Új Néplap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-29 / 202. szám
12. oldal Sport 1998. augusztus 29., szombat Fegyelmi büntetések Szinte szusszanásnyi szünete sem volt a megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának legutóbbi ülésén, annyi kiállított játékos ügyében kellett „ítéletet” hirdetnie. Egy mérkőzésről szóló eltiltást kapott: Magyar (Abony), Beregszászi (Tö- rökszentmiklós), Demeter (Tiszaföldvár LC), Herkó Z. (Tiszaföldvár VSE), Sisa (Jásztelek), Medgyes (Ti- szatenyő), André (Jászárok- szállás), Nádi (Öcsöd), Ur- bán (Kengyel). Két meccsen nem léphet pályára: Szendrei (Kenderes), Rentai (Kunhegyes), Erkán, Bujáki (Tószeg), Zámbó (Tiszaföldvár LC). A legsúlyosabb büntetést Tóth Olivérre (Túrke ve) szabta ki a bizottság, három összecsapáson csak nézőként lehet jelen. Az elmaradt Jászladány - Jászágó felnőtt és ifjúsági mérkőzés 3 pontját, 3-0-ás gólkülönbséggel a vétlen hazaiak javára igazolta a szövetség. Pénzbírságok Az első fordulóban kapott sárga és piros lapok miatt Túrkeve és Jánoshida egyaránt 5600 forintot köteles befizetni a szövetség pénztárába. A második játéknapon elkövetett sportszerűtlenségek miatt Tószeg 9400, Kunhegyes 8300, Tiszate- nyő 6500, Fegyvernek 5600, Jásztelek és Kengyel 5400, Jászárokszállás és Tiszaföldvár VSE 4400 forintot kénytelen leszurkolni büntetésként. Régen kezdték csapataink ilyen lendülettel a bajnokságot. Legalábbis ami a sárga és piros lapok gyűjtését illeti. Még csak 180 percen vagyunk túl, s a három csoport - megyei I. és 11. osztály - negyvennyolc együttese közül tíz máris kénytelen volt zsebbe nyúlni, és súlyos ezreket befizetni a szövetség pénztárába. Ezek a forintok pedig ablakon kidobott pénznek számítanak. Biztos, hogy megérte ? (G J) Labdarúgás, NB I., a 6. forduló előtt Feltételes jövedelemelvonás Csabán Általában egyetlen bajnokságban sem lehet biztosra menni idegenben. Főként nem akkor, ha a vendéglátó portáján nincsen minden a helyén, magyarul: rosszul mennek a dolgok, kevés a pont, sok a vereség. Szám szerint négy, amit tetéz az a megmásíthatatlan tény, hogy öt meccsből esett. Békéscsabán tipikusan olyan a helyzet, hogy feje tetején áll a világ, hiszen a nyáron - hosszú évek sikeres elsőosztályú szereplése után - kisesett a csapat. Az őszi szezonban pedig ha lehet, még méltatlanabbul szerepel a viharsarki gárda. Látva ezt, a vezetés felelősöket keresett s talált. A legnagyobb vétkes a legutóbb kiállított söprö- gető, Raducu - 50 ezer forintos jövedelemelvonásban részesült -, őt Dobi és a másik román, Negrau követi a „vádlottak” padján 20-20-es büntetéssel. A pénzt persze feltételesen tartja vissza a klubvezetés, ugyanis ha a következő egy hónapos szériában javulnak az eredmények, szaporodnak a csabai győzelmek, visszanyerhető a fizetség. Valahol itt keresendő az a veszély, amely az őszi szezonra normalizálódott Szolnoki MÁV legényeire leselkedik a szombatról vasárnapra áttett vidéki összecsapáson. Rubold edző egész héten azt próbálta elültetni játékosaiban - akik között már nincsen maródi labdarúgó Draskóczi nemcsak a levegőben, a talajon is képes megvívni az ütközetet- , hogy minden meccsen lehet nyerni, de egyiken sem a MÁV tekinthető esélyesnek. Ez a sajátos, de érthető felfogás tehermentesítheti a csapatot, de nyilvánvaló, a felelősség senkire nem ruházható át. így kezdenek: Bicskei - Fehér, Ántal. Balogh - Draskóczi, Szalai, Horváth, Ludasi, Pelles Phonix-kupa férfi kosárlabdatorna Visszavágott a Tóth-legénység Phylaxia Olaj KK — MEAFC 86-46 (42-21) Miskolc után ezúttal egy másik borsodi városban, Tisza- újvárosban szerepel egy felkészülési tornán a Phylaxia Szolnoki Olaj KK együttese, e hét végén. A tegnapi nyitómérkőzésen Takácsék azzal a MEAFC-cal meccseitek, amelyiktől egy hete 78-75-ös vereséget szenvedtek. A piros-feketék ezúttal semmit nem bíztak a véletlenre, így mindössze hat percig volt szoros az összecsapás. Ezután ellenállhatatlan volt az Olaj, 10-7 után zsinórban 18 pontot szerzett. Különösen Alexe, Mészáros és az Parker szórta a gólokat, akivel tegnap egy éves szerződést kötött a klub. A folytatásban is remekeltek a fiúk, többször is leziccerezték megbénult ellenfelüket. A fordulás után már csak formaság volt a találka, de a szolnokiak akkor is nagyon ügyeltek a védekezésre, de a kosarakkal sem maradtak adósak. Ekkor már Tóth Zoltán edző a fiataloknak, Bódinak, Szarvasnak és Cziczásnak is lehetőséget adott a szereplésre. Az olajosok ma délután ötkor a Tiszaújvárossal, majd vasárnap délelőtt 11-től a Soproni Ászok KC-val játszanak. A torna másik mérkőzésén a soproniak 69-50-re verték a vendéglátó Tiszaújvárost. Hét végi sportműsor Szombat Kézilabda. Cukor-kupa, nemzetközi férfi torna: Mól Szolnok KK-Ózd, 11.30, Mól KK-Nyíregyháza, Szerencs, 16.00. Kosárlabda. Phoenix-kupa, férfi torna: Phylaxia Sz. Olaj KK-Tiszaújváros KC, Tisza- újváros, Eötvös gimnázium, 17.00. Labdarúgás. Profiliga: Debrecen - Vác 17, Győr - Diósgyőr, Újpest - Zalaegerszeg, BVSC - FTC, Siófok - Videoton, Gázszer - Nyíregyháza, Vasas - III. kerület, Szombathely - Kispest, 19. NB I.: Tiszaújváros - Soroksár, 16. Matáv Sopron - Tatabánya, Pécs - Tiszakécske 16.30. Szeged-Dorozsma - Nagykanizsa, 19. NB III. Mátra-cso- port: Selyp-Balassagyarmat, Pásztó-Besenyőtelek, Po- roszló-S. Öblös, Jászberény- Monor, 17. Alföld-csoport: Kunszentmártoni TE - Baja (Hegedűs), Gyomaendrőd - Hódmezővásárhely (Gyer- tyás), 16.30. Megyei I. osztály: Kunhegyes- Jászapáti (Kiss Z.), 16. Mezőtúr-Fegyvernek (Békés megye), 15.30. Homok-János- hida (Vígh T.), Túrkeve-Jászjákóhalma (Nagy I.), Abony- Martfű (Tóth L), Törökszent- miklós-Kenderes (Csongrád megye), 16.30. Megyei II. osztály: Tiszaderzs-Tiszaföldvár (Kapolcsi F.), Kisújszállás II.- Cserkeszőlő (Deák F.), Tisza- tenyő-Kun FC (Major I.), Kengyel-Tiszaszentimre (Balogh K.), Kőtelek-Zagyvaré- kas (Szabó Gy.), 16.30. Női NB II.: Jászdózsa-Dunaújvárosi Pentele (Kelemen J.), 15. Vízilabda. IV. Szoltisz Kupa: Nagyvárad-FTC, 9.00, Éger-Szentes, 10.10, UTE-SZMTE, 11.20, Sparta- cus-Vasas, 12.30, 7. helyért: 15.00, 5. helyért: 16.10, 3. helyért: 17.20, döntő, 18.30, eredményhirdetés. 19.30. Vasárnap Kézilabda. Cukor Kupa nemzetközi férfi torna: Mól KK - Tulln (osztrák), Szerencs, 9.30. Kosárlabda. Phoenix Kupa férfi torna: Phylaxia Sz. Olaj KK - Soproni Ászok KC, Ti- szaújváros, 11.00. Labdarúgás. Profiliga: MTK - Dunaferr, 19. NB /.: Kaposvár - Salgótarján, Kecskemét - Soproni Dreher, Demecser - Komló, Hajdúszoboszló - Érd, Komárom - Tiszavasvári, 16.30. Békéscsaba - Szolnok, 17. NB III. Mátra-csoport: Újszász-Gö- döllő, Tiszafüred-Mátranovák, Karcag-Heves, Rákóczifalva- Mezőkövesd, 17. Alföld-csoport: Szajol - Kerekegyháza (Koncz), Csongrád - Malév (György), Makó - Mélykút (Kurucz), Mezőberény - Békés (Szoboszlai), Kisújszállás - Battonya (Filus), Örkény - Jamina, 16.30. Megyei I. osztály: Alattyán-Tószeg (Peste megye), Jászkisér-SZVSI (Heves), 16.30. Megyei II. osztály: Szelevény-Öcsöd (Veres S.), Cibakháza-Abádszalók (Munkácsi L.), Tiszagyenda- Rákócziújfalu (Tűhegyi L.), Tiszajenő-Kunmadaras (Sulyok F.), Jászárokszállás- Nagykörű (Hagyó Gy.), Jász- boldogháza-Jászladány (Tóth S.), Jászágó-Besenyszóg (Tóth B.), Jásztelek-Szászberek (Markóth K.), Jászberény Il-Jászszentandrás (Kále E.), Pusztamonos'tor-Jászalsó- szentgyörgy (Hallgat J.), Jász- fényszaru-Jászdózsa (Gyur- kovics), 16.30. Lovaglás. JNSZ megyei bajnoki döntő: Szolnok, Kaán Károly utca, 10.00.- Fedor, Major S. Sérült: - Eltiltott: Rubold Péter: - Láttam a Békéscsabát, ezért nyugodtan mondhatom, jobb csapat annál, mint azt a pillanatnyi eredményei mutatják. Miután vendéglátónknak csak a győzelem az elfogadható, vélhetően nehéz ütközet elé nézünk. A Kecske is vidéken Továbbra sem akar összeállni a szomszéd Tiszakécske „kicserélt” csapata. Az előző fordulóban Sopronban vereséget szenvedett tizenegy szerdán újabbat botlott, az MK-ban Dunakeszin kapott ki 2-0-ra, nem kerülve a legjobb 32 közé. így kezdenek: Varga - Serban- Zovath, Izsák, Bujáki - Barna G„ Mikóczi, Udvari - Urbán, Babai, Török. Sérült: Szín(boka), Molnár (térdszalag), Besermann (vádli) Eltiltva Balia L. (3 sárga lap) Tóth Dénes: - Remélem, azzal a megbeszéléssel, amelyet csütörtökön tartottunk, megtettük az első lépést a hullámvölgyből kivezető úton. Bízom abban, hogy játékosaim átértékelték eddigi teljesítményüket, rádöbbentek a kötelességeikre, ami a jövőben egy eredményesebb együttműködésben fog megmutatkozni. Doppingteszt Kínában A Kínai Kerékpáros Szövetség doppingteszteket fog elvégezni a szeptember 9. és 13. között Nankinban esedékes kínai pályakerékpá- ros-bajnokságon. A kínai szövetség elsődleges célja, hogy - a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) doppingellenes küzdelméhez csatlakozva - kiszűrje azokat a versenyzőket, akik EPO (eritropoietin) nevű szert alkalmazva próbálnak jogosulatlan előnyhöz jutni. Az EPO a vörösvértest-kép- ződést segíti elő a szervezetben, s ezzel jobb oxigén- ellátást biztosít a felhasználója számára. Rodman filmet forgat Filmet forgat a franciaországi Cote d’Azúron Dennis Rodman, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Chicago Bulls kosárlabdázója. Kevin Elders rendező a Simon Sez című akciófilmben - melynek jeleneteit több helyszínen, Nizzában, Cagnes-sur-Merben és Villefranche-sur-Merben veszik föl - adott szerepet a kosárlabdázónak. A filmben Rodman egy, az Interpol alkalmazásában álló titkosügynököt fog alakítani. A mostam munka nem új dolog Rodman számára, hiszen két évvel ezelőtt már szerepelt egy filmben Jean- Claude Van Damme és Mickey Rourke társaságában. A Simon Sez forgatása augusztus 17-én kezdődött, és várhatóan szeptember végéig tart. Vieri mégis távozik? Az Atlético Madrid spanyol labdarúgóklub vezetői bejelentették, hogy hajlandóak átengedni olasz csatárukat, Christian Vierit az itáliai Lazio csapatának. A madridiak közleményükben hangsúlyozták, hogy tekintettel a játékos távozási óhajára és a római együttes vételi szándékára, létrejöhet a megegyezés, csak az átigazolási összegben kell még megállapodni. A hírek szerint ez 30 millió dollár körül lehet. 4. Szoltisz-kupa nemzetközi vízilabdatorna Gólzáporos kezdés Péntektől a Szoltisz-kupán nyolc csapat két napon át küzd a helyezésekért a szolnoki Damjanich uszodában. Mindegyik résztvevő együttes mestere azt hangsúlyozta mondandójában, hogy a csapatépítés jegyében utaztak a Tisza-parti városba. Közülük Faragó Tamásé volt a legfrappánsabb:- Sokat fogunk brú'gölni a kellemes meleg vízben, a sarki kocsmát is felkeressük, ellenben a fiúk is tudják azt, hogyan kell egy tornán szerepelnie a Vasasnak. A csapatok soraiból nem hiányoztak az új fiúk. A Vasas Nicsovitsot, Rext-Kisst és Vin- discht vetette be, míg Tóth „Frenkről” állítólag valahol Európában nyaral, de legális keretek között nyomoznak utána - ezt is Faragótól tudjuk. Az újpesti liláknál Molnár Tamás és Kiss Gergely is az újsütetű tréner, Godova Gábor rendelkezésére állt. A Fradinál is medencébe szálltak az új szerzemények, a kapuban Kosz Zoltán, míg a „mezőnyben” Fodor Rajmund serénykedett, a csapatot pedig a Wiesner Vad, dr. Gyarmati edzői team irányította. Á Szpa- rinál is új mester ténykedik az Újpesten osztatlan sikert aratott Kovács István, ő Sugárt és Bíró Balázst is a mélyvízbe dobta. A házigazdáknál talán az a legnagyobb öröm, hogy együtt maradt a csapat, a tavalyi bajnokság alapszakaszának gólkirálya, Varga Zsolt is nagybátyja, Varga József edző rendelkezésére állt a mérkőzéssorozaton. A torna nyitómeccsén a házigazdák könnyed, olykor látványos játékkal 11-5-re verték a nagyváradiakat. A torna első rangadóját az UTE és a Fradi játszotta. Szinte végig fej-fej mellett haladtak a felek, egyik csapat sem tudott jelentősebb előnyhöz jutni, a hajrában a zöldek vezettek, ám dr. Bene a dudaszó előtt 36 másodperccel 9-9- re alakította a végeredményt. A délutáni találkozók csúszással kezdődtek mert a nagyváradiak elaludtak a szállásukon ... A Szolnokiak, a KEK- győztes Fradit csak megszorongatni tudták. A zöldek biztosan nyertek 15-8-ra. További eredmények: Vasas-Egér 9-5, Spartacus- Szentes 8-5, Eger-Spartacus 9-9, UTE-Nagyvárad 15-7, Vasas-Szentes 11-8. A torna ma délelőtt a csoportmérkőzésekkel folytatódik, majd délután a helyosztókat bonyolítják le. (vécsé) A kék sapkás szolnokiak 11-szer vették be a megszep- penten játszó Nagyváradiak kapuját fotó: csabai Osztrák és belga ellenfelek Sorsolták Monacóban Monacóban kisorsolták a labdarúgó Bajnokok Ligájának csoportbeosztását. A selejtezőből feljutott 16 csapatot és a kiemelt 8 együttest hat, egyenként négyes csoportba sorolták. A-csoport: Croatia Zagreb (horvát), Olimpiakosz Pireusz (görög), FC Porto (portugál), Ajax Amsterdam (holland) B-csoport: Galatasaray (török), Rosenborg BK Trondheim (norvég), Athletic Bilbao (spanyol), Juventus (olasz) C-csoport: Szpartak Moszkva (orosz), Sturm Graz (osztrák), Intemazionale (olasz), Real Madrid (spanyol) D-csoport: Bröndby (dán), Manchester United (angol), Bayer München (német), FC Barcelona (spanyol) E-csoport: D. Kijev (ukrán), Panathinaikosz (görög), Arsenal (angol), Lens (francia) F-csoport: HJK Helsinki (finn), Benfica (portugál), PSV Eindhoven (holland), 1. FC Kaiserslautern (német) A jelenlévők egybehangzó állítása szerint a D-csoportból lesz a legnehezebb továbblépni.- Nagyon nehéz lesz megszerezni az első helyet, amely az automatikus továbbjutást jelentené. Még a második hely elérése sem lesz könnyű, hiszen a német és az angol csapat mellett a dán Bröndby is jó játékerőt képvisel - mondta a sorsolás után Amador Bemabéu, a katalán klub egyik alelnöke. A Bayem München elnöke, Franz Beckenbauer nem volt elégedetlen a sorsolás eredményével. - Ennél jobb nem is lehetett volna. A sorsolás kedvez a szurkolóinknak, hiszen fantasztikus mérkőzéseket láthatnak majd. A csoportból a legjobb és egyben legszerencsésebb csapat fog továbbjutni - mondta a bajor klub elnöke. A B- és a C-csoportban spanyol-olasz párharcra is sor kerül majd, hiszen az előzőben az Athletic Bilbao és a Juventus, míg utóbbiban az Intemazionale és a BL-címvédő Real Madrid pályázik a legjobb nyolc közé jutásra. - Büszke vagyok, hogy a Juventusszal találkozhatunk az első mérkőzésen, így a tavalyi döntőssel szemben esünk át a tűzkeresztségen - mondta Luis Fernandez, a BL-ba először bejutó Bilbao francia edzője. A három európai labdarúgókupa elmúlt évi küzdelmei során negyeddöntőbe jutott 24 csapat edzőjének szavazása szerint az 1997-98-as idényben az olasz Intemazionale brazil játékosa, Ronaldo volt a legjobb csatár, míg a szintén olasz Juventusban szereplő francia Zidane a legjobb középpályás. A szavazás eredménye - a legjobb csatár: Ronaldo (brazil, Inter), a legjobb középpályás: Zinedine Zidane (francia, Juventus), a legjobb hátvéd: Fernando Hierro (spanyol, Real Madrid), a legjobb kapus: Peter Schmeichel (dán, Manchester United), a legjobb edző: Marcello Lippi (olasz, Juventus), a legjobb tv-közvetíté- sek: 1. kategória: TVE (spanyol), 2. kategória: JCS (izraeli). A KEK első fordulójában az MTK Hungária FC az osztrák SV Ried-del, míg az UEFA Kupában az Újpest a belga FC Bru- ges-zsel találkozik.