Új Néplap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-10 / 238. szám
1998. október 10., szombat Körkép 5. oldal ___________________Nézőpont K is iskolák nagy veszélyben A rendszerváltást követően egyre- másra nyitották meg kapuikat a falusi kis iskolák. A helyben élők legelemibb igénye volt, hogy saját falujukban iskoláztassák csemetéiket. Mondják, ha nincs iskola egy településen, az előbb-utóbb elsorvad, a fiatalok máshol telepednek le, máshol keresnek megélhetést. Az alakuló iskolák nagy lelkesedéssel láttak az oktatáshoz. Jelenleg - egy nemrég elkészült tanulmány adatai szerint - 450 olyan iskola működik az országban, ahol ötvennél kevesebb nebulót oktatnak. Az igaz, hogy a háromezernél kisebb lélekszámú települések intézményei külön állami normatívában részesülnek, de az iskola fenntartása gyakran így is mindennapos finanszírozási gondok megoldására kényszenti a fenntartó ön- kormányzatot. A fent említett tanulmány megállapítása, hogy a kis iskolákhoz,, az ott dolgozó pedagógusokhoz alig jutnak el az információk, s nem kapnak megfelelő szakmai továbbképzési lehetőséget az ott dolgozók. De nézzünk egy jászsági példát. Egy kis iskolában tehetséges, „jófejű” gyermekek alkották a hatodik osztályt, évfolyamot. Annak rendje-módja szerint mind az öten jelentkeztek a szomszédos település hatosztályos gimnáziumába. Fel is vették őket. A gyerekek már gimnazisták, a kis település iskolájában pedig nincs hetedik osztály! Még két-három tehetséges évfolyam, és az iskola azzal, hogy jól felkészítette diákjait, saját magát szünteti meg. Ugyanis utánpótlás nincsen, mivel kevesen születnek. Amit a politika a körzetesítés alkalmával korábban egy tollvonással elintézett, azt most - sajnos - a finanszírozási, pénzügyi nehézségek és nem utolsósorban a demográfiai helyzet alakulása szépen lassan ismét megteszik. A fenntartás egyre nehezebbé válik, a családok pedig szépen lassan elköltöznek a kis falvakból. Hosszú távon - a jelenlegi körülményeket figyelembe véve - nem sok jövő jósolható a kis iskoláknak... Hajnali három előtt ritkán alszik el Harminchat évig volt Zagyvarékason kultúrigazgató Deme Tibort egykoron az iskolában agronómusnak szánták, de ő nem a vetésforgóval, hanem emberekkel akart foglalkozni. A Verseghy ben érettségizett zagyvarékasi fiú eredetileg orvos szeretett volna lenni. Csakhogy az édesanyja egyes-egyedül nevelte. Szánt szándékkal nem írtam, hogy özvegy, mert haláláig, 84 éves koráig várta vissza a párját, egyetlen gyermeke édesapját a Don- kanyarból. Nem hitt a jelentésnek, a leveleknek, rendületlenül bízott: majdcsak betoppan egyszer az ő drága ura. De nem győzte kivárni. A fia most, hogy a felmentését tölti, elhatározta: ha egy mód lesz rá, felkutatja, hol alussza álmát rékasi édesapja, akire 57 év távlatából csak nagyon halványan emlékezik. Tibort 1962 október elsején nevezték ki a zagyvarékasi művelődési ház élére, amelyet ugyanazon esztendő tavaszára építettek fel. Azóta megszakítás nélkül a kultúra ottani szentélyének az irányítója. Ha a helyzet úgy hozza, a segédmunkása. A legutolsó hivatalos munkanapja 1998. augusztus 31-éhez kapcsolódik. Öt tanácselnöke, polgármestere volt: ők jöttek-men- tek, egymást váltották, Deme Tibor maradt. Csak éppen az üstöké lett ritkább, és a bajuszát meszelte hófehérre a 61 eddig elsuhant tél. Ugye nincsen abban semmi véletlen, hogy párt is a kultúr- házból választott Horváth Marika személyében, aki vele együtt színjátszó szakköri tag volt. A játék komolyra fordult, és Marika 1963 óta elválaszthatatlan társa, felesége Tibornak. Noha ő más területen dolgozott, páija mindig, mindenben számíthatott segítségére, támogatására. Hozzá kell szoknunk ahhoz az életritmushoz, hogy este van lefekvés, és nem hajnali három körül - mondja Deme Tibor fotó: molnár j. Hívták máshová is: Új- szászra, Szolnokra, Szászberekre, de Tibort valami, valakik mindig itt tartották. Talán az estéli harangszó, édesanyja tekintete, az idősödő rokonok helyzete, a rékasiak, ki tudja? Egy biztos, Zagyvarékast nem cserélte fel semmivel. Mivel szerette az embereket - ha már orvos nem lehetett - a kultúra, a jó szó erejével segítette, gyógyította őket. Azzal a néhány derűs órával, amelyet egy-egy szakkör, rendezvény, színházi előadás, est jelentett. Közben haladt az idő: Tibikéből Tibi lett, majd ezt is fokozatosan felváltotta a Tibi bácsi. Mivel értett az emberek nyelvén, a kultúra területén mindig megtalálta azt a lehetőséget, amelyet egy-egy korszak biztosított. Hol az ifjúsági klubokon volt a hangsúly, hol a Röpülj páva mozgalom számított fontosnak, esetleg a színjátszó kör jelentősnek. A kis klubok divatja sem fogott ki rajta, és adódott, hogy húsznál is több szakkör, közösség fémjelezte Rékas kulturális életét. Tartottak olyan ismeretterjesztő előadást, amelyet ötszázan hallgattak, máskor meg a Szigligeti Színház és a Déryné Színház ajándékozta meg szép órákkal az ottani nézőket. Elmondhatja magáról, hogy kezet fogott, beszélgetett Lata- bár Kálmánnal, Alfonzéval, Rátonyi Róberttel, de megfordult náluk Rábai Miklós és az Állami Népi Együttes, a Rajkó zenekar, vagy éppen Kulin György, a neves csillagász. Elégedett embernek vallja magát, hiszen évtizedekig benne volt, lehetett a község életében, kitalálhatta a kulturális, szórakoztató programokat, mivel sokan segítették igyekezetét. Még táborokat is szervezett, kezdetben gyerekeknek, később a családoknak. így előfordult kétéves táborozó, de volt volt már hetvenéves is. Nem ment volna mindez megfelelő családi háttér, megértő feleség nélkül. Úgy hozzászokott a fordított élethez, hogy hajnali három előtt - hiába bújik ágyba éjfélkor - ritkán lopakodik álom a szemére. Addig olvas, tévét néz, szóval idő kell ahhoz, hogy szervezete átálljon a köznapi, megszokott életritmusra. Tervezi, dolgozik tovább. A Zagyvarékasiak Baráti Körének a titkára, és amit rábíznak, szívesed vállalja, végzi. És ha kéri, készséggel segít az utódjának is. Nem másért, mert a harminchat év nem kis idő. És ennyit lehúzni egyetlen helyen, a kultúrház élén, ezt rajta kívül nem csak a megyében, de az országban is nagyon kevesen mondhatják el magukról. Ő pedig - akárhogyan is nézzük: ezen kevesek közé tartozik. D. Szabó Miklós Kézimunka-kiállítást rendeztek a kisújszállási szociális otthonban, a városban működő nyugdíjasklubok tagjainak hímzéseiből, horgolásaiból és szövéseiből. Az otthon lakói nagy tetszéssel fogadták a kézimunkákat. fotö: m. j. Játékos kedvű diákok találkozója Ötödször nyílt meg Szolnokon a Globe fesztivál Népes közönség előtt nyitotta meg tegnap Várhegyi Attila államtitkár a szolnoki Globe fesztivált Ötödször találkoznak Szolnokon a legjobb középiskolai színjátszó csoportok, hogy bemutassák produkcióikat a közönségnek, egymásnak, szórakozzanak, és természetesen tanuljanak a tapasztalatokból. Szolnok évről évre visszatérő mozgalmas eseménye az őszi Globe fesztivál, a középiskolai színjátszók hagyományos találkozója. Tegnap az Olajbányász Fúvószenekar pattogó ritmusával, mazsorettek és gólyalábon egyensúlyozó bohócok tréfáival kezdődött meg stílszerűen a program. Több száz diák érkezett a városba ebből az alkalomból az ország minden részéből. Egyesek már jelmezben vettek részt a megnyitón, ezzel is színesítve a résztvevők tömegét. Vidovszky György, az Országos Diákszínjátszó Égyesület elnöke, mint mondta, félig-meddig házigazdaként üdvözölte a résztvevőket és az érdeklődő közönséget, majd átadta a szót Várhegyi Attilának, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma politikai államtitkárának. Várhegyi Attila megnyitó beszéde elején arról beszélt, hogy a színjátszást nem csak a kőszínházak jelentik, a diákszínjátszásnak is óriási hagyományai vannak a magyar kultúrában. Elmondta, hogy diákkorában maga is színjátszó volt. Hozzátette, hogy akkor is sok segítséget kaptak, de reméli, hogy most még többet tudnak majd adni a színházszerető, színházat játszó diákoknak. Végezetül azt kívánta a résztvevőknek, hogy érezzék jól magukat, arassanak sikereket, és távozzanak majd szép emlékekkel Szolnokról. Még tegnap délután megkezdődött az együttesek bemutatkozása. Pénteken késő estére tervezték többek között a szolnoki Széchenyi gimnázium dráma tagozatos diákjainak fellépését is A széchenyi- sek egyébként még egy bemutatót tartanak, szombaton délután a VMK-ban. Ma reggel megnyílik Kardos Tamás fotókiállítása, majd folytatódik a bemutatók sora a Városi Művelődési Központban és a Damjanich Múzeum pincéjében. Föllép többek között a Riihimäki Ifjúsági Színház, rövid műsort ad Molnár Gyöngyi szolnoki versmondó, és a Híd Színház itt is bemutatja korábban már játszott darabját, a Kalandorokat. A Globe fesztivál ma késő este a bemutatók értékelésével és az emléklapok átadásával ér véget. B. A. A híres Imperiál-ág még nem halt ki. Egyik unokáját a kisújszállási Tatár János tartja, aki más híres ló utódjáról is gondoskodik.- Jó magyar szokás szerint a külföldi mindig jobb, mint a magyar - vélekedik a mai ló- tenyésztésről Tatár János.- Hót ramaty lovakért adnak akár tízmilliót is, ha külföldi. Miközben például Görögországban, a versenypályákon tízesével futnak a magyar lovak. Tatár Jánosnak jelenleg hat lova van. Azt mondja, ahhoz, hogy valaki profi szinten tudjon foglalkozni a tenyésztéssel és a versenyeztetéssel, legalább 50-100 ló szükséges.- Vagy tíz éve foglalkozom tenyésztéssel, de komolyabban tavaly óta, amikor megImperiál tovább él - Kisújszálláson is A kisebb tenyésztők anyagi és más nehézségekkel küzdenek alapítottuk a feleségemmel a telivér ménesünket - hét lóval. Büszkeségük Korda, aki a Szenttamáson nemrég meghalt Turbó testvére, Imperiál unokája. (Imperiálnak egyébként még a fia is él - Kekec - Szombathelyen.) A szintén híres szenttamási ló, Muskátli unokája, Marmelad is Tatár Jánosék tulajdonában van.- Szeretni kell a lovakat, de kritikus szemmel kell nézni őket. Ha úgy adódik, gond nélkül megválunk bármelyiktől - és ezzel már átlépjük azt a szintet, amire még azt mondjuk, hogy valaki hobbiból tart lovakat - vélekedik Tatár János. Imperiál unokája, Korda, Tatár Jánoséknál A kisbéri félvér, tenyésztésre ajánlott törzsmének idei könyvében három olyan lovat ajánlanak, amely megyénkbeli, közülük az egyik éppen Korda.- A lovaimat saját pénzemből tartom el, állami támogatást valahogy sosem sikerült elérnem. Persze, szeretnénk versenyeztetni is, de nagyon nagy pénz kellene hozzá. Ha például elviszek egy csikót egy nemzetközi árverésre, még ki sem vittük az istállóból, már ötvenezer forintot kell fizetni, nem beszélve a szállítás stb. költségeiről. Hazai „mezei” versenyekre azért benevezünk. A szomszédom, Barabásné Vitális Eszter lovagolja meg a lovaimat. A Szabad Föld-kupán tizennyolc versenyző közül a negyedik lett. Tatár János szerint a tenyésztés és a versenyeztetés ma mélyponton van Magyar- országon. A kis tenyésztők helyzete különösen nehéz, mert a költségek óriásiak.- Egy amerikai 15 éves mén 100 ezer forintért fedez, egy magyar tízezerért. Egy jó nyereg 80 ezer forintba kerül. És akkor még nem beszéltem az állatorvosról. Hajdúszoboszlón van legközelebb állatorvos, aki foglalkozik a lovaimmal. Sokszor viszont mi magunk gyógyítjuk. Nemegyszer történt már, hogy mi varrtuk össze a ló sebét. Mert a legközelebbi állatkórház, ami fogadja, Hajdúszoboszlón van. Áztán vagy elvisszük oda a sérült, beteg lovat, vagy mi is tudunk segíteni rajta. Ha egyikre sem vagyunk képesek, akkor megdöglik. Paulina Éva
