Új Néplap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-05 / 182. szám

10. oldal 1998. augusztus 5., szerda Körkép Legyőzték a szikladarabokat Házasságszerviz a Megbékélés Házában A Bibliai Házassággondozó Szolgálat immár hatodik al­kalommal rendezte meg a közelmúltban a házasságépítő napokat a berekfürdői Megbékélés Házában. Harminc­hét házaspár érkezett ide az ország minden részéből, hogy megoldást kapjon házassági konfliktusaira, megta­nulja, hogyan kell meghallgatnia a másikat, mi is a csa­ládban az apa és anya szerepköre. Volt, akiknek már mély gödörből kellett kiemelni házasságát, s voltak, akik még a küszöb előtt álltak. Közülük beszélgettünk né- hánnyal terveikről, házasságukról.- Honnan érkeztek a házas­párok? - kérdeztük a tábor vezetőjét, dr. Pálhegyi Fe­rencet, a Bárczi Gusztáv főis­kola professzorát.- Idén többen jöttek a Du­nántúlról és a fővárosból, de Jász-Nagykun-Szolnok me­gyei házaspárunk is van, akik akár három hónapja vagy húsz éve mondták ki a boldo­gító igent. Vannak, akiknek már válságban van házassága, de olyan párok is eljöttek, akik szeretnék ezt megelőzni. A többség református, de bap­tista, katolikus páijaink is vannak, hiszen felekezeti identitását mindenkinek tisz­teletben tartjuk.- A foglalkozások mellett a párok napi két órát csak egy­mással beszélgetnek.- Igen. Ez azért fontos, mert otthon erre egyre keve­sebb idő jut. Itt újból megta­nítjuk őket arra, hogyan kell meghallgatni a másikat, s ho­gyan tegyék szóvá, ha valamit rossznak látnak a társ életé­ben, s arra is, hogyan kerüljék el a házassági törpésítéshez - hiszen minden rossz meg­jegyzés egy centivel kisebbíti a férjet, feleséget - vezető utat. így beszélgetniük kell arról, milyen céljaik, elvárá­saik vannak párjaiktól, miért vannak konfliktusaik, s mi­lyen szerepe van - kellene lennie - mindkettőjüknek há­zasságukban. A házassági felelősség Tamás és Mariann Fótról ér­kezett, tizenkét éve házasok. Három gyermeküket - az 5 éves Aront, a 8 éves Ancsát és a 11 éves Tímeát - most a nagyszülőkre bízták. A férj orgonaművész, a feleség főál­lású anya. Mint megfogal­mazták, az eltelt évek alatt jó néhány szikladarabot gurított eléjük az élet, így folyamato­san csiszolódniuk kellett egymáshoz.- Mennyire van válságban a házasságuk?- Úgy érzem, a válástól messze vagyunk, problémá­ink főleg az idővel vannak - mondja a feleség, hiszen a há­rom gyerek mellett és Tamás munkájából adódóan néha kevésnek bizonyul a nap hu­szonnégy órája. Itt azonban megtanultuk, hogyan kell rangsorolnunk a dolgokat, hogyan legyünk türelmeseb­bek.- A közös beszélgetés jó al­kalom volt arra is, hogy meg­ismerjék a társ véleményét olyan kérdésekben is, ame­lyekkel eddig még nem foglal­koztak.- Igen. A Biblia igéjén át több olyan dologra rávezettük egymást, amiről eddig nem is beszélgettünk. így átértékel­tük a házassági felelősségün­ket egymás és gyermekeink iránt, s megbeszéltük gyenge­ségeinket, hibáinkat, másrészt újraéltük találkozásunkat, fel­elevenítettük az eltelt 12 évet- mondta a férj. Itt nemcsak pihenhetünk, hanem időt is nyertünk, valamint jókat be­szélgetünk egymással és a ha­sonló gondokkal küzdő há­zaspárokkal.- Hazautazásuk után mit csinálnak majd másképp?- Itt a Biblia igéje segített bennünket abban, hogy meg­tanuljuk, hogyan emelked­jünk felül a gondokon. A há­zasság is olyan, mint egy autó, melyet néha el kell vinni a szervizbe akkor is, ha sze­rintünk nincs vele gond. Be­rekfürdőn megértettük azt is, hogy társunk „ajándék”, aki­nek a. rohanó világban is kö­zös élményeket kell biztosíta­nunk. A házaspárokkal a szak­képzett pszichológusok mel­lett olyan csoportvezető há­zaspárok is foglalkoznak, akiknek már szintén volt ki- sebb-nagyobb válságban a házassága, s korábban részt­vevőként ők is voltak Berek­fürdőn. így még hitelesebben tudnak tanácsot adni társaik­nak. Közülük Lászlóval és Judittal beszélgettünk. A fele­ség tanítónő, a félj műszaki tanár, jelenleg azonban a bu­dapesti margitszigeti Bringó- hintó cég egyik tulajdonosa. A hit összekovácsolta frigyüket- Ötéves házasok voltunk, amikor először gödörbe került házasságunk. Úgy éreztem - mondta Judit -, hogy a két pici gyermekkel egyedül ma­radtam, férjem idejét az indí­tandó vállalkozás ügyei töltöt­ték ki. Miután régóta ismertük Feri bácsiékat, hallottunk a házasságépítő táboraikról, mi is lejöttünk Berekfürdőre. Az itt töltött egy hét újra össze­kovácsolta házasságunkat, azóta a Biblia tükrében sok dolgot másképp látunk. S ez­zel a lelküiettel vállaltuk a csoportvezetést is.- Én hitetlen családban nőt­tem fel - veszi át a szót a csa­ládfő -, így számomra a bib­liai értékek, a hűség, a szeresd társadat, fejezd ki szeretete- det, mérd vállalni önmagad - mind új értékek voltak. Ma már a „tartsátok egymást kü­lönbnek magatoknál” tanítás szellemében figyelek pá­romra, gyerekeimre, a 10 éves Dánielre és a 8 éves Noémire, akik számomra a világ leg­aranyosabb, legszebb gyer­mekei.- Gondolom, eleinte nem volt egyszerű feladat tanácsot adni a csoportjukba tartozó házaspároknak.- Ez így van, de igyekez­tünk mindent megtenni a „gyógyulásukért”: megtaní­tani őket egymással kommu­nikálni, hiszen sok házasság azért megy tönkre, mert csak cetliken beszélgetnek a tár­sak. Sokszor elmarad a meg­hallgatás, az igazságközlés, pedig a bibliai alapra épített házasságnak legfőbb tulaj­donsága éppen az, hogy alá­rendeljük magunkat a pá­runknak. Tudjuk, hogy a há­zaspárok helyett nem oldhat­juk meg problémájukat, csak mankót adhatunk nekik, elin­díthatjuk őket a helyes úton. Elmondhatom, hogy itt őszin­tén megnyíltak, felismerték, mi a számukra helyes út, rá­jöttek önzőségükre, és arra, mennyire egymás mellett él­tek eddig. Innentől kezdve már csak rajtuk áll, hogy akamak-e ezen változtatni. Daróczi Erzsébet Jégkrémfogyasztási rekordok A kánikulai napokban re­kordokat dönt a jégrémfo- gyasztás, ezért a Schöller Budatej Bt. törökbálinti üzemében három műszakra tértek át, hogy lépést tart­sanak az igényekkel. Fodor Béláné, a bt. referense az MTI-nek elmondta: na­ponta 800 ezer adag hideg csemegét szállítanak ki az or­szág kilenc depójába, ahon­nan az üzleteknek osztják el az árut. A 400 dolgozót fog­lalkoztató üzem döntő több­ségében magyar alapanyagból állítja elő a hetvenféle ízesí­tésű készítményt. A meleg napokban a gyümölcsízű vál­tozatok a legkapósabbak, amíg télen inkább a csokoládé és a vanília ízű parfékat kere­sik a fogyasztók. Az üzem egyébként mű­holdas közvetítőrendszeren állandó kapcsolatban áll a Schöller nürnbergi anyacégé­vel, ahol a napi forgalmi ada­tokat regisztrálják. Constrama nagydijat kapott a szolnoki Borovi Faipari Bt. Rövidesen új, modem nyűászáróüzem építésébe kezdenek a Nagysándor József úton. A közel 60 dolgozót foglalkoztató vállalkozás a mai kor igényeinek megfelelő ajtókat és ablakokat gyárt. FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS Vannak, akik minden percben nyernek. És az, hogy nyernek-e, nem a szerencsén múlik! Hiszen most minden Pannon GSM előfizető nettó 10 000 (bruttó 12 500) forintért akár egy éven keresztül is 25% kedvezményt* kap a belföldi beszélgetések percdíjából. A kedvezményt az az Optimum tarifarendszerrel vagy Minimum tarifacsomaggal rendelkező Pannon GSM előfizető veheti igénybe, aki augusztus 1. és október 1. között a 06 20 200 202 (vagy Pannon GSM mobiltelefonjáról a 173-as) telefonszámon** megrendeli azt. Ezeken a számokon ismerheti meg ajánlatunk pontos részleteit is, s amennyiben a kedvezményt meg kívánja rendelni, kövesse az elhangzó útmutatásokat! A kedvezmény kizárólag ezeken az információs vonalakon rendelhető meg. * A kiszámlázott belföldi beszélgetési díjakra vonatkozó 25% kedvezmény a megrendeléstől 1999. augusztus 31-ig érvényes. A kedvezmény fax- és adathívásokra nem vonatkozik. További részletek a fenti információs vonalakon és az g jAjdT* üzletekben. ** Ezek a telefonszámok a Pannon GSM hálózatán belül díjmentesen hívhatók! Az élvonal» PANNON gsm

Next

/
Thumbnails
Contents