Új Néplap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-21 / 273. szám
* Vendéglátásért baltacsapás 3. oldd Panaszáradat „özönöl” a Tisza mellett 5. oldal Gazdaszemmel 7. oldal Csuhából készült „szobrokat” láthatnak az érdeklődők Kisújszálláson, a városi könyvtár zenei részlegében. Balogh Károlyné helyi szalmafonó kiállításán az egykori népi életmód alakjai elevenednek meg. fotó: mészáros János A gyártás végpontja, a minőségi ellenőrzés fotó: mészáros ány, már a kezdetektől kunhe- gyesieket foglalkoztattak a Videoton Holding fehérvári és veszprémi telephelyein. Kunhegyesen szeptemberben végén egy szalagon kezdődött a próbagyártás, jelenleg pedig már a második szalag beállttáHangszórók Kunhegyesről a Fordokba A patinás angol Goodmans céggel létrejött stratégiai együttműködés keretében már az idén 100 ezer hangszórót szerelnek össze a Videoton Holding Rt. kunhe- gyesi elektroakusztikai gyárában - pedig a termelés csak a napokban kezdődött el. A jövő évi terv pedig már hárommillió hangsugárzó elkészítése - tudtuk meg a kunhegyesi projekt vezetőjétől, Meződi Lászlótól. Kunhegyesen, a volt BHG- gyárban 1997-ben kezdődött a Videoton története, ekkor vásárolta meg a székesfehérvári cég a hatalmas csarnokot, amelyet 1998-ban három hónap alatt felújítottak. Hogy kiképzett szakemberekben se legyen hisán fáradoznak. Az első szalagon november elejétől széria- gyártás folyik, a termelés gyors ütemben fut fel. Most 60 embert foglalkoztatnak, de január közepén, a második szalag széria- gyártására állásával már százan lesznek a dolgozók. Kunhegyesről a hangszórók egyelőre az angol céghez kerülnek, amely többek között a Fordnak, a Rovemak és a Peu- geotnak szállít autóakusztikai termékeket. Ezen a kapcsolaton keresztül a Videoton új területeken is beszállítójává válik az autóiparnak. Azt tervezik, hogy jövőre már Kunhegyesről szállítják a Ford üzemeibe a Good- mans hangszórókat. Ennek érdekében már most készülnek a legmagasabb minőségbiztosítási szint megszerzésére. ta A belvíz hónapok múlva is jelentős veszteséget okozhat a mezőgazdáknak A Tisza még nem adja alább Ha a Körösök vízgyűjtőjén nem esik számottevő csapadék, abban az esetben is sok időre van szükség ahhoz, hogy érezhetően csökkenjen a töltésekre nehező víznyomás a Tisza megyei szakaszán. A rendkívül lassúnak ígérkező apadás mellett a belvíz ad rengeteg feladatot a vízügyi szakembereknek. A Kötivízig tegnapi sajtótájékoztatóján megtudtuk, a Tisza felső szakaszán, a Szamoson, a Krasznán és a Körösökön kisebb árhullámok alakultak ki, ezeknek egy része gyorsan elérte térségünket. Kiskörén emiatt lecsökkent az apadás üteme, Tiszaroffnál stagnált a vízállás, Ti szabó alatt pedig az addigi tetőzést ismét áradás váltotta fel. (Folytatás a 3. oldalon) Abádszalókon is áll a Nefag Rt. fafeldolgozó üzeme Elúszott negyvenötmillió A nyári gátakkal védett ártereken mintegy 3,5 ezer köbméternyi kitermelt faanyagot visz el az árvíz. Az alapanyaghiány miatt áll az abádszalóki fafeldolgozó üzem is, s az új telepítésű ártéri erdőket is károsítja a kiöntött Tisza, ami összességében - becslés alapján - mintegy 45 millió forint kárt okoz a Nefag Rt.-nek - válaszolta érdeklődésünkre Szebeni László vezérigazagató. Augusztustól október végéig egész évre való csapadékmennyiség hullott megyénkre. Az ártereken a természetvédelmi előírások miatt csak szeptembertől végezhetők munkálatok, ezért duplán sújtotta a Nefagot az esős időjárás. A fakitermelést megkezdték az első őszi hónapban, arra számítva, hogy a szokásos száraz őszön, illetve a fagyok beköszön- tével a kitermelt fa elszállítható lesz - mondta Szebeni László. (Folytatás a 3. oldalon) Kevesebb a reklamáció a tb-nél A vállalkozások már megkezdték az egyeztetést a társadalom- biztosítási folyószámlákról, melyből mintegy húszezret postáztak megyénkben. A vállalkozói bevallások elmaradása, valamint az informatikai rendszer hiányosságai is szerepet játszanak abban, hogy viszonylag sok a túlfizetéses számla. Idén már másodjára küldött ki folyószámla-értesítőt az egészség- biztosítási pénztár, azonban a mostani, augusztus 31-ei állapotot tükröző egyenlegközlőt csak abban az esetben postázták, ha az egyenleg 500 forintnál nagyobb eltérést mutatott akár pluszban, akár mínuszban. Sok múlott azon az előkészítésen is, mely a folyószámlák rendbetételét szolgálta - mondotta