Új Néplap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-12 / 265. szám
2. oldal Világtükör 1998. november 12., csütörtök Előkészületben a találkozók Remélhetőleg két héten belül sor kerülhet a magyar-szlovák külügyminiszteri találkozóra, a pontos helyszín és időpont egyeztetése még folyamatban van - közölte a külügyi szóvivő. Horváth Gábor hangsúlyozta: mindkét fél részéről megvan a készség arra, hogy a találkozó mielőbb létrejöjjön. A konzultációkon a magyar küldöttséget Bagi Gábor helyettes államtitkár, a szlovákot Anton Pintér politikai főigazgató vezeti. Folyamatban van a magyar-szlovák miniszterelnöki találkozó előkészítése is. * A* Európai Unió bővítésének a lehető legnyitottabban és leg- áttekinthetőbben kell megtörténnie - állapították meg Vil- nában szerdán befejeződött találkozójukon az Európai Parlament és a társult országok parlamentjeinek elnökei. Ott volt Áder János, a magyar Országgyűlés elnöke is. Lejárató hadjárat van a szlovákiai kormány magyar tagjai és államtitkárai ellen készülőben - így értesült Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (KP) elnöke, az új pozsonyi törvényhozás alelnöke. A NATO aggódik a koszovói fejlemények miatt. Szerb források szerdai közlése szerint három szerb rendőr megsebesült, amikor a szakadár albán fegyveresek kedd este újabb támadást intéztek a Pristinától 30 kilométerre nyugatra fekvő Glogovac szerb rendőrőrse ellen. Nemzetközi megfigyelők a szerb biztonsági erőket és az albán fegyvereseket egyaránt figyelmeztették, hogy a tűzszünet ismétlődő megsértése veszélyeztetheti a béketárgyalásokat. A gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről tárgyalnak * Göncz Árpád Tunéziába utazott Tegnap a késő délutáni órákban Zine el-Abidine Ben Ali köztársasági elnök meghívására elutazott Tunéziába Göncz Árpád köztársasági elnök. Útjára felesége is elkísérte. Az államfő most először látogat az afrikai kontinensre, így a Maghreb-országok közül elsőként az Európai Unióhoz társulási szerződéssel kapcsolódó Tunéziába. Hogy miért, arról Göncz Árpád többek között így nyilatkozott a tuniszi Le Renouveau című lapnak: „Magyarország számára a mediterrán térség országai rendkívül fontosak. Hazánk megbízható partnere Tunéziának, és ugyanez igaz fordítva is. Tunéziát hármas - mediterrán, Maghreb- és arab - kötődése folytán, belső stabilitása, reformjai és kiszámítható külpolitikája miatt nagyra becsüljük.” A négynapos látogatás a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztését célozza. Ennek keretében az államfőt népes kormánydelegáció kísérte el Tunéziába: tagjai Torgyán József földművelés- ügyi és vidékfejlesztési miniszter, valamint a külügyi, a gazdasági, a belügyi, az oktatási és a közlekedési, hírközlési, vízügyi tárca államtitkárai. Minthogy a kapcsolatbővítés és kereskedelemfejlesztés fő eszközének a vállalat- közi kapcsolatokat, a személyes tárgyalásokat tekinti Göncz Árpád, útjára ezért mintegy harminc üzletember is elkísérte. Köztük a Mól Rt. vezérigazgató-helyettese, dr. Dankné Szentgyörgyi Veronika. A Mól Rt. ugyanis az egyik legnagyobb beruházó Tunéziában: 1991-től a Szahara szélén található Kebili térségében 4144 négyzetkilométeren folytatnak olajkutatásokat. Néhány napja egy 88 négyzetkilométeres bányatelken végre megkezdték az olaj kitermelését is. Az államfő kíséretében Tunéziában tartózkodó üzletemberek elsősorban a mezőgazdaság, a közlekedés, a vízügy, az oktatási berendezések és a kisüzemek telepítése terén látnak lehetőséget a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztésére. Kamarás Katalin Rólunk (is> írják Kölcsönös érdek a bővítés „A közös európai fizetőeszköz, az euró bevezetéséért vívott harc megtanította a Nyugatot arra, hogy a politika harcmezejét nem tanácsos átengedni a kétkedőknek, az ellendrukkereknek. Később csak bajosan lehet a mulasztást pótolni, nehéz az információs hátrányt ledolgozni ” - írja szerdai vezércikkében a Die Welt. A tekintélyes napilap arra figyelmeztet, hogy most, amikor Brüsszelben a szakértői tárgyalások az Európai Unió bővítéséről döntő szakaszukhoz érkeztek a politikusok nem húzódhatnak a háttérbe. A földrész nyugati felében nagyon tartanak a „szegény keleti rokonoktól” és a csatlakozással járó költségektől. Pedig egyértelműen ki kell mondani: az integrációs szervezetbe történőfelvétellel nemcsak az egyik oldal nyer, belátható időn belül a Nyugatnak is „üzlet” lesz, hangsúlyozza a német újság. Másrészt csak akkor ér véget Kelet- és Közép-Európa számára a hosszú menetelés a darabjaira hullott szovjet övezetből a fejlett piacgazdasággal, demokratikus viszonyokkal rendelkező másik világba, ha intézményesen is része lehet e másik térfélnek A Die Welt szerint a Nyugatnak elemi politikai érdeke fűződik ahhoz hogy „végérvényesen gyökeret verjenek” Keleten a hagyományos demokratikus értékek aminek eredményeképpen a volt szocialista országok állampolgárai nemcsak tehetősebbek hanem érettebbek is lesznek majd. Németországnak máris haszna van a változásokból - mutat rá a cikkíró. Gazdaságilag lépéselőnybe került Amerikával szemben azáltal, hogy Kelet-Európával nagyobb kereskedelmi forgalmat bonyolít le. „Önmagában már ez is komoly érv a bővítés mellett. ” Magyarország a NATO kapujában Alig néhány hónap múlva Magyarország az észak-atlanti védelmi szervezet teljes jogú tagja lesz, s addigra ki kell építeni hazánk teljes NATO-képviseletét is Brüsszelben. Bár jól haladnak az előkészületek, a NATO-csatlakozás időpontjáig, 1999 áprilisáig még sok a teendő. Tervek szerint a képviselet összlétszáma hatvan-hetven főt tesz majd ki, jelenleg tizenöten dolgoznak a belga fővárosban, ami megfelel a hazánkkal nagyjából azonos méretű NATO-tagállamok misszióinak. Ám nem csupán a brüsszeli nemzeti képviseleten tevékenykednek magyar NATO- diplomaták, hanem a stratégiai főparancsnokságokon és az alárendelt parancsnokságokon is. Az átmeneti helyzetre jellemző, hogy most dolgozzák ki, hány tisztet és tiszthelyettest várnak a három új tagországból, illetve a NATO katonai rendszeréhez most csatlakozó Spanyolországból. Ki- szivárgott hírek szerint Magyarországnak csupán az európai főparancsnoksághoz (Mons) mintegy hetven főt kellene delegálnia, a déli főparancsnoksághoz, Nápolyba viszont negyven magyar tisztet és tiszthelyettest várnak. Katonai szempontból a legfontosabb a magyar légvédelem beolvasztása a NATO légvédelmi rendszerébe, ami lényegében azt jelenti, hogy a magyar légtér védelmét békeidőben a szövetség vállalja. Saját lokátorrendszer híján pedig a NATO lát el bennünket légtérfigyelési adatokkal. Tekintve, hogy az észak-atlanti védelmi szervezet fő erejét az USA fegyveres ereje adja, meghatározóak az amerikai eljárások, szabványok. Ezért is van nagy szerepe a nyelvtudásnak. A magyaroknak azonban e téren sem kell szégyenkezniük. Nagy ütemben folyik a fölzárkózás, miközben több más ország katonái sokévi tagság után sem beszélnek jól angolul. T. A. Bulgária felzárkózik A mostani magyar kormány hivatalba lépésekor sok mindent átvett Bulgária jelenlegi, polgári vezetésétől. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök hangsúlyozta szerdán Budapesten, az Ivan Kosztov bolgár kormányfővel folytatott megbeszéléseit követően. A kormányfő kiemelte: nincs kétsége afelől, hogy szakmai, kormányzati szempontból a mostani bolgár kormány érte el a legnagyobb előrehaladást az elmúlt másfél év alatt az egykori szovjet érdekszférához tartozó térségben. Ivan Kosztov bejelentette: megkérte a magyar miniszterelnököt, hogy megfigyelőként vegyen részt a térség országaiban működő centrista pártok december 4-5-ei, Bulgáriában megrendezendő tanácskozásán. Orbán Viktor a meghívást elfogadta. Ivan Kosztov azt is közölte: Bulgária 2001-re készen áll a csatlakozási tárgyalások megkezdésére az Európai Unióval. Hozzátette, hogy addigra Bulgária igazodni szeretne a maastrichti követelményekhez. A bolgár kormányfő hangsúlyozta, hogy a magyar fejlődés példaértékű Bulgária számára. Reményét fejezte ki, hogy a magyar és a bolgár miniszter- elnök között intenzív kapcsolat lesz a jövőben. A látogatás során Pintér Sándor magyar és Bogomil Bo- nev bolgár belügyminiszter aláírta a toloncegyezményt és a szervezett bűnözés elleni harcban való együttműködési megállapodást. I ^-^Igetésid["5 is ___ Ünnek Ö nnek csak netw ^®po akeZ, , ^9oo) forintért t,i„n---a lapcsomag 550 mAh-ás akkuval Nokj^Ao] alapcsomag 550 mAh-ás akkuval + szivargyújtó-töltő I alapcsomag 1400 mAh-ás Ll akkuval Nokia 550 Kapaszkodjon meg! A két legkisebb 0660-as telefon ára most hihetetlenül alacsony! A Nokia 540 egyéves beszélgetésidíj-kedvezménnyel Önnek mindössze nettó 7 900 forintjába kerül, a Nokia 550-est pedig már nettó 15 900 forintért elviheti. Ráadásul a rendszer- belépés is díjtalan, sőt, internetes rendelés esetén további 10% kedvezményt élvezhet! Magához tért? Akkor siessen, mert a készletek végesek! A Nokia 540 akciós ára nettó 13 900 (bruttó 17 375) Ft. A Nokia 550 akciós ára nettó 31 800 (bruttó 39 750) Ft, amelynek 50%-át 12 hónap alatt, kamat- és kezelésiköltség-mentesen, részletekben fizetheti. Emellett az akció ideje alatt mindkét készülékhez egyéves, akár nettó 6 000 Ft-os kedvezményt adunk a mobilpercdíjakból. Ezért csupán azt kérjük, hogy 2 évig maradjon az előfizetőnk. oooo További információért hívja a 08 80 450-450-es telefonszámot, http://vwvw.westel.hu WESTEL IRODA: SZOLNOK, 5000 BAROSS U. 1., TEL: (06 561422-232, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 386-000 WESTEL FORGALMAZÓK: JÁSZBERÉNY, APEX ELEKTRONIKAI KFT, 5100 LEHEL VEZÉR TÉR 29., TEL : (06 57) 312-129. RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-719 • SZOLNOK, HARKER-2000 BT, 5000 BAROSS U. 51.. 106 60) 453-968 • TÖRÖKSZENT- MIKLÓS, CHIP-ELEKTRONIK GMK, 5200 KOSSUTH LAJOS ÚT 120., TEL.: (06 56) 390-188, RÁDIÓTELEFON: 106 60) 386-263 tmmninn WESTEL alapcsomag 1400 mAh-ás U akkuval nettó 31 800 Ft alapcsomag 550 mAh-ás akkuval + szivargyújtó-töltő nettó 34 800 Ft alapcsomag 1400 mAh-ás Ll akkuval + 400 mAh-ás Ll akku nettó 38 800 FI ERSTE BANK HUNGARY RT. 1.5% kamatprémium Örömmel tájékoztatjuk Önt, hogy az 1998. december 4-ig, 1-3 hónap futamidőre megkötött betétszerződésekre a meghirdetett kamatfeltételek felett 1.5% kamatprémiumot fizetünk Ügyfeleinknek. Fiókhálózatunk új nyitvatartási rendje hétfő-csütörtök 08-17, péntek 08-15. Szolnoki fiók 5000 Szolnok, Mária út 10. Telefon: 56/375-538 Üdvözöljük az ERSTE világában... ERSTE É