Új Néplap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-15 / 242. szám

1998. október 15., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Titkok egy évig Egy évig nem beszél a Heté- nyi kórház titkairól a volt önkormányzati biztos, Kató Gábor. A megyei kórház volt önkor­mányzati biztosát a Magyar Közgazdasági Társaság egyik szakosztálya hívta tegnap Szolnokra, tartson előadást a kórházi válságmenedzselés­ről. Kató elmondta, először Békéscsabára hívták cégét, a Citifundot azzal, hogy segít­senek az eladósodott kórház talpra állításában. Az évek so­rán több mint 50 egészség- ügyi intézményben dolgoztak sokfajta szituációban, átvilá­gítást, válságkezelést végez­tek. Nem a Hetényi volt az egyedüli az országban, ahol a közgazdász Kató önkor­mányzati biztosként tevé­kenykedett, és nem is csak egészségügyi intézményekbe hívják céget válságkezelésre. Kató a hazai egészségügyi rendszer fő gondjai között az örökölt, évtizedes problémá­kat épp úgy említette, mint a megfelelő szakmai-, pénzügyi ellenőrzés és a megváltozott viszonyokhoz való alkalmaz­kodás hiányát. A Hetényi kórház titkairól a volt önkor­mányzati biztos nem beszélt, ugyanis egyéves titoktartás köti. P. É. Tisza-tó: koncentrált odafigyelés kell Régiók fóruma (Folytatás az L oldalról) A fiatalok főleg az idegenforga­lom, a vendéglátás, a külkereske­delem és a marketing területén tevékenykedtek. A képzési gya­korlatok hatékonynak bizonyul­tak, hiszen hazatérésük után szinte mindegyik el tudott he­lyezkedni, vagy az idegen nyelv­tudás csiszolása után külföldi fel­sőfokú oktatási intézményben folytathatta tanulmányait. A program elsősorban azok­nak szól, akik munkanélküliek, vagy pályakezdőként szeretnék a tanult szakmát európai gyakorlat­tal tökéletesíteni. A kiküldő régióknak azonban a reciprocitás szabályai szerint fogadni is kell fiatalokat. Éppen ezért lényeges kérdésként hang­zott el a fóromon, hogy a fiatalok szakmai cserekapcsolatait - kü­lönösen az EU-csatlakozásra váró országok fiataljai számára - a vállalatoknak ösztönözniük kell, megfelelő anyagi források biztosításával. A magyar régiók részvételét a programban az Eu­rópai Unió képviselői kiemelték úgy is, mint egy fontos „hídfőál­lás” a többi kelet-közép-európai régiók között. A magyar delegáció a fórumot követően Brüsszelben a közös­ségi és képzési célokat biztosító programok új prioritásaival is­merkedhetett. Íz Manninger Jenő, a Közleke­dési, Hírközlési és Vízgazdál­kodási Minisztérium (KHVM) politikai államtitkára tegnapi tiszafüredi fórumát nagy ér­deklődés kísérte, ami nemcsak a közelgő önkormányzati vá­lasztás, hanem a polgárokat különösen érdeklő Tisza-tó jö­vőjének esélye indokolta. Az est bevezető szónoka, Szűcs István polgármesterjelölt el­mondta, az államtitkár jelenléte arra is garancia, hogy a szándék- nyilatkozatok mellett a tisztessé­ges, megvalósítható jövő kapjon esélyt. Manninger ennek szelle­mében ecsetelte a térség jövőjé­nek lehetőségeit, hangsúlyozva, hogy a Tisza-tó nemzetközi ér­téke feltétlenül koncentrált állami odafigyelést igényel, a realitások és a megvalósíthatóság figye­lembe vételével. Az államtitkár ezzel kapcsolatosan leszögezte, a Tisza-tó az Alföld fejlődéseinek fő esélye mind környezetvé­delmi, mind idegenforgalmi, mind pedig munkahelyteremtő szempontból egyaránt. Ennek ér­dekében a mostani kormányzat olyan intenzív idegenforgalmi hasznosítást támogat, amely összhangban van a térség ökoló­giai, ökonómiai értékeivel. Manninger aláhúzta, hogy a természetvédelmi oltalom tiszte­letben tartásával minden olyan programot támogatnak, ami a tér­ségben élők javát is szolgálja. Ennek része többek között a kis­körei erőmű állami tulajdonban hagyása, az ott megtermelt bevé­telek térségbe való visszaforgatá­sával az országos fejlesztésű út­hálózat (M-3-as, a 4-es, 33-as főút) Tisza-tavi „bekötő ereinek” korszerűsítésével, az árvízvéde­lemmel, a halászati és horgászati jog regionálisabb érdekeltségűvé tételével együtt. A fórumnak - beleértve a vé­leményeket is - azonban az volt a végső kicsengése, hogy a szerény lehetőségű lakosság napi érdekeit emberközeli összhangba kell hozni a Tisza-tó létét hosszú tá­von biztosítható és milliárdokat igénylő központi akarattal. -p­A Fidesz-siker tovább folytatódhat- Néhány városban, ahol négy-nyolc éve sikeres polgármester dolgozik - függetlenül párt hovatartozástól -, őt .fogják válasz­tani a polgárok, de alapvetően Fidesz-sikert várok a vasárnapi választásoktól - mondta tegnap este Tölgyessy Péter, a Fidesz- MPP országgyűlési képviselője Jászberényben. A kormánykoalíció helyi párt­jai által szervezett nagygyűlést követő sajtótájékoztatón a poli­tikus a tavaszi választásokhoz képest a Fidesz erősödését prognosztizálta.- Magyarországon nincs olyan társadalmi csoport - mondta Tölgyessy Péter még a nagygyűlésen -, mely ne kér­hetné joggal jövedelmének nagy arányú emelését, éppen ezért óri­ási feladat lesz az államháztartás három százalékos növekedését okosan „elkölteni” a ’99-es költ­ségvetésben. Az biztos, hogy a közrend megtartásán, javításán munkálkodók fizetését emelni kell, de az már kérdés, hogy az oktatás vagy az egészségügy tá­mogatását milyen mértékben le­het emelni - fogalmazott. Az elsőszámú kedvezmé­nyezettek mindenképpen a csa­ládok - például adókedvezmé­nyek formájában -, azzal együtt, hogy a kormány tervei szerint minden nyugdíj reálér­téke növekedni fog. Rámutatott, ha az ország gazdasági növekedése hasonló tendenciát mutatna, mint az utóbbi fél évben, az öt év alatt harminc százalékos növekedést eredményezne. Ezzel látvá­nyos, a lakosság számára is érezhető gyarapodást lehetne elérni. Mint mondta, erre min­den reális esély megvan, ha az Orbán-kormány kihasználja a meglévő adottságokat. Bár követett el hibákat - pél­dául Simicska Lajos kinevezé­sével az APEH élére -, erénye az Orbán-kormánynak, hogy mer döntést hozni, és nem várja meg, hogy a halogatás miatt milliárdok vesszenek el. Óriási hibákat kellene csinálnia a Fi- desz-kormánynak, hogy a pol­gárok munkájával elért, a válla­latok megerősödése által bekö­vetkezett növekedés ne legyen tartós - mondta a képviselő. Az ország politikai helyzetét vizsgálva kiemelte, hogy csak a kisgazdákkal kötött koalíció volt a reális esély a győztes Fi- desz-MPP számára, mert a szo­cialistákkal való szövetkezés a választók elárulása lett volna. Valószínű ugyanúgy felmor­zsolta volna pártját, mint ahogy az SZDSZ is gyakorlatilag megsemmisült, súlytalanná vált a parlamenti matematika tör­vényszerűségei szerint. Az ellenzéki MSZP azon kí­vül, hogy megmutatta: képes a hatalom gyakorlására, igazán nem tud mivel a választók elé állni. -banka­Ünnepség a pusztataskonyi Tóparti Otthonban Öt éve jó a francia kapcsolat Szakmai ünnepség helyszíne volt tegnap a fogyatékosok pusztatas­konyi rehabilitációs intézete. A Tóparti Otthon ugyanis éppen öt éve vette fel a kapcsolatot a fran­cia Pas de Calais megye Froges városi testvérintézetével, a C. A. T.-tal. Az együttműködési megál­lapodás 1993-as aláírása óta több mint tíz cserelátogatás során nyí­lott lehetőség arra, az egyszerű­ség és a barátság nevében, hogy tartalommal töltődjön meg ez a karitatív módon is kiválóan funk­cionáló francia-magyar kapcso­lat. A napokban ez utóbbi része­ként érkezett kilenc tagú francia delegáció Pusztataskonyba. A Philippe Loonis igazgató­helyettes vezette csoport buda­pesti, aggteleki és egri kirándulás után - amelyen részt vettek fran­cia és magyar gondozottak is - hétfőn szervesen is bekapcsoló­dott a Tóparti Otthon szakmai munkájába. Átadva hazai tapasz­talataikat, aktívan vesznek részt, ugyanis a ffugesi szakemberek és gondozottak a kézműves (sző­nyegszövés, hímzés és kerámiá- zás) foglalkozásokon. A francia delegáció egyébként ruha- és gyógyszeradományok­kal is megajándékozta a puszta­taskonyi intézetet, melynek veze­tői csupán a magyar vámszabá­lyok augusztus 1-jei szigorítása miatt nem tudták átvenni azt a hat évnél alig idősebb ajándék Renault kisautóbuszt, amit egyébként a francia szakhatósá­gok minden szempontból kiváló­nak minősítettek. A „bürokratikus ünneprontás” mellett azonban mégis az a lé­nyeg, hogy az egymás nyelvét másfél éve kölcsönösen tanuló francia és magyar szakemberek ismét élményekkel gazdagították gondozottaik életét. Ennek része lesz a pénteki szüreti felvonulás, és az ajándékozó búcsúbál, ami után szombaton térnek haza Fro- gesbe a francia vendégek. Folyta­tás jövő májusban, amikor a tas- konyiak látogatnak el Franciaor­szágba. Amiről tudni kell Várnak a szavazóurnák János bácsi tele szájjal szidja a helyi önkormányzatot. Egymás után sorolja, mit, mikor és hol rontottak el, mit nem csináltak meg sze­rinte a településen, mikor nem segítettek neki, amikor úgy érezte, szüksége volt rá, miben maradtak el, ki kinek adja-rakja a pénzt a testületben és így tovább. János bácsin látszik, hogy komolyan ha­ragszik, legszívesebben mindenkit elzavarna a testületből. Égyszó- val: nincs megelégedve az önkormányzat elmúlt négy évével. Mi­kor litániájának végére ér, csak kibukik a kérdés a hallgatóból: - Aztán kire szavazott, melyik polgármester- és képviselőjelöltre négy évvel ezelőtt, János bátyám? Az öntudatos válasz nem is ké­sik: - Én aztán senkire, mert el sem mentem. A rosseb ér rá ilyes­mire. És nem megyek el most sem, az biztos! - állítja határozottan. Hát éppen ez a probléma, mondhatnám János bácsinak, hogy az kiabál, bírál, akinek erre nem sok alapja van. Mondhatnánk: semmi. Persze a morgás jogát, a jus murmurandit ne vitassuk el a János bácsiktól, ám a bírálathoz az erkölcsi alapjuk erősen megkér­dőjelezhető. Hiszen miféle alapon kritizál az, aki még annyi fáradt­ságot sem vett, hogy elmenjen szavazni, kinyilvánítani a (saját!) akaratát. És aki most ugyanerre készül. Persze a vasárnap esedékes önkormányzati, polgármester- és kisebbségi önkormányzati válasz­tásokra nem csak azért kell elmenni, hogy utána akár jogos bírála­tokkal - vagy éppen dicsérettel, bár ez nehezebben bukik ki az em­berekből - illessék a testületet és a település első emberét, hanem azért, mert bizony észre kell venni: a demokrácia adta jogokkal igenis tudni kell élni. (Csak megjegyzem: Görögországban, a de­mokrácia „őshazájában” kötelező elmenni szavazni, és kemény pénzbüntetés jár annak, aki erről - hathatós indok nélkül - elfeled­kezik!) Bár érvényességi küszöb nincs az önkormányzati választá­sok esetében, mint volt az országgyűlésinél, tehát a megjelentek számától függetlenül érvényes a szavazás, azért fontos lenne az is, hogy a helyi önkormányzatok összetételéről ne csak néhány tucat ember döntsön, hanem a lehető legtöbben hatalmazzák fel a képvi­selőket, polgármestereket munkájuk gyakorlására. Ezért igenis ott kell lenni a szavazóumáknál mindenkinek, akár esik, akár fúj, akár szikrázó napsütés lesz. Utána majd lehet bírálni, ha úgy tetszik, a János bácsiknak, lehet dicsérni, de csakis akkor, ha mi is kivettük a magunk részét a feladatból. Mert addig csak minket, választókat érhet elmarasztaló kritika. Baranyi György Tények - hosszabban A népszerű Dáridó stábja nem egyedül érkezett tegnap Szolnokra: velük tartott a tv2 néhány ismert személyisége is, akik a csatorna piaci pozíciójáról és jövőbeni műsorterveiről adtak tájékoztatót. Gyuricza Péter főszerkesztőtől megtudtuk, a tv2 nagy álma vált valóra azzal, hogy fennál­lásuk első évfordulóján el­mondhatják: piacvezető pozí­ciót vívtak ki a hazai televíziós médiapiacon. Az elvárások is különböznek a közszolgálati televíziókétól. Igyekeztek stabil alapokra he­lyezni a tv2-t azzal, hogy mun­katársaikat különböző területe­ken jól ismert személyiségek­ből válogatják ki. Az elgondolás sikeresnek bi­zonyult: a „hírek röviden” stí­lust ők hozták létre először. A népszerűvé vált Dáridó azt bizonyítja, a tv2 a család televí­ziója. Kepes András műsorát nem titkoltan újabb „ásznak” szán­ják a tévécsatornák versenyé­ben, és elsőként Szolnokon je­lentették be, hogy jövő héttől a Tények az eddigi 26 perc helyett 50 percben jelentkezik a képernyőn. -molnár­Bizakodva várják a voksolást jelöltjeik. Jelöltjeik átlagéletkora 40 év, tehát dinamikus csapatot sikerült kialakítani, amelyben 50-50 százalék a főiskolai, illetve az egyetemi diplomával rendel­kezők aránya. Programjuk fontos elemeként kiemelte a munkanélküliség, a beiskolázás, a szociális helyzet, a közbiztonság és a városkép kér­dését; ezek a sürgősen megol­dásra váró problémák körébe tar­toznak. A lakossággal kialakult pár­beszéd és a jól sikerült jelöl­tállítás után az SZDSZ biza­kodva várja a vasárnapi vá­lasztásokat - hangzott el teg­nap Szolnokon, a párt kam­pányzáró tájékoztatóján. Fodor György polgármesteijelölt, a párt megyei elnöke arról tájé­koztatott, hogy a felkészülés ideje alatt 42 lakossági fóromon közel háromezer polgárral találkoztak Az MSZP jól fölkészült jelölteket indít Káplár József, az MSZP szolnoki polgármesterje­löltje nagyszabású rendez­vénnyel fejezte be tegnap este választási kampányát. A műsoros est előtti sajtótájé­koztatón a jelölt beszélt arról, hogy tisztább, otthonosabb, gazdágabb Szolnokot akar, amely elsősorban nem külső se­gítségtől, hanem polgárai össze­fogásától remélheti boldogulá­sát. A legfontosabb tennivalók: munkahelyteremtés, az idegen- forgalom fejlesztése, a fiatalok lakáshoz juttatása. Szerinte az MSZP jól felkészült jelölteket indított a választáson. Számukra is kérte a választók bizalmát és szavazatát. Hozzátette, az MSZP a Lungo Drom jelöltjeit támogatja, mert ez a szervezet a A Kaiser Pelikán-táncosok adták az est alaphangját békét akarja kisebbség és több­ség között. Káplár reméli, a vá­lasztókat nem befolyásolják a felelőtlen fenyegetőzések, ame­lyek anyagi retorziókat ígérnek azoknak az önkormányzatok­nak, amelyek nem lesznek a kormány engedelmes szolgálói. Minden készen áll a választásokra Az önkormányzati választások előtti utolsó, hagyományos szer­dai sajtótájékoztatón a szolnoki lakásgazdálkodásról, a testvér- városi kapcsolatokról és a választási előkészületekről volt szó. Kovács Libór alpolgármester elmondta, hogy a nagybányai ha­gyományos gesztenyenapokra szolnoki delegációt hívtak, ugyancsak meghívás érkezett Reutlingenből is. A választásokra való tekintettel mindkét városban a szokásosnál kisebb létszámú küldöttség képviseü a várost. Vadászi Tibomé, a választási iroda vezetőjének szervezési he­lyettese arról tájékoztatta az új­ságírókat, hogy lezárult a válasz­tási szervek felkészítése. Azok a szavazópolgárok, akik nem a la­kóhelyük szerinti szavazóhelyi­ségben szavaznak, személyesen pénteken 16 óráig kérhetnek erről igazolást. A kampánycsend 17­én 0 órától 18-án 19 óráig tart. Vasárnap „választás” feliratú gépkocsik Szolnokon a Tisza­fádra vezető buszsávon is közle­kedhetnek, és parkolhatnak a vá­rosháza előtt. Aki a szavazólapok valame­lyikét elrontotta, és még az ur­nába dobás előtt ezt jelzi a bizott­ságnak, annak a lapot egyszer ki lehet cserélni. A bizottság a cse­réről jegyzőkönyvet vesz föl, amelyet a választópolgárnak alá kell írnia. Zakár Zoltán, a szociális és foglalkoztatási bizottság elnöke elmondta, a rendszerváltáskor Szolnokon 5400 önkormányzati lakás volt. Számuk mostanra 1993-ra csökkent, és a felújítás alatt lévő néhány tucat kivételé­vel mind lakott, ugyanakkor 1278 lakásigénylőt tartanak számon. Az önkormányzat támogatja az első lakáshoz jutó fiatalokat, 1997 óta 160 támogatást adtak, mintegy 32 millió forint érték­ben. Az idén még 3-3,5 millió áll rendelkezésre. Az önkormányzat támogatja a fiatalok szakaszos lakáshoz jutását, tehát első lépés­ben növekvő számban garzonla­káshoz segíti őket, majd onnan juthatnak idővel nagyobb otthon­hoz. Beszámolt arról is, hogy megkezdődött a lakások előfű- tése, a lakóknak azonban ezért nem kell fizetni. A számlán csak a fűtési idény hivatalos kezdeté­től teljesített szolgáltatás díja sze­repel. A fűtés az Alfa-Novának mintegy 4-5 millió forintba kerül.

Next

/
Thumbnails
Contents