Új Néplap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-26 / 226. szám

1998. szeptember 26., szombat 5. oldal Körkép Nézőpont Lalika Lalika normál állapotában nem különö­sebben zavaró .jelenség”. A hétközna­pokban nem akar feltűnősködni, a többi fiatalhoz hasonlóan öltözik, nem lóg ki a sorból. Elvégezte az ipari iskolát, munka­helye is van, ahol normálisan viselkedik: illedelmesen köszön a főnöknek, a vendé­geknek, a kollégákkal pedig jól kijön. A szüleit is szereti, nem beszél vissza nekik, és a kóbor kutyákat- macskákat sem bántaná semmi pénzért. Tőle aztán nyugodtan sza­ladgálhatnak. Sőt fárasztó napok után esténként még arról is álmo­dik - persze ezt azért nem vallaná be -, hogy kis pufók angyalka­ként virágokat tépdes a réten, vígan szökdécselve az üde zöld fűben. Szóval Lalika amolyan mai hétköznapi fiatal. Ám Lalika hétvé­genként valamiféle abnormális változáson megy keresztül, akár a farkasember teliholdkor. Csakhogy Lalikából nem a hold sápadt fé­nye csalogatja elő az állatot, hanem bizonyos színek és rekvizítu- mok látványa: kedvenc futballklubja színei, és hozzá körítésként az ugyanolyan kombinációjú sálak, pólók, sapkák, zászlók. Lalika ugyanis, hajön a szombat, focimeccsre jár. Otthon szép komótosan beöltözik fanatikus drukkernek, miközben szemei már az istenített klub színeiben forognak, fokozatosan köd lepi el az agyát, keze ökölbe szórni, és elindul a meccsre. Útközben csatlakozik a have­rokhoz, akik addigra már túl vannak az első ütésváltáson az ellenfél szurkolóival. Irány tehát az első kocsma, ahol Lalika is bedob pár üveg sört meg rövidet (és piszokul irigyli a „Killer” Lacát, mert ő csak úgy, foggal nyitja ki a sörösüveget), majd jön a B-középrész elfoglalása a stadionban. Lalika ekkor már állat módjára üvölt, éne­kel, teli torokból szidja az ellenfél csapatát, játékosát (számára ott mindenki valamilyen kisebbséghez tartozik), drukkereit és a bírót. Válogatott trágárságok, obszcén kifejezések hagyják el bikatorkát, megvadulva tépi a kerítést, akár kell, akár nem, és szinte azt sem tudja, hogy hol is van ilyenkor. Lalika teljesen begőzöl a meccsen, így megy ez kilencven percen át. A mérkőzés után pedig jön a rá­adás: ha nyernek, azért verik meg az ellenfél szurkolóit, ha kikap­nak, akkor pedig azért. Lalika rúg, öklöz, veséz, balegyenesez, köp­köd, pofonokat osztogat, majd pucol a rendőrök elől. Aztán irány megint a söntés, ahol jólesnek a kiérdemelt felesek. Lalika valamikor éjfél körül hazaér. Csendben levetkőzik, kissé dülöngélve, de odasétál édesanyjához, aki teljesen elfáradva ül a tévé vibráló képernyője előtt, ad neki egy nagy, alkoholgőzös pu­szit, majd lábujjhegyen besurran a szobájába, megcirógatja édesde- den alvó kistestvére kobakját - „Nemsokára te is jössz velem a meccsre drukkolni, öcskös!” -, gyengéden végigsimítja tekintetével a sarokba állított baseballütőjét, melyet ma nem vihetett magával - „Na mi van, öreg harcos?” -, az ágya alá még becsúsztatja a hadi­zsákmányként hazahozott metrófogantyút a többi mellé, és utolsó erejével magára húzza a takarót. „Hát, ma is jót szurkoltunk!” - mo­tyogja, csak azt sajnálja, hogy sehogy sem tud visszaemlékezni arra hogy vajon nyert-e a csapat vagy kikapott... Férfiaknak koponya, nőknek köldökkeret A „tetkót” sokan megbánják Ki gondolná, hogy valaki, aki régebben tortákat díszített, több kitérő után az emberi testek ékítésére adja a fejét? A mezőtúri Busi Sándorral ugyanis ez történt. Négy éve már, hogy fiatalok