Új Néplap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-03 / 257. szám

1998. november 3., kedd Sport 7. oldal Ami a tudósításból kimaradt Óriások között cikázva A vasárnapi Szolnoki MÁV - Tatabánya NB I-es fut­ballmeccsen érdekes szak­mai jelenségnek lehettek ta­núi azok, akik a Véső ut­cába „menekültek” a hét­végi forgatag és az eső elől. Azon a találkozón ugyanis egy­értelműen bizonyságot nyert az a felfogás, amit az UEFA-rend- szerű edzőképzésen már a Ba- sic-tanfolyamon a szakemberek agyába próbálnak vésni leg­újabban. Nevezetesen: a labda­rúgók kiválasztásának fontos­sági sorrendjében a fizikai alkat jelentősége az elsődleges, utána jöhet az akarat és csak harmad- sorban a labdabűvölés, a tech­nika. Mert ez utóbbi a gyakor­lással szinte bárki számára elsa­játítható bizonyos szintig. Vasárnap a MAV-játékosok már a 3. percben tapasztalhat­ták, hogy mennyire veszélyesek ellenfelük kapu elé ívelései. Tüske fejese még elkerülte a kaput, ugyanúgy Kovács két bólintása is - az egyik a felső lécet is érintette -, de Bukva beadásánál már senki nem tudta felvenni a versenyt a gólszerző Naggyal. És akkor nem említet­tem a mezőnybeli fejpárbajo­kat, amelyeket rendre a vendé­gek nyertek még a viszonylag jól fejelő Lucával, Szecseivel, Major Sándorral szemben is. Nyilvánvaló, a magasság kiló­ban ugyanúgy megmutatkozik, tehát az ütközéseknél eleve a könnyű súlyú kerül hátrányba. És láthatóan mindezzel tisztá­ban volt a Lombard FC minden tagja, hiszen előszeretettel men­tek bele a test-test elleni harcba, mert tudták, nem ők húzhatják a rövidebbet. Hát, ilyen most a (bá- nyászjfutball. Hiába adogatott ügyesen a MÁV az első félidő­ben, igazi százszázalékos gól­helyzetig nem juthatott el, mert az óriások között cikázó Pelles vagy bárki, a kapu előtt már nem kerülhetett olyan tiszta helyzetbe, hogy ne találkozzon egy marcona hátvéddel. Ott a kapu előtt pedig bizony „csíp­nek a kígyók”, aki nem rendel­kezik ellenszérummal, annak kevés esélye marad a menekü­lésre. A Szolnoki MÁV szeren­cséje, hogy a mai NB I-es me­zőnyben azért még nem jel­lemző az óriások gyülekezete. néder A szolnoki labdarúgót, Sinkót teljes beárnyékolja Szoboszlai és Bukva - magasságban és szélességben egyaránt. fotó: mészáros János Szusszanásnyi pihenőt kaptak az Olaj kosarasai Ward ment, Foster jön A Hódmezővásárhely elleni összecsapás után hosszú böjtre ítéltettek a szolnoki kosárszurkolók, hiszen több mint egy hónapig nem láthat­ják kedvenc csapatukat tét­meccsen. A piros-feketék programjáról és a játékosál­lományban történt változás­ról kérdeztük Mészáros László ügyvezetőt.- A héten szusszanásnyi pihenőt kaptak a fiúk, ami azt jelenti, hogy Tóth Zoltán edző fakulta­tív tréningeket tart nekik, ahogy én ismerem a fiúkat, nem igen lesz hiányzó közülük. A jövő héten már teljes intenzitással folytatják a munkát, jövő pén­tektől pedig egy három napos nemzetközi tornán vesznek részt Kassán. A folytatásban szó lehet még arról, hogy Kolozsvárott, valamint horvát-szlovén-olasz háromszögben játszunk gya­korló meccseket.