Új Néplap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-01 / 179. szám

Nyugdíjasok és a nyár A nyár közismerten a pihenés, a kikapcsolódás, az üdülés idő­szaka. Az emberek többsége ilyenkor veszi ki a szabadságát. S mivel töltik a nyarat a mindig szabadságon lévők, a nyugdí­jasok? Ezt tudakoltuk néhányuktól: Hegedűs Bélát, a Mól Rt. ko­rábbi dolgozóját lakóhelye tő- szomszédságában, a szajoli Holt-Tisza partján találjuk. - Hogy hol töltöm a nyarat? ­kapva, mert a „fürdő messze van”. A kengyeli Török Erzsébet rózsáiban gyönyörködik. Szé­pen ápolt kertje és a könyvek Hegedűs Béla: Kotorni kellene a medret ismétli a kérdést. - Hát itt, a víz­parton. Két botról áztatja a zsinórt, de nem nagy sikerrel. Eddigi leg­nagyobb fogása másfél kilós hal volt. A remény azért élteti, bár figyelembe veszi a realitást:- Tíz mázsa halat telepítettek ide, de hát mi az ennyi horgász­nak? Meg aztán a medret is ko­torni kellene. Közelünkben zavartalanul, ügyesen „pecáznak” a vadka­csák. Hegedűs Béla igyekszik menteni a horgászbecsületet:- A sógorom fogott már ti­zennyolc kilós halat, meg egy huszonöt kilósat is. Igaz, nem itt, hanem a horgászversenypályán, de az nekem messze van, meg drága is az ottani jegy. A törökszentmiklósi Fadgyas Lajos fazekasmester nyolcvan­egy évesen is dolgozik.- Persze nem úgy, mint ré­gen - mondja. — Most már csak hobbiból, de hát a fazekas-’ szakmában úgy van ez, hogy vagy keményen dolgozik az ember, vagy nem csinál sem­mit. Most is égetésre ké­szülök. Az előszárítás után hajnali háromkor gyújtom be a kemehcében a tüzet, s az este hét-nyolc óráig ég. Ilyenkor kilenc-tíz mázsa fenyőfát égetek el. Elképzelhető, hogy mi­lyen embert próbáló meleg van ilyenkor a kemence mellett. Lajos bácsinak nemcsak munkával telnek napjai. Termékeit rendsze­resen piacra viszi. Azt mondja erről:- Ha nem adok el sem­mit, akkor is a piacon a he­lyem. Ez is beletartozik a nyugdíjas életbe. Meg az is, hogy hetente két- szer-háromszor elmegy a gyógyfürdőbe. De nem gyalog, hanem fiatalosan, kerékpárra világa jelent felüdülést szá­mára. Jó két évtizede ő a köz­ségi könyvtár egyik legszor­Török Erzsébet: A tévében csak ölnek meg hempereg­nek galmasabb látogatója. Most már a kora is készteti az olva­sásra:- Hetvennyolc évesen már keveset alszik az ember. Éjsza­torna, mindegyiken mindig csak ölnek, meg hemperegnek.-Üdülést nem terveztünk - mondja a tiszatenyői Kovács Lászlóné. - Harmincévi mun­kám után mindössze tizennégy­ezer forint a nyugdijam. így hát nem ficánkolhatunk. Itthon te­lik el a nyár. A beszélgetést folytatva az­tán kiderül, hogy egy kis faluban, otthon töl­tött nyár sem egy­hangú, ha kezdemé­nyező és segítőtársakra talál az ember:- Tavaly hagyo­mányőrző klubot szer­veztünk. Jó csapat állt össze. Rendeztünk már kiállítást a faluban ösz- szeszedett régiségek­ből, kézimunkákból és a gyerekek hobbijaiból. Az öregek emlékei, szubjektív élményei alapján szeretném meg­írni falunk történetét. A nyugdíjasklub munká­jában is részt veszek. Hetenként kétszer a gyerekekkel foglalkozunk a művelődési házban. Azt szeret­nénk elérni, hogy ne az utcán kuncsorogjanak, hanem szok­ják a társadalmi életet, tudják, hogy hol a helyük. Sajnos, ke­vés a társasjáték. Ezért már bált is rendeztünk, hogy legyen egy kis pénzünk. Nem egyedül munkálkodók, hanem nagyon sok lelkes falubelivel együtt. Ezt hangsúlyozza, ha ír vala­mit. Szívesen teszek eleget az ilyen kéréseknek. Tó'zsér Béla nyugállományú őrnagy a Rákóczifalva szélén lévő kertjében szorgoskodik. A kapubejárattól a kerti házig dú­san termő lugas vezet.