Új Néplap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-03 / 257. szám
1998. november 3., kedd Megyei Körkép 3. oldal Képviselő lett Román Sándor, a szolnoki Szigligeti Színház főkoreográfusa, a tánckar vezetője a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma vezetője, dr. Hámori József képviselője lett. Román főkurátorként részt vesz a Nemzeti Kulturális Alap csúcskuratóriumának munkájában, illetve képviseli a minisztert a Táncművészeti Szakmai Kollégium ülésein. Öcsödi olvasónkra mosolygott a szerencse A Vasárnap Reggellel csak nyerhet Rabolt, mert... (Folytatás az 1. oldalról) A helyszínen talált sapkáról vett szagmintát ugyanis egy szolgálati csahos összevetette az Sz. Ferencről vett szaganyaggal és mint az egymás után ötször is kiderült, a két illat ugyanattól a személytől származott. A gyanúsított így már beismerő vallomást tett. Tettét mindenesetre meglehetősen szokatlan érvekkel magyarázta. A nyomozóknak elmondta, elromlott a kerékpárja és ettől nagyon ideges lett. Annyira, hogy dühét kénytelen volt az első arra járó biciklistán kitölteni. Az eljárás során egyébként elmeszakértővel is megvizsgáltatják az október 30-án előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsítottat. H. Gy. Továbbra is keresik (Folytatás az 1. oldalról) A Budapesti Rendőr-főkapitányság Ifjúságvédelmi Osztályának munkatársai folyamatosan keresik Juhász Ágnest - mondta dr. Csaba József rendőr alezredes, az osztály vezetője. Az eset után több száz bejelentés érkezett és érkezik a mai napig is a BRFK-ra, melyben a fiatalasszony hollétéről tájékoztatják a rendőrséget. Az alezredes hozzátette, a főváros, illetve annak környékén sok helyen ismerték fel Juhász Ágnest, de a helyszínek között semmilyen összefüggést, rendszert nem találtak, kiszámíthatatlan a mozgása. Feltűnését szórakozóhelyekről, a nyílt utcáról, buszmegállókból jelentették. Nem jellemző az sem, hogy egyedül vagy társaságban volt-e a fiatal nő egy-egy adott helyszínen. A napi bejelentések számától függően négy-nyolc rendőr foglalkozik folyamatosan Ágnes felkutatásával. Az alezredes véleménye szerint nem zárható ki, hogy a 21 éves lánynak idegösszeroppanás, vagy más ok miatt zavart a gondolkodása, ezért tűnik fel itt-ott a fővárosban. Ha rátalálnak, először egy orvosnak kell kivizsgálnia állapotát. A vizsgálat tükrében folytatják tovább az eljárást vele szemben - mondta az alezredes. -bankaSzinte minden hétvégén rámosolyog a szerencse az Új Néplap Vasárnap Reggel lápunk megyei olvasóira, hiszen nemrégiben egy surjányi család nyert az újság játékán egymillió forintot, most pedig Öcsödre látogatott el a szerencse egy televízió formájában. Sarudi Éva tanárnő szüleivel lakik, s először próbálta ki a telefonos játékot. A szerencséje nem hagyta el, rögtön a nyertesek között olvashatta a nevét a következő lapszámban. A harmincéves pedagógus számára ez az év minden bizonnyal a nyereményekről lesz nevezetes, hiszen harmadjára sikerült valamilyen játékban a kiválasztottak közé kerülni, közülük ez a mostani járt a legértékesebb nyereménnyel. Sarudi Éva édesanyja megjegyezte, évtizedek óta tonnaszám veszik az újságokat, de most már megérte a sok kiadás. Sarudi Éva szülei a nyereménnyel FOTÓ: ILLYÉS CSABA Új főkapitány-helyettes Dr. Orbán Péter rendőr vezérőrnagy az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője Molnár Miklós alezredest bízta meg november elsejével a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Rendőrfőkapitányság közbiztonsági igazgatói teendőinek ellátásával. Molnár Miklós - aki az fő- kapitányság személyzeti osztály vezetője volt - a tragikus hirtelenséggel elhunyt Angyal Sándor rendőr ezredes utódja és beosztása mellett egyben főkapitány-helyettes is lett. Molnár alezredes kinevezése a kötelezően előírt biztonsági ellenőrzések után lesz a későbbiekben - közölte lapunkkal a főkapitányság sajtószolgálata. Molnár Miklós katonatiszti szolgálata után 1992. októberében került a rendőrséghez, ahol megszerezte a rendőrtiszti főiskolai diplomát is. Szolgálati ideje alatt többször részesült dicséretben és jutalomban kiváló munkája elismeréseként. A személyzeti osztály vezetésével Sas Éerenc rendőr őrnagyot, a főkapitányság közrend- védelmi osztály helyettes vezetőjét bízták meg. Álatomvész Nemzetközi nukleárisbaleset-elhárítási gyakorlat lesz ma hazánkban, melyben megyénk is részt vesz. A megyei gyakorlatot Búsi Lajos, a megyei védelmi bizottság elnökének vezetésével a megyei polgári védelmi parancsnokság bázisán tartják meg. A gyakorlatot a Paksi Atomerőmű szimulált balesetére alapozva hajtják végre. A próba zárt rendszerű, ami azt jelenti, hogy a lakosságot alapvetően nem érinti, azonban fő célkitűzése a polgárok védelmének megszervezése, valamint hiteles tájékoztatásának gyakorlása lesz. Alpolgármester nélküli Kisújszállás Átvették megbízólevelüket és letették az esküt a kisújszállási városatyák, valamint Pa- lágyi Gábor polgármester tegnap, majd megalakultak a bizottságok. Az ülést Dómján László korelnök nyitotta meg, majd a választás eredményéről Bakónál Józsefné, a választási bizottság elnöke számolt be. Eszerint Kisújszálláson a választásra jogosultak 40,3 százaléka ment el szavazni. A polgármesteren kívül tíz egyéni választókörzeti, és a kompenzációs lista alapján hét listán bejutott képviselője van a városnak. Közülük dr. Tóth Albert lemondott mandátumáról, helyette az MDF színeiben Farkas Kálmán vehette át képviselőtársaival a megbízólevelét. Az eskütétel után a polgármester kérte, vegyék le napirendről az alpolgármester-választást. Indoklásul elmondta, miután a testület háromnegyede új képviselőkből áll, az elmúlt két hét alatt nem talált megfelelő képviselőt erre a posztra. A városatyák egyetértettek indítványával. Ezután Palágyi Gábor megköszönte a volt polgármester, dr. Ducza Lajos és Dómján László alpolgármester lelkiismeretes munkáját, majd ismertette programját. Mint elhangzott, arra fog törekedni, hogy hatékony munkavégzés keretében a legtárgyilagosabban hozza meg döntéseit. A város lakossága felé nyitó polgármesteri hivatalt szeretne kialakítani, újra kívánja gondolni a településfejlesztési terveket, folytami kívánja a megkezdett beruházásokat. Több pénzt szeremé biztosítani a közoktatásra, a művelődésre, javítani szeremé az egészségügyi ellátás színvonalát, s az öregekről, elesettekről is gondoskodni kíván. A turizmus fellendítése, a köz- biztonság javítása, munkahelyek teremtése és a pénzügyi egyensúly megtartása mind a tervei között szerepel. Ezután a képviselők a polgár- mester illetményét 182 ezer 500 forintban határozták meg, majd megválasztották az önkormányzati bizottságok elnökeit, képviselőit és külső tagjait. de Közérzetünk Túlélés törzshajlítással Többen szóltak a napokban, hogy újak róla: mostanság számottevően nőtt a forgalom a tiszafüredi kukák környékén. Bizonyosan kitalálja a Kedves Olvasó, hogy nem a háztartási szemetet elszállító járművekre gondoltak a figyelmemet felhívók, hanem a turkálók növekvő hadára. Igen, hadára, mert belőlük - figyelembe véve a „törzsgárdát” - már kettővel több is igen sok egy olyan kisvárosban, mint Tiszafüred. Ahol persze nem csak idegenforgalmi megfontolásból számít - divatos szóval élve - az image (imidzs). Szóval nő a kukatartalmakat vizsgálók száma. Az üres üvegek, papírok, ételmaradékok, száraz kenyerek, a lejárt szavatosságú konzervek látványa a létminimum-alattiság negatív imi- dzsét növelik. Az én legnagyobb gondom csupán az, hogy igen nehéz erről a presztízsvesztésről írni. Mert a kukázás igen csendes és magába forduló „tudományág”. A lecsúszás reprezentánsainak lélektanát még a legdörzsöltebb pszichológusok és szo- ciográfusok is nehezen tudják megfejteni. Nem is beszélve a szórabírásról, mert ők, a lecsúszottak, szégyenükben elbújnak a kuka óvó mélyében. Igen! Ez a megalázónak büszkesége abban a városban, ahol újabb és újabb munkahelyeket zárnak be, ahol közel hat évtized után ismét divat lett a kilakoltatás, ahol egyre bővül a vízdíj, villany, gáz, telefonszámlákkal tartozók köre, ahol a legtöbben már röhögőgörcsöt kapnak, ha hallják az illetékes politikust: ma Magyarországon, ahol már csak 7-8 százalékos a munkanélküliség, 20 ezer forintos a havi átlagkereset. . . Röhögnek kínjukban, mert a jól kiszámolt statisztikák ellenére ez Füreden számukra az Eldorádót jelentené. Azt az Eldorádót, amit a ’60- as évek végén a ’70-es évek elején a szocialista ipartelepítők ígértek sok-sok családnak. Közülük - mármint a volt hajó- és alugyári dolgozók közül - azóta egy páran már a kukák környékére sodródtak. Néma és csendesen keserű büszkeséggel, kiszolgáltatottan reklámozva nem csak a saját kilátástalansá- gukat. Éppen ez utóbbi miatt nekem talán csak egyetlen hozzáfűzni valóm maradt még: mostanság én is egyre jobban becsülöm a korábban könnyedén kukába vetett dolgaimat. Ám azt hiszem, ezért nem csak nekem kellene most elnézést kémem az önhibájukon kívül kukaturkálóvá vált polgártársaimtól, akik máról holnapra élve próbálják maguk hasznára kizsákmányolni a semmit! Túlélési gyakorlat, törzshajlítással, de még nem gerinctelenül! Percze Miklós Esszépályázattal ünnepeltek A szolnoki Széchenyi István Gimnáziumban tegnap megemlékeztek a magyar tudomány napjáról. A megemlékezés során adták át az esszépályázat díjait is. A pályázatot az iskolai könyvtár hirdette meg. Harminc pályázó küldte el dolgozatát, amelyben arról vallott, hogy számára mit jelent a tudomány a XXI. század küszöbén. A 9-10. osztályosok kategóriájában első díjat nyert Ondók Tímea , a 11-12. osztályosokéban pedig Safranyik Péter. Ösz- szesen három díjat és egy-egy kü- löndíjat adtak ki kategóriánként. A nyertesek könyvjutalmat vehettek át, amelyet a Műszaki Könyvkiadó adott az iskolának. Az ünnepségen dr. Csányi Marietta és dr. Tárnoki Judit, a Damjanich János Múzeum munkatársai előadást tartottak, majd a díjkiosztás után részleteket olvastak föl a nyertes pályaművekből. Közeledik az árhullám A Felső-Tisza vízgyűjtőjén az elmúlt hét közepén hullott jelentős mennyiségű csapadék hatására kialakult árhullám Vásárosnaménynél vasárnap este 820 centiméteres vízállással tetőzött. Az árhullám a Tisza középső szakaszán is vízszintemelkedést okoz - tájékoztatta lapunkat a Kötivízig. Szolnoknál a várható tetőző vízállás 635 (plusz-mínusz 20) centiméter. Előreláthatóan a szolnoki „Menteden” üdülőterületét nem fenyegeti az elöntés veszélye, feltéve, ha a következő napokban további jelentős méretű csapadéktevékenység nem alakul ki a Tisza vízgyűjtőjén. A talajok vízzel való telítettsége is tovább nőtt. Megyénkben jelenleg 2200 hektár területen áll a víz. Eddig összesen 11 millió 500 ezer köbméter vizet emeltek át a főbefogadókba. Tnrza Ferenc festményeiből és szobraiból nyűt kiállítás tegnap délután Szolnokon a Hemo kiállítótermében. Az Űjszászon élő autodidakta festő első alkalommal mutatkozik be karakteres szobraival. fotó: mészáros Karcagi fiatalember lett a szerencsés nyertes az OTP magánnyugdíjpénztár negyedéves sorsolásán. Burszán Gábor (jobbról) tegnap vette át a 200 ezer forint értékű OTP Travel utazási utalványt Tölgyesi András értékesítési vezetőtől Szolnokon, a Szapáry Gyula úti igazgatóságon. fotó: mészáros János