Új Néplap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-19 / 220. szám

2. oldal Világtükör 1998. szeptember 19., szombat Bírálatban részesített az Európai Parlament öt, európai uniós tagságra pályázó kelet- közép-európai országot, vala­mint Ciprust és Ausztriát a ho­moszexuálisok és leszbikusok hátrányos megkülönböztetése miatt. A határozat név szerint megemlíti Bulgáriát, Ciprust, Észtországot, Magyarországot, Litvániát és Romániát. Hazánkban és Olaszország­ban rendezik meg 2000 szep­temberében a NATO katonai bizottságának kihelyezett ülését - jelentette be Végh Ferenc vezérezredes. Áprilistól három teljes jogú tábornoki beosztást kapunk a szervezetben. A Békepajzs-98 elnevezésű hadgyakorlat ünnepélyes meg­nyitóján Nyugat-Ukrajnában részt vett Szabó János hon­védelmi miniszter. A parancs­noki és törzsvezetési manő­verek résztvevői két - egy ukrán-amerikai és egy uk­rán-nemzetközi - dandárba szerveződve gyakorolják a soknemzetiségű EN^Z-béke- fenntartó erők alkalmazását, a közös döntéshozatalt. A bősi erőmű, amely Július Binder, az erőmű beruházási igazgatója szerint 30 milliárd koronából épült meg, a mai na­pig több mint 13 milliárd kilo­wattóra villamos energiát állí­tott elő. Szlovák koronában ki­fejezve a megtermelt energia- mennyiség értéke 20 milliárd. A Duna menti térségek - 24 tartomány és régió vezetői az osztrák-magyar határ közelé­ben lévő Pómógyon tartották meg 9. konferenciájukat, ame­lyen Győr-Moson-Sopron me­gye lett a Duna menti tartomá­nyok munkaközösségének (ÀRGE) soros elnöke. Közös megegyezéssel elvált negyvenegy évi házasság és négyéves különélés után Tho­mas Klestil osztrák elnök és fe­lesége, Edith Klestil. Az asz- szony négy évvel ezelőtt azért költözött ki az elnöki villából, mert a félje egyre nyíltabb vi­szonyt folytatott Margót Löff- lerrel, az elnöki hivatal beosz­tottjával. Klestilné mostani el­határozásához az adta meg a végső lökést, hogy az államfő a Bécsi Filharmonikusok ha­gyományos újévi koncertjére az elnöki páholyba Löffler kisasz- szonyt is meghívta. Nyilvánosságra hozta egy manhattani szövetségi bíróság, hogy az Egyesült Államokban vádat emeltek két férfi ellen a nairobi amerikai nagykövetség ellen augusztus 7-én végrehaj­tott robbantásos merénylettel kapcsolatban. Ugyanakkor harmadik gyanúsítottként föl­merült a szökésben lévő, 24-27 év körüli Harun Fazil neve is. II. János Pál örömét fejezte ki a jó magyar-lengyel kapcsolatok felett Bizalomerősítő látogatás a pápánál II. János Pál pápa péntek délelőtt félórás magánkihallgatá­son fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt és családját, va­lamint kíséretét a castelgandolfói nyári rezidenciáján. A katolikus egyházfő érdeklő­dött az új magyar kormány .külpolitikája, kultúrpolitikája és egyházpolitikája iránt. Re­ményét fejezte ki, hogy a Va­tikánnal kötött szerződést az új kormány is betartja. Orbán Viktor azt hangsúlyozta, hogy II. János Pál pápa személyes hozzájárulása nélkül a kelet­európai változások kevésbé gyorsan zajlottak volna le. Szóba kerültek a len­gyel-magyar kapcsolatok is. À magyar miniszterelnök a ta­lálkozó után tartott sajtóérte­kezletén azt mondta, hogy úgy is jött a pápához, mint magyar a lengyelhez, s a Szentatya örömét fejezte ki afelett, hogy az új magyar kormány és az új lengyel kormány között szoros az együttműködés. Orbán Viktor elmondta, hogy a pápával lezajlott talál­kozóján nem tapasztalt sem­miféle bizalmatlanságot vagy kételyeket az új magyar kor­mány és a személye iránt. A pápa fogadókésznek mutatko­zott az ő álláspontja iránt, ,jó folytatást kívánt a jelenlegi magyar kormánynak”. A találkozó angolul zajlott le. Orbán Viktor azt is hozzá­tette, hogy a pápa jó véle­ménnyel van Magyarország­ról. A félórás magánkihallga­tás után Orbán Viktor család­ját, feleségét és három gyer­mekét bemutatták a pápának, majd a 14 tagú delegáció tag­jait is. köztük Martonyi János külügyminisztert, Hámori Jó­zsefet, a nemzeti kulturális örökség miniszterét, valamint Semjén Zsoltot, a tárca egy­házi ügyekben illetékes he­lyettes államtitkárát. A miniszterelnök a késő délutáni órákban találkozott Angelo Sodano bíborossal, a Vatikán államtitkárával, azaz „kormányfőjével”. A látogatás elsődleges célja a bemutatko­zás és a bizalom erősítése volt az új magyar kormány iránt. Orbán Viktor szűkkörű munkaebéd keretében megbe­szélést folytatott Romano Prodi olasz kormányfővel is. A Siratófalnál FOTÓ: FEB/REUTERS Újévi biztonsági zárlat Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő és hétesztendős kisfia - testőrök kíséretében - Jeruzsálemben a szombat este kezdődő zsidó újév előestéjén a Siratófalhoz zarán­dokolt. Az izraeli hadsereg pénteken közleményben tu­datta, hogy a zsidó újév, a rós hasána ünnepére visszaál­lítja a Gázai övezet és Ciszjordánia teljes zárlatát. A ha­tóságok attól tartanak, hogy a Hamász szervezethez tar­tozó szélsőséges palesztinok autóba rejtett pokolgépek­kel merényleteket kísérelhetnek meg az ünnepek alatt, hogy bosszút álljanak az izraelieken két vezetőjük meg­öléséért. Az izraeliek és palesztinok között közvetítő amerikai megbízott, Dennis Ross úgy döntött, hogy egy nappal meghosszabbítja közel-keleti tartózkodását, és eredeti tervétől eltérően csak szombaton indul vissza az Egyesült Államokba. Ross most sem járt sikerrel, és azért hosszabbít, mert nem szeretne üres kézzel távozni. A jöv$ héten kezdődik New Yorkban az ENSZ Közgyű­lésének ülésszaka, és az amerikai diplomácia el akarja érni az egyetértésnek legalább azt a minimumát, hogy összehozható legyen az ENSZ székhelyén valamilyen hármas megbeszélés, vagy akár egy csúcstalálkozó. Mélyrepülésben a rubel. A moszkvai bankközi devizatőzsdén már a 19 rubelt is eléri a dollár árfolyama. Elemzők szerint egyre közelebb kerül a fedezet nélküli rubelkibocsátás, azaz a bankóprés beindítása, és ezzel a felpörgő infláció veszélye. fotó: feb/reuters ______________Hírháttér______________ V álasztások hava Az idei szeptember túlzás nélkül választási hónapnak nevezhető öreg kontinensünkön. Nem tudatos politikai előretervezés magya­rázza persze, csupán véletlen egybeesés, mégis szembeötlő, milyen sűrű egymásutánban követik egymást a voksolások jó pár európai államban. Múlt hét végén Bosznia-Hercegovinában került sor a föderáció szinte minden vezető szervének, a központi parlament­nek, a két entitás törvényhozásának, a kollektív államelnökségnek, s a helyhatóságoknak a megújítására, emellett Bajorországban rendeztek tartományi választást. Most vasárnap Svédországban já­rulnak urnákhoz az állampolgárok. Jövő héten pedig két újabb po­litikai megmérettetés következik: pénteken és szombaton Szlová­kiában, majd vasárnap Németországban dönthetnek az emberek. Súlyát és következményeit tekintve természetesen nem lehet azo­nosként kezelni e voksolásokat. Stockholmban legfeljebb árnyalat­nyi változásokat várnak a szakértők. Bonnban viszont kiélezett a helyzet. A közvélemény-kutatók jó ideje ellenzéki előretörést jósol­nak, s ez bizony a veterán államférfi, Helmut Kohl búcsúját hoz­hatja a kancellári széktől. Nem hanyagolható el az északi szomszé­dunknál esedékes politikai csata sem. Szlovákiában az ellenzék a sokat emlegetett demokráciadeficit ledolgozását, az európai integ­rációs folyamathoz való felzárkózást ígéri, ha sikerül leváltani a hatalomból Meciart, s