- Tavaly is volt 250 liter bo­rom - mondja. - Elég volt a családnak. A ház alatt tágas pince. Saját kezűleg építette. Amikor azt kérdezem, hogy katonatiszt lé­tére hogy ért a kőművesmester­séghez, annyit mond:- Géplakatos az eredeti szakmám, de rám ragadt más Tőzsér Bélának nem sikerül unatkozni kánként jó, ha két órára lehu­nyom a szemem. így aztán éjje­lente is olvasok. Nézhetném a tévét is, de hiába van több csa­Fadgyas Lajos „megeteti ” a kemencét munka is. Ezt a kertet is azért vettem, mert láttam a tétlen­kedő, hajlott hátú nyugdíjaso­kat, akik nem tudtak mit kez­deni magukkal. Nem akartam én is úgy élni idősebb koromban. — Üdülést ter­vez-e? Gondolom, a kerti lekötöttség miatt nem.- Nemcsak azért. Bejártam már az országot. A Balatonra úgy mentem, mintha hazamennék. Többször voltam külföldön is. A Szovjetunióban kétszer, Csehszlo­vákiában egyszer, Romániában és Bulgáriában öt­ször. Úgy gondo­lom, unatkozni itt­hon sem sikerül. Rajztanárból múzeumigazgató Antal Lajos a helytörténeti gyűjtemény egy részletével Antal Lajos nyugdíjas tószegi rajztanár szabadko­zik:- Igaz, hogy „múzeum” felirat díszeleg az épü­let homlokzatán, de valójában csak helytörténeti gyűjtemény ez. A szépen rendbe hozott épületet s belső beren­dezését szemlélve arra gondolok, hogy nem az el1 nevezés a fontos, hanem a tószegiek kulturális ér­tékeik gyarapítására irányuló igyekezete. Ennek köszönhető, hogy úgyszólván a semmiből terem­tették meg ezt a falusi viszonylatban szinte párat­lan gyűjteményt. Néhány hónappal ezelőtt még három család otthona volt ez a lelakott épület. Elhelyezésükkel és az ingatlan felújításával nyűt meg a lehetőség az érdemi munkára. Antal Lajos nemcsak a felújí­tás, hanem a berendezés során is bizonyította, hogy méltó a gyűjtemény vezetésére. A gyűjtőmunka iránti vonzalma régi keletű. Már 1961-ben Balogh Sándor re­formátus pappal együtt rendezett egy helytörténeti kiállítást. Az akkor ösz- szegyűjtött anyaghoz még három üvegezett szekrényt sem kapott. így aztán az értékes régiségek a Damja­nich Múzeum tulajdonába kerültek. így állt elő az a fura helyzet, hogy a tószegiek mostani állandó kiállítá­sukhoz a községükben talált, részben talán tulajdonukban volt leleteket kölcsönkapták a Damjanich Múze­umtól. A „kölcsön” szakmai segítséggel párosult. A „Tószeg a bronzkorban” című kiállítást dr. Csányi Marietta és dr. Tárnoki Judit rendezte - igen tetszetős és jól szemlélhető módon. A másik teremben Szegvári Károly festménye­inek és szoborgyűjteményének néhány példánya, az ideiglenes kiállítási célokat szolgáló harmadik teremben pedig tószegi fazekasok munkáinak gyűjteménye látható. A vendégkönyv tanúsága szerint igen népszerű a kiállítás. Messze földről is érkeznek látogatók. Csizmár Lajosné, a cukorgyár nyugdíjasklubjá­nak vezetője gyermekkorában tószegi homoksze­dés közben előkerült régi csuprot adományozott a gyűjteménynek. Előbb-utóbb talán a helybeliek is nagyobb érdeklődést tanúsítanak. Ezáltal is méltá­nyolják Antal Lajos igyekezetét, aki hivatásáról így vélekedik:-Évtizedek óta Tószegen élek. Azért jó részt vennem az önkormányzati munkában (ő a kulturá­lis bizottság elnöke), mert ezáltal többet tehetek a falubeliekért. Ez élteti az embert. Kirándulás a Benelux államokba A szolnoki városi nyugdíjasklub a hazai kirándulások mellett külföldi utakat is szervez. Több csoportja járt az idén a Benelux államokban, ősszel pedig Szicíliát keresik fel. Képünk Luxemburgban készült