Új Néplap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-28 / 252. szám
4. oldal Gazdasági Tükör 1998. október 28., szerda Nemzetközi kiállítások. Tegnap a kőbányai vásárvárosban megnyílt a Buda- transpack Nemzetközi Csomagolási és Anyagmozgatási szakkiállítás, s ugyanott a Printexpo Nemzetközi Szakkiállítás is. A két szakmai rendezvényen összesen mintegy 350 kiállító szerepel több mint tízezer négyzetméteren. Nyugati City Center. Megkezdődik a 300 millió dolláros beruházással a Nyugati pályaudvar mellett lévő 16 hektáros területen létesülő Nyugati City Center bevásárló- és szórakoztatóközpont építése - jelentették be a befektetők az ünnepélyes alapkőletétel után. Begyűrűző válság. A magyar vállalatoknak legkevesebb 140 millió dolláros oroszországi kinnlévőségük van, s mintegy 210 millió dollár értékű, erre a piacra szánt eladatlan készletük halmozódott fel - derül ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) felméréséből. Az orosz piac bedugulása a kamara szerint legkevesebb 3500 magyar- országi munkahely megszűnésével járhat. Megoldást keresnek. „Záros határidőn belül meg kell oldani a két ország mezőgazdasági vitás ügyeit” - jelentette ki Torgyán József földművelésügyi és vidék- fejlesztési miniszter a budapesti magyar-lengyel mezőgazdasági tárgyalásokat követően. Szindikált hitel. A Westel Rádiótelefon Kft. kedden 25 millió dollár felvételéről szóló hitelmegállapodást írt alá a CIB Bank Rt. vezette bankkorzorciummal. A hitelt különböző devizában is lehívhatja a mobiltelefonszolgáltató, a kölcsön futamideje három év. Ötezer felé tart a BlIX. A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe hétfőn 197 pontos, 4 százalékos emelkedéssel zárta a napot. A BUX értéke 4908 pont. Forgalmas bank. Raiffeisen Unicbank az első háromnegyed évben mintegy 185 milliárd forintos mérlegfőösszeget ért el. Jó esély van arra, hogy ez a szám az év végére 200 milliárd forintra emelkedjen - mondta Felcsuti Péter, a hitelintézet vezérigazgatója. Decemberben nyit az utasterminál December 7-én adják át a Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtér 2/B terminálját - közölte a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság (LRI) kedden az MTI-vel. A terminál forgalma egy héttel később, a reggeli órákban érkező és induló repülőgépek fogadásával indul meg - tájékoztatott az LRI. - Ezzel egyidejűleg megszűnik a Ferihegyi 1-es terminál utas- forgalma. A repülőtéri igazgatóság a részletekről még novemberben informálja az utazóközönséget. A Ferihegy 2/B utasterminál hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarország a régió üzleti, kereskedelmi és turisztikai központjává váljon. A mintegy 120 millió dolláros beruházás 1997 márciusában kezdődött, az építési fővállalkozó a kanadai Canadian Commercial Corporation. A beruházást a Ferihegy Utasterminál Fejlesztő Kft. - főként hitelből - valósítja meg. A szolnoki Menyhárt csempe- és padlólapszaküzlet tegnap Martfűn nyitotta meg csempekuckóját; ezzel már megyénk hat településén van üzletük. A volt gyermekorvosi rendelőben megrendelt árut még aznap házhoz is szállítják. fotó: mészáros Az ipari parkok és a modernizáció Mintegy félezer külföldi résztvevővel háromnapos nemzetközi befektetési konferencia kezdődött Budapesten, amelynek központi témája az ipari parkok fejlesztése és a külföldi tőkebevonás lehetőségeinek szélesítése. Hazánkban 75 telephely nyerte el az ipari park címet, ebből egyelőre 30 tekinthető működőképesnek, az ott foglalkoztatottak száma meghaladja a 30 ezret.-Hazánk felzárkózásának feltétele a modernizáció, amely gazdaságunk stratégiai alapját jelenti - hangsúlyozta megnyitóbeszédében Chikán Attila gazdasági miniszter. - Ahhoz, hogy beazonosítsuk helyünket a világban, a megfelelő eszközöket is meg kell találnunk. Ebben a folyamatban rendkívül fontos szerepet töltenek be az ipari parkok. Fejlesztésükkel érhető el, hogy a korábbi évekhez hasonlóan biztosítva legyen az évi 1,5-2 milliárd dollárnyi működő tőke beáramlása. A külföldi tőke ott érzi magát biztonságban, ahol sikerül megteremteni a politikai stabilitást is. A kormány minden törekvése erre irányul, többek között ez az év végére elkészülő kis- és középvállalkozói program célkitűzése is. Az ipari parkok létesítésére kiírt kétéves pályázat hamarosan lejár, ezért már most a hosszú távú fejlesztésben kell gondolkodni. A kétszintű pályázati rendszer megfelel mind a külföldi, mind a hazai befektetők elvárásainak, azonban olyan minőségi fejlesztésekre van szükség, amelyek megfelelnek az Európai Unió elvárásainak is. Szegvári Péter, a Miniszter- elnöki Hivatal helyettes államtitkára elmondta, hogy az ország térségei között két és félszeres a különbség fejlettségük tekintetében, ezért megnő a területfejlesztési támogatások szerepe. A területfejlesztési pályázatokban a márciusban körvonalazott hét régió kerül előtérbe, noha ezek még nem köz- igazgatási egységek. Ehhez igazodnak majd területileg az úgynevezett különleges vállalkozási övezetek (Pécs, Szeged, Békéscsaba, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza, Veszprém, Győr, Sopron), amelyek a jövőben nagyobb állami támogatásra számíthatnak. Cs. J. Új termék a jelzáloghitel-piacon Még az idén új termékkel jelentkezik a Föld- és Jelzáloghitel Bank Rt. (FHB): kétmilliárd forint értékben bocsát ki jelzáloghitelleveleket a bank, miután rendelkezésére áll a kellő fedezet - tudtuk meg Bozai Ritától, a bank kibocsátási igazgatójától. Eredetileg október végére tervezte a bank a hazánkban még újdonságnak számító jelzáloghitellevelek forgalomba hozatalát. A premier azonban még várat magára, aminek alapvető indoka a tőkepiac jelenlegi kedvezőtlen helyzete. Az FHB számára az állampapírok magas hozama miatt a tervezett időpontban túl sokba került volna az indulás, a kibocsátás stratégiáját újra kellett gondolni. A végleges döntés e héten születik meg. Kivárják a valószínűleg bekövetkező hozamesést, így az év végére kedvezőbb pozíció érhető el. A jelzálog-hitellevelek a teljes biztonságot nyújtó állampapírok és a nagyobb kockázatot jelentő vállalati kötvények között helyezkednek el. Zártkörű kibocsátás esetén a törvény nem írja elő a felügyeleti engedély beszerzését, de a bank előzetesen megküldte tájékoztató anyagát a feltételekről az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet számára. A bank az első fordulóban intézményi befektetőkben, mindenekelőtt biztosítótársaságokban gondolkodik. Már 1-1,5 milliárd forintnyi hitellevél kibocsátására van fedezete, amelynek értékbecslését a PriceWaterhouseCoopers végzi és tartja nyilván. A fedezetet az 1,5 milliárdnyi hitel kibocsátásához bizonyos ingatlanok jelzálogértéke biztosítja. Az ötéves futamidő már eldőlt, az azonban továbbra is vita tárgyát képezi, hogy változó vagy fix kamatozásúak legyenek-e a papírok, mert egyelőre nem láthatók át a jövő évi inflációs várakozások. A második fordulóban - remélhetőleg már februárban - nyíltvégű, lakossági papírok kibocsátására is sor kerülhet a jelzáloghitelek forgalmának és az általuk képviselt fedezetek függvényében. Ez akár a 20 milliárdos értéket is elérheti, négy éven át tartó, folyamatos kibocsátás esetén. (jtk) Kútba esett a 600 ezer tonnás búzaügylet? Lett volna benne fantázia Meghiúsulni látszik az a 600 ezer tonnás gabonaüzlet, amelyet több mint egy hónappal ezelőtt „szenzációként” jelentettek be a Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztériumban. Azt még nem lehet tudni, hogy a szlovák-amerikai Apis Holding valóban visz- szamondja-e az üzletet, az viszont tény, hogy a mai napig nem utalta át az export garanciáját jelentő 1 millió dollárt a Fantázia Kft. által megjelölt banknak. Az ügyletnek más homályos pontjai is vannak. Az Apis Holding és a Fantázia Kft. közötti ügyletet szeptember 23-án jelentette be az FVM közigazgatási államtitkára. Néhány héttel később a szaktárca vezetője felhívta a gazdák figyelmét, hogy csak azonnali fizetés ellenében és megfelelő banki, illetve állami garancia mellett adják el a búzát a felvásárlónak. A levél azt is világossá tette, hogy az FVM semmilyen garanciát nem adott a magánvállalkozások vásárlásaihoz. Azt nem lehetett tudni, hogy a miniszteri intelem vonatkozott-e a Fantázia Kft. által beharangozott 600 ezer tonnás ügyletre is. Sokak szerint az első perctől kezdve kétséges volt a megállapodás sikere. Konkrétan azonban akkor kezdett azzá válni, amikor a búzafelvásárláshoz szükséges 1 millió dollár átutalása a szerződés aláírását követő egy hónapon belül sem érkezett meg a Fantázia által kijelölt bank számlájára. A Fantázia szerint a jelenlegi helyzet azért következett be, mert egyes konkurens kereskedőcégek a megállapodásban foglalt összegnek átlagosan 20-30 százalékkal „aláígértek”. A gabonaexportőrök számára viszont érthetetlen, hogy az Apis miért ragaszkodott a Fantáziához, miért vállalt magára nézve előnytelennek tűnő kötelezettséget arra az esetre, ha az üzlet meghiúsul. A megállapodásban ugyanis kikötötték, hogy ha a szerződés bármely fél hibájából kútba esik, a kárvallott jogorvoslatért fordulhat a bírósághoz, és kötbér címén a ki nem szállított áru szerződésben foglalt értékének 10 százalékát követelheti. Az agrártárcánál nem látnak okot az aggodalomra. Kása Ferenc, az Agrárrendtartási Hivatal elnöke szerint az idén október végéig - a tavalyi 971 ezer tonnával szemben - 1,4 millió tonna búza hagyta el az országot, és a tervek szerint a hátralévő két hónapban is - a kukoricával együtt - nagy tételek, havonta mintegy 300 ezer tonna kiszállítására kerül sor. Kosa szerint nem aktuális a kérdés, hogy mi lesz annak a 600 ezer tonna búzának a sorsa, ha az Apis-Fantázia szerződés szertefoszlik. Akinek gabonája van, attól a kereskedők felvásárolják. Az elmúlt napokban mind a nemzetközi, mind a hazai gabonapiac megmozdult. Az exportárak nőnek, már nem kell attól félni, hogy a termelők visszatartják búzájukat, mint tették azt korábban az alacsony ár miatt. Újvári Gizella Tartósan - minden második Csökken a munkanélküliségi ráta Az év harmadik negyedében 7,5 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyors- tájékoztatójából. Az első negyedévben még 8,7, a második negyedévben pedig 8 százalékos volt a KSH által számított munkanélküliségi ráta. A harmadik negyedévi adat egy százalék- ponttal alacsonyabb 1997 azonos időszakának adatánál. A KSH adatai szerint 1998 harmadik negyedévében 3 716 000 foglalkoztatottat és 303 000 munkanélkülit tartottak nyilván. Együttesen tehát 4 019 000-en voltak jelen a munkaerőpiacon. Ez a 15-74 éves népesség 51,8 százaléka. A férfiaknál 8,2, a nőknél 6,7 százalékos volt a munkanélküliség a vizsgált időszakban. A foglalkoztatottak száma kismértékben nőtt az előző negyedévhez, és az előző év azonos időszakához képest is. A hivatal reprezentatív felmérés alapján számítja a munkanélküliséget. Ezt a módszert fogadják el nemzetközi összehasonlításra. A 7,5 százalékos ráta összevethető például az uniós országok átlagosan 10,1 százalékos munkanélküliségével. A KSH tájékoztatójában rámutat, hogy a tartósan, azaz egy éve vagy annál régebben munka nélkül lévők száma igen magas, arányuk az összes munkanélküliek körében 50,2 százalék. Adókilátások jövőre: kedvezőbb sávok, nagyobb terhek? Ki lesz gazdagabb, ki szegényebb? Á llandó beszédtéma manapság, kinek kedvez, s kinek nem a jövő évre tervezett adó. Ezen belül is sokan számolgatják a bérből és fizetésből élők várható jövedelmeit. A kormányzati tervek 5 százalékos gazdasági növekedéssel, 11 százalékos inflációval és 13 százalékos nominálbér-növekedéssel számolnak. Bár a részletes adóelképzelések még nem ismertek a szakma előtt sem, a nyilvánosságra került adatokból kiszámítható, hogy jövőre kis mértékben nő az átlagos adóterhelés, mégpedig oly módon, hogy havi 56 ezer forint bruttó bér alatt nő az adóteher, míg fölötte többféle változat képzelhető el. Ennek az az oka, hogy bár az adósávok és a kulcsok kedvezőbbek, mint tavaly, a munka- vállalók terhei más tényezők miatt emelkednek. Ilyen az alkalmazotti jóváírás csökkentése, a visszaigénylés felső határának 50 400 forintról 36 ezer forintra mérséklése. Ráadásul csak 1 millió forintig, azaz havi bruttó kevesebb mint 84 ezer forintig lehetne igénybe venni e kedvezményt. Mindezen túl a dolgozót terhelő tb-járulék is 1 százalékkal magasabb lesz. Mindent összevetve a munkavállalók mintegy 80 százalékának adóterhe - a gyerekkedvezmény nélkül - jövőre alighanem magasabb lesz. A gyerekkedvezmény is sajátos módon hat majd a jövedelmekre. Jelenleg két változat „fut”, a mértékekről egyelőre nincs döntés. A kormány által beterjesztett változatok mindegyike azoknak kedvez, akiknél mindkét szülőnek van akkora rendszeres bérjövedelme, amelyből már adójóváírásra is futja. A kisebbik jóváírási variáns esetén egy gyermek szüleinek fejenként havonta legalább 41 ezer forintot kell ahhoz keresniük, hogy az ideivel azonos összegű adót fizessen a család. Két és három gyermek esetén a helyzet kedvezőbb: ezek a családok már a 27-28 ezer forintos jövedelem esetén elérik az adó-visszatérítés határát. Hátrányos a rendszer azoknak a családoknak, ahol csak egy kereső van, netán egyik, vagy mindkét szülő munkanélküli, esetleg szociális ellátásból él. FEB (Táblázatunk adatai tájékoztató jellegűek, nem tartalmazzák a gyerekkedvezményt és azokra vonatkoznak, akik csupán munkaadójuktól húznak javadalmazást - A szerk.) Példák az éves keresetekre az eddigi adótervek ismeretében Bruttó kereset (Ft) Kézhez kapott fizetés (Ft) (11% infláció esetén) Reálkeresetváltozás 1998 1999 1998 1999 % 150 000 169 500 132 750 134 753-8,7 250 000 282 500 221 250 224 588-8,7 350 000 395 500 289 775 310 873-6,7 500 000 565 000 378 650 412 175-1,9 700 000 791 000 489 150 546 615 +0.7 850 000 960 500 566 025 647 498 +3,1 1 000 000 1 243 000 694 150 755 285-2 2 000 000 2 260 000 1 164 217 1 293 251 +0,1