Új Néplap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-29 / 228. szám

1998. szeptember 29., kedd 5. oldal Hazai Tükör Csurrant-cseppent egy-két milliárd A belügyminiszter számára visszaköszönnek a feladatok Amikor nyilvánosságra került, hogy Pintér Sándor az új kormány belügyminisztere, többen is észrevételezték: miért volt rendőrfőkapitány és nem civil tölti be ezt a tisztséget? Mire az újdonsült miniszter azt válaszolta: civilnek születtem!- Kinevezésekor és ma is fe­nyegető veszély a szervezett bűnözés. Mit kívánnak tenni a leküzdésére?-Már egy 1990-ben tartott tudományos tanácskozáson, a társadalmi átalakulás várható következményeinek felsorolá­sakor szóba került ez a téma. Akkor megalakítottuk a szer­vezett bűnözés elleni szolgála­tot, de az önmagában sajnos kevésnek bizonyult.- Mára már elkészült a tör­vénytervezet is. Mit tartalmaz ez a dokumentum?-Büntetési tételeket emel, például bevezeti a valóban életfogytig tartó szabadság- vesztést és meghonosít több, a szervezett bűnözés elleni har­cot szolgáló nemzetközi sza­bályt. Ezenkívül foglalkozik a prostitúció közrendvédelmi szabályaival, az idegenrendé­szeti és menekültügyi előírá­sok módosításával. Tartal­mazza még az adatkezelési és a titokvédelmi rendelkezések módosítását, meg az üzletek működésével összefüggő köz- rendvédelmi szabályokat is.-A közbiztonság is romlott az utóbbi években. A bűnelkö­vetések száma napjainkban el­éri az 500 ezret évente. Mi er­ről a véleménye?- Az állampolgárok bizton­ságérzete többet romlott, mint maga a közbiztonság, de két­ségtelen: megnövekedett a közterületen elkövetett bűn- cselekmények és a lakásbetö­rések száma. Ezért ezek el­hárítására jelentékeny erőket vontunk össze. Az új fővárosi rendőrkapitány is új prog­rammal állt elő, amelynek már most is jelentkezik némi ha­tása.-Néhány éve ön még mint országos főkapitány kezdemé­nyezte a gépjárművek korszerű nyilvántartását, többek között az autólopások megelőzésére. Azóta sem történt semmi a nagy készülődésen kívül. Most tud-e valamit ígérni?- A kérdés ma is időszerű, a fővárosban ugyanis naponta 40-50 autót, vidéken pedig 10- 12 autót lopnak el. Az új nyil­vántartást jövőre mindenkép­pen bevezetjük. Először az au­tók törzskönyvezését hajtjuk végre, majd korszerűre cserél­jük a forgalmi engedélyeket és a gépkocsihoz tartozó teljes okmányrendszert.- Egy más, de ugyancsak örökzöld téma a rendőrök ala­csony fizetése, a munkájukhoz szükséges technikai háttér kor­szerűtlensége, elégtelensége. Civilnek született fotó: feb Képes-e ön ezen a helyzeten változtatni?- E tekintetben is jelentős eredményeket szeretnék elérni. Eddig minden évben csurrant- cseppent a kormány tartalék- alapjából egy-két milliárd a rendőrség részére, igaz, akkor, amikor már sűrű viharfelhők gyülekeztek az égen. A jövő évi költségvetésben szeretnénk annyi pénzt biztosítani, hogy ne kelljen év közben vészjele­ket adva kiegészítésért kilin­cselni. Állítom: a rendőrség megnyugtatóan kiegyensúlyo­zott anyagi helyzete jótékony hatással lesz minden felada­tunk megoldására, elsősorban a közbiztonság javítására.- Eddig csak gondokról, fel­adatokról esett szó. Néhány hónapos minisztersége alatt történt-e valami olyan is, ami­nek igazán tudott örülni?-Hogyne. Legutóbb Bonn­ban a Schengeni Végrehajtó Bizottság meghívására Ma­gyarország csatlakozási idő­pontjáról és feltételeiről tár­gyaltunk. Ott tudtuk meg, hogy az EU-országokban folytatott közvélemény-kutatások során a megkérdezettek 53 százaléka Magyarországot EU-tagságra alkalmasnak találta. Koós A politikai játékszabályokról A kormányfő szerint februárra beállnak a normális állapotok Stratégiai személycserék Orbán Viktor nem a Nemzetbiztonsági Bizottságot, hanem azt a különbizottságot kívánja tájékoztatni a megfigyelési ügyről, amelyet a törvényhozás ebből a célból állít fel. A kormányfő minderről az­után számolt be az újságírók­nak, hogy részt vett az MDF- frakció hétfői ülésén. Orbán Viktor szólt arról is, hogy megindulnak az eljárások az eddig feltárt, az előző idő­szakból „itt maradt” pénzügyi visszaélésekkel kapcsolatban is. Megerősítette, hogy min­den olyan, stratégiai szem­pontból meghatározó vállalat élén megtörténik a személy- csere, ahol a vezetők politikai elkötelezettsége nyilvánvaló.- Ezt tőlem elvárják, ezért is választottak meg. Ezek az intézmények - legyen szó az Antenna Hungáriáról, a Ma­gyar Villamos Művekről vagy a Mólról - stratégiai szem­pontból fontosak az ország számára, és a jövőben más ér­tékek, más elvek szerint keli működniük. Ehhez pedig más vezetők kellenek. Ebben nem­hogy kivetnivalót nem találok, ez a helyes kormányzati maga­tartás - mondta Orbán Viktor. Kérdésre válaszolva el­mondta: reményei szerint feb- ' ruárra beállnak az országban a normális állapotok, az erővi­szonyok átalakulnak, megszű­nik az ellenzék és a kormány­pártok közötti feszültség. A miniszterelnök kifejtette, hogy egy nyugodt, higgadt, ki­egyensúlyozottabb médiavilá­got és kultúrát szeretne látni.- Magyarországon két erős szellemi és politikai irányzat van. A polgárok joggal várják el, hogy az ország előtt álló minden lehetőséget, minden politikai, gazdasági alternatí­vát a maga teljességében meg­ismerhessenek. Ez nemcsak a kormánypár­toknak vagy az ellenzéknek jár, hanem mindkettőnek - mondta a kormányfő. Keleti György közölte: az Alkotmánybíróságtól kér vá­laszt arra, hogy jogszerűen jár- e el a kormányfő, ha nem jele­nik meg a nemzetbiztonsági bizottság előtt. A régiók összefogására van szükség Szoros együttműködést és közös kormányzást ajánl az ön- kormányzatoknak a Miniszterelnöki Hivatal (MeH). Nem ígéri a központi támogatások növelését, de szükségesnek tartja az önkormányzatok gazdálkodásának átvilágítását - mondta Stumpf István, a MeH-et vezető miniszter Budapes­ten, a VI. önkormányzati konferencián. A Fidesz és az MSZP által megtestesített értékrendek és érdekek folyamatos ütközése tegnap a Parlamentben Nagy Sándor és Orbán Viktor szó­csatájában csúcsosodott ki. Nagy Sándor frakcióvezető-he­lyettes (MSZP) az új kormány­zással kapcsolatos rossz tapasz­talatairól és a hisztérikusnak tartott politikai légkörről szólt napirend előtt. Bírált szinte mindent a tb-önkormányzatok úgymond lerohanásától a kulcs- fontosságú hivatalok élére „több mint homályos, zavaros ügyleteiket” nem tisztázó sze­mélyek kinevezéséig. Vélemé­nye szerint az új politikai elit tavaszi ígéretei már elpárolog­tak, maradt egy egész pályás le­Hétfő déli adatok szerint több mint harminc településről nem érkeztek még be a pol­gármesteri jelölőlapok, ön- kormányzati képviselőjelölt­ből pedig még mindig közel ötven helyen van kevesebb a szükségesnél. Mint azt az Országos Válasz­tási Irodától megtudtuk: pénte­ken 16 órakor befejeződött a je­löltajánlás, azóta folyik a fel­dolgozás. Az OVI munkatársai szerint az eredmény közzététe­lére csak a hét végén kerül sor. A végleges listára ennél is tovább kell várni: az adatok közzététele után az elutasított jelöltek, ha tévedésre gyanak­szanak, kérhetnek jogorvosla­tot, és csak ezek elbírálása után alakul ki a végleges lista. támadás válogatás nélküli esz­közökkel, a szabályok felrúgá­sával, az erő nyelvén. Nagy Sándor kifogásolta a miniszter- elnöknek az önkormányzatok feladataival kapcsolatos hét­végi kijelentéseit is. Orbán Viktor megismételte: szerinte az önkormányzatoknak nem a kormánnyal szembeni el­lensúlyképzés a dolguk. A Fi­desz párt hovatartozástól füg­getlenül olyan önkormányzato­kat szeretne, amelyek a közös célok érdekében együttműköd­nek a kormánnyal.- Az állítólag felrúgott játék- szabályokat alkotmánynak ne­vezik, ami mindegyik fél szá­mára ismert, a kormány pedig betartja az abban foglaltakat - mondta a kormányfő. S. Á. Az eddig feldolgozott adatok szerint a legtöbb polgármester­jelölt, szám szerint 6473 füg­getlenként indul az október 18- ai helyhatósági választásokon. A legtöbb, párttámogatással vagy önállóan induló polgár- mesteijelöltet - 509-et - a Füg­getlen Kisgazdapárt állította, ezt a Fidesz követi 437 jelölttel, az MDF színeiben 262-en in­dulnak. Az MSZP 246, a KDNP 156, az SZDSZ 131, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség 103 polgármesterje­löltet támogat a választáson. A független kisebbség 81, a Magyar Igazság és Élet Pártja 76, a Néppárt 62, a Munkáspárt pedig 58 polgármestert jelölt. A képviselőjelöltek között is a függetlenek vannak a legtöb­ben, 40 667-en. (bereczki) Az Önkormányzatok Szövet­ségének Tanácsával a koráb­binál szorosabb együttműkö­désre, folyamatos párbeszédre