az egyik csoportról. A berlini Staatsopertől Rákóczifalváig Bata Mihály egy igazi festő életét éli. Most Rákóczifalva egy csöndes utcácskájának lakójaként, mint nyugdíjas és mint az örökké alkotni vágyó művész. A helyszín és a státus persze nem mindig volt ugyanez, de az alkotni vágyás végigkísérte pályáját. Nyugállományú határőrök találkozója A Szolnokon élő volt határ­őrök meghívására régi baj- társaik több mint százsze­mélyes csoportja érkezik augusztus 6-án a megye- székhelyre, ahonnan hajóval Tiszakécskére utaznak. Felújítások és remények A szolnoki Kaán Károly úti szo­ciális otthon konyhájának felújí­tása mostanra elengedhetetlenné vált, s július 8-án megkezdődtek a munkálatok - közölte lapunk­kal dr. Szabó Julianna, az in­tézmény igazgatónője. Ennek so­rán többek között burkolatcserére kerül sor. Az otthon több mint 1100 lakója számára várhatóan augusztus 10-től szűnik meg az átmeneti kellemetlenség, addig a Herman Ottó és Eötvös József Általános Iskolák konyhája gon­doskodik az étkeztetésükről. Szerencsés esetben azonban nem érnek majd véget az átépítési munkálatok, mert egy pályázaton kívánják elnyerni azt a nagyobb összeget, amelyből a korábban óvodaként funkcionáló épület­részt betegszállássá alakíthatnák. Molnár G. Attila Az oldalt szerkesztette: Simon Béla Fotók: Mészáros János Az első szálak Tiszainokáról indulnak. Itt született egy ta­nyán, ahol kisgyermekként a növények nedveiből nyert fes­tékkel csinosítgatta otthonuk fehérre meszelt falát. Ezek vol­tak az első lépések a színek és formák rejtélyes világa felé. Először 19 évesen nyílt lehe­tősége a bemutatkozásra. A szolnoki Szigligeti Színházban figyeltek fel rá, ahol rövidesen díszletfestő lett. Ez volt az is­kola. A bizonyítványban hosz- szú évek munkája szerepelt, szakmai tudás és hivatás feltét­len szeretete. A jegyet a sors adta: 1969-ben a budapesti In- terkoncert közvetítőirodán ke­resztül kapcsolatba került a ber­lini Staatsoperrel, és mert ott is szükség volt valamire, amit csak ő tudott, négy évre Berlin lett a következő állomás. Ez idő alatt a díszletfestő-műterem ve­zetésén kívül díszletek és kosz­tümök tervezésével is foglalko­zott. Aztán hazatért. Szakmai tudása még ekkoriban is feled­tetni tudta a néhány éves kiruc­canását. 1973-ban - ha kicsit óvatoskodva is, berlini előélete miatt - a Magyar Televíziónál is rábízták a díszletfestőműhely vezetését. Az 1994-es nyugdíjazásáig eltelt több mint két évtized alatt hivatásának jó néhány generá­ciója mellett bábáskodott. Vé­gigjárta a ranglétrát, és sok fia­talt is végigkísért rajta. Aztán egyszer csak vége szakadt a reggeli kötelező ébresztőknek. Nyugdíjba vonulásakor a festé­szet lett az élete. Megtalálta a témát is: a természetet, a tájat, s megtalálta Rákóczifalvát, ahová családi kötelékek is fű­zik. Azóta rója a ligetes ártéri Tisza-partot vagy a község ut­cáit. Meg-megáll, aztán letelep­szik és alkot. Realista stílusú művei változó intenzitással szü­letnek. Míg olykor heteken ke­resztül visszatér ugyanarra a helyre és csöndben szemlélő­dik, máskor fél nap alatt három képet is elkészít. Jelenleg a Független Magyar Szalon Kép­zőművészeti Egyesület tagja, és négy kiállításának előkészüle­tein dolgozik. A festészet kitölti az életét. Társasági ember, de a rádióját például ajtótámasztéknak hasz­nálja. A televíziója pedig egy öreg fekete-fehér jószág. Mint mondja azért, mert ő a képeket szereti a saját fantáziájával ki­színezni. Molnár János r

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents