gondok nélkül élnek, gondolnak-e másokra, akik nélkülöznek? Merthogy innen, ettől a drága sípályától néhány száz kilométerre éhen haltak vagy betegségben vesztették életüket az ukrajnai árvízkárosultak. A nyomorúság itt van tőlünk nem messze, olykor karnyújtásnyira csak, szembejön velünk az utcán, vagy a szomszéd házban lakik. Vagy nem is lakik sehol, hanem az utcán tengeti életét. Vannak, akik gondolnak rájuk is, segítenek rajtuk is. Ennek szép példája volt az, amikor karácsony előtt egy cikkünk nyomán gyűltek a szerkesztőségben a csomagok a szerencsétlenül járt szelevényi asszonynak és gyermekeinek. De az emberek jó részének nem jut eszébe, hogy neki is lenne ilyenkor tennivalója. Karácsony előtt, aki csak tehette, bevásárolt, ajándékok között válogatott. Hogy minden meglegyen, hogy a kedvenc ételek kerüljenek az asztalra, és minden családtag olyan csomagot bonthasson ki a fenyőfa alatt, amilyenre vágyott. Kinek jutott eszébe, hogy a karácsony több annál, mint hogy szeretteinknek begyűjtsünk minden jót? Vajon hányán voltak, akik azt mondták: megengedhetem magamnak, hogy másokra is gondoljak, másoknak is adakozzam? A szeretet nem kizárólagos, nem korlátozódik egy otthon falai közé. Észre kell venni azokat is, akik a falakon kívül rekedtek. Észre kell venni, hogy csupán azzal, hogy hozzátartozóinknak bevettünk mindent, amit csak tudtunk, nem lehetünk elégedettek. A kis családokon kívül van egy másik, egy nagyobb család is, amelyhez minden ember tartozik. És ha mindenki szere- tetébe fogadna valakit, legalább ilyenkor, karácsonykor, mindenkinek szép szentestéje lehetne. Az egyik ember a fogyatékosokat támogatná, a másik a hajléktalanokat, a harmadik az árvízkárosultakat. Nem kell hozzá más, csak a szándék, hogy messzebbre lássunk otthonunk - a mi családunk, a mi fenyőfánk, a mi ajándékunk, a mi pénzünk, a mi vacsoránk - falainál. Paulina Éva Az énekesnő már hetekkel előtte készül az ünnepre Bea boldog karácsonyai Különleges karácsonya van a népszerű táncdalénekesnő- nek, Karda Beátának, ugyanis minden évben háromszor tartja meg a karácsony estét.- Nekem - talán hihetetlen - három karácsonyom van. Az egyiket a lányommal, a volt férjemmel és a lányom nagymamájával töltjük, akivel egyébként remek a kapcsolatom. Édesapám, édesanyám, a lányom és én ünnepelünk közösen másodszor. Harmadszor pedig a párommal kará- csonyozunk, akivel még nem élek együtt. Ezért mondhatom, hogy nekem 3 karácsonyom van: december 24-én, 25-én és 26-án.- És mind a 3 helyen a „klasszikus recept” szerint: feldíszített fával, vacsorával?- Igen, mindenütt. Ez nagyon jó dolog. De szerintem az lenne a legszebb, ha nemcsak ez a három nap volna ilyen ünnepi hangulatú, hanem minden nap. Már hetekkel előtte érzem, hogy ünnep lesz, és készülök rá. A lányomat - aki 17 éves - mindig arra neveltem, hogy tudjon örülni a kis ajándékoknak is, ne az ajándék drágaságával mérje a szeretetet. Persze kapott már CD-s magnót is (tavaly karácsonykor például), de ilyen nem minden nap van. Tud örülni az apróságoknak is: ha elengedem egy moziba, vagy kap egy aranyos blúzt. Én olyan ember vagyok, aki szeret adni. Ezt a szüleimtől „örököltem”, mert sokszor látom, hogy milyen örömmel ajándékozzák meg egymást. Nemcsak tárgyakkal, hanem segítséggel, jó szándékkal is. Mi soha nem voltunk gazdagok, és már gyerekkoromban megtanultam értékelni azt, amit adok és amit kapok. P. É. / A szeretet lángját hozták el Egy-egy szál gyertyával köszöntötték az otthon lakóit Vajon mi is hozhat nagyobb boldogságot egy ember életében, mint a szeretet? Egyre érzéketlenebbé váló világunkba karácsonykor visszatér a megbocsátás és az örömszerzés nemes érzése. Sokszor csak ekkor jövünk rá, milyen kevés is elegendő ahhoz, hogy mosolyt derítsünk mások arcára. FOTÓ: CSABAI ISTVÁN Négy holland polgár a minap Tiszainokát örvendeztette meg, egy-egy szál gyertyát vittek minden házba. Hálás és könnyes szemek néztek rájuk vissza mindenütt. Ottjártunkkor éppen az idősek otthonában daloltak a hollandiai Akkrumból jött vendégek a lakókkal.- Az Isten áldja meg magukat - hangHollandiából zott el többször is, - mindent köszönünk. Mi is volt az a minden? Egy szál gyertya, néhány jó szó, az sem magyarul, no és kedves mosoly. Ilyenkor ez is elég.- Nálunk Hollandiában más a karácsony, mint itt. Az ajándékozás nem a szentestéhez köthető, hanem a inkább a december 6-i Mikulás-ünnephez. Karácsonykor együtt van a család, beszélgetünk, sétálunk a városban - magyarázták a vendégek. Az inokai és az akkrumi reformátusok között már öt éve él a barátság, többször látogatják meg egymást. Most az akkru- miak voltak soron, rövid ittlétükkel sokaknak hoztak boldog perceket.- A gyertya, a világosság, a melegség az, amit mi el szerettünk volna hozni Magyarországra. A karácsonynak mindenütt ezeket kell jelentenie, s akkor szebb lesz ez a világ - fogalmaztak a szélmalmok földjéről érkezett látogatók. Van még mit tanulnunk tőlük. Ha segítségről van szó, Hollandiában mindig könnyű embereket találni. Elgondolkodtató volt, amit a hollandok az ajándékozásról mondtak: - Nálunk nem csupán a szeretet ünnepén emlékeznek meg a szegényekről, ez nem köthető egyetlen ünnephez. Hollandiában egész évben szokás gondolni az elesett emberekre és segítünk is rajtuk, amennyire tudunk. Pókász E. Izgatottan várják a karácsonyt a besenyszögi hármas ikrek Az egyik erős, a másik eleven, a harmadik megfontolt A dolog tulajdonképpen úgy kezdődött, hogy a jászladányi Kovács Ernő, meg a besenyszögi Czakó Krisztina lakhelye, települése mindössze kilenc kilométerre fekszik egymástól.- Jó szemű ember akár át is láthat - summázta a tényt Ernő némi mosollyal. Úgy tűnik, ő is közéjük tartozott, mert meglátta Krisztinát. Két év udvarlást követően 1990. március 16- án kötötték össze életüket Szolnokon, a városháza egyik anyakönyvvezetője előtt. Apuci ölében Krisztina, anyucinál Marietta ül, Norbert bölcsen középre állt. fotó: mészáros Telt-múlt az idő, Krisztina, a fiatalasszony talán tizenhat hetes terhes lehetett, amikor ultrahangos vizsgálatra Szolnokra hívták. A Hetényiben egy hölgy nézte, hallgatta a fejleményeket, majd így szólt:-Feküdjön nyugodtan, mert mondok valamit anyuka. Ikrei lesznek...- Úristen ...-Még nincs vége, mert hármasikrek ... No, ez felért egy kisebbfajta infarktussal. Fel sem fogta igazán a hírt, otthon először csak azt mondogatta, hárman voltunk a vizsgálaton. A félje először azt hitte, besenyszögi ismerősök, kismamák is utaztak a párjával, majd mikor Ernő a széken csücsült, Krisztina közölte vele, hogy nem egy pólya, ágy kell, hanem három. Jó, hogy ült, mert meglepetésében úgyis azt tette volna. Istenigazából napok kellettek ahhoz, hogy mindkettőjükben tudatosuljon, eddig ketten voltak, most meg majd egyszerre öten lesznek. Dolgoztak és várták a jövevényeket. Ernő akkor Palotáson az állami gazdaságban dolgozott - azóta Szolnokon keresi a kenyerét. Krisztina akkor is, most is az iskolakonyhán. 1991. április 2-án kopogtattak az apróságok. Először Krisztina 2 kiló 5 dekával, azután Norbert 2 kiló 20-szal, majd Marietta 2 kiló 30-cal. Ernő ment gyesre, ő segített egy évig, ami nem volt könnyű. Egybefolytak az éjjelek, meg a nappalok, így emlékeznek arra az időre. Mostanra már megnőttek, másodikosok a gyerekek. Krisztina 20 kiló, és még nem tudja, mi lesz. Norbert 21, akinek eltökélt szándéka a traktoros szakma, Marietta is 20 kiló, ő bolti eladónak készül. Egyébként lubickolnak a téli szünet örömeiben. Várják a karácsonyt, izgatottan várják. Talán Krisztina a legmegfontol- tabb, Norbi a legerősebb, Marietta pedig a legelevenebb. A szentestére feldíszítve a fa, alatta az ajándékok. Ők egymásnak ruhafélét vesznek: mindig olyat, ami szükséges és kell. A gyerekek pedig a szeretet ünnepére játékot, édességet, labdát kapnak, míg a születésnapra ruhát