és idősebbek testtájaira különböző figurákat mintáz. A fiatalember évekkel ezelőtt dí­szítőcukrászként kereste min­dennapi kenyerét, de gondolt egy merészet, és otthagyta akkori munkahelyét. Vetette a sors jobbra, vetette balra. Több szak­mába is belekóstolt. Volt csapos, pék, sőt egy napig kútfúró is. Közben csináltatott magának egy-két tetoválást. Amikor egy Szarvasról érkezett tetováló neki­szegezte a kérdést, miért nem űzi ő is e mesterséget, elsőre ráállt. Minden kezdet nehéz, neki sem volt könnyű az indulás mint­egy négy évvel ezelőtt. Egy né­met gépet másolt le, mint fogal­maz: elkészítette a „mezőtúri vál­tozatát”. Miskolcról vette a kellé­keket, számítógépről a mintákat. Az első időszakban nagy segítsé­gére volt, hogy igen kiteijedt a baráti, haveri köre, akik „kiaján­lották” mint tetoválót. Több mo­torostalálkozóra is elment, mind többen megismerték. Elmondta, ma már szinte min­den korosztály tetováltat, bár az „alapsokaság” a 18-30 évesek közül kerül ki. Ezek többsége vi­szont néhány évvel a „műreme­kek” elkészülte után megbánja, hogy mellére vagy más testré­szére örök időkre szóló alkotást tetetett. (A tetoválást csak nagyon drágán, lézerrel lehet jól eltávolí­tani.) A másik nagy csoport a mo­torosok. Nekik ez az életformá­jukhoz tartozik, büszkén viselik a kiválasztott mintát. Az erősebb nem képviselői gyakrabban vállalják, hogy tű alá ülnek, bizonyítván ezzel „kivéte­les” férfiasságukat, ők a hagyo­mányos motívumok közül a ko­ponyát, kobrát, a sárkányt kedve­lik. A nők inkább a nonfiguratív ábrákat, a delfint és a köldökkere­tet választják. Busi Sándor ismeri a veszélyeket is, hiszen a nem megfelelően kezelt tűvel olyan félelmetes betegségek teijedhet- nek, mint az AIDS, a fertőző májgyulladás. Hisz benne, a sza­bályok betartása, a megfelelő ste­rilitás és a korszerű berendezés megóvja attól, hogy bárkinek is betegséget okozzon. ses Felsőfokú angolnyelv-vizsgát tett tizennégy évesen A tévéből tanulta az angolt és a németet Csak pár napja töltötte be tizennegyedik életévét a jászberényi Csuka István, mikor angolnyelv­vizsgát tett. Na és akkor mi van? - kérdezhetnék sokan, hisz’ manapság már nem kunszt, ha egy fiatalember nekirugaszkodik a nyelvvizsgának. István azonban nem bíbelődött az alapfokú vagy a középfokú megmérettetéssel, rögtön a felső­fokú vizsgát célozta meg. Sikerült neki! Az esetet még különlegesebbé teszi, hogy Pista családjának anyagi helyzete soha nem tette le­hetővé, hogy angol nyelvi környezetben sajá­títsa el a nyelvet, még a drága nyelvkönyvekre sincs mindig keret. A most már középiskolás fiú első tanítómestere a televízió volt... nebulót. Egy szintfelmérő teszt után látta, hogy jó eséllyel in­dulhat a felsőfokú vizsgának. Kiderült, hogy István öccse, a most 12 éves Péter is hasonló képességekkel rendelkezik. Van rá eset, amikor a két fiú, csak úgy a maga szórakoztatá­A szorgalmas tanulást mindhárom gyermektől elvárják a szülők (Pista, édesanya, Péter, édesapa és Mónika) Egy iskolai színházlátogatás alkalmával - mikor Csuka Ist­ván még csak nyolcéves volt - szóba elegyedett egy idős hölggyel, történetesen németül beszélgettek. István szülei ek­kor figyeltek fel arra, hogy va­lamilyen különleges tudás bir­tokában van gyermekük.- Még hatéves voltam - mondta István -, mikor szüle­imtől egy kis televíziót kaptunk karácsonyra az öcsémmel, Pé­terrel. Anyuék már megunták, hogy soha nem tudnak magyar nyelvű adást nézni a televízió­ban, mert mi minduntalan az idegen nyelvű csatornákra kap­csoltunk.