törekszik a hivatal. Az állam újraelosztó funkciója vissza­szorul, a központi támogatá­sok összege nem növekszik, de a központi adózás csökken­tésével nagyobb lehetőséget kapnak az önkormányzatok a helyi adók megállapításában. Az Állami Számvevőszék nem tudja biztosítani az ön­kormányzatok gazdálkodásá­nak átfogó ellenőrzését - ami pedig a hatékony működés alapfeltétele -, ezért a Minisz­terelnöki Hivatal azt tervezi, hogy a parlament kétharma­dának jóváhagyásával a helyi közigazgatási szerveket és a TÁKISZ-okat is bevonja az el­lenőrzésbe. Az így kialakuló egységes közigazgatási információs rendszer pontos képet ad a va­gyongazdálkodásról, a költ­ségvetésről és a felhasznált forrásokról. Cél a települések közti különbségek kiküszöbö­lése, ami a központi támogatá­sok pályázati rendszerének módosítását teszi szükségessé. Az EU-hoz való csatlakozá­sig, a kormányprogram szerint 2001-ig elkészül a közigazga- fás hosszú távú koncepciója, amelyben a régiók együttmű­ködése kap különös hangsúlyt. E szerint újra kell gondolni a megyei szintű együttműkö­dést, meg kell szüntetni a tele­pülési szerkezet szétaprózott­ságát. Azt már most tudni le­het, hogy az EU-támogatások elnyerése csak 3-4 megye ösz- szefogásával, közös pályázat­tal lehetséges. Cs. J. Demonstráló gazdák. Félpá­lyás útlezárást terveznek pénte­ken a viharsarki gazdák a bat- tonyai határátkelőhelyen - kö­zölte Karsai József battonyai gazdajegyző hétfőn. Ezzel is je­lezni kívánják a kormánynak, hogy nem hagyják magukat sem megtörni, sem megfélemlí­teni. Az országos gazdade­monstráció forgatókönyvéről csütörtökön, Budapesten dön­tenek a megyék képviselői. Új romaszervezet. Csaknem kétszáz önkormányzatba jelölt képviselőt az újonnan alakult Magyarországi Cigányok Füg­getlen Érdekvédelmi Szövet­sége (MCFÉSZ) - közölte Ko­zák János elnök hétfőn. A tö­mörülés szeptember 25-én tar­totta közgyűlését, akkor válasz­totta meg vezetőjét és 15 tagú elnökségét. Javaslat a kamarákról. Ko­alíciós képviselők határozati javaslatot nyújtottak be tegnap, amelyben arra kérik a kor­mányt, vizsgálja meg: indokolt- e a kötelező kamarai tagság fenntartása. Kitérnek arra is: nem lenne-e célszerű a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát, a Magyar Kézműves Kamarát és a Magyar Agrárkamarát közös szervezetbe integrálni. Hol a határ? Az MSZOSZ női választmányában tegnap szóvá tették, hogy a bérből és fizetés­ből élők többsége - az adótör­vény-tervezetek szerint - nem részesülne a gyermekek utáni adókedvezményből, alacsony jövedelme miatt. Az ülésen vá­laszként elhangzott, hogy a ter­vezetek még nem véglegesek, azok változni fognak. Kórházcsőd ne legyen. Az SZDSZ képviselőcsoportja azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy helyezze hatályon kívül a költségvetési törvénynek azt a szakaszát, amely az egészség- ügyi intézményekre is kiter­jeszti az önkormányzati csőd­törvényt. A frakció tegnapi ülése után elmondták: ha de­cember elsejétől életbe lép a rendelkezés, az önkormányza­toknak saját forrásaikból kell támogatást nyújtaniuk a nehéz helyzetbe került kórházaknak. Változtatás egy ponton. A MIÉP sürgősséggel kívánja az országgyűlés elé terjeszteni a pártok székházhoz juttatásáról szóló törvénymódosító javasla­tát, ezért az elkövetkező na­pokban kormánypárti képvise­lőket is meg kíván nyerni az ügynek - közölték a képviselő- csoport tegnapi ülése után. Az indítvány szerint az év végéig azoknak a pártoknak is állami ingatlanjuttatásban kell része­sülniük, amelyek 1990 után lép­ték át az ötszázalékos parla­mentbe jutási küszöböt. Követségfoglaló albánok. Politikai menedékjogot akart kérni a budapesti kanadai nagykövetségtől az a 34 koszovói albán menekült - 18 felnőtt és 16 gyermek -, akik tegnap délelőtt behatoltak a diplomáciai képviselet épüle­tébe. A nagykövetség, a külügyminisztérium és a rendőrség lapzártakor még tárgyalt a csoporttal, miközben készenlét­ben álltak a rohamrendőrök. fotó: feb/diósi imre Ha kedd, akkor Kiskegyed! # Tévedések szexjátéka % A kis alattomos # Bele tudok szeretni másba % Talán egy évig él még a fiam 0 Most 100 tízezres bankó várja! Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin A legtöbben függetlenként indulnak Továbbra is kevés a jelölt

Next

/
Thumbnails
Contents