Új Néplap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-24 / 275. szám
1998. november 24., kedd Sport 7. oldal VII. Kurucz testvérek birkózóverseny Karcagon Hatodszor is az angyalföldiek Harminchét szakosztály 206 versenyzője vett rész a karcagi sportcsarnokban megrendezett VII. Kurucz testvérek nemzetközi birkózó emlékversenyen, melyet megtisztelt jelenlétével dr. Hegedűs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, Pólyák Imre olimpiai bajnok, Repka Attila, olimpiai, Európa és világbajnok, Tóth István és Balta András világbajnokok. Az önkormányzat nevében dr. Fazekas Sándor polgármester köszöntötte a sportág jeles képviselőit, a versenyzőket és a Kurucz család tagjait, akik közül az öt fiú szép birkózóeredményeket ért el az elmúlt évtizedekben. Dr. Hegedűs Csaba a birkózósport támogatásáért - hiszen az idén az önkormányzattól 750 ezer forint értékű új szőnyeget kapott a szakosztály - a szövetség emlékplakettjét adta át a polgármesternek. A 15 helybeli induló mellett ott voltak a Vasas-Goldplast, BVSC, Diósgyőr, Eger, valamint Szolnok legjobbjai, a határon túlról a beregszászi, munkácsi, zentai birkózók léptek szőnyegre. A diák I. kategória győztesei: 26 kg: Halász Tamás (Munkács), 28 kg: Simon Jurij (Beregszász), 30 kg: Bogdán Iván (Munkács), 32 kg: Vorobok Artúr (Munkács), 35 kg: Beischlag Péter (Soltvadkert), 38 kg: Medinci Mihailo (Munkács), 41 kg: Lipták János (Diósgyőr), 45 kg: Klemencsics István (Vasas- Goldplast), 50 kg: Tydir Gena- dij (Beregszász), 55 kg: Mátyás Gergely (Vasas), 60 kg: Rádi György (Tiszakécske), +60 kg: Tóth Attila (Szolnoki MÁV). Serdülő II. kategória: 32 kg: Pinkóczi József (Karcag), 35 kg: Gárgyán Tibor (KTE), 38 kg: Virágh Zoltán (Cegléd), 42 kg: Lakatos Zoltán (Eger), 47 kg: Zagyva Sándor (Vasas), 53 kg: Szeg Sándor (Soltvadkert), 59 kg: Zsámboki Vendel (Vasas), 66 kg: Szajkó Gyula (DBC), 73 kg: Nagy Barna (Karcag), 85 kg: Vancsó Viktor (DBC), +85 kg: Dömötör László (KTE). A csapatversenyt immár hatodszor a Vasas-Goldplast nyerte, a karcagiak a negyedikek lettek, (de) Kolozsváron szerepel az Olaj KK A felkészülés jegyében A Felvidék után ezúttal Erdélybe nevezetesen Kolozsvárra utazik a Phylaxia Olaj kosárlabdacsapata, ahol szerdán és csütörtökön a román liga élcsapataival mérkőznek meg a piros-feketék. r*Az" elmúlt héten napi két tréning volt „penzum - mondta érdeklődésünkre Tóth Zoltán, a szolnokiak edzője. - A fizikai felkészítés mellett jutott időnk a taktikai elemek begyakorlására is, hiszen Fostert minél előbb be kell illesztenünk a csapatunkba. Nem sok időnk van rá, hiszen de? oster is készül a tornára cemberben két hét leforgása öt rangadó jellegű meccset kell játszanunk. Nyilván ezért is jól szolgálja majd a felkészülést a kolozsvári torna. A túrára tíz játékos utazik, a jól megszokott arcok közül Bitvai Attila hiányzik majd egyetemi vizsgái miatt. A kolozsvári torna programja, szerda: Forest Sibiu - Olaj KK, 16.30. Csütörtök: Elba Temesvár - Olaj KK, 10.30, Universita Kolozsvár - Olaj KK, 16.30, (magyar idő szerint.). Nemes cél érdekében Újabb felajánlást tett a Phylaxia Olaj KK az árvízkárosultak megsegítésére. A csapat tagjai által dedikált labdára tízezer Ft-os kikiáltási áron lehet licitálni. Bővebb információt a Magyar Rádió Szolnoki Szerkesztősége csütörtöki magazinműsorában 15-től 