- Úgy tanulta meg a nyelve­ket, mint más gyerek a magnó­ról hallgatott zeneszámokat - kapcsolódik beszélgetésünkbe az édesanya.- Később nyelvi könyveket, kazettákat vásároltak neki?- Sajnos erre alig volt pén­zünk - mondja az édesapa. Még most sincsen egy rendes szótá­runk. Sokat gondolkodtunk azon, milyen módon sajátíthatta el mind az angol, mind pedig a német nyelvet Pista. Más lehe­tősége nem volt, csak a tévében hallott embereket ide­gen nyelven beszélni. Ehhez valamilyen kü­lönleges képesség kell, hogy a tévéből hallot­tak alapján anyanyelvi szinten tanuljon meg valaki egy idegen nyel­ven beszélni, hogy ké­sőbb - amikor a tör­vény lehetőséget ad a számára - tizennégy éves korában, az adandó első alkalom­mal le tudja tenni a fel­sőfokú nemzetközi nyelvvizsgát. Pista most a német felsőfokúra készül, de elmondása szerint már francia nyelvből is ta­nult néhány szót. A nyelvta­nulásban egy-két tanfolyam segítette a felkészülést, de a legtöbb az a tudás, amit hallás után elsajátított. Jászberény testvérvárosában, a németor­szági Vechtában sokszor tol­mácsolt, de az Egyesült Ál­lamokból B erénybe érkezett vendégekkel is eldiskurálga- tott már kilenc-, tízéves fejjel. Megpróbálkozott a versfordí­tással is. Mikor a nyelvtanulási mód­szeréről kérdeztük, csak any- nyit mondott: - Amikor új idegen szót tanulok, a magyar jelentés mellé kétszer három­szor elmondom annak megfe­lelőjét. Onnantól bármikor emlékszem a megtanult szóra. A szülők szerint abban, hogy fiuk nem kallódott el, óriási szerepe volt Bagócsné Telek Éva tanárnőnek, aki fel­karolta, támogatta a tehetséges sára angolul vagy németül kezd el beszélgetni. István a Lehel Vezér Gimná­zium diákjaként kezdte meg ta­nulmányait ebben az évben. Cél­jai között szerepel természetesen, hogy a nyelvismeretét kamatoz­tassa a későbbiek során. Nekiru­gaszkodik a német felsőfokúnak is, és a franciában is otthon sze­remé lenni. Három világnyelv birtokában pedig már sok min­dent el lehet érni. Banka Csaba Talán mágnes lehet a munkahelyén Most már gyűjti is, nem csak árulja a rádiókat Hej, de temérdekszer: ezer- meg ezerszer átlépte már Nagy László Abony központjában a most egy kereskedelmi cég nevét viselő áruház küszöbét, ami valamikor a „hőskorban” a földmű­ves-szövetkezethez tartozott. Vasboltnak hívták, bár a kinézete a hajdani szatócsüzletekéhez hasonlított. Legelőször a nagyapja tette szóvá: meglátjátok, ez ,a gyerek boltos lesz! Nem is tévedett a sokat látott jó öreg, hiszen 1957. május 15-ét mutatott a kalendá­rium, amikor a tizenöt éves ifjú életében először, gyakornokként a pult mögé állt. Mágnes lehetett a környéken, vagy esetleg más­ban keresendő a vonzerő, neta- lántán Laci úr hűséges típus, mert azóta ez a munkahelye. El­képzelései szerint még öt-hat évig az lesz. Noha akkortájt még ritkaság­nak számítottak a rádiók, azért akadt már belőlük nem is egy. Kezdetben a Néprádió számított csúcstechnológiának, lehetett rajta fogni több adót: a Kossu­thot és a Petőfit. Háromszáz­nyolcvan forintért vihették. Az Orion már márka volt a javából, a Pacsirta meg a csúcsok csú­csa. Potom 2 ezer 800-ért ve­hette, aki ennyit össze tudott gyűjteni, ami nem volt kis summa az idő tájt. Példának okáért az ő gyakornoki havi fi­zetésének a négyszerese, és ek­kora összegért akkoriban már tehenet lehetett vásárolni. Hogy másról is essék szó, 1965-ben nősült, a felesége is szakmabeli, most is együtt dol­goznak. A fiuk a vendéglátó- iparban keresi