- A játékosállományban mi­lyen változások várhatók?- Reggie Wardnak szomba­ton volt a búcsúmérkőzése, bé­kében és barátságban váltunk el. Rendes, jó szellemű játékos, de céljaink eléréséhez egy nála magasabb és ponterősebb kosa­rasra van szükségünk. Ha min­den igaz, meg is találtuk az utódját. Derry 1 Parker édesapja játékosmenedzser, s ő ajánlotta a figyelmünkbe Mitch Fostert, aki az NBA várólistáján szere­pel, de mivel sok gond van az amerikai profi bajnokság kö­rüljelezte, nagyon szívesen el- töltene nálunk egy szezont. A hét végén érkezik majd hoz­zánk, hétfőn már be is kapcso­lódik a munkába a 207 centi magas center. Reméljük, • vele megoldódnak végre a palánk alatti gondjaink.- A csapat népszerűségére továbbra sem panaszkodhat­nak.- így van, a szurkolóink még idegenben is rendre hazai han­gulatot teremtenek, nélkülük nem biztos, hogy nyertünk volna Kaposváron és Pesten. Sőt népszerűségünket jelzi az a negatívum, hogy hamisítják a bérleteket. Mivel egy helyre két jegyet nem adtunk el, akiknek hasonló problémájuk volt, keressék meg a klub vezetését munkaidőben az Olaj-csarnokban - javasolta az ügyvezető. (vécsé) Ronaldo (középen, Inter) a Bari játékosainak diszkíséretében. Olasz I. osztály, Bari-Inter 3-2. feb/reuters Martfű első felnőtt Eb-érmét nyerte Tóth Ivett Generációváltás, buktatók nélkül 1. T.szt.imre 12 11­1 37-13 33 2. Abádszal. 12 10 1 1 45- 3 31 3. Tiszatenyő 12 7 1 4 32-15 22 4. T.földv.SE 12 6 3 3 27-16 21 5. Kengyel 12 6 3 3 23-18 21 Kisújsz.II 12 6 3 3 23-18 21 7. Tiszajenő 12 7 3 2 27-18 20 8. Cibakháza 12 5 1 6 22-29 16 9. KUN FC 12 4 3 5 19-20 15 10. R.újfalu 12 4 2 6 20-20 14 11. Tiszagyen. 12 3 3 6 22-29 12 12. Szele vény 12 3 2 7 25-37 11 13. Tiszaderzs 12 3 2 7 17-36 11 14. Öcsöd 12 3 1 8 10-32 10 15. Kunmadaras 12 2 1 9 27-42 7 16. Cserkesz. 12 1 1 10 15-45 4 Tiszajenőtől Szarvák jogosu­latlan játéka miatt a fegyelmi bizottság 4 pontot levont. Szlovákiában járt a NOB delegációja A Nemzetközi Olimpiai Bizott­ság (NOB) delegációja elégedett­ségét fejezte ki a 2006-os téli olimpia rendezési jogáért pályázó Szlovák Köztársaságban, köze­lebbről a helyszínként megjelölt Poprádon és környékén tett négynapos látogatását követően. Á Szlovák Olimpiai Bizottság a tengerszint felett 2655 méter magasan fekvő Magas-Tátrában, a téli olimpia tervezett helyszínén látta vendégül a NOB képvise­lőit, akik ezúttal elégedettek vol­tak a pályázattal. Nem úgy, mint amikor Szlovákia a 2002-es ren­dezésért kandidált, de pályázatát pénzügyi és szervezési problé­mák miatt nem fogadták el.- Az a nagy előnyünk a többi jelölttel szemben, hogy a terve­zett olimpiai helyszínek rendkí­vül közel esnek egymáshoz. Rá­adásul a szlovák városokból és más európai városokból is kifeje­zetten jó a közlekedés a Magas- Tátra irányába - nyilatkozta Mar­tin Benko, a Szlovák Olimpiai Bizottság főtitkára. Poprád a svájci Sión, az olasz- országi Torinó, a lengyelországi Zakopane, a finn Helsinki és az osztrák Klagenfurt mellett pályá­zik. A NOB a jövő év június 19-i szöuli ülésén dönt majd a végle­ges helyszínről. hét végétől pedig már Martfű városának első felnőtt Eb­ezüstérmével büszkélkedhet a 19 éves egyetemista lány. A szolnoki Banzai KKK tagja, Telek Gyula már kétszer, Kaunasban és Berlinben képvi­selte eredményesen a magyar színeket, mind a súlycsoportos, mind a súlycsoport nélküli Eu- rópa-bajnokságról harmadik helyezettként tét haza. Most szeretett volna végre előrébb lépni, ám hiába őrizte meg ve­retlenségét, a döntőbe jutásért vívott - egyébként döntetlenre végződött - találkozón nehe­zebb testsúlya miatt alulmaradt. Az immár háromszoros Eb­bronzérmes Telek két kupával vigasztalódott, 15 deszkát „fel­aprítva” a legjobb törőnek bi­zonyult, ráadásul küzdőmodo­rával kivívta a szakemberek el­ismerését, a legharcosabb kara­tékénak választották. (Géléi) Bár sokan féltették az idei esz­tendőre alaposan kicserélődött magyar kyokushin karateválo­gatottat a nagyváradi Európa- bajnokság előtt, az „újonc” ka­pitány, Bencze Antal kiválasz­tottjai minden képzeletet fe­lülmúlva 3 arany (Szabó Ist­ván, Sós Krisztina, Sztankó Rita), 2 ezüst (Tóth Ivett, Tóth Attila) és két bronzéremmel (Telek Gyula, Bálint Anita) tarsolyukban térhettek haza. Pedig az elődök igen magasra tették a mércét legutóbb Ber­linben - két arany, két ezüst és három bronz volt az akkor fe- lülmúlhatatlannak tűnő termés, ám a fiatalok eredményeikkel bizonyították beválogatásuk he­lyességét. A nagy sikernek két Szolnok megyei karatéka is (aktív) tagja volt. A fényesebb érmet, s a na­gyobb meglepetést a martfűiek Tóth Ivett újoncként kelle­mes meglepetést okozott újonca, a +60 kg-ban indult Tóth Ivett érte el. Egy eszten­dővel ezelőtt, a junior magyar bajnokságon még legelvakul- tabb szurkolói sem gondolták volna, hogy egyáltalában kijut a felnőtt kontinensvetélkedőre, a Kisújszálláson járt az MLSZ-elnök Ahol a bíró állította össze a csapatot Vasárnap csaknem egész na­pos vendégségben Kisújszál­láson járt az MLSZ elnöke, Kovács Attila, aki Boros Ti­bornak, a helyi labdarúgók szakosztályvezetőjének meg­hívására tette tiszteletét Mó­ricz Zsigmond városában. Az elnök meglátogatta az új polgármestert, Palágyi Gábort, akivel kicserélték véleményü­ket a sportról, azon belül a labdarúgásról, majd a korai ebédet követően az elnök megnézte - jól elázott rajta - az NB III. Alföld-csoportjában egyébként remeklő, de ezen a meccsen nem igazán jól sze­repelő Kisújszállás hazai, gól­nélküli összecsapását a Csongráddal szemben. A vendéglátók pontveszté­sében, Kádár József edző sze­rint a játékvezető a főszereplő, aki két ifjúsági korú hazai lab­darúgót - Majláth Csabát és Kádár Gusztávot - nem enge­dett a felnőtt együttesben ját­szani, mivel csak „I” jelű já­tékengedéllyel rendelkeznek, holott a felnőttek soraiba a fo­rintban drágább „D” jelű kár­tya szükséges. Megkérdeztük az Alföld­csoport versenybizottságának elnökét, Kormányos Gábort arról, vajon miként rendelke­zik a szabálykönyv?-A mi csoportunkban egy­értelmű a helyzet, játékvezető­ink nem fogadhatják el az kártyás engedélyeket a felnőtt meccsek esetében. (A kisúji fiatalok mégis játszhattak az előző fordulókban- a szerk.) Sajnos azt is el kell mondanom, a szabálykönyv fogalmazása félreértelmezésre okot adó mó­don írja le az ide vonatkozó té­telt, tehát gyakorlatilag az a bíró sem jár el szabálytalanul, aki pályára engedi a hasonló engedéllyel rendelkező játéko­sokat. Mivel a térségünk hat megyéből foglalkoztat diri­genseket, a kétféle felfogás al­kalmazása nem zárható ki- vélekedett Kormányos Gábor az eset kapcsán. Megbízható hírforrásunk szerint az NB III. Mátra-cso- portjában és a Szolnok megyei bajnokságban sem kötelező a 18 évén aluliak „D” kártyája, ők az „F’-vel is nyugodtan szerepelhetnek. Hogy mi a teendő? Azok­hoz az előírásokhoz - jelen esetben az Alföld-csoportéhoz - kell alkalmazkodni, amelye­ket a területileg illetékes, jo­gosítvánnyal rendelkező ver­senybizottság kiszab. Még ha drágább is. (ni) ✓ Életveszélyben Nemrégiben a Fradi-pályán Udvarácz Milán a zöld-fe­hérek kapusa egy ütközés­nél lenyelte a nyelvét, és csak edzője, Nyilasi Tibor szakszerű beavatkozása mentette meg a hálóőr éle­tét. Mezőtúron csaknem ha­sonló baleset történt, sze­rencsére ott is megelőzték a tragédiát. A minap, a helyiek serdü­lői a Fegyvernek hasonló korú együttesével küzdöttek a bajnoki pontokért. A mindössze 15 esztendős Szűcs Lajosnak, a túriak egyik játékosának egy ütkö­zésnél szintén hátra csúszott a nyelve, óriási szerencsé­jére két edzője, Varjú Vince és Múzsái Róbert, valamint Orosz Lajos játékvezető ré­sen volt, észlelték a bajt, és azonnal elsősegélyben ré­szesítették a srácot. Szűcs Lajos azóta már jól van, remélhetőleg még so­káig csapata rendelkezésére fog állni a fiatal futballista. (v.cs.) Kunsági csoport Ifjúságiak 1. T.földv.SE 11 10 1- 42- 6 31 2. Abádszal. 11 8 2 1 56- 8 26 3. KUN FC 11 8 1 2 58-12 25 4. T.szt.imre 11 8 1 2 42-11 25 5. Tiszajenő 12 7 3 2 27-20 24 6. Tiszatenyő 11 7 2 2 40-11 23 7. R.újfalu 11 6 ­5 36-32 18 8. Szelevény 12 5 2 5 32-51 17 9. Kunmadaras 11 5 ­6 26-31 15 10. Öcsöd 11 3 1 7 19-33 10 11. Tiszagyen. 11 3 ­8 32-45 9 12. Kengyel 11 3 ­8 24-54 9 13. Cibakháza 11 2 ­9 18-41 6 14. Cserkesz. 11 1 2 8 10-31 5 15. Tiszaderzs 12- 1 11 3-79 1 Jászsági csoport 1. J.fénysz. 12 11 1- 47- 8 34 2. P.monostor 12 9 2 1 44-14 29 3. Kőtelek 12 8 ­4 35-21 24 4. Jászlad. 12 7 2 3 21-14 23 5. Szászber. 12 6 4 2 28-15 22 6. J.ároksz. 12 6 2 4 25-19 20 7. Besenysz. 12 6 1 5 44-18 19 8. JSEII. 12 6 ­6 22-25 18 9. J.szt.andrás 12 5 2 5 26-25 17 10. Z.rékas 12 4 3 5 20-19 15 11. J.sztgyörgy 12 4 2 6 25-33 14 12. Nagykörű 12 3 4 5 21-24 13 13. Jásztelek 12 3 3 6 24-21 12 14. Jb.háza 12 1 5 6 10-29 8 15.Jászdózsa 12- 2 10 12-48 2 16.Jászágó 12- 1 11 3-74 1 Ifjúságiak 1. P.monostor 10 9 ­1 60-14 27 2. J.ároksz. 11 8 1 2 43-16 25 3. Jászlad. 11 6 4 1 29-15 22 4. Besenysz. 11 5 5 1 46-18 20 5. Nagykörű 11 6 1 4 39-31 19 6. J.fénysz. 10 5 2 3 33-18 17 7. Jásztelek 10 4 2 4 25-30 14 8. J.sztgyörgy 10 4 1 5 18-27 13 9. Szászber. 10 4 ­6 19-33 12 10. Z.rékas 10 3 1 6 22-27 10 11. Kőtelek 10 3 1 6 18-30 10 12. J.sztandrás 10 2 3 5 10-31 9 13.Jászdózsa 11 2 1 8 15-50 7 14.Jb.háza 11 1 ­10 13-50 3

Next

/
Thumbnails
Contents