17 óráig kapnak majd az érdeklődők, tel: 56/424-618,421-133. (v.cs.) Ami a tudósításból kimaradt Sziklaszilárd szegediek Az elmúlt pénteken szuperrangadót játszottak a férfi kézilabda NB I-ben. A Dunaferr - Fotex meccs előtt sokan már trónfosztásról beszéltek, ugyanis a dunaújvárosiak győzelmük esetén négy pontos behozhatatlan előnyre tehettek volna szert. Élesék azonban immár sokadszorra összekapták magukat, és tízgólos sikerükkel fityiszt mutattak a kétkedőknek. Kár, hogy a köz- szolgálati televízió nem vevő egyik sikersportágunk jeles eseményére, még az eredményt sem mondták be híreikben. A rangadó téma volt Szegeden is, ahol másnap a Mól KK vendégeskedett. Az újszegedi sportcsarnokban a bejáratnál Szotyori Istvánba - az egykori szolnoki játékosba - botlottam, aki elmondta, hogy rendbejött kézsérülése, már edzésbe állt, és januárban újra élesben kézilabdázhat. Szerinte csak ők törhetik meg a a Fotex hegemóniáját, ha idén még nem, de jövőre már elkaphatják a veszprémieket. Optimizmusát arra alapozza, hogy övék a mezőny egyik legfiatalabb és legjobb felépítésű csapata. Igaza van a válogatott átlövőnek, mert a mai Pick emberei átlagban 23 évesek, 191 cm-esek és csaknem 96 kg-ot nyomnak. Mi ez, ha nem fizikai fölény? De, a fiataljaikat nem „töltelékembereknek” használják, hiszen a Nagy László-Buday Dá- niel-Laluska Balázs trió 15 akció gólt lőtt a Szolnok ellen, hárman együtt 51 évesek. A közönség is vevő az attrakciójukra, rendre telt ház előtt játszanak, a Nettelstedttel szembeni januári City-kupa meccsre több ezer jegyigénylés futott már be. Visszatérve a mérkőzésre, annak csak egyes időszakaiban volt egyenlő ellenfél a molos legénység. Hamar kiütközött a felek közötti fizikai és tudáskülönbség. „Azt kaptuk amit vártunk”- mondta Nagy Károly, a Szolnok edzője. Igaza volt. (Varga) Krasznai Béla Szolnokon kamatoztatja külföldi tapasztalatait A Szentföldön pólózott és bakáskodott Hat évesen ismerkedett meg a vízilabdával interjúalanyunk, Krasznai Béla, Miután végigjárta a szamárlétrát, 1991-ben, 17 éves korában a felnőttek között is bemutatkozott Mayer Mihály edzősége idején. Aztán egy jó ideig eltűnt a szemünk elől, csak annyit tudtunk róla, hogy külföldön játszik. Az idén nyáron aztán ismét feltűnt a Damjanich uszodában, és azóta stabil tagja a Szolnoki MTE OB I-es csapatának.- Vajon hol és mivel töltötte az elmúlt éveket? - kérdeztük a játékost.- Valóban öt évig kiestem a szurkolók látóköréből - meséli. - Családi kapcsolat révén ’93- őszén kerültem ki Új-Zélandra, majd onnan a németországbeli Ludwisgburgba vezetett az utam, ahol munka mellett folytattam a vízilabdát. Nagyon jól éreztem magam mindenütt, talán ezért is mertem belevágni egy újabb kihívásba, amely egyenesen Izraelbe vezetett.- A Szentföldön hogyan él meg egy magyar pólós, hiszen ott kevésbé népszerű ez a játék?- A sportág egyre népszerűbb Izraelben is, már nemcsak magyarok, hanem román, orosz és jugoszláv pólósok is emelik a bajnokság színvonalát, a tévé is egyre több meccset tűz a műsorára. Természetesen a vízilabda mellett dolgoznom is kellett, de én szívesen vállaltam a megméretést. Nem a pénz miatt éltem kint. Megtanultam két nyelvet. Héberül és angolul, olyan számítógépes alapismereteket szereztem, amelyeket mostanság itthon is jól hasznosítok a vállalkozásomban.- Meglehetősen jól dolgozhatott Izraelben, ugyanis azt hallottuk, hogy kettős állam- polgárságot szerzett odakint.- Valóban jól sikerült a beilleszkedésem. Olyannyira, hogy még a katonaságot is náluk tudtam le. Két évig egy sportszázadnál szolgáltam. Az ott töltött évek alatt helyet kaptam az izraeli válogatottban, amelynek színeiben két Európa-bajnoki selejtezőn vettem részt.- Mostanság sok magyar sportoló kerül ki a távoli országba, Ön mennyire tartotta a kapcsolatot honfitársaival?- Én egy tel-avivi csapatban játszottam, később odaigazolt Kiss Zoli és Vargyas Gyuszi is - az utóbbi most is azt a csapatot erősíti, tehát nem voltam egyedül, és tartottam olyanokkal is a kapcsolatot, akik nem a sport révén kerültek ki az ázsiai földrészre.- Térjünk haza. Egy fél szezont lehúzott a magyar OB I- ben, milyen most a bajnokság színvonala?- Az élcsapataink nagyon jók, olyannyira, hogy a világ bármelyik bajnokságában főszerepet játszanának. Nekünk egy fiatal együttesünk van, csak egy hajszál választott el bennünket célkitűzésünktől, a legjobb hat közé kerüléstől. Reméljük, a tavaszi folytatásban több szerencsénk lesz, s a legjobbaknak is méltó partnerei leszünk - zárta a beszélgetést Krasznai Béla. (vécsé) Kádár József ígéretéhez híven „összejátszotta” a csapatot Kisújszállás őszi nagy repülése Akár a páternoszter, úgy „közlekedett” az NB III. és a megyei I. osztály között a kisújszállási labdarúgó csapat az elmúlt években. Edzők jötték és mentek, egyvalaki azonban mindig kéznél Volt: Kádár József, a testnevelő, a többször leváltott és visszahívott tréner, aki a tavaszi szezon végén nagy nehézségek árán, de bent tartotta a kiesés ellen küzdő csapatot. Mi több, a nyári felkészülés során azt nyilatkozta: „Nem akarunk többet alárendelt szerepet játszani, nekünk a mezőny első felében vagy a közepén lesz a helyünk”. Nos, az őszi végeredményt tekintve Kisújszállás a 6. helyen zárt, hozzá téve azt, hogy mindenki kellemes meglepetésére. Pedig a játékosállománya, nemigen erősödött az utóbbi hónapokban - szegeztük neki Kádár Józsefnek.- Való igaz, az év elején egyedül Gál Zoltán kapust igazoltuk le Tiszafüredről, a többiek a korábbi együttesben is szerepeltek, tehát a nyáron azzal erősödtünk a legtöbbet, hogy mindenki maradt.- Vélhetően az edző is hozzátett valamit a szerepléshez.- Mennyiségi munkában, futásban sokat dolgoztunk, aztán szép lassan „összejátszotta” magát a kollektíva, s az általam tervezett 25 pontot még kettővel megtoldották a fiúk. Nem is lehetek elégedetlen, ámbár akadnak még hiányosságok.-Nocsak?- Azért nem kell kétségbe esni, hiszen a védelmünk S. Nagy Karcsi vezérletével 14 meccsen öt gólt kapott, igaz, Örkényben egy találkozón is ugyanannyi jött össze. Tehát a védelem stabil, a középpályások szépen hátra dolgoznak, viszont előre már kevésbé tudunk futballozni. Csatáraink gólérzékenysége pedig egyenesen siralmas, az ékek, közül Mircea, Balogh és Muresán összesen 9 gólt szereztek a húszból.- Ha jól számolunk, Ön már negyedszeri visszatérő a kisA „kis” Kádár is inkább védekezéssel segítette előre edző-apja csapatát padra, meddig kívánja folytatni a szakmai munkát?- A tavaszi szezont mindenképpen viszem, aztán meglátom, az új önkormányzat mennyire érzi majd sajátjának a focit. Kár lenne a meglévő értékeket veszni hagyni, mert szerénytelenség nélkül mondhatom: ebben a csapatban a hatodik helynél is több rejlik, (ni) I. Pneutechnik-kupa. néven gyermek lábtenisz-versenyt rendeztek a megyeszékhelyen, a Szandaszőlősi Általános Iskola tornatermében. A három fős csapatok vetélkedőjét Szolnok I. csapata nyerte a Vác I. és a Szolnok III. előtt. A legtechnikásabb játékosnak Kirják Pétert (Szolnok III.), a legjobb játékosnak Martók Zsoltot (Szolnok I.), míg a legsportsze- rúbb résztvevőnek Bodnár Bencét (Szolnok II.) választották a szakemberek, fotó: mészáros Labdarúgás |nB III. Alföld-csoport 1. H.vásárh. 15 9 4 2 27-13 31 2. Gyoma 15 8 6 1 28-15 30 3. Csongrád 15 8 4 3 29-14 28 4. KUTE 15 8 4 3 24-15 28 5. Örkény 15 8 3 4 32-18 27 6. Kisújszállás 15 7 6 2 20-10 27 7. Szajol 15 8 1 6 26-27 25 8. Baja 15 7 3 5 29-17 24 9. Mélykút 15 87 25-21 24 10. Békés 15 5 4 6 18-19 19 11. Jamina 15 5 3 7 16-23 18 12. Kerekegyh. 15 5 2 8 22-30 17 13. Makó 15 4 3 8 15-25 15 14. Battonya 15 4 1 10 14-31 13 15. Mezőberény 15 213 11-31 6 16. Malév 15 1 2 12 14—41 5 A 15. fordulóból elhalasztott mérkőzés: Gyomaendrőd - Mélykút 3-0 Kunsági csoport 1. T.szt.imre 15 12 2 1 44-17 38 2. Abáds/ai. 15 11 2 2 47- 7 35 3. Tiszatenyő 15 10 1 4 44-19 31 4. T.földv^E 15 9 4 2 38-18 31 5. Kisújsz.II 15 8 3 4 29-25 27 6. Kengyel 15 7 4 4 28-21 25 7. Tiszajenő 15 6 5 4 28-24 23 8. Cibakháza 15 6 1 8 26-35 19 9. KUNFC 15 5 3 7 21-23 18 10. Tiszaderzs 15 5 2 8 23-40 17 11. Öcsöd 15 5 1 9 13-34 16 12. R.újfalu 15 4 3 8 23-25 15 13. Tiszagyen. 15 4 3 8 23-33 14 14. Szelevény 14 3 2 9 26-42 11 15. Kunmadaras 14 3 1 10 30-46 10 16. Cserkesz. 15 2 1 12 17-51 7 A 15. fordulóban elmaradat Kunmadaras-Szelevény mérkőzést 1999. február 20-án rendezik. Tiszagyenda csapatától egy büntetőpont levonva. Ifjúságiak 1. T.földv.SE 14 12 2- 50- 7 38 2. KUNFC 14 10 2 2 70-16 32 3. Tiszatenyő 14 9 3 2 63-13 30 4. Abádszal. 14 9 3 2 60-13 30 5. T.szt.imre 14 8 2 4 46-17 26 6. Tiszajenő 14 7 5 2 29-22 26 7. R.újfalu 14 7 2 5 44-39 23 8. Szelevény 13 6 2 5 38-53 20 9. Kunmadaras 13 67 30-45 18 10. Öcsöd 13 3 3 7 23-37 12 11. Cserkesz. 14 3 2 9 23-38 11 12. Tiszagyen. 14 3 1 10 36-61 10 13. Cibakháza 13 310 21-45 9 14. Kengyel 14 311 27-66 9 15. Tiszaderzs 141 13 6-94 1 16. Kisújsz.II Az Öcsöd-Cibakháza mérkőzés elmaradt. Jászsági csoport 1. J.fénysz. 15 14 1 - 57- 8 43 2. P.monostor 15 10 3 2 49-19 33 3. Kőtelek 15 10 1 4 40-22 31 4. Szászber. 15 8 4 3 33-19 28 5. J.ároksz. 15 834 37-20 27 6. Jászlad. 15 8 3 4 27-20 27 7. Besenysz. 15 8 1 6 55-22 25 8. Z.rékas 15 645 28-25 22 9. JSEII. 15 7-8 28-36 21 10. Jsztandrás 15 537 32-37 18 11. Nagykörű 15 456 27-28 17 12. Jásztelek 15 4 4 7 28-25 16 13. Jsztgyörgy 15 429 27-43 14 14. Jb.háza 15 258 17-40 11 15. Jászdózsa 15 1 2 12 18-52 5 16.Jászágó 15- 1 14 5-92 1 Ifjúságiak 1. P.monostor 13 12 - 1 69-17 36 2. J.ároksz. 12 9 1 2 50-16 28 3. J.fénysz. 13 733 54-22 24 4. Jászlad. 13 652 31-19 23 5. J.sztgyörgy 13 7 1 5 28-30 22 6. Besenysz. 13 553 49-26 20 7. Nagykörű 13 625 41-34 20 8. Jásztelek 13 5 3 5 28-36 18 9. Szászber. 13 4 2 7 24-39 14 10. Z.rékas 13 4 1 8 30-34 13 11. Kőtelek 13 337 20-39 12 12.Jászdózsa 13 328 20-51 11 13. J.szt.andrás 13 247 13-52 10 14. Jb.háza 15. JSE 11. 12 1 - 11 15-57 3 Jászágó A 15. fordulóban a Jászárok- szállás-Jászboldogháza meccs elmaradt, mert a vendégek mindössze öt játékossal érkeztek.