Új Néplap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-01 / 230. szám

A szerkesztőség postájából 4. oldal Mi újság a Tisza-tó vidékén? 7. oldal Gazdasági tükör 8. oldal Eurorégió Egy évvel ezelőtt tizennégy Körös-völgyi település közös Európa-napot rendezett Szarva­son. Azóta a kapcsolat az ön- kormányzatok között fennma­radt, sőt egyre szorosabbá vált. Idén hivatalos formába öntik az együttműködést, szombaton hivatalosan is megalapítják a Körös Völgye Eurorégió Tele­püléseinek Szövetségét. Az alapító okiratot Szarvason írják alá az érintett önkormányzatok képviselői. Sör az úttesten Súlyos közlekedési baleset tör­tént tegnap Kunszentmárton és Cserkeszőlő között a 44-es úton. A Gyula felől érkező Ford Contour személygépkocsi egy kamion előzésébe kezdett, ami­kor frontálisan ütközött a szembejövő sávban közlekedő, sört szállító pótkocsis teherau­tóval - tájékoztatta lapunkat Kovács Károly, a kunszentmár­toni rendőrkapitányság közle­kedési osztályának vezetője. Az ütközés erejére jellemző, hogy a Fordot mintegy negyven méteren keresztül tolta maga előtt a teherautó. A személy- gépkocsi motortere ki is gyul­ladt, egy oda érkező autós ol­totta el a lángokat. Kiborult a sörrakomány is, a műszaki mentést végző tűzol­tók bokáig jártak a „folyékony kenyérben.” A Fordot vezető P. Z. tatai lakos súlyos sérülések­kel került a szentesi kórházba, szerencséjét kocsija biztonsági felszerelésének, valamint az egy éppen arra autózó orvosnak is köszönheti. A teherautó so­főrjét sokkos állapotban szállí­tották Szentesre. PE Automobil ’98 Demszky Gábor, Budapest fő­polgármestere nyitotta meg tegnap az Automobil ’98 kiállí­tást a fővárosi vásárközpont­ban. A 11. alkalommal meg­rendezett, vasárnapig tartó szakkiállításon az idén - mint minden második évben - a kö­zéppontban a háttéripar áll. A 25 ezer négyzetméteres terüle­ten 335 kiállító mutatja be ter­mékeit. Dr. Pulay Gyula (képünk jobb oldalán), a Szociális és Családügyi Minisztérium köz- igazgatási államtitkára adta át tegnap a vállalkozásoknak a szolnoki inkubátorházat. (Tudósításunk a 3. oldalon) fotó: mészáros János Pénz és közakarat kell a főcsatornára A Jászsági-főcsatorna továbbépítése nemcsak öntözés-, hanem te­rületfejlesztés is egyben - hangzott el a Közép-Tisza Vidéki Terü­leti Vízgazdálkodási Tanács tegnapi ülésén. A beruházás több év­tizede van napirenden; megvalósítása most „csak” a közakarattól, no meg a pénztői függ. Az ülést követő tájékoztatón el­hangzott, a Jászsági-főcsatornára három minisztérium összefogá­sával olyan tanulmány készült, amely már közel jár a megvaló­síthatósághoz. A terv felvázolja a lehetőségeket: hol vezessék a csa­tornát, mely területeket lehet el­látni vízzel, mibe kerül a beruhá­zás és az üzemeltetés. A terv alapján dönthetnek a gazdasági szakemberek; politikusok a kivi­telezésről, és lehet azt a megyei területfejlesztésbe is beépíteni. A Jászság vízháztartása szem­pontjából elengedhetetlen a fő­csatorna. Megépítéséről már 30 éve is szó volt, hiszen a kiskörei vízlépcső és öntözőrendszere szerves része lett volna, de csak egy 18 kilométeres szakasz való­sult meg belőle Kisköre és Tisza- süly között. (Folytatás a 3. oldalon) IX. évfolyam, 230. szám 1998. október 1., csütörtök Ara: 33 Ft Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap ÚJ 1 Benne: információk a megye áfészeiről és vásárlást könnyítő ajánlatok Karcag „elválik” Kunhegyestől A karcagi városatyák tegnapi, utolsó ülésükön többek között készfizető kezességet vállaltak a Nagykun Vízmű Kft. fejlesztési célú hitelfelvételéhez, és október­től eltörölték az értelmi fogyaté­kosok napközi otthonában fize­tendő gondozási díjat. A képviselők határoztak a Nagykun Víz- és Csatornamű Kft. átalakításáról, melyet Kun­hegyessel közösen alapított Kar­cag. A cég ügyvezetőjének tájé­koztatása szerint Kunhegyesen a szolgáltatásért beszedett összeg 14,9 millióval kevesebb volt, mint a tényleges ráfordítás, melyből az első félévben 2,6 mii­hót kompenzált a szomszéd vá­ros. Emiatt is döntöttek úgy Kar­cagon, hogy december 31-ével kezdeményezik a társaság szétvá­lását, kiválással. A kft. szeretné felújítani a kar­cagi víztornyot is, mely az előze­tes becslések alapján 22 millióba kerül. Ahhoz, hogy a cég hitelt tudjon felvenni a hiányzó 10 mil­lió forintra, készfizető kezességet vállalt az önkormányzat. -de­Mezőgazdasági beruházások megyénkben Kevesen táncoltak vissza A Földművelésügyi és Vi­dékfejleszt Minisztérium megyei hi\ ala befejezte az idei mezőg. /dasági beruhá­zási támogatások ellenőrzé­sét, amelynek eredménye­ként megállapítható, hogy igen kevés termelő kért át­ütemezést, illetve mondta vissza anyagi okok miatt a beruházás teljesítését. Megyénkben összesen 1,2 mil­liárd forintos támogatást kaptak a szaktárcától a mezőgazdasági termelők az 1998-as évre beru­házásaik finanszírozására. A búza értékesítésének gondjai miatt többen jelezték, hogy nem tudnak eleget tenni elkép­zeléseiknek. Ezzel szemben az ellenőrzés azt mutatta, hogy mindössze 33 millió forintos támogatási értékben álltak el a termelők beruházásuk megva­lósításától. A visszamondott támogatási keretet nem vonja el a tárca - tudtuk meg -, hanem az kiosztható azok között a nyertes pályázók között, akik a jövő évi felhasználást előre hozzák erre az esztendőre. Információink szerint egyébként 1999-től jelentősen változik a mezőgazdasági be­ruházási támogatások rend­szere, és várhatóan megszűnik az építési támogatás. ein A szolnoki fiatalok az átlagnál is „nyavalyásabbak” Romló sorozási eredmények Szolnok támogatja a főiskolát A sorkatonák utánpótlásáról gondoskodó hadkiegészítő pa­rancsnokságok szakembereit már jó ideje nem kényeztetik el a sorozások alkalmával születő eredmények, ám ami a mostani lajstromba vételt illeti, a helyzet egyenesen elszomorító. A szolnoki városházi sajtótájékoztatón tegnap Kovács Libór al­polgármester többek között a csapadékvíz elvezetéséről, az út­építésekről, valamint a Kereskedelmi és Gazdasági Főiskoláról beszélt, Vadászi Tiborné, a választási iroda vezetőjének szerve­zési helyettese pedig statisztikai áttekintést adott az önkor­mányzati választások nyilvántartásba vett jelöltjeiről. Kovács Libór az elmúlt napok esőzései nyomán kialakult helyzetről elmondta, hogy a Csaba utcában nagy teljesítmé­nyű szivattyút helyeztek üzembe, amivel a csatornaépí­tés kezdetéig megoldódik a csapadékvíz eltávolítása. A út­felújítások fele részben lakos­sági hozzájárulással történnek, ám több helyen a közbeszerzési ajánlatok túl magas árat jelöltek meg, ezért újabb tárgyalásokra lesz szükség. A szolnoki Kereskedelmi és Gazdasági Főiskoláról az utóbbi időben néhány országos lapban olyan cikkek jelentek meg, ame­lyek bizonytalannak mutatták a jövőjét. Kovács Libór hangsú­lyozta: Szolnoknak mint közép­iskolai centrumnak fontos, hogy legyen főiskolája, ezért a város támogatja a pályázatait, s min­denképpen arra törekszik, hogy megmaradjon, sőt más főisko­láknak is legyenek tagozatai a megyeszékhelyen. A privatizált Vegyiművek lakótelepének ügyéről is be­szélt az alpolgármester. Mint mondta, 130 lakás 400-nál több lakójáról van szó. (Folytatás a 3. oldalon) Szeptember 15-től október 15- ig tart az esedékes sorozás. Most, a félidő táján elképesztő adatokról tájékoztatta lapunkat a megyei hadkiegészítő pa­rancsnokság osztályvezetője, Jónás József alezredes. A ta­pasztalatok ugyanis azt mutat­ják, hogy jelenleg a sorozásra berendelt fiataloknak még a fele sem üti meg azt a mértéket, amely alapján alkalmassá nyil­váníthatják őket a 'sorkatonai szolgálatra. Ráadásul az első két hétre es­tek a szolnokiak, akik most is hozták a formájukat: az átlag­nál rosszabb eredményeket produkáltak. A baj már ott kezdődik, hogy a behívottak egyötöde el sem jön a sorozásra, további 13 szá­zalékuk pedig csak most, a bi­zottság előtti megjelenéskor je­lenti be, hogy tanulmányokat folytat valahol. Az alkalmatlanság a legtöbb esetben - hagyományosan - idegrendszeri, lelki problé­mákra vezethetők vissza, -hgy­Szabályszegések sorozata miatt gyulladt ki a Kőolajkutató Rt. székháza A csatomajavítókat vádolja az ügyészség A Kőolajkutató Rt. és a Geoinform Mélyfúrási és Információ Szolgáltató Kft. szolnoki, Körösi úti, újjávarázsolt székházán ma már nyoma sem látszik annak a hatalmas tűzvésznek, amely az elmúlt év nyarán pusztított. A kétemeletes, tetőtér- beépítéses épületben több mint 150 millió forintos kárt okozó tűzeset emléke azonban várhatóan jó néhányszor felmerül még a történtek tisztázására kezdeményezett büntetőügyben. A rendőrségi eljárás lezárult, sőt a Szolnoki Városi Ügyészség a vádiratot is elké­szítette az 1997. július 29-én, a kora délutáni órákban bekö­vetkezett tűzeset kapcsán. Mint ismeretes, a székház tetőszerkezete kapott lángra, és a tűzoltók megfeszített munkája ellenére az épület te­tőtere kiégett. A jelentős anyagi kár eltörpülni látszik ^mellett, hogy a tűz kitörésé­nek időpontjában huszonhár­mán dolgoztak az épület tető­téri részében. A közvetlen életveszély ellenére senki sem sérült meg. A vádirat szerint a kérdéses napon egy betéti társaság em­berei a székház udvar felőli oldalán javították az esőcsa­tornát. A forrasztási munká­kat nyílt lánggal, PB-gázpa- lackra szerelt égőfej segítsé­gével végezték. A munkaterü­let közvetlen közelében kü­lönféle gyúlékony agyagok voltak, amelyek nem sokkal a forrasztási művelet megkez­dése után lángra kaptak. A tűz hamarosan átterjedt a tető- szerkezetre is. A vádhatóság szerint a munkát végző személyek egyike - társával szemben az ügyészség már korábban megszüntette a nyomozást -, a bt. munkát elrendelő ügyin­tézője, valamint a bt. munkál­tatói jogkört gyakorló bel­tagja sorozatos mulasztásokat követett el tevékenysége so­rán. A tetőn dolgozó munkás például úgy végezte a tűzve­szélyes tevékenységet, hogy nem rendelkezett érvényes tűzvédelmi szakvizsgával. A három szolnoki férfi el­len különösen nagy vagyoni hátrányt előidéző gondat­lan közveszélyokozás a vád. H. Gy. IIunyadfalva határában a regionális hulladéklerakó építése előrelátha­tóan október végén fejeződik be. A mintegy 240 millió forintba kerülő, az európai szabvá­nyoknak is megfelelő lerakóban külön gyűjtik majd a veszélyes háztartási hulladékokat. A tervek között szerepel a szelektív hulladékgyűjtés kialakítása is. A négy beruházó település - Nagykörű, Kőtelek, Hunyadfalva, Csataszög - mellett két település - Besenyszög és Tisza- süly - hulladékát is gyűjti legalább 15 éven keresztül az új telep. fotó: illyés

Next

/
Thumbnails
Contents