Új Néplap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-23 / 223. szám
1998. szeptember 23., szerda Megyei Körkép 3. oldal A szolnoki Temető utcán és Mártírok útján gyakran közlekedők örömére a napokban felszedik az utat átszelő iparvágányokat. A gyors ütemű munkálatok során csak egy sínpár marad meg, a papírgyári összekötő iparvágány. fotó: csabai Két napig az időseké lesz a város Nemzetközivé bővül az idősek napja Szolnokon Testvérvárosi küldöttségeket is vendégül látnak október elején, az idősek világnapja szolnoki rendezvényein. Az eseményekről Farkasházi István, a Városi Művelődési Központ munkatársa tájékoztatta lapunkat. Az ENSZ 1999-et az idősek világévévé nyilvánította. Az akkori események előrendez- vénye a mostani, lényegében kétnapos találkozó. Sajátossága az eseménynek, hogy nemzetközivé bővül, az olasz, a finn, a romániai és a német testvérvárosok küldöttségekkel képviseltetik magukat, sőt október 2-án egy hazánkban tartózkodó horvát delegáció is bekapcsolódik a rendezvényekbe. Elsősorban azonban a szolnoki nyugdíjasokra számítanak a sokféle program szervezői. A vendégek már október elsején megérkeznek. Akik érdeklődnek a komolyzene iránt, azokat fölviszik Budapestre a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenyére, a többiek pedig Tisza-parti pikniken vehetnek részt. A találkozó érdemi része 2án kezdődik Pirityi Ottónak, a Magyar Nyugdíjasok Egyesületei Országos Szövetsége egyik vezetőjének az előadásával, amelynek az időskorúak szabadidős és társasági életének gyakorlata a témája. A nap folyamán fotókiállítás nyílik az idős emberek életéről, majd a nap a szolnoki nyugdíjasok gálaműsorával és polgármesteri vacsorával zárni. Másnap a vendégek Szolnokkal ismerkednek, majd este helyi nyugdíjasklubokban tesznek látogatást, és vasárnap reggel búcsúznak el a szolnoki nyugdíjasoktól. Édesanyja nem rá, hanem egyik testvérére íratta az ingatlant Kilakoltattak egy idős férfit Péntek délután ellátatlan a város Rendezetlen ügyelet Mezőtúron Meglehetősen kusza állapotok jellemzik a mezőtúri orvosi Ugyeletet. Pénteken délután a háziorvosokat jó, ha a lakásukon meg lehet találni, rosszabb esetben ott sem. Az ügyeletet adó betéti társaság viszont csak 17 órától kezdi meg a munkát. Első kézből Torba Nándor, az Oktatási Minisztérium Közoktatási és Kisebbségi Kapcsolatok Főosztályának vezetője tegnap a szolnoki Roma Esély Alapítványi Szakiskolába látogatott Torba Nándor - aki jászszentand- rási és a jászapáti gimnáziumban érettségizett - elmondta, a főosztály nemrég szerveződött, mostani látogatásának célja a tájékozódás volt. Tapasztalatairól megjegyezte, úgy látja, a városi és a megyei önkormányzat érzi ennek a szinte semmiből létrehozott iskolának a fontosságát a tanulók pedig szeretnek ide járni. Az eredmények is jók, hiszen sokan szakmát tanulnak vagy érettségit adó középiskolában tanulnak tovább. A helyzet természetesen nem idilli, sok gond nehezíti a munkát ezek közül első helyen a kollégium hiányát említette, a másodikon pedig az anyagiak szűkösségét. A vezető kifejtette, a jogszabályi környezet alakításakor nagyobb figyelmet kell fordítani az ilyen jellegű iskolákra, valamint a minisztérium költségvetéséből pályázatok útján kell támogatást biztosítani programokra. Lecsapott... (Folytatás az 1. oldalról) Sólyomváriné dr. Csendes Mária tanácsa a többi vádlott esetében sem fukarkodott a börtönévekkel és a pénzmellékbüntetésekkel, jóllehet többen kiérdemelték büntetésük felfüggesztését. Az ügyvédek és védenceik többségükben nem nyugodtak bele az első fokú ítéletbe, ezért leginkább felmentés miatt jelentettek be fellebbezést. Az ügyészség képviselője azonban jó néhány vádlott esetében azt szeretné, ha az eljárás végén még súlyosabb ítéletek születnének. Ennek eldöntése azonban már a Legfelsőbb Bíróságra vár, addig is - a védők indítványát elutasítva - mindhárom fogva tartott letartóztatását indokoltnak tartja a bíróság. H. Gy. Kellenének... (Folytatás az 1■ oldalról) A járműveknek azonban meg kell felelniük a'magyar szabványnak. Ha ez teljesül, már csak a közgazdasági feltételeket kell tisztázni. Magyarul, hogy a Volán miből veszi meg az Ikarus buszokat. Az ugyanis nem megoldás, hogy