Új Néplap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-16 / 268. szám
1998. november 16., hétfő 3. oldal Ovisshow Tiszaigaron Nagy lépés a kicsikkel A falusi művelődési házakban manapság igen ritka a telt ház. Nem divat már a vendégszínjátszás, nincs nézőteret megtöltő hakni, hiszen a templom egere effektussal küszködő kultúrkölt- ségvetés még a hazai sztárok második vonalát sem képes megfizetni. Nem is beszélve a keresletről, amely a szórakoztató kínálat helyett egyéb létszükségletekre „pazarolja” a pénzét. Tiszaigarra, ahol alig-alig maradt munkalehetőség,, különösen jellemző ez az állapot. Szombaton mégis csoda történt: zsúfolt ház volt a kultúra falusi szentélyében, mert most nem spórolt a nagyérdemű. Ennek oka az a jótékonysági est volt, mely bevételének kedvezményezettjei a legkisebb igariak voltak, ők pedig, az ovisok, nem is maradtak hálátlanok. Csetlőn, botlón, meg- szeppenten, meghatódva voltak műsoruk alatt nagyon kedvesek a világot jelentő deszkákon. Hogy aztán a zúgó vastaps mellett örüljenek majd a fellépti díjaknak, amit a decemberi ünnepek meglepetéseként láthatnak viszont, játékok és óvodai eszközök formájában. Ezért voltak hálásak a szervezők és a szülők - szendvicsekkel, süteményekkel, tombolával és zenés mulatsággal - az adományozóknak, akik jól is érezhették így magukat. Különösen a felnőtt színjátszók - szülők és pedagógusok - rekeszizmot próbáló mókázásakor. így elmondható, hogy a kisnyugdíjas nagyszülőktől kezdve egészen a módosabb vállalkozásokig az egész falué volt az ovisshow Tiszaigaron. -perczeKözlekedik a család címmel országos KRESZ-vetél- kedő megyei döntőjét rendezték a hét végén Szolnokon, melynek fődíját, egy 100 ezer forint értékű utazási utalványt a törökszentmiklósi Bojtok György és családja vehette át Kopasz Árpád megyei rendőrfőkapitánytól (képünkön). Ők képviselik megyénket az országos döntőn. A lapunk által felajánlott két Schwinn Csepel kerékpárt a 4. és az 5. helyezést elért Lévai János és családja, valamint Vajli Tibor és csal,adja nyertç. fotó; illyés Erzsébetek, Katalinok, Imrék, Andrások Otthon hagyták nyavalyáikat Fehér asztal mellett, közösen ünnepeltek a hét végén a karcagi Erzsébetek, Katalinok, Imrék, Andrások a Kunsági étteremben. A Hartáról érkezett vendégeket, a vöröskeresztes segítőket és a nyugdíjasklub tagjait - akik közül sokan csak ilyenkor mozdulnak ki a négy fal közül - Ökrös Sándomé klubvezető köszöntötte. Mint mondta, jó lenne iá nemcsak ünnepnapokon figyelnénk a város nyugdíjasaira, íanem gondjaik megoldásában nindig mellettük állnánk, hiszen 5k közénk tartoznak, ők azok, ikiknek kis nyugdíjából mindig ut az unokának is. Éppen ezért negérdemelnék, hogy a nap ,,fé- lyéből” és az egészségből a hetedik évtizeden túl is több jutna nekik - hangzott el a köszöntőben, majd a névnapjukat ünneplőkről külön is megemlékezett Ökrösné. Vacsora után a talpalávalóról Tőkés József gondoskodott, aki pedig túl fáradt volt a tánchoz, annak ez a nap jó alkalom volt arra, hogy a rég nem látott klubtagokkal beszélgessen, vagy éppen arról váltsanak gondolatot, ki mit ajándékoz karácsonyra. Az ünnepeiteknek ezután nótacsokorral kedveskedett Oros Istvánné, majd mókás táncverseny következett. Itt a nyugdíjasok ismét bebizonyították: a közösség kedvéért képesek egy napra otthon hagyni nyavalyáikat. Nem fájtak a lábak, korukat meghazudtolóan ropták a táncot. Megyei Körkép Végleges otthonra találtak a mozgáskorlátozottak Székházavató Kunszenten Annyi hányódás után végre tágas, az 1300 fős taglétszámához méltó, s nem utolsósorban saját tulajdonú székházhoz jutott Kunszentmár- tonban a Mozgáskorlátozottak Tiszazugi Egyesülete. Nemrégiben csupán