Új Néplap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-28 / 252. szám
Pénz hiányában itthon maradnak? 3. oldal Gazdasági tükör 4. oldal Mi újság a Tisza-tó vidékén? 7. oldal Nem fogadták el Várhegyi lemondását Mint azt annak idején közöltük, Várhegyi Attila államtitkár október 10-én Hevesen közúti balesetet okozott, amelynek során egy motoros sérülést szenvedett. Az eset nyomán Várhegyi Attila felajánlotta lemondását. A legújabb információk szerint a miniszterelnök az eset körülményeinek megvizsgálása alapján úgy döntött, hogy bár az államtitkár kétségtelenül hibát követett el, az eset súlya nem indokolja a lemondás elfogadását. Ugyanakkor figyelembe vette azt is, hogy Várhegyi Attila a sérültet elsősegélyben részesítette, kihívta a mentőket, és a rendőrség munkáját is mindenben segítette. Elment a színészkirálynő Életének 85. évében elhunyt Tolnay Klári. A kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művészt kedden érte a halál. Tolnay Klárit színes egyénisége, játékossága, gazdag érzelemvilága, tiszta érzelmű és értelmű játéka a magyar színészet nagy egyéniségei közé emelte. A művésznőnek a szolnoki Szigligeti Színház közönsége is tapsolhatott az elmúlt évadban A nagymama ragyogó címszerep-alakításáért, a Helyőrségi Művelődési Otthonban pedig Tolnay Klári-életműkiállításon idéződtek meg a pálya mérföldkövei. (Nekrológunk az 5. oldalon olvasható.) HOLNAP ËÉpJ ap-hi rdető Benne: számítástechnikai, Takarékossági világnapi információk, ajánlatok, a munkaügyi központ totójának nyereményjegyzéke Tizenötmillió forintos érték égett porrá Berényben Lángolt a papírraktár Jelentős anyagi kárt okozott tegnap reggel Jászberényben a Gábor Pack egyik raktárhelyiségében keletkezett tűz. A herényi tűzoltók riasztása nyomán Nagykátáról és a jászapáti önkéntesektől érkezett segítség. Több mint húsz tűzoltó öt gépjárműfecskendővel fékezte meg, oltotta el a tüzet. Kedd reggel negyed hatkor érkezett a riasztás a jászberényi tűzoltóságra. A raktárhelyiség a tűzoltóság épületétől nem mesz- sze helyezkedik el, így a szolgálatparancsnok már a laktanyából látta a raktárépületből feltörő mintegy hat-hét méter magas lángokat, és kettes kiemelt riasztást rendelt el - mondta Nagy Attila tűzoltó főhadnagy, az oltás vezetője. A herényi tűzoltók kiérkezésekor a tizenöt méter széles és huszonöt méter hosszú raktárhelyiség már teljes terjedelmében égett, a palatető már leszakadt. A raktárban több száz köbméter, raklapra elhelyezett kartonlap, hullámpapír égett. Nagy Attila hozzátette, hogy az első beavatkozásra sikerült megakadályozni a tűz átterjedését a szomszédos raktárhelyiségekbe. Hat vízsugár folyamatos működése mellett is kemény feladatot jelentett a nagy tűzerővel égő, sok száz köbméter papír eloltása. Az utómunkálatok, a folyamatosan izzó fel-fellob- banó papírkötegek hűtése még délelőtt is zajlott. (Folytatás a 3. oldalon) Sikerült gyorsan lokalizálni a terjedő tüzet FOTÓ: SÁRKÖZI JÁNOS Meghatározó lehet a kari szintű betagozódás kérdése Mégis a mezőtúri főiskola lesz a partner? Az egyetemek, főiskolák integrációja változatlanul napirenden lévő kérdés. Több variáció látott napvilágot arról is - amint ezt megírtuk -, hogy a szolnoki Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola mely egyetemmel, főiskolával lép kapcsolatba. Az újabb fejleményekről kérdeztük dr. Molnár Istvánt, a főiskola főigazgatóját.- Az integráció teljesen természetes törekvése a magyar oktatási kormányzatnak. Részlet- kérdésekről lehet vitatkozni, arról azonban nem, hogy az egész magyar felsőoktatás korszerűsítésre szorul, hogy meg tudjon felelni az európai követelmény- rendszereknek - mondta a főigazgató. - Ha egy megyében három főiskola van, mim nálunk, szinte magától értetődne, hogy közösen hozzanak létre egy regionális egyetemet vagy főiskolát, ez a megye érdeke is. Eddig azonban nem túl nagy lelkesedést tapasztaltunk ezen a téren. Talán a támogatás most megnő. A főiskolánk óriási fejlődésen ment át az elmúlt években. Ötezer diákunk van, és az intézmény jelentős munkáltatóként is megjelent a városban, nem beszélve arról, hogy fontos értelmiségi réteg kialakulását is elősegíti, amelyre Szolnoknak nagy szüksége van. Mezőtúrral a két tudományág ösz- szekapcsolása és egy megyei felsőoktatási intézmény léte iránti igény vetette föl az integráció gondolatát. A kapcsolat részünkről most is kívánatos, de nem úgy, hogy egyenlőként integrálódna a két intézmény. (Folytatás a 3. oldalon) Tiszabőn fél év múlva választanak Mint ismeretes, megyénkben két településen volt szavazat- egyenlőség a polgármesterjelöltek között: Törökszentmik- lóson és Tiszabőn. A törökszentmiklósi ügy azóta rendeződött, a szavazatok többszöri újraszámolása után Bakk Zoltán lett a város új vezetője. Tiszabőn azonban mintha semmi sem történt volna. Megkerestük Négyesi Zoltánt, Tiszabő hivatalban lévő polgármesterét, a két jelölt egyikét, s arról érdeklődtünk tőle, miért nem számoltatták újra a szavazatokat.- Nem láttam értelmét - kezdte válaszát a polgármester. - Ha jól számolták meg először, akkor akárhányszor számolják meg, 404-404 lesz az eredmény. Nem hiszem, hogy így el lehetne dönteni a kérdést. Az ellenfelem, Gál Miklós sem kezdeményezte ezt, akkor én miért tettem volna?- A törvény értelmében tehát most fél évig még ön marad hivatalban.- Igen, fél évig én látom el a polgármesteri teendőket, április 18. után pedig valamikorra kiírják az új választásokat a községben. Akkor majd remélhetőleg eldől, ki nyer. ba Hollandiából érkeztek a kendermagok Tiszajenöre Kábítószert „termesztett” az őstermelő Kábítószerrel üzletszerűen elkövetett visszaélés bűntette miatt őrizetbe vette a megyei rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni osztálya V. Róbert 38 éves őstermelő és B. Zoltán 23 éves, tiszajenői lakosokat. Amint arról Lengyel György alezredes, a megyei rendőrfőkapitányság sajtófőnöke lapunkat tájékoztatta, a főkapitányság nyomozói lakossági bejelentés alapján tartottak október 26-án házkutatást a gyanúsítottak lakásán, illetve V. Róbert tanyáin. A rendőrség információi szerint V. Róbert és bűntársa hosz- szabb ideje terjesztett kábítószer-tartalmú cigarettát - marihuánát - tiszajenői és szolnoki fiataloknak. (Folytatás a 3. oldalon) Olyan tömény a zsákokban állá szárított kender „illata”, hogy nyitott ablaknál kellett tárolni a rendőrségen fotó: mj Nem szennyezi már a levegőt a cukorgyár Energiahordozót váltott a szolnoki cukorgyár. E tény a közvélemény számára talán nem is lenne izgalmas, de az már mindenképpen figyelemre méltó, hogy ezáltal jelentősen csökken a megyeszékhely légszennyezettsége. A közel 300 millió forintos beruházás azért is fontos az Eridania Béghin-Say csoporthoz tartozó gyár számára, mert azt szeretné, ha nem környezetszennyezéséről, hanem kiváló termékeiről lenne még inkább nevezetes - mondta Domonkosi Imre vezérigazgató azon az ünnepségen, amelyen beüzemelték a földgázra állított kazánokat. A Szolnoki Cukorgyár Rt. évente 450-500 ezer tonna cukorrépát dolgoz fel, amelynek előállításához eddig mintegy 17 ezer tonna fűtőolajat használt. E fűtőanyag elégetésekor 500 tonna kén-dioxid és 25 tonna korom került Szolnok és környéke légterébe. Az olasz és a francia vezető „kézfogója” FOTÓ: M. J. A környezetvédelmi beruházás tevékeny részese volt a Tigáz Rt. is. A berendezések átadása alkalmából tegnap a cukorgyár többségi tulajdonosa nevében Guy Dupire, az Eridania Béghin-Say Kereskedelmi és Szolgáltató Rt. ügyvezető igazgatója, míg az Italgas csoporthoz tartozó Tigáz Rt. képviseletében Biagio Marino vezérigazgató gyújtotta meg a kazánok gázégőit. A földgázra való átállás egyébként nem hoz megtakarítást a gyár számára. A korszerűsítéshez állami támogatást sem kaptak, pedig pályáztak, de azt el sem bírálták. Mint utólag megtudták, egy titkársági asztalon akadt el pályázati anyaguk ... ta Vesztegetéssel is gyanúsítják a TVM első emberét Vezérigazgató szobafogságban A szolnoki Tiszamenti Vegyiművek Rt. (TVM) elnök-vezérigazgatója, Bige László ellen adócsalás, vesztegetés és más bűn- cselekmények alapos gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság - erősítette meg lapunk érdeklődésére az illetékes megyei főügyészség vezetője, dr. Kovács András. A vezérigazgatót a rendőrség őrizetbe vette, majd kezdeményezte előzetes letartóztatását. Mint megtudtuk, a Nyíregyházi Városi Ügyészség - a nyomozóhatósággal egyetértésben - előterjesztést tett a gyanúsított fogva tartására, ezt azonban nem látta indokoltnak a bíróság. Döntöttek viszont a gyanúsított lakhelyelhagyási tilalmáról. A Nyíregyházi Városi Bíróság múlt hét csütörtökön meghozott határozata ellen egyébként fellebbezést jelentett be a vádhatóság. Arra a kérdésre, hogy az adócsalás és a vesztegetés alapos gyanúja összefüggésbe hozható-e a Tiszamenti Vegyiművek Rt. tevékenységével, a megyei főügyész nem kívánt választ adni. Azt azonban elmondta, Bige László több cégben is érdekelt, a nyomozás pedig azért folyik éppen a szabolcsi megyeszékhelyen, mert a feltételezett bűn- cselekmények - legalábbis részben - ehhez a helyhez, a gyanúsított • lakóhelyéhez kötődnek. -hgy-