a társa- ság(ok) hitelt vegyen(ek) fel erre, mert ez szinte azt jelentené, hogy a székesfehérvári cég a gondjait a Volán(ok)hoz exportálná. Ha az állam hajlandó erre pénzt áldozni, akkor nyitottak a kapuk. ein Kilakoltatták tegnap a karcagi Tisza utcában lakó P. Bálintot, mert állításával ellentétben - a földhivatal nyilvántartása szerint- nem ő a tulajdonosa az érintett ingatlannak. Az 59 éves férfi bútorai, személyes tárgyai tegnap az utcára, a kerítés mellé kerültek. A kilakoltatás ideje alatt ő a szomszédban tartózkodott, ott váltottunk vele néhány szót. Míg sorsát vázolta, elkeseredésében egyik cigarettáról a másikra gyújtott. Megtudtuk, hogy 1985-ben jött haza Karcagra, a Tisza utcába, ahol együtt lakott édesanyjával, akit hosszú ideig ápolt, gondozott. Az asszony aztán kórházba került, majd több testvére is ápolta. Mielőtt meghalt, nem Bálintra, hanem egy másik gyermekére íratta a lakást. A férfi állítása szerint testvérei kijátszották feje fölül az ingatlant, ezért nem nyugszik bele, hogy kilakoltatták. Elbeszéléséből a ház tulajdonlásáért egy kisebbfajta testvérharc is körvonalazódott. Nem tudjuk, neki vagy testvéreinek van-e igaza, egy biztos, az idős férfit kilakoltatták a Tisza utcai házból. Nagy Vilmos önálló bírósági végrehajtó a lakás lezárása után még egyszer figyelmeztette a férfit, hogy az ingatlan kapuján nem teheti be a lábát, s újra elmondta: kilakoltatását a karcagi bíróság rendelte el, és tájékoztatta, hogy vissza- költözését is csak a bíróság rendelheti el. A bíróság március 24-én kötelezte a férfit, hogy költözzön ki összes ingóságával a házból, mert annak a földhivatal nyilvántartása szerint nem tulajdonosa. Ennek ő nem tett eleget, így a bíróság újabb végzésében arról intézkedett, hogy karhatalommal kell kilakoltatni a férfit. Az erről szóló értesítésben arról is tájékoztatták, hogy a kilakoltatást az ő költségére (mintegy 50-60 ezer forint) szeptember 22-én 9 órakor megkezdik. És meg is kezdték. . . Mezőtúr és a környező települések gyakorlatilag öt órán keresztül nélkülözik a szervezett orvosi alapellátást. A bt. képviselője elmondta, a túri háziorvosok pénteken délben befejezik a rendelést, ezután jó esetben a lakásukon elérhetők, rosszabb esetben ott sem. A régóta tartó problémáról a városi kórház igazgató-főorvosának is tudomása van. A bt. csak 17 órától ügyel. így gyakorlatilag öt órán keresztül ellátatlan a város, bár aki a kórházba bemegy, az osztályokon a szükséges kezeléseket megkapja. Három hónap múlva a probléma fokozódhat, a bt. szerAz egész napos rendezvény során drogmegelőzéssel kapcsolatos előadásokat hallgathattak a főiskolások, de lehetőségük nyüt arra, hogy a főkapitányság szakembereivel beszélgessenek és megismerkedhessenek a rendőrség technikai eszközeivel is. A főiskola és a főkapitányság vezetője értékelték az elmúlt nyáron kísérletképpen bevezetett Tourist Police, azaz az idegenforgalmi rendőrség tapasztalatait. A kezdeményezés beváltotta a hozzá fűzött reményeket, az üdülőhelyeinkre látogató külföldiek ugyanis elismeréssel illették az idegen nyelvet jól beszélő főiskolásokkal megerősített rendőri közterületi szolgálatokat. A nap talán legkülönlegesebb része mégis a megyei rendőrfőződése lejár, s nem biztos, hogy meghosszabbítják. Péntek délután két választása van a betegnek. Vagy mentőt hív, akik, ha szabad a kocsijuk, rövid időn belül a helyszínen vannak, igaz, orvos nélkül. A másik lehetőség, hogy bemegy a kórházba - már ha erre képes -, és ott megvizsgáltatja magát az orvossal. A képviselő-testület csütörtöki ülésén is napirenden szerepel a kérdés, bár az előterjesztésből nem derül ki, vajon a kérdéses ötórás „ügyeleti szünetre” is keresik-e a majd a megoldást, vagy csak arról döntenek, ki lássa el a betegeket az ügyeleti időszakokban. ses kapitány, Kopasz Árpád ezredes főzőbemutatója volt. A megye első számú rendőre gulyásfőzésre tanította a hallgatókat. Kopasz Árpád egyébként mostantól kezdve állandó tanára lesz a főiskola újonnan indított kurzusának, ahol a hagyományos magyar ételekkel kapcsolatos ismeretekbe nyújt betekintést. A főkapitány e témakört érintően megbízást kapott a főigazgatótól, dr. Molnár Istvántól egy százoldalas jegyzet elkészítésére is. Az írásba foglalt tananyagot a nyílt napon mutatták be. Az, hogy a gasztronómiában is jeleskedő főkapitány mennyire lesz szigorú a főiskolásokkal, még a jövő titka, a tantárgyat azonban egyelőre nem sorolták be az államvizsga tantárgyak közé. -hgyFőiskolások, rendőrök nyílt napja Szolnokon Főkapitány fakanállal A Szolnoki Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola főigazgatójának kezdeményezésére az intézmény és a megyei rendőr-főkapitányság közös nyílt napot tartott tegnap a Student szállóban. A rendőrség és a főiskola kapcsolatát többek között a Tourist Police néven ismerté vált közös kezdeményezés is jellemzi. A nyár elején Pusztamonostoron új beruházáshoz fogott a Jászsági ÁFÉSZ. A munkálatok jól haladnak, október nyolcadikára vadonatúj Coop-áruház nyitja meg kapuit a vásárlók előtt a község főutcáján. Az áruház kívül- belül megjelenésében, a pultok elhelyezésében magán viseli majd a Coop-áruházak jól ismert arculatát. Az új „Coop- tag” különlegessége lesz, hogy a szokottnál szélesebb iparcikkválaszték várja majd az érdeklődőket. fotósArközi EU-diplomata a katedrán A szolnoki Európa Klub meghívására tegnap a megyeszékhelyre látogatott Eckhard Jaedtke, az Európai Unió budapesti delegációjának tanácsosa. A diplomata egész napos látogatása során többek között felkereste a Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskolát, valamint a Szolnoki Rendőrkapitányságot. A magyarországi EU-misszió tanácsosa elsőként a szolnoki Európa Klub vezetőivel, Báli Istvánnal és Pelikán Lajossal találkozott a Tudomány és Technika Házában, majd ugyanitt megtekintette azt a bemutató vi- deokonferenciát, amely egy új, kísérleti jellegű távoktatási program része. Az Országos Mező- gazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ az Agrárszakoktatási Intézet közreműködésével, valamint a szaktárca támogatásával hívta életre ezt az új oktatási formát, amely az Internet . segítségével elsősorban a mező- gazdasági szakközépiskolák oktatói és a gyakorló agrárszakemberek számára kíván az európai uniós csatlakozással összefüggő és az agrárszférát érintő információkkal szolgálni. Az Európa Pont után a Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskolát kereste fel az európai politikus, aki elsőként az iskola néhány tanárával és diákjával folytatott beszélgetést, majd rendhagyó tanóra keretében előadást tartott az egységesülő Európáról a fiataloknak. Kifejtette: az integráció legnagyobb fegyverténye a gazdasági előnyök érvényesülése és a kulturális identitás megőrzése mellett az, hogy az öreg kontinensen az H. világháború óta béke van. Véleménye szerint hazánk kulturális értékeivel nagyon sokat fog hozzáadni a közösséghez. Hangsúlyozta: az EU-ban sok területet szeretnének bevonni az integrációba, a kultúra és az oktatás azonban mindig kivétel lesz. Ugyanakkor nagyon fontosnak nevezte, hogy a kultúrák kapcsolatban legyenek egymással, ezért arra biztatta a diákokat, utazzanak minél többet, s tanuljanak meg minél több nyelvet. Ezután a tiszapartisok kérdéseikkel olykor láthatóan gondolkodóba ejtették a tapasztalt diplomatát. A középiskolások elsősorban hazánk csatlakozási esélyeivel, az egységes piac jelentette gazdasági kihívással, valamint a személyek szabad mozgásával és a schengeni egyezménnyel kapcsolatosan érdeklődtek az integráció várható előnyeiről és hátrányairól. Eckhard Jaedtke válaszában rámutatott: a teljes jogú EU-tagság nem csak a mennyországot jelenti, hanem a poklot is, ismét utalva a képzés, a nyelvtudás, végeredményben a verseny- képesség fontosságára. Az óra végén a diákönkormányzat képviselője bejelentette az európai diákkör megalakulását az iskolában. Ennek révén a fiatalok még pontosabb információkat szerezhetnek a közösségről. A középiskolai látogatást követően Kopasz Árpád ezredes, megyei rendőr-főkapitány invitálásárára Eckhard Jaedtke részt vett a rendőrség, valamint a Szolnoki Gazdasági és Kereskedelmi Főiskola közös nyílt napján, majd felkereste a városi rendőrkapitányságot, elsőként az országban. À nap végén a diplomata elismeréssel szólt az Európa Klub munkájáról, a Tiszapartiban tapasztaltakról és nem utolsósorban a rendőrségen szerzett élményeiről. Laczi Zoltán