Új Néplap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-17 / 295. szám
4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1998. december 17., csütörtök Az egészséges életmódra nevelés részeként az „Egy nap az egészségért” elnevezéssel tartott napon gazdagon terített asztal várta a szolnoki a Baross úti óvodásokat - friss tej, sajt, felvágott és ropogós péksütemény kínálta magát a gyermekek legnagyobb örömére. A nap sikeréért és az ízletes termékekért köszönet a Solami Húsipari Rt.-nek, a WÉS Részvénytársaságnak és a Flamand pékségnek. Az óvoda dolgozói és a gyermekek Boldog-vidám, önfeledt arcok A Szolnoki Waldorf Iskolában Márton-napi ünnepséget tartottak. Érdeklődve mentem el a rendezvényre, és igen kellemes élményekkel tértem haza. A folyosón színes gyermekrajzok fogadták a látogatókat. Az elsős tanterem inkább hasonlít egy kellemes, meleg kuckóra, mint egy hagyományos iskolai teremre. Az ünnep alkalmából saját készítésű karácsonyi lapokat és gyertyákat kínáltak a bazárban. A délutáni programban folytatódott a gyertyakészítés, akiknek azonban kézműves- kedni volt kedvük, természetes anyagokból játékokat készíthettek. Amíg a gyerekek „dolgoztak”, a szülők egymással és a nevelőkkel beszélgettek, tapasztalukat cseréltek (a szülői értekezlet sajátos formája ez). A munkában elfáradt apróságokat a szülők jóvoltából „terülj asztalkám” várta, amit sűrűn meg is látogattak. A délután fénypontja az elsősök bemutatkozó előadása volt. Verset mondtak németül - mert az idegen nyelv oktatása az első perctől kötelező -, gyermekdalt adtak elő furulyán - mert itt azt is tanulnak - és eljátszották Zelk Zoltán: ,A három nyúl” c. meséjét. Az előadás végén közösen tanultunk egy dalt. Jó volt látni a sok boldog-vidám, önfeledt gyermekarcot. Sugárzott róluk, hogy élvezik, amit csinálnak, önmagukat valósítják meg, jól érzik itt magukat és szeretnek iskolába járni. S ez a legfontosabb. Én is jól éreztem magam köztük. A következő rendezvényükre is elmegyek. Szaulner Jánosné nyugdíjas tanító Karácsonyhoz közeledvén előkerült egy tavalyi felvétel a tiszatenyői betlehemesekről. Szép műsorukkal minden házhoz bekopogtattak, ahol örömmel fogadták őket. Az idén sem lesz ez másként, hagyományt teremtve e kedves népszokásnak, ellátogatnak minden tenyői család otthonába. (beküldött fotó) Itt van a téli „nagy szünidő”! Üzenet gyerekeknek, szülőknek, nagyszülőknek A gyerekeknek „Tótágast gyerekek, száz cigánykereket: ma az a fő, hogy itt van, itt van a nagy szünidő!” (Szabó Lőrinc) A szülőknek Jó lenne, ha minden szülő, kinek iskolás gyermeke van, a maga számára is megtervezné a szünidőt. Természetesen nem nagytakarításra, hanem azért, hogy legyen együtt minél többet a család. Keljenek fel együtt, üljenek együtt asztalhoz, töltsék együtt a délutánokat, estéket! Hadd örüljön a gyermek a család melegének akkor, amikor nem kell rohannia kötelezettségei után. A gyermeknek ez életre szóló, melegítő élmény, a szülőnek pedig alkalma nyílik a beszélgetésre, ráhatásra, jó szokások gyakorlására, egyszóval: a nevelésre. Sok szülő úgy véli, eleget rohant a gyerek, most hadd lustálkodjon kedvére az ágyban. Az ágyban azonban csak addig van helye a gyermeknek, amíg alszik (hacsak nem beteg). Ébredés után mosakodás, ugyanúgy, mint amikor iskolába ment. Fel kell öltöznie! Nem lehet egész nap hálóruhában szaladgálni. Tanítsuk meg őket arra is, hogy a kultúrszokások nem a szülő, és nem is az iskola miatt, hanem