két kicsiny szoba jutott a szervezetnek az egykori téeszköz- pontban. Szombaton viszont ünnepélyesen átadták a felújított épületet, melyet egy magánszemélytől vett meg az egyesület. A hangulatos ünnepségen ugyan kicsinek tűnt a ház, ám ez a sok érdeklődőnek köszönhető. A Tiszazug szinte minden településéről érkeztek ön- kormányzati vezetők, mozNagy Ferenc plébános szentelte fel az épületet. fotó: i. cs. gáskorlátozottak, hogy együtt helyet adhat a különböző örüljenek egy régi vágy telje- klubfoglalkozásoknak, összesülésének. A székház ezentúl jöveteleknek. PE Óránként egy centit emelkedik az ár (Folytatás az L oldalról) Az esetleges védelmi munkákra felkészült az igazgatóság, a III. fokhoz szükséges létszám biztosított, és a szükséges anyagok rendelkezésre állnak. Á homokzsákok töltése és raklapra helyezése folyamatban van. A hírközlő hálózat megfelelően működik. A töltések mentén eddig 56 kilométeren jelentkezett fakadóvíz, folyamatos napi 6-7 kilométeres növekedést mutatva, és már mintegy 84,9 hektárt elöntve. A szivárgások hossza (4100 méter), és a csurgások száma (17 darab) is nőtt. Kisköre alatt, a Tisza jobb partján a 130+726, valamint a 131+750 töltéskilométer-szel- vények közötti felpuhult szakasz védése elkészült 2500 homokzsák beépítésével. Vasárnapra virradóra szükség volt a védelmi osztag bevetésére is Szolnok mellett, a Zagyva töltésében található, úgynevezett feketevárosi zsilip csurgásának bevédésére. A beavatkozás során mintegy 400 homokzsákot építettek be. Az engedély nélküli kútfúrások veszélyességét jelzi, hogy szombaton öt ilyen kutat is le kellett zárni Szajol térségében, mivel a víz feltört belőlük. Emellett több zsilipnél kellett homokzsákos elzárást végezni a kisebb csurgások miatt. A Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság tegnap kiadott tájékoztatója szerint az elmúlt 72 órában a belvízvédelmi fokozatban lévő területekre nem hullott csapadék. A Kötivízig területén az elöntések így vasárnap kismértékben, összesen 11 700 hektárra csökkentek. Ez abból adódik, hogy a szivattyúk állandóan üzemelnek, a vízátemelés folyamatos, csapadék pedig nem hullott. Október-novemberben eddig 21,7 millió köbméter vizet emeltek át szivattyúkkal. Jelenleg az igazgatóságnak 25 szivattyútelepe üzemel. À napi teljesítményük szombaton megközelítette az egymillió köbmétert. Szent Márton életre kelt Mozgalmas hétvégét hoztak Kunszentmártonba a Szent Márton-napi programsorozat szervezői. A város és a térség egyik legjelentősebb kulturális eseményének szép emléke kötődik az elmúlt szombathoz, hiszen „életre kelt” a névadó Szent Márton. A püspököt megszemélyesítő lovas valóban rótta szombat délelőtt a város utcáit, nagy örömet okozva ezzel a fiatalabbaknak, ők egyébként versenyeztek, mégpedig a Szent Márton nevű települések hasonló korú nebulóival. De nemcsak az iskolák vetélkedtek, hanem az asztaliteniszezők és az Ifjúsági szemle területi elődöntőjének résztvevői is. PE A kiállított fegyverek szemmel láthatóan érdeklik a versenyzőket FOTÓ: ILLYÉS CS. Üresen marad a szarvasmarhatelep Közel hetvenmillió forint kellene ahhoz, hogy a törökszentmiklósi volt Tiszatáj téesz megszűnt tiszapüspöki szarvasmarhatelepét újra beindítsák. A tulajdonos Arany Korona Kisszövetkezet azonban nemcsak a pénz miatt halasztja el a felújítást. A tiszapüspöki Arany Korona kisszövetkezet márciusban vásárolta meg a volt szarvasmarhatelepet. A szövetkezet, amelyet 11 tulajdonos alapított 1993-ban, kényszerpályán van - tudtuk meg Polgár István ügyvezető elnöktől -, ugyanis az árbevételt nagyrészt elviszik a fejlesztések. Ä volt szarvasmarhatelep és a fejőház felújításához közel 70 millióra volna