egy pozsonyi hatalomváltás a magyar ki­sebbség helyzetét is messzemenően befolyásolná. (szondy) Sali Berisha veszélyben Belgrádi tiltakozik a NATO tervei miatt A tiranai parlament megfosz­totta képviselői mentelmi jo­gától Sali Berisha volt állam­főt. Ezzel lehetővé vált az Al­bán Demokrata Párt elnöké­nek letartóztatása. Az albán törvények szerint fegyveres államcsínykísérlet szervezé­séért életfogytiglani börtön vagy halálbüntetés jár. A javaslatot egyébként maga Sali Berisha is támogatta. Kije­lentette, hogy életében kétszer érezte magát büszkének: elő­ször 1991-ben, amikor népe fel­lázadt a kommunizmus ellen, másodszor pedig most. A par­lamenti bizottság azért indítvá­nyozta mentelmi jogának fel­függesztését, hogy kivizsgálják szerepét a párthívei által rende­zett véres utcai megmozdulá­sokban. Berisha újabb tünteté­sekre szólította fel híveit. * Az albán kormány pénteken le­szögezte: továbbra is a koszo­vói albán nép mellett áll. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztos­ságának tudomása szerint to­vábbi tízezer ember vált otthon­talanná Koszovóban az újabb szerb támadás következtében. Belgrád hivatalosan jegy­zékben tiltakozott Volker Rühe német védelmi miniszter azon kijelentése miatt, hogy a NATO 3-5 héten belül katonai beavat­kozáshoz folyamodhat Koszo­vóban, ha ott folytatódik az ag­resszió a koszovói albán pol­gári lakosság ellen. Már 536 állampolgára van az elképzelt országnak Az állam neve: Új-Utópia Campanella Nap-államról, Morus Tamás Utópiáról ál­modozott, de akadnak mások is, akik elképzelnek maguk­nak egy vadonatúj országot. Lazarus Long amerikai millio­mos azt szeretné, ha belátható időn belül a térképen is megje­lenne az ő országa. A Kajmán­szigetek közelében felépítendő mesterséges sziget neve Új- Utópia lenne. Bárki bárhonnan letelepedhetne itt, és boldogan élhetne - tökéletes adómentes­ségben. Csak egyetlen feltétel­nek kell eleget tenni: a jelent­kezőnek magát és vagyonát hi­vatalosan regisztráltatnia kell. Vagyis fel kell adnia régi ál­lampolgárságát,. és vállalnia kell az újat. Az új ország állam­formája az amerikai úr akarata alapján alkotmányos monarchia lenne, persze az ő uralkodása alatt. Á leendő király sokat hangoztatott filozófiája: a leg­jobban az kormányoz, aki szinte semmibe sem szól bele. A módos férfiú amúgy Ari­zona államból származik, és vagyonát fiatalító klinikák lán­colatából szerezte. Tíz éve ha­tározta el, hogy ha már eléggé meggazdagodott, nekilát saját állama megteremtésének. Eddig 536 ember jelentkezett állampolgárnak. Long úgy számol, hogy a mintegy másfél négyzetkilométeres mestersé­ges sziget négyezer embert lesz képes eltartani. (harmat) Kis oroszlán színre lép $ PEUGEOT Nyílt hétvége a Peugeot autószalonban 1998. szeptember 19. és 20-án 9 -16 óráig ÖN is győződjön meg róla, próbálja ki! QUALITE KFT. j 5000 Szolnok, 5440 Kunszentmárton, Verseghy út 3. Q56/421-027 Erdőtér 30. tf 56/461-483 Kos Bika Ikrek Rák QP hívható! Herczeg asztrológus von|ja o% Oroszlán f?. 06-90- Szűz »K. 06-90­Mérleg irja 06-90- Skorpió :ik> 06-90- Nyilas f,f 06-90- Bak f* 06-90- Vízöntő 06-90­Halak 06-90­Címünk: Axel Springer-Budapest Kiadói Audiotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás dija:8 330 580 330 581 330 582 330 583 330 584 330 585 330 586 330 587 330 588 330 589 330 590 330 591 Kft. >8 Ft+Áfa perc Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin Őszi nyereményeső! ATvr-hét és a Gyöngy közös fődíja egy Daewoo Tico A hét sztárja: Stahl Judit Schwarzenegger aggódik Daryl Hannah remeteélete Ernyey Béla és a Hölgyválasz Sandra Bullock fészket rak? Tvr-hét - a műsorújság t

Next

/
Thumbnails
Contents