szoktak nekik vásárolni. Már nagyon aranyos a két nyolcéves hölgy és az úr, de bizony amíg ide eljutottak, háromannyi munka, baj volt velük, mint eggyel. Igaz, az öröm is háromszoros, amikor látták, hogy mennyire szépen gyarapodnak testiekben, lelkiekben. Majd elfelejtettem mondani, a hármas ikrek születése után az önkormányzat házat utalt ki nekik. Nagyobbat, mint ahol eddig laktak, hogy féljenek. Ezt, a Bem körúti otthont azóta megvették, kifizették, csinosították. Pedig nem dúskálnak a javakban, hiszen ötükre minden pótlékkal együtt havi 60-65 ezer jut. Bokros Lajos a családban nincsen, jobban mondva mindketten pénzügyminiszterek. Most afféle átlagos karácsonynak néznek elébe, a szentestére eljön a két nagymama is. Mert a nagyapák már sajnos nem élnek. Lesz sokféle ennivaló és elmaradhatatlan fogásként természetesen hal. Amikor meggyúlnak a gyertyák, elkezdődik a játék, meg a mesélés arról, mit csináltak, kivel volt baj, amíg kicsik voltak. Elvégre 1999. április 2-án, a nyolcon is túljutnak. És ugye ez tiszteletre méltó idő. Ami nem mellékes, hármas ikrek esetében háromszor számolandó ... D. Szabó Miklós Az ajándékokat az angyalok hozzák a lelkész házaspárhoz A legtöbben úgy tartják: a karácsony a család ünnepe. De vajon hogy tölti ezt a néhány napot az a házaspár, akinek öt gyermeke mellett van egy sokkal nagyobb családja is, a gyülekezet? Erről is kérdeztük Kocsis Attilát, feleségét Anikót és gyermekeiket A Kocsis házaspár már több éve él Mezőtúron, mindketten református lelkészek. Öt gyermeket nevelnek, a legkisebb most ment elsőbe, a legidősebb már az egyetemre készül. A feleség úgy véli, nem teher a sok gyerek, sokkal könnyebb velük, mintha csak egy lenne. De milyen is az év legragyogóbb ünnepe egy lelkészcsaládban? Kocsis Attila szerint ez nálunk nemcsak a família, hanem a gyülekezet legméltóságtelje- sebb eseménye is. A néhány nap fokozott munkatempót és megnövekedett lelkiismereti leterheltséget jelent. Meg kell találniuk a helyes arányt, hogy mennyiben a családé és menynyiben a közösségé a karácsony. Az öt „csemete” közül látogatásunkkor csak a legnagyobb, Áron nem volt otthon, egyetemi előkészítőre utazott. Zsófi, aki most kezdte az első osztályt, még csak a legutóbbi ünnepre tud visszaemlékezni, de azt szívesen teszi. Kapott ugyanis akkor egy zenélős játékot, amit nagyon megszeretett. Mindenkinek készített ajándékot, de hogy mit, az még titok. Márk már elsős gimnazista, ő a meglepetéseket vásárolta. Áron híján a képen az egész család a nevesebb napokon az ő tiszte a terítés, de már süteményeket is tud készíteni. Szeret visszaemlékezni a nyolc évvel ezelőtti karácsonyra, mert akkor sok rokonával találkozhatott. A tizenhárom évesek bölcsességével mondja: a karácsony azért szép, mert együtt vannak és szeretik egymást. Az ötödikes Anna saját ízlése szerint választotta ki az ajándékokat. Úgy véli, tetszeni fog, mivel hasonló az ízlése, mint apának és anyának. Szerinte az a legszebb, amikor az egész család együtt van. Szentestén közösen feldíszítik a fenyőfát. Vacsorára olajos krumplisaláta és hal kerül az asztalra. Az édesapa segítségével elmosogatnak, közben az anyuka kipakolja az ajándékokat. Kocsiséknak nem a Jézuska, hanem az angyalok hozzák az ajándékot. A meglepetéseket nem a fa alá, hanem egy ágyra helyezik, s azt letakarják. Miután a csengőszóra mindenki bevonul, együtt énekelnek, majd Anikó egyenként átadja a csomagokat, természetesen a legkisebbel kezdve. Hogy mik lesznek az ajándékok? Nos, ez még titkos információ, de mielőtt kiválasztják azokat, meghallgatják a kívánságokat, s amit lehet, teljesítenek. A lelkészházaspár a további napokat szolgálattal tölti, hiszen meglátogatják a kórházban fekvőket, a szociális otthon lakóit, hogy elvigyék nekik a karácsony üzenetét, -garancsiAz előkészületekben aktívan részt vesz, annál is inkább, mert szeret főzni. A hetedikes Réka büszkén újságolja, hogy