Gazsi József főosztály- vezető. Megyénkben mintegy húszezer folyószámla-egyenleget kézbesített a posta, a túlfizetése- sek száma megközelíti a tízezret. Azoknak a vállalkozásoknak, amelyeknek egymillió forint felett van tartozásuk vagy túlfizetésük, egy nyilatkozatot is küldött a MEP, melyben 15 napon belül kell visszajelezniük vagy időpontot kérniük. Ha ezt a választ az egészségbiztosító nem kapja meg, akkor a kimutatott egyenleget elfogadottnak tekinti. A legtöbb gond továbbra is a számban nagy egyéni vállalkozói körrel van. Erre szinte lehetett számítani is, hiszen idén is többször változott a tb-jogszabály, ráadásul visszamenőleg. Számos esetben elmarad a bevallás beadása, rendszertelen a befizetés, azonban nem tagadható, hogy a MEP informatikai rendszere sem tökéletes. Ráadásul egy-egy ügyintézőre 800- 1300 darab folyószámla jut, ami rendkívül nagy leterheltséget jelent. Ettől függetlenül jóval kevesebb a reklamáció a korábbiakhoz képest, s az érdeklődők hadát is tudják fogadni. ein A kampány Szolnokon belenyúlhat az ünnepekbe A földben néha találnak répát is Az esős időjárás megnehezítette a cukorrépa-termesztők és a feldolgozóüzemek dolgát is, mindkét fél a sárral küszködik. A szolnoki cukorgyárba beszállított répa húsz-hatvan százalékban szennyezett földdel, de volt olyan szállítmány is, melyben a sáron kívül nem sok minden volt. Szó nincs arról, hogy a Béghin- Say csoporthoz tartozó gyárak állnának, a szolnoki gyár is folyamatosan üzemel, a kampány során leállásra nem került sor, a cukorrépát is folyamatosan átveszi az üzem - válaszolta lapunk érdeklődésére a Szolnoki Cukorgyár Rt. vezérigazgatója, Domonkosi Imre. Jelenleg az országban három Béghin-Say-, négy Agrana-érdekeltségű gyár, valamint az Eastern Sugárhoz tartozó kábái üzem működik. Az azonban nem titok, hogy az egész cukorrépa-feldolgozó ipar veszteséges lesz az idén. (Folytatás a 3. oldalon) Pénzhamisítókat füleltek le A Szolnok Városi Bíróság pénzhamisítás bűntettének alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte Gy. József 50 éves budapesti lakost és négy társát ez év november 16-án. A bűncselekményt a megyei rendőr-főkapitányság nyomozói a Pelikán Beavatkozó Alosztállyal közösen derítették fel november 13-án délután két óra tíz perckor, amikor Szolnokon, a Tiszai Hajósok terén ellenőriztek egy bérelt Toyota személygépkocsit - tájékoztatta lapunkat Lengyel György alezredes, a főkapitányság sajtófőnöke. Az intézkedés során megállapították, hogy a járművet Gy. József vezette, és vele tartózkodott az autóban F. Gábor Zoltán 40 éves bajai férfi is. Amikor átvizsgálták a két személy ruházatát, 160 darab hamisgyanús USA-százdollárost találtak F. Gábornál. A továbbiak során kiderült, hogy ugyanebben az időben egy piros színű Audi 100-as személy- gépkocsi is érkezett a városba, három külföldivel: Á. Attila 30 éves bosnyák, A. Csaba ugyancsak 30 éves jugoszláv és K. Irén 31 éves, szintén jugoszláv állampolgárokkal. A rendőrök az Audi átkutatása során az autóban három darab hamis százdollárost és öt darab ukrán hamis szeszesital-zárjegyet találtak. Az eljárás során felmerült a gyanú arra vonatkozóan, hogy a két gépkocsi utasai azért utaztak Szolnokra, hogy a tőlük lefoglalt hamis pénzt 55 százalékos áron értékesítsék. Azt is sikerült bizonyítani, hogy a pénz forgalomba hozatalát Gy. József szervezte meg, aki bajai kapcsolatain keresztül ismerkedett meg F. Gáborral. Az értékesítésre szánt hamis százdollárosokat F. Gábor jugoszláv és bosnyák ismerősein keresztül hozta Szolnokra Gy. József megrendelésére. „Jótékony” árverés A Magyar Vöröskereszt jászsági szervezete kezdeményezése nyomán tegnap jótékony célú átverést rendeztek Jászberényben, a Déryné Művelődési Központban. A kistérség képzőművészei által felajánlott alkotásokból rendezett bemutató kiállítást egy héten át vehették szemügyre az érdeklődők. A képzőművészeti alkotások árverezésével a Jászságban élő állami gondozott gyermekek karácsonyi megajándékozására gyűjtött a vöröskereszt. Az aukción összesen közel hetvenezer forint értékben vásároltak alkotásokat. bcs Tartalom:- „Nem akarok prosti lenni!"- A gyilkos szabadon jár- Szolnokról az Oporaházba- Kölök, haza ne gyere lóvé nélkül!- A Szerencseóra nyertesei HOLNAP ISMÉT MEGVÁSÁROLHATÓ AZ Jász-Nagykun-Szolnok megyei hetilap |!i 1998. NOVEMBER 22., VASÄRNAP