szükség. Ez egy kis létszámú telep beindításához lenne elég, ahol 100-110 állatot nevelnek. Azonban a jelenlegi bizonytalan helyzetben, amikor egyszer sok a tej, máskor kevésnek bizonyul az országban, egyáltalán nem biztos, hogy jó befektetés lenne, ha újra teheneket vennének. Lehet, hogy a baromfi vagy éppen a fácán volna a megoldás. Polgár István szerint ez legbiztosabban az unióhoz való csatlakozás után dől el. A kisszövetkezet mindenesetre egyelőre még nem döntött a telep sorsáról. Mindig képesek voltak a megújulásra (Folytatás az 1. oldalról) A 20 és 50 hektár közöttiek közepes mértékű, míg az e fölöttiek kevesebb támogatásban részesülhetnek. Váradi Csaba, a szövetkezeti érdekképviselet, a Jászkun Te- szöv titkára is a szövetkezeti gazdálkodásban rejlő lehetőségekről szólt. A kis emberek csak összefogással, szövetkezetekkel biztosíthatják egzisztenciájukat. Szerinte a herényi Kossuth példát mutatott az eredményes működés lehetőségére sok más szövetkezetnek is. A város négyéves programjában kiemelkedő szerep jut a mezőgazdaságnak - mondta dr. Magyar Levente polgármester. Az elkövetkező években meg kell teremteni az európai uniós csatlakozás feltételeit. A fejlesztéseket a város külterületeire kell irányítani, és erősíteni kell a tanyák ismételt létrejöttének lehetőségét. Az ünnepségen kitüntetéseket, jutalmakat adtak át a fél évszázados jubileum alkalmából. A pávakor műsora után pedig a több száz főre terített asztalok mellett együtt fogyasztotta el az ebédet a szövetkezet tagsága. bcs Nyugdíjas-találkozót rendezett szombaton Martfűn a Tisza Cipő Rt. a művelődési lázban. Berényi János vezérigazgató beszámolóját követően kulturális program várta a szép számban összegyűlt nyugdíjasokat. fotó: illyés cs. Készül a jövő évi költségvetés Tiszakürtön Az eladott gázvagyon a beruházások alapja Az idei költségvetésből nem futotta felújításra, beruházásra Tiszakürtön. Azokat a munkálatokat, amelyek mégis folytak a településen, pályázati forrásokból tudták finanszírozni. Mivel azonban nemrégiben 24 millió forintért elkelt a község gázva- gyona, ez megteremtette a jövő évi beruházások alapját. Mint azt Józjsa István polgár- mestertől megtudtuk, az idei költségvetés mintegy 110 millió forint volt. Ebből az intézmények fenntartására 33, szociális célokra közel 20, míg egészségügyi alapellátásra 5 millió forintot fordítottak. Két jelentős, sikeres pályázatuk volt ebben az esztendőben. Először 12,5 millió forintot nyertek, amelyből a helyi iskola egy autóbuszt kapott. A következő beadvány 1,2 millió forintot „hozott a konyhára”, ugyanis ezt az iskola napközi otthonára és konyhájára fordították. A jövő évi költségvetés tervezése során jelentős problémának látja a polgármester, hogy a település intézményei várhatóan nem fogják tudni kigazdálkodni az ott dolgozó közalkalmazottak és köztisztviselők béremelését. Pozitív elmozdulást jelent viszont a jelenlegi helyzethez képest, hogy nemrég sikerült értékesíteniük a község gáz- vagyonát. Az ebből származó 24 millió forintos bevétel a jövőre beadott pályázatok önerőfedezetét biztosítja majd. Növelni kellene a szilárd burkolatú utak számát, és szennyvízleürítő hely kialakítását is tervezik. A kistérségi szemétlerakó telepet pedig a környező települések összefogásával építik meg. Ezen túl igény van bentlakásos idősek otthonának kialakítására, falugondnokság létrehozására és a Bogaras-szőlői területen az ivóvíz-ellátás megoldására is. Mindezek mellett az új képviselő-testület feladatául és céljául tűzte ki a munkahelyteremtést. Biztató jel, hogy a helyi vállalkozók megerősödése az utóbbi időben munkaerőigény növekedésében is kezd megjelenni Tiszakürtön.-molnár-