a kenyerét: már nős, sőt két unokával is dicseked­hetnek. A lányuk most negyedi­kes a szolnoki Verseghyben. Visszatérve a korábbi időkre, évekre, azok szakadatlan mun­kával teltek. Négy éve történt, hogy a szövetkezet eladta a bol­tot, és ki vehette volna meg jo­gosabban, mint aki legrégebben ott dolgozik, szolgálja ki a beté­rőket? Mostanság három a létszám, ennyien állnak a pultok mögött, árusítanak, segítenek a betérők­nek. Olykor elmereng: ez alatt a temérdek év alatt több száz rá­diót eladott. Pár esztendeje né­hány terebélyes, régi példányt kirakott a polc tetejére, és ez a rendhagyó dekoráció nagy-nagy sikert aratott. Hajdanán tv-antennákat. is szerelt, és a pókhálós padlásokat járva több rádiót felfedezett, amelyektől az ott lakók készség­gel megváltak. Örültek, hogy megszabadultak a felesleges da­rabtól, ő meg büszkén tiszto­gatta, rakta a többi mellé, tete­jére. Bajszos bácsikák biztatták: - Lacikám, látom, gyűjtőd őket! Én is hozok egyet, ha min­den igaz, tőled vettem, de mára megette a kenyere javát. Már kétszáznál is több sorakozik a polcokon, akadnak köztük tele­pesek is. Azután szlovák, román rádiók, Tekerőpatakról. Egyik ritkaságnak számít, hiszen még rajta virít a román hatóság pe­csétje, miszerint tilos hallgatni a rádiót, főleg a magyar adást. Harckocsirádióval is dicseked­het, ennek az az érdekessége, hogy bombabiztos. Sőt szalag­vagy madzagrádiója is van, 1956-ban ezen kürtölték szét, hogy ki lépett be örömmel a té- eszbe, mert akkortájt nyáron, meg tavasszal ajánlatosnak tűnt mosolyogva fogadni a hírt, hogy elvették a földet, a tanyát, a szerszámokat. Nem csoda, hogy volt már kiállítása a falu­múzeumban is. Egyébként a munka és a rá­diógyűjtés mellett nagy hobbija a turisztika. Tervezi, ha majd kopogtatnak a nyugdíjas évek, minden rádiót megjavít, mivel most csak egy ré­szük szól. Egy biztos, aki Abonyban belép a főtéri vas-, mű­szaki és bútorüz­letbe, vehet bár­mit, a szeme hosszabb-rövi- debb ideig meg­akad a temérdek régi rádión. Fel­villantva az ak­kori korok han­gulatát, miköz­ben a betérő mondjuk 26-os kerékpárkülsőt vásárol vagy ne- talántán centrifu­gát. D. Szabó Miklós Nagy László és gyűjteményének egy csekély része, a régi rádiók fotö: m. j. Az Akadémián adnak ünnepi koncertet Eddig a Parlamentben lépett fel október 1- jén, a zenei világna­pon a Liszt Ferenc Kamarazenekar, most a Magyar Tudomá­nyos Akadémia dísz­termében lesz az ün­nepi koncert a szol­noki Ars-In-Kom Kft. szervezésében. Az ünnepi koncerten ár. Glatz Ferenc, az MTA elnöke, fővédnök mond köszöntőt. A koncert sztárvendége Tokody Ilona lesz, ve­zényel Lukács Ervin, hangversenymester Rolla János. Az Ars-In-Kom Kft. az ünnepi koncertre 40 nyugdíjason kívül meghívja az idősek vi­lágnapjára Szolnokra érkező külföldi nyugdí­jas-delegációk tagjait. A következő nagy rendezvény az Ars-In- Kom Kft. szervezésé­ben október 9-én kez­dődik: a második őszi szolnoki művészeti he­tek, amelyek november végéig tartanak. A hetek keretében lesz látható többek kö­zött Globe fesztivál, fellép a Kocsis Zoltán vezette Nemzeti Fil­harmonikus Zenekar (vezényel Jurij Szimo- nov). Szerepelnek majd luxemburgi operabará­tok, fellép a Liszt Fe­renc Kamarazenekar, valamint az Ungaria zongoranégyes, amely vak zongoristákból áll. Presser Gábor és Pege Aladár pedig önálló es­tet ad Szolnokon. A művészeti hetek no­vember 30-án Bozsik Yvett és társulata elő­adásával zárul. P. É.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents