Új Néplap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-01 / 179. szám

1998. augusztus 1., szombat Körkép 5. oldal g Életében háromszor láthatta a kislányát Tímea a nagyszülőket szólította apunak, anyunak Nézőpont Mi kerül sokba? Olvasgatom a magyar turistabusz olaszországi balesetét, és valami nem fér a fejembe. Az a könnyedség, mondhatnám, könnyelműség, aho­gyan emberek elmennek külföldre nyaralni. Bemondták a hírekben ugyanis, hogy egy súlyos és egy könnyű sérült­nek nem volt balesetbiztosítása, így az utazást szervező iroda vállalja esetükben a kórházi kezelés költségeit. Mondhatnánk, hogy happy end, lapozzunk tovább, végül is minden megoldódott, de azért álljunk meg egy szóra! Nemcsak az illetékes utazási iroda autóbuszán történhet az emberrel baleset. Arról nem is beszélve, hogy egy kisebb vagy más felfogású iroda esetleg nem akarná, vagy tudná kifizetni a kórházi költségeket, még akkor sem, ha a baleset az ő buszával történt. „Optimista” utazók szokták mondani, hogy ha valakinek soha az életben nem volt azonnali műtétre szoruló vakbélgyul­ladása, hát a külföldi nyaralásán biztos lesz. Az pedig már évekkel ezelőtt is félmilliós kórházi számlát jelentett a nyugati országokban. Májusban, amikor Görögországban jártam, a csoportunkban az egyik hölgy már másnap balesetet szenvedett. Eltört a karja, és a szájüregét is össze kellett varrni, nem beszélve a zsömle nagy­ságú plezúrokról, amit egész testén viselt. Szerencsére kórházba nem kellett feküdnie, de a kinttartózkodása alatt folyamatosan járta a kórházat, különböző kezeléseket igénybe véve. Neki volt balesetbiztosítása, így számláját intézte itthon a biztosító. Ezek a példák is azt mutatják, hogy bárkit érhet baleset külföldön, nem­csak az autósztrádán, hanem nyaralás közben is. Senki sincs védve ellene, akármilyen egészséges, stramm ember is egyéb­ként. Hogy lehet tehát kimenni úgy nyaralni külföldre, hogy nincs biztosításom, amely fedezné a sürgősségi orvosi ellátást? Ha belegondolok, egy ilyen olasz út költsége (szállás, utazás, étkezés, költőpénz, miegymás) a nyolcvan-százezer forintot kö­zelíti. Miközben a biztosítási díj pár ezer forint. Ha tehát kifizet valaki százezret azért, hogy nyaraljon, miért sajnálja azt a néhány ezer forintot a biztosítására? Ennyire tartjuk az egészségünket? Sokan utaznak külföldre biztosítás nélkül. Át kellene gondol­niuk még előtte, mi is kerül sokba: az a néhány ezer forint a biz­tonságért, vagy a kórházi számlák, amelyeket baleset esetén, biz­tosítás nélkül kell kifizetnünk. Az élet néha nagyon kíméletlen tud lenni, ugyanakkor minden kegyetlensége ellenére bölcs is. Kíméletlennek bizonyult a szolnoki Csényi Zsuzsával, akinek még húsz teljes esztendőt sem en­gedélyezett. Zsuzsa leérettségizett, majd férjhez ment és dolgozott. A szülei lakást cseréltek, na­gyobbat vettek, hogy a fiatalok oda húzódhassanak, ameddig nem lesz önálló otthonuk. Zsuzsa terhes lett, majd ahogy teltek a hónapok, egyre többször fájt a feje. Megvizsgálták Szolnokon, majd Pesten, az Amerikai úton, ahol azután fehéren-feketén kiderült: agydaganata van. Műteni kell, nincs halasztás, de még így sem biztos a felépülése. Zsuzsát kemény fából faragták, nem adta fel. Ennek ellenére életében háromszor láthatta picike lányát. Hogy valójában mi is történt vele, velük, a nagyszülőkkel, erről szól az írás. Bodó Tímea és akik felnevelték: a Csényi nagyszülők FOTÓ: MÉSZÁROS J. Jó érzés segíteni másokon A karcagi önkormányzat hi­vatásos tűzoltóságának meg­előzési előadója Soltész Edit zászlós, az Ybl Miklós Mű­szaki Főiskola másodéves hallgatója. Mint elmondta, édesanyja a báty­ját szánta tűzoltónak, őt tanárként tudta volna elképzelni. A sors és Edit elszántsága azonban közbe­szólt, hiszen bátyja gazdasági pá­lyára ment, ő pedig a katedra he­lyett a lánglovagok munkáját vá­lasztotta. Ä zászlós két éve érett­ségizett a karcagi gimnáziumban, ahol kedvence a matek és a rajz volt, így először a főiskola telepü- lésmémöki szakát választotta, majd átnyergelt a tűzvédelmi mérnökire. Ebben a család tűz­oltó barátjának a példája is inspi­rálta. Amikor váltott, munkára je­lentkezett a karcagi tűzoltópa­rancsnokságon, ahol Lévai Kál­mán alezredes felvette a tűzoltó­ság hivatásos állományába. Az­óta megelőzésképpen foglalkozik a gyerekekkel, valamint részt vesz a szakhatósági munkában, ahol mindig arra törekszik, hogy a lehető legmagasabb fokon vé­gezze azt. Most éppen egy hónapos nyári mentési gyakorlatát tölti a C. csoporttal, ahol Czókoly Viktó­rián főhadnagy irányításával részt vesz szerelési, önmentési gyakorlatokon. Mint kollégái el­árulták, férfiakat meghazudtoló ügyességgel végezte 7-8 emelet magasságban az önmentési gya­korlatot. Pluszemberként a lánglova­gokkal a tűzoltáshoz is vonul. Véleménye szerint ennek is meg­van a maga szépsége, így ezt a feladatot is megszerette. Jó érzés­sel tölti el, hogy segíthet máso­kon. Nagy kedvet érez ahhoz, hogy a későbbiekben - amennyi­ben ehhez a jogi háttér is biztosí­tott lesz - vonulási szolgálatot lásson el a karcagi tűzoltóságon. de Zsuzsának 1978. október 10- én Budapesten megszületett a kislánya, Bodó Tímea. Ekkor látta először a nagybeteg fia­talasszony. Utána egyre sú­lyosbodott az anya állapota: meg is műtötték, így remény­kedett. Még egyszer elvitték hozzá a lányát, nézze meg, mennyit gyarapodott, csepe­redett a szeme fénye. Utoljára december 23-án találkoztak. Zsuzsa akkor már olyan gyenge volt, hogy felkelni sem bírt: a főorvos ültette fel, és rakott a háta mögé párná­kat. Kezébe adta a kis Timit: és ekkor földöntúli boldogság ragyogott a rengeteget szen­vedett fiatalasszony arcán, íme egy emberkét tart, a lá­nyát, akiért érdemes volt élni. Majd hirtelen, mint egy eget borító, fekete felhő, suhant át rajta valami szomorúság, és így szólt a mellette állókhoz:-Anya! Úgy szeretnék ha­zamenni, otthon lenni, Timit nézni, nevelni, de érzem, ez már nem lesz. Kérlek, ne add oda senkinek, te neveld fel. .. Sírt mindenki, a szülei, sőt még a sokat látott, tapasztalt főorvos is elfordult, mert va­lami a szeme sarkába lopako­dott. December 30-án már nem bírta kinyitni a szemét, amikor az intenzív osztályon utoljára kereste fel az édesapja. De a neve ismételgetésére kinyúj­totta a karjait apukája felé. Je­lezve, érti, tudja, hallja ki van Szakmájában, lakatosként nem dolgozhat Urbán József. Egy baleset után leszázalékol­ták, most a család mindennapi betevőjéért - ha fáj is az a rossz láb, és gyakran meg kell pihennie néhány percet -, ten­nie kell a dolgát. Főleg takarmánynövény fej­lődik Urbánék termőföldjén. A két-három malacnak, a te­hénnek ennie kell, hogy aztán a család is jóllakhasson. Mert abból a három hektár kárpót­lási földből aligha lehetne ott, de már felelni nem tud. 1978. december 31-én, Szil­veszter napján este fél hétkor Zsuzsa szíve örökre megpi­hent. Elvesztését a szülei a mai napig nem heverték ki. Elte­mették illő tisztelettel. Timi­ről, a lányáról az apja lemon­dott. Akkor találkoztak utol­jára, a lánya sorsa nem érde­kelte. írtam fentebb: az élet oly­kor kegyetlen, ugyanakkor bölcs is tud lenni. Kegyetlen, mert egy pár hónapos apróság jószerével az anyját is, meg az apját is egyszerre veszítette el. De bölcs, mert apa helyett meggazdagodni... De a né­hány ezer forintos nyugdíjat ki kell valahogyan egészíteni.- Kevés az a pénz, amit a leszázalékolás után kap az ember. Szerintem az állam is arra számít, hogy mellette mindenki dolgozgat valamit. Nem hiszem, hogy komolyan gondolják, hogy abból a ti­zenkétezer forintból valaki meg is tud élni - mondja. A disznót levágják, a tehén pedig ad annyi tejet, hogy egy kevés leadásra is marad. El­apát, anya helyett anyát talált tüstént az anyai nagyszülők­ben, Csényi Józseft>en és fele­ségében, Ilonkában. Ráadásul Csényiéknek volt egy fiuk is, Zoli, akit később Timi tesónak szólított, a nagyiékat pedig apunak, anyunak. Mert azok lettek. Védték, óvták, nagyon sze­rették, nevelték, olykor dorgál­ták, hiszen nincsen ez más­képpen máshol sem. Timi re­mekül kosarazott az általános­ban, de egy súlyos térdsérülés kettétörte az ígéretes karriert. Nem szegte kedvét, Tiszaföld- váron tanult, ott is érettségi­zett, és jelenleg a Janus Pan­Urbán József nonius Tudományegyetem másodévese. Dolgozott is egy évet, és újra el szeretne he­lyezkedni, hiszen a taníttatás sokba kerül. És a nagyiék, aka­rom mondani apu, anyu nyug­díja annyi, hogy dolgozniuk kell mindkettőjüknek. Közben történt egy és más. Egy jókötésű fiatalember pár éve véletlenül azon az ajtón csengetett, amelyet Tímea nyi­tott ki. Szekeres Robinak hív­ták, hívják az ifjút, és rögtön beleszeretett Timi szemeibe. Timinek pedig a fiú kézfogása imponált: melegséget, bizton­ságot sugárzott. Egy szó mint száz, Robinak merő véletlenül, ki tudja miért, egyre sűrűbben, többször vezetett Timiék felé az útja. Timi pedig ezt a soka­sodó vizitet - lehet, szintén merő véletlenül - örömmel fo­gadta. Azóta megvolt az esküvő is, amelyik nappaltól nappalig tartott. Felkeresték Robival a temetőt is, virágot vittek anyukája sírjára, amikor Tí­mea valami ilyesmit rebegett: - Anyuci! Én vagyok, a te lá­nyod, Bodó Tímea. Húszéves leszek, akár te voltál, és bol­dog fiatalasszony, Szekeres Róbert felesége. Köszönöm, hogy megszülethettem és Csé­nyi apu, anyu felnevelt. Hogy hallotta-e ezen mon­datokat vagy nem lenn pihenő, erre ne tőlem várják a megfe­lelő és szakszerű választ. Ami biztos: a két fiatal tanul, Robi dolgozik, és Timi is szeretne elhelyezkedni. A szülők, aka­rom mondani a nagyszülők át­adtak nekik egy szobát. Timi a pénzügyminiszter, mert jobban fogja, őrzi a forintokat Robi­nál. És ugye ez egy vadonatúj ifjú párnál egyáltalán nem el­hanyagolható szempont. D. Szabó Miklós gondolkodtató azért - jegyzi meg a gazda -, hogy a kister­melőtől durván harminc­negyven forintért átvett friss tejből, hogyan lesz az üzlet­ben majd százforintos „vize­zett akármi”? Balesetben megsérült lábát lassan operálni kellene már - meséli. Nagyon nehezen szánja rá magát, hogy a „kés alá” feküdjön, hisz még a se­bész sem biztatta sok jóval. Ha meg úgysincs segítség, miért vállalja a műtét kocká­zatait? Megingatja fejét. Aztán le­gyint egyet, és kimérten foly­tatja megkezdett munkáját. banka „Fönt” sem gondolják komolyan, hogy ennyiből meg lehet élni... Egy takaros tanyától nem messze, egy középkorú férfi tevé­kenykedik komótosan a jásztelki határban. Megállunk beszél­getni, hogyan is él, mivel tölti mindennapjait. Kiderül: bizony nem jószántából tesz-vesz a földeken. Az összefogásban kellene keresni a megoldást Sok gazda között elvész a gát? A termelőszövetkezetek meg­szűnte óta gazdátlanok a Ve­rsenyben és környékén lévő nyári gátak. Tulajdonjogilag az önkormányzathoz tartoz­nak ugyan, de a költségve­tésben nincs pénz a fenntar­tásukra. A fenntartás feladata tehát az érintett földtulajdonosokra hárul, akik ugyancsak nem rendelkez­nek a szükséges anyagiakkal. Vezsenynél a Tisza idei 750 cen­timéter körüli tetőzése nem oko­zott végzetes károkat, de a gát melletti 80-100 méteres sávon így is odaveszett a termés. A mé­lyebb fekvésű területeken sem tudták learatni, hiszen a felázott talaj nem bírta el a gépeket. Használhatatlanná vált a gát mel­lett húzódó dűlőút is, a kombáj­noknak körbe kellett járniuk a földeket, hogy betakarítsák a szárazon maradt területeket. A nyári gát múltjáról és jövő­jéről Hatvani Lajost, Vezseny polgármesterét kérdeztük:- A rét a tószegi Petőfi Tsz tu­lajdona volt, annak megszűntéig. A földdel együtt ők gondozták a gátakat, utakat. A táblák feldara­bolása után azonban ezek gaz­dátlanul maradtak, hisz ami mindenkié, az senkié, pláne ha költeni kell rá. A külterületi dű- lőutak állapota siralmas, de az azokat használó termelők érdeke és feladata lenne kezelésük. Ugyanez a helyzet a csator­nákkal is. Az önkormányzat nem tud segíteni. A legnagyobb baj mégis a 900 hektárnyi rétet védő nyári gát minőségével van. Tíz éve senki nem foglalkozik vele, csak a közvetlen veszély ébreszti rá az érdekelteket, hogy ez a helyzet tarthatatlan. Amikor megindult a víz szivárgása a termésre, a gazdák megszavaz­tak egy hektáronkénti 100 forin­tos összeget gyorssegélynek. De még ezt sem fizette be mindenki. Végül homokzsákokkal sikerült megvédeni a termést a nagyobb pusztulástól. Tudni kell azonban, hogy ko­rábban a vízügy ennek a rétnek a levezető víztározó szerepét szánta egy nagyobb árhullám esetére, amivel a fontosabb terü­leteket védte volna meg. Egy bi­zonyos vízmagasság felett köte­lesek vagyunk kinyitni a zsilipe­ket és elárasztani a környéket. Csakhogy a zsilipek karbantartá­sára sincs pénz, így eliszaposod­tak. Ez azt jelenti, hogy ha az ár betörne, majd elvonulna, nem tudnánk leereszteni a vizet - mondta Hatvani Lajos. A helyzet felemás. A Kötiví- zignek nem feladata az üzemi töltések kezelése. Tizenhat ki­lométernyi védvonal vár karban­tartásra, és bonyolítja a dolgot az önkormányzat tulajdonába éke­lődő állami rész, melyet vona­kodnak átadni, de kezelni is. Eredményt csak a gazdák ösz- szefogása hozna, társulásos ala­pon, az érdekeltek részéről ará­nyos teherviseléssel. Hatvani La­jos szerint mintegy 500 forintot kellene befizetni hektáronként, de még ez is csak“ részmegoldást jelentene. A végleges kiút a hosszú távú gondolkodás lenne. Alkalmas lenne a föld például gyümölcsfák telepítésére, ezek az esetleges árvizet is elbírják, vagy fűmag termesztésére, ami­nek nyugaton jó piaca van. Ezekhez azonban egybe kel­lene fogni az egész területet és azonos módszerekkel, össze­hangoltan dolgozni. Ilyen mé­retű szerveződésre azonban a környékbeliek nem mutatkoznak hajlandónak, hisz a megtérülés évtizedekig is eltarthat. Megkérdeztünk egy helybeli gazdát, Csontos Lajost is:- Burgonyát és zöldségféléket termesztek 25 hektáron. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy épségben maradt minden, pont azon a részen nem szivárgott a gát, ahol az én földem van. A terméshozam azonban évről évre romlik, mivel nem tudok öntözni. A föld elég jó minőségű ugyan, de a csatornák épp a gyengébb te­rületeken vannak, nem tudom felhozni a vizet Ez azért is érde­kes, hiszen itt folyik a Tisza. Csakhogy ez a része már a Hor­tobágyi Nemzeti Parkhoz tarto­zik, és nem engedik kiemelni a vizet. így lassan ráfizetésessé vá­lik a vállalkozásom. Szerintem az alkalmazkodás hiányzik. A talaj bármilyen kultúra termesztésére alkalmas lenne, jó a mikroklí­mája, és megoldható lenne az ön­tözés is - vélte a gazda. Mint a vezsenyi polgármester­től megtudtuk, néhány évvel ez­előtt kitűnő terv készült a terület teljes csatornázására, de ez is megbukott a földtulajdonosok ér­dektelenségén. A helyzet felol­dása az összefogáson és az al­kalmazkodókészségen múlik.- Az eset nem egyedi a me­gyében: Tiszajenőn és Tiszavár- konyban is csak a rendszert szid­ják az emberek, ahelyett, hogy tennének valamit. Nem várha­tunk arra, hogy majd valaki segít rajtunk, mindenkinek megvan a maga baja - adott hangot elkese­redésének a polgármester. F. E. ‘■(I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents