Új Néplap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-04 / 207. szám
1998. szeptember 4., péntek Megyei Körkép 3. oldal Több mint hatszáz partner találkozott a csárdában Cofinec-parti Felsőlajoson A Cofinec Hungary Rt. több mint hatszáz üzleti partnerét látta vendégül Kerti partira hívta tegnap több mint hatszáz megrendelőjét a kecskeméti Cofinec Hungary Rt. A felsőlajosi tanyacsárdában tartott összejövetelen a cég üzleti partnereit a Cofinec Hungary Rt. elnöke. Balog Miklós köszöntötte. Az elnök lapunknak elmondta, hogy a Cofinec- partik már hagyománynak számítanak, 1991 óta minden évben megrendezik az eseményt. - Az összejöveteleken a szórakozás, a könnyed kikapcsolódás mellett természetesen üzletről is szó esik, sőt szerződések aláírására is sor kerül - mondta az elnök. A Kner és a Petőfi nyomdák egyesülésével létrejött részvény- társaság egyik legnagyobb üzleti partnere az Axel Springer-Ma- gyarország Kiadói Kft. Az AS-M Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilapja, az Új Néplap kiadójának vezetőjét, Nánai Tibort a nyomdával való kapcsolatról kérdeztük.- A mi kiadónk a Petőfi Népe mellett a legrégebbi üzleti partnere a Cofinec Hungary Rt.-nek - mondta. A többéves kapcsolat során rendkívül korrekt együttműködés alakult ki a kecskeméti nyomda szakembereivel. A kapcsolat szakmai vitáktól nem mentes, ám a nyomdai közösség mindig segítőkész, példa erre, hogy segítségüknek köszönhetően mindig kiváló minőségű lap kerül az olvasók kezébe. Bízom benne, a jövőben a jó együttműködés megmarad, és ezután is kiváló minőségű lapokat készítünk a nyomda szakembereinek segítségével. wke A szolnoki felderítő zászlóaljnál tett látogatást a dán trónörökös A királyi felség harci ösvényre lépett Bőrig ázott fiaink nem törődtek az időjárással Fidesz-MPP-sajtótájékoztató Szolnokon Megosztott az MSZP tagsága Kábítózott Kábítószerrel való visszaélés alapos gyanúja miatt indított büntetőeljárást a megyei rendőr-főkapitányság L. Emané 53 éves budapesti nyugdíjas ellen - áll a rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának közleményében. Az asszonyt azzal gyanúsítják, hogy a Jászberény-Neszűrben lévő nyaralója kertjében nemesített thaikendert termesztett. Az ültetvényt néhány nappal ezelőtt a Szervezett Bűnözés Elleni Osztály nyomozói fedezték fel, akik öt zsák kendert és közel húsz dekagramm leszüretelt növényt foglaltak le. A szolgálat nyomozói marihuána szívására alkalmas pipákat, valamint csomagolóanyagot és precíziós mérleget is találtak a hétvégi házban és lakásban tartott házkutatás során. Az asz- szony azzal védekezett, hogy három éve járt Thaiföldön, ahol rászokott a marihuánára, aminek olyan jótékony hatása volt, hogy elmúlt tőle a reumája. Ezért - amikor hazatért Magyarországra - magával hozott néhány magot, amit azóta is szaporított. A rendőrség a lefoglalt mennyiség alapján feltételezi, hogy a gyanúsított eladásra is termesztette a kendert, de arra utaló adatok is felmerültek, hogy más egyéb bűncselekményeket is elkövetett. Török kilépett Török Ferenc lemondott a SZDSZ Számvizsgáló Bizottságának elnöki tisztségéről, illetve tagságáról az országos tanácsban, és a pártból is kilépett. Török úgy vélte, az elmúlt 4 évben több olyan politikai döntés született az SZDSZ-ben, amellyel egyre nehezebben tudott azonosulni. Vezércsere Szeptember elsejétől ideiglenesen Bajkai Gyula látja el a szolnoki Solami Húsipari Rt. vezér- igazgatói feladatait miután az eddigi vezető, Pékár Lajos a Te- rimpex-csoporton belül más megbízatást kap. Bajkai csaknem másfél évtizede dolgozik a a So- laminál, ahol eddig különféle vezető tisztségeket töltött be. Kiutasított... (Folytatás az 1. oldalról) Nem csak jászberényi tapasztalat, hogy egyre több a házaló, engedély nélküli „kereskedő”. A portékákkal megrakott, hatalmas batyukkal járó, mindenhova becsengető külföldiekkel szemben - merthogy ezt a műfajt is ők művelik leginkább - az a gyanú is felmerült, hogy különböző trükkök segítségével besurranásos lopásokat is elkövetnek. A minap négy román állampolgárt állítottak elő a rendőrök emiatt Jászfényszarun. -hGöncz Árpád köztársasági elnök meghívására háromnapos látogatásra érkezett Magyarországra Frederik koronaherceg, a Dán Királyság trónörököse. A királyi felség, aki maga is hadnagyi rendfokozattal rendelkezik, tegnap délelőtt tengerészgyalogos egyenruhában érkezett Szolnokra, a Rékasi úti laktanyába.- Királyi felség, jelentem . . .- e nem mindennapi módon üdvözölte különleges vendégét a MH. 34. Bercsényi László Felderítő Zászlóalj parancsnoka, Szűcs András alez(Folytatás az 1. oldalról) Májusban Csomorné, a feleség már csak úgy tudott segíteni, hogy ült kinn a széken, és mondotta, a párja mit hová palán- tázzon. Tudták, súlyos, nagyon súlyos beteg, de hát hittek a csodában, abban, hogy visszatér a pesti kórházból. A múlt pénteken érkezett a hír: a nagybeteg édesanya, nagymama szíve hajnali négykor megszűnt, dobogni. Végtelen szomorúsággal kocsiba szálltak, intézni az ilyenredes. A' trónörököst és népes kíséretét három helikopter szállította a laktanyába, ahol az alakulat életét, munkáját illusztráló bemutatóval készültek a házigazdák. Látszólag senkit sem érdekelt a zuhogó eső, Frederik koronaherceg sem féltette az égi áldástól hófehér tányérsapkáját. Ami pedig a szolnoki felderítőket illeti, a bőrig átázott fiúk mit sem törődve a nem éppen ideális időjárással, mindent pontosan végrehajtottak, ami a programban elő volt írva számukra. Ropogtak a gépkarabélyok a harci ösvényen, „közeikor teendőket. Visszatértek délutánra: a kisebbik fiú és az özvegy apa beállították a kocsit a garázsba. Indultak volna hazafelé, amikor Csömör István összeesett. A kihívott mentősök nem tudtak rajta segítem, az agyvérzés kérlelhetetlennek bizonyult. Pedig ő nem betegeskedett, soha nem panaszkodott. Egyetlen nap sem telt el, és árva lett három gyerek. Árva az abonyi hobbikért, ahová nem mehetnek már gyümölcsöt, karalábét, borsót szedni. Hirtelen nagyon nagy és csendes lett a harcoltak” a tocsogó terepen, sőt még a jó időre tervezett ejtőernyős ugrások sem maradtak el. A manapság oly divatos bo- rostaszakállt viselő fiatal trónörökös szakértő szemmel kísérte figyelemmel az eseményeket, hisz egykor - állítólag - a szolnokiakhoz hasonló kiképzést kapott maga is. Sok mindent azonban nem tudhattak meg tőle a sajtó lelkes képviselői, mert a bemutató végén nyomban visszaszállt a helikopterre, és máris repült a következő program helyszínére. H. Gy. lakás, amelyben egyedül maradt a legkisebbik fiú. ők pedig itt hagytak mindent és mindenkit. Úgy összenőttek életükben, hogy nem sokáig bírták egymás nélkül. Néhány órával később Csömör István is követte a feleségét. Ibolyát. Azóta bizonyára egymást vigyázzák abban a másik világban, ahogyan tették ezen a földön harminchat küzdelmes, szép évig. Együtt voltak, éltek, egyszerre, egy napon haltak meg. Béke poraikra ... D. Szabó Miklós Az MSZP és a Munkáspárt szolnoki, részleges választási szövetségéről mondott véleményt tegnapi sajtótájékoztatóján Horváth Péter, a Fidesz- MPP Szolnok Városi Szervezete elnöke. Az elnök hangoztatta, hogy pártját nem lepte meg az összefogás, amely szinte törvényszerűen következett be a zömmel értelmiségi fiatal szociáldemokrata MSZP-tagok „partvonalon kívülre szorítása” után. Az MSZP polgármesteijdőltjének személye megosztotta az MSZP-t - folytatta -, ezért van szükség a munkáspárti vok- sokra. Nem baloldali pártok együttműködéséről van szó, Az elmaradott helyzetű kistérségek településeinek pályázati lehetőségeit kihasználva Tiszaderzs község önkormányzata 1,5 millió forintot nyert. Ebből az összegből a helyi gyermekétkeztetés feltételeit kívánja javítani a település vezetése, azzal együtt, hogy 200 ezer forint saját erőt is biztosított a Népjóléti Minisztérium válság- kezelő segítségéhez. Egy'kunhegyesi székhelyű építőipari vállalkozás így a hét eleA Túrkevei Vízmű Kft. szeptember 3. és 11. között a város víztározóinak és mintegy 70 kilométeres vezetékrendszerének tisztítását végzi. A mosatást emelt szintű klórgázadagolással oldják meg. Az említett napokon a víz időszakonkénti elszíneződésére és ízének megváltozására lehet hanem a baloldal és a szélsőbal fogott össze. Ez a kapcsolat fölveti a lehetőséget, hogy a városnak munkáspárti alpolgármestere lesz. Végezetül hangsúlyozta: a megyeszékhely fejlődésének záloga, hogy a városnak végre olyan polgármestere és képvi- selő-testülete legyen, amely kormánypárti többséggel bírna, és a legmesszebbmenőkig kihasználná az ebből fakadó lehetőségeket. E helyzet hiányát szenvedi a város közel egy évtizede, s ez a legfőbb oka a megyeszékhely relatív lemaradásának. A beletörődés és a remény, a sikertelenség és a boldogulás, a múlt és a jövő között kell most választani - mondta. jén elkezdhette a derzsi óvodában egy tálaló-melegkonyha kialakítását, amely a tervek szerint szeptember végére készül el. A minisztérium támogatása lényegében az építőipari munkák kivitelezését fedezik, míg az önkormányzat pénze a technikai eszközöket és a berendezést biztosítja: ötven óvodás korú gyermek kulturált étkeztetést érdekében, vélhetően mindenki legnagyobb megelégedésére, pm számítani, ami a cég tájékoztatása szerint a fogyaszthatóságot nem befolyásolja. Évente három-négy alkalommal kerül sor hasonló műveletre. Pluszköltséget annyiban jelent az eljárás, hogy a tározók karbantartására felhasznált mintegy 2000 köbméter vizet is meg kell termelniük. De ezt a szolgáltatási díjba már beépítették. ses Hídvégi Péter fotókiállítását nyitotta meg tegnap délután a megyeháza jobb oldali kistermében Iváncsik Imre, a megyei közgyűlés elnöke. Ezt követően a Technika Háza pincegalériájában Hídvégi Péter Fal-fotók című műhelykiállítását is megnyitották. Felvételünk a megyeházán készült, fotö: mj A feleség után halt a férje Javulnak a gyermekétkeztetés feltételei Derzsen Tálalókonyha lesz az óvodában Fokozottan klóroznak NEMERE ISTVÁN: Szomszédom a ha 36 m 'i- Baleset volt. Az elnök úr az utolsó pillanatban rájött, mi történik, ráadásul felismert. Az igazi nevemet kiáltotta. De nem akarok magyarázkodni. Az utolsó pasast hoztuk ki éppen, Petrovi- cot, a legfontosabbat. Most majd nagyot alakíthat a francia delegátus a hágai bíróság előtt.- Nagy baj - ingatta a fejét a nő. Megkérdeztem:-Az eredmény már nem is fontos...? Fizessen és vigye azt a három jómadarat. Tízmillió és kvittek vagyunk.- Nem tartották be a megállapodást, tehát semmit sem fizetünk - így ő.-Akkor szélnek eresztem a pasasokat. Nagyon hálásak lesznek!-A kommandósok veszik át az őrizetüket - így ő.- Amint kifizették a munkadíjat - így én. Roland lépdelt közelebb. Roger is ott állt mellette.- Kapnak kétmilliót, és tűnjenek el - sziszegte a nő. Mint egy mérges kígyó. De én is tudok harapni. Hirtelen berántottam az asszonyt a gépbe, de úgy, hogy a retikülje a kezemben maradt. Roland a zakója alá nyúlt, de Roger pisztolya máris a bordái közé szorult.-Ezt ne tedd, fiú - suttogta társam kimérten. Elvette Roland fegyverét. A rétikul is gyanúsan nehéz volt. Hát persze, egy Be- retta lapult benne, tele tárral.- Van hét túszunk - mondtam az asszonynak. A két pilóta, a három stewardess és önök - intésemre a fiúk becsukták az ajtót. Fülledt meleg volt a gépben, de közeledett az alkony. - Asszonyom, mehet a pilótafülkébe és rádiózhat a toronynak. Természetesen a felügyeletünk alatt. Mondja meg az akció vezetőjének, mi a helyzet. Mi csak a kialkudott bérünket és szabad eltávozást akarunk - a múlt jutott eszembe. Vagy tíz éve már annak, hogy Párizsba hazatérve kommandósok fogadtak. Akkor is be akartak csapni, és sok vér folyt. A barátaim és ellenségeim vére. Tíz év alatt okosabb lettem, mondhatnám, bölcsebb. Ha mindnyájan visszajöttünk élve, egy karcolás nélkül, akkor most bukjunk le...? Ezt nem engedhetem meg. A madame és Roland elmentek a pilótafülkébe. Torben és Eric kísérték őket. Hátramentem megnézni, mi van a szerbekkel. Mitrovic szeméből mélységes gyűlölet sütött, a másik kettő közömbösnek álcázta magát. Sejtették, hogy gondban vagyunk. Elisa velem jött, Paul a hátsó ajtót vigyázta, Will az elsőt. A stewardesseket leültettem, közel a pilótafülkéhez.- A hölgyek ne mozduljanak sehová. Az urak sem - az egyik pilóta is velük volt, a másik elöl a fülkében kezelte a rádiót. Kilestem oldalt., Amazok” elitalakulat lehettek, fegyelmezetten várakoztak. Megmutatták magukat, és fölényes volt a nyugalmuk. Ezek rohamozták meg a múltkor azt a Marseüle-be térített gépet, amit algériai iszlám terroristák vittek oda. Eleget hallottam róluk. De mi sem vagyunk rosszabbak... csak idősebbek. Idősebbek és tapasztaltabbak.- „Eresszék el a túszokat, és adják ki azt a három... személyt” - jött a repülőtéri toronyból az utasítás.- így lesz, amint megkapjuk a bérünket - feleltem. - Egy ilyen Boeing, bár használt, ér vagy ötvenmillió dollárt. Kár lenne érte. Csönd lett. Értették a célzást. Az efféléktől, mint mi, az is kitelik, hogy robbanóanyag van náluk, és legvégső érvként levegőbe röpíthetik a repülőgépet... Még másfél óra, és besötétedik. A kommandósok olyankor szeretnek támadni. Elvakító fénybomba a pilótafülke előtt, kirobbantják a két ajtót, lehetőleg egyszerre. Ha ugyan még nincsenek bent a géptestben, ott alul, ahol a poggyászokat tartják!- Hárommillió - így Roland. Az asszonyra néztem.- Mi ez a perzsavásár? És ki itt a főnök, maga vagy ez a Roland?-Én - felelte. - Szólítson Madame Renard-nak. A szemébe néztem. Közelről. Volt benne valami, ami nem tetszett, de volt olyan is, ami igen. Nem öreg még, talán csak ötvenesnek látszik. De éppen úgy lehet negyvenhét is. Kedvelem a negyveneseket. Már nem csinálnak hülyeséget, de kaphatók még egy-két tüzes dologra. Mintha éreznék, hogy hamarosan eljön a kapuzárás ideje. És igazuk van. Madame Renard szemében aranycsillagok ragyogtak. Nem pajzánok, de sokat ígérőek.- Kár lenne magáért - mondtam nagyon csöndesen. Csak ő hallotta. (Folytatása következik)