magunk miatt vannak, és részét képezik az értelmes életnek. És ha már együtt vagyunk, ne felejtsünk el a gyermeknek mesélni! Minél többet! A nagyszülőknek Sok gyermek tölti a szünidőt a nagyszülőknél. Készüljenek hát az unokák fogadására! Fáradt kezüket pihentessék minél többet simogatóan a buksi fejeken, és meséljenek nekik! Való igaz, hogy felejthetetlen a nagymama főztje, de ennél is felejthetetlenebbek a történetek arról, hogy milyen volt az a világ, amikor a nagymama és a nagypapa volt iskolás. Mondják el, hogyan éltek akkor az emberek, milyen volt a hely, ahol laktak, hogyan öltözködtek akkor az emberek! Szedjék elő a régi fényképeket is! Általa a gyermekben rendkívül fontos felismerés születik: a múló idő tudata. Ebben a korban alig képzelhető el ennél megrázóbb és nemesítőbb élmény. Ha így sikerül megszervezni a szünidőt, meggyőződésem, hogy mindannyian gazdagodunk: a nagyszülőknek szép emlékük marad, a szülőknek és a gyermekeknek pedig testi és szellemi felfrissülést hoz az új munkához, az új erőfeszítésekhez. Mert jegyezzük meg: semmi sem nehéz, ha az ember lelke tele van szép emlékkel, gyönyörűséggel. magister Saffer Veronika nyugdíjas főiskolai tanár Kisebbségben maradtak a kezdeményezők Viharos közgyűlés, viharos hangulat Közgyűlés volt a házunkban. Egy újságíró is eljött, de a hangos többség nem engedte maradását Pedig igazán tollhegyre illő dolgokat hallhatott volna az. írás mestere. De nem csak őt küldték ki. Kiküldték a szabálytalanságot feltáró tulajdonostársat is. A rendkívüli közgyűlést a tulajdonosok tíz százaléka kezdeményezte, mégpedig a közös képviselő leváltására, mert őt az ügyészség elmarasztalta a társasházat érintő számviteli munkája miatt A határozat szerint a közös képviselő vétkességét elismerte, és azt is, hogy a számviteli törvény előírásaival nincs tisztában; a tulajdonosokat nem tájékoztatja a törvényi előírásoknak megfelelően. A közös képviselő ezúttal a korábbiaknál is harapósabban készítette fel elővédjét. Eddig ugyanis csak egyik hozzátartozója tapsoltatta meg a maga köré gyűjtött szimpatizánsokat, most viszont a ház „elitje” is bevetette magát. Több lakástulajdonos olvasta fel az előre megírt - és érezhetően egymással összehangolt - beszédét arról, hogy személyüket mélyen sértette a közgyűlés kezdeményezőitől származó, a házra vonatkozó adatokat, információkat tartalmazó, postaládákba kézbesített írás. Ezeket a „förmedvé- nyeket” - mondották -, elutasítják; egyeseknek már csak pályafutásuk okán is tiltakozniuk kell, mert kiváló múlttal, kitüntetésekkel is rendelkeznek (bár a logikai összekötő szálakat nem fedték fel a napirend és az egyéni életutak között, s mi sem találtuk ...) Aztán volt megrendelt zavaró apparát egy általunk ismeretlen nő személyében, aki azonnal ráérzett, hogy melyik oldalon áll a felszólaló, s ha netán az ellentáborhoz tartozott, menten hadarni kezdett egy szöveget termet megtöltő hangon, hogy senki ne érthesse a beszélő szavát. De jelen volt egy férfi is, aki amolyan szakmai hozzáértőként szerepelt. Szóval, mindent bevetett a képviselő, hogy posztját megmentse. Nyomatékosan csak azt ismételgette: „Nem mondok le!” Arra meg nem emlékezett (nem is tudott róla), hogy elmarasztalta az ügyészség. Egyet viszont tud: azt, hogy őt leváltani nem lehet, s a „szégyentelen, felelőtlen” feljelentgetőknek köszönhetően ezentúl könyvelőt is alkalmazni kell, ami többletkiadást jelent majd. Ezért megemeli jövőre a közös költséget (ami az idei évben is az infláció kétszeresével növekedett nálunk). A mi házunkban a költség- vetést nem a közgyűlés hagyja jóvá, hanem a képviselő saját hatáskörben dönt, benne a maga tiszteletdíjáról is, ami jó kis jövedelem-kiegészítés egy esztendőben. Betöltött funkciójában pedig - az éveket tekintve - a tiszteletdíj szép kis summára rúg. Hát ilyen törvények diktálnak nálunk. A közgyűlések mindig viharosak, viharos a hangulat is, így van kialakítva, jó terepnek a szándékok átve- rekedéséhez. (Név és cím) A levelekből válogatunk. A kiválasztott írásokat - a szerző előzetes hozzájárulása nélkül, a mondanivaló tiszteletben tartásával - feldolgozzuk. A témának akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk arról esetleg más a véleményünk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin „Szólam Csokonai húrján” A karcagi Városi Csokonai Könyvtár Gyermekkönyvtára névadója születésének 225. évfordulójára szavalóversenyt hirdetett. Nagy örömünkre minden iskola elindult a versenyen. A zsűri két kategóriában- korosztályonként - értékelte a produkciókat. A verseny napján a könyvtár igazgatója, Nagy Mihályné köszöntötte a megjelenteket s méltatta Csokonai munkásságát- külön kitért a költő karcagi kapcsolataira. Több mint húsz vers hangzott el. A gyermekek biztos szövegtudással álltak ki, jó volt a kontaktusteremtésük, jól érzékelték a versek hangulatát, az érzelmeket. Színvonalas előadásokat láttunk-hallottunk, pedig e korosztály számára a feladat egyáltalán nem volt könnyű. A zsűri - Nagyné Szabó Mária magyar szakos tanár, Barna Sándor, a versmondás régi művelője, és az elnök, Fodor Judit, a gyermekkönyvtár vezetője - értékelése alapján az 5-6. osztályosok között első lett Kábái Dávid (Református Általános Iskola), 2. Posztós Réka (Kováts Mihály iskola), 3. Pallagi Nikoletta (Győrffy); a 7-8. osztályosok versengésében első lett Szoboszlai Renáta (Győrffy), 2. Brehó Mónika (Győrffy)., 3. Szarka Péter (Kováts M. Ált. Isk.). Nagyné Szabó Máriától a zsűri különdíját - az Art Galéria ajándékát - a legszebben beszélő szavaló, Posztós Réka vehette át. Barna Sándortól a Providencia ajándékát Brehó Mónika kapta. Élmény volt valamennyiünknek ez a verseny. Egy kellemes délutánt töltöttünk együtt a költészet fellegvárában, ünnepé téve a magyar verssel e napot. Ha csak ennyit értünk el, már megérte. Köszönet érte az iskoláknak, a gyermekeknek és felkészítő tanáraiknak. Fodor Judit A Pedagógusok Szakszervezeténél A Pedagógusok Szakszervezete megalakulásának nyolcvanadik évfordulóján a szak- szervezet Szolnok városi és körzeti bizottsága ünnepi ülést tartott. Az ünnepségen megemlékeztek az elmúlt nyolc évtized történéseiről, köszöntötték a harmincöt, vagy még ennél is több éves tagsággal rendelkező pedagógusokat. Tizenhat pedagógusok az alkalomra készült emléklapot és jutalmat vehetett át. Nemes Lászlóné • városi titkár Szögezzük le rögtön az elején: miért beszélünk újra és újra Pogány Gábor Benő szoborterveiről? Miért látható a szolnoki Kossuth téri tervről kiállítás a Damjanich múzeumban? Miért szóltak már többen érte és ellene? Azért, mert léteznek! Léteznek gondolatok és tervek anélkül, hogy hivatalosan valaki megrendelte volna őket És valljuk meg, ez még ma is szokatlan helyzet Főtértörténet? Főtértörténet! Pogány Gábor Benő Kossuth téri szoborterveiről A szobrászművész - aki már számos köztéri alkotásával (gondoljunk csak Szigligeti Ede szobrára) bizonyította tehetségét - most nagy fába vágta a fejszéjét. Egy egész térnek, Szolnok főterének kíván új arculatot adni, ami valljuk meg, igencsak ráfér, hisz kevés városunknak van ilyen jellegtelen és funkciótlan főtere. A kihívás tehát nagy, de nagyszabású a terv is. Sok, életnagyságúnál nagyobb szobor rendeződik egy artézi kút köré. Első látásra talán bonyolultnak is tűnhet a terv szimbolikája, de ha vesszük a fáradságot, hamar kiigazodhatunk benne. És miért ne vennénk? Igaz, az elmúlt évtizedek „világos” ikonográfiája már majd’ leszoktatott bennünket a gondolkodásról. De ha nem is akarjuk megérteni a művész üzenetét, az sem baj. Engedjük lelkűnkhöz a kompozíció egészének és részeinek szépségét, és már nyert ügyünk van ! Leonardo szimbolikáját ma már kevesen értik, de a múzeumokba még ma is özönlik a nép, hogy műveit láthassa. De téljünk vissza Pogány Gáborhoz! Koncepciója alaposan átgondolt. Egy tizenöt méter átmérőjű, középen kereszttel négy részre tagolt térben szervezi szobrait. A keresztes kör a föld planetáris jegye. Jóval megelőzi a kereszténység megjelenését. Olyan ősi szimbólum, amit később átvett a kereszténység is. Ez az ősi és keresztény együtt- és továbbélés tovább is jellemzi a tervet. A kompozíciók közepén egy életfa áll, ősi magyar pogány jelképként jelen és múlt között, közvetítve az anyagi és szellemi világ között. Agai között angyalok helyezkednek el. ők is közvetítők ég és föld, anyag és szellem között, ők sem feltétlen keresztény szimbólumok még. De a fa koronájában megjelenő Szentháromság-szobor már egyértelműen a magyar pogány hitvilágot felváltó keresztény magyar államiságot jelképezi, s természetesen utal tervünk eredeti funkciójára is. A valaha itt állt Szentháromság-szoborra, ami védte a várost a járványoktól, s erre a védelemre emlékeztet az is, hogy a járványoktól sújtott hajdani városnak itt állt az első, egészséges vizet adó artézi kútja is. A kút vízsugarai megfeneklett hajdani bárkákba, bőgőhajókba csordogálnak. Egyszerűbb már a gondolat. Tiszai hajózás, múlt és jövő egysége, a város jellegzetessége s az igény, hogy újra összegyűljenek az emberek kannáikkal a főtéren egészséges vizet gyűjtve, s közben beszélgessenek. Beszélgessenek, mint a hajdani piacon, ami szintén itt volt. Erre utalnak a kompozíció szélén négyes tagolásban elhelyezett szoboralakok. A négy évszaknak megfelelően piaci árusok jelennek meg két- két alakban, az évszaknak megfelelő öltözetben, s az évszaknak megfelelő terményeket árulva. A legszélső körben, miután a művész elmondta, amit a szoborral a városról tudott, behelyezi az egész kompozíciót a világba, talán figyelmeztetve minden kicsinységünkre. Bejelöli a világ nagy városainak irányát és távolságát. Szelídíti e méreteket Szolnok testvérvárosainak feltüntetésével. A kompozíció jól átgondolt, s a tér újragondolását követeli meg, hiszen magától a szobortól ez nem lesz főtér. Környezetében kávézónak, presszónak, emléktárgyboltnak kellene lenni. A kérdés tehát adott. A labdát feladta Pogány Gábor Benő. Most a városon múlik, hogyan fogadja. Egy egészen biztos: nem két fillérbe kerül majd, de gondoljuk meg: készült-e már nagy dolog a polgárok áldozata nélkül? Tudom, hogy fontosak az utak, iskolák, közművek, de egy kor nagyságát az adja meg, amit hátrahagy, amit a mindennapok megélhetésén túl alkotott. Mint mondtam, a labdát feladták, gondoljuk meg, hogy le tudjuk-e ütni? Gondoljuk át, hogyan tudjuk leütni! Zsolnay László művészettörténész
