Új Néplap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-26 / 199. szám

1998. augusztus 26., szerda Körkép 9. oldal Zsebmustra, megyei bontásban Magyarországon a fővárosban és Győr-Moson-Sopron me­gyében élnek a legfizetőképesebb emberek, derül ki egyebek mellett a Gfk Hungária Piackutató Intézet most elkészült fel­méréséből, amelyben 132 település vásárlóerejét rangsorolták. Kozma Ákos, a Gfk igazgatója elmondta: a leggyakrabban vá­sárolt élelmiszerek, háztartási vegyi áruk, tartós fogyasztási cikkek, autók, utazások, banki és egyéb szolgáltatások for­galma mindenkor a vásárlóerő nagyságától függ. A most elké­szült tanulmányban ezt vették górcső alá a fővárosban, a me­gyékben és a tízezernél na­gyobb lélekszámú települése­ken. Összesen 132 helységet térképeztek fel. A vásárlóerőt ezúttal nem az életszínvonal alapján vizsgál­ták, hanem az adott település gazdasági potenciáljának figye­lembevételével, a munkanélkü­liségi, a foglalkoztatottsági és az adózási (befizetett adó) ada­tok alapján. A Gfk az országos átlagban egy lakosra jutó vásárlóerőt 100 százalékban határozta meg. E szerint az egy főre jutó vásárló­erő Budapesten és Győr-Mo- son-Sopron megyében a leg­jobb: 102,5-107,5 százalék, őket követi a sorban - 97,5-102,5 százalékkal Veszprém, Fejér, Pest, Zala és Vas megye. A legalacsonyabb - 87,5 százalék alatti - értéke­ket Szabolcs-Szatmár-Bereg- ben mérték. U. G. Az iskolák már várják a tanulókat (Folytatás az L oldalról) Felújították a csatornarendszert és megújították az elhasználó­dott padlóburkolókat is. Né­hány osztályban a bútorok cse­réjét is sikerült kigazdálkod­niuk. A mintegy 900 általános iskolást - az elmúlt évinél há­rommal kevesebb - 67 pedagó­gus oktatja. Az állami normatí­ván túl a tanulók mintegy 60 százaléka részesülhet önkor­mányzati tanszertámogatásban, melynek összege tanulónként rászorultságtól függően 2500- 3000 forint. A tankönyvek már megérkeztek, az első tanítási napon kiosztják azokat. A Gróf Apponyi Albert Általános Is­kola mintegy 870 diákja közül 410 részesül önkormányzati tanszertámogatásban rászorult­ságtól függően. Az összesen 1 millió 25 ezer forint tanulón­ként 2500 forintos támogatást jelent - tudtuk meg Kán László igazgatótól. A könyvek jó része már megérkezett az iskolába, de néhányra még várnak. Az iskolában - a szülői munkakö­zösséggel, az iskolaszékkel folytatott korábbi egyeztetések szerint - a könyvek kiválasztá­sának egyik fontos eleme volt az egyes tankönyvek ára. A megegyezés szerint egy-egy tankönyvcsomag nem halad­hatja meg a mindenkori mini­málbér ötven százalékát. Az egyes iskolaépületekben renge­teg felújítási munka zajlott, az egyik tornaterem kúpcserepei­nek cseréjétől a padok felújítá­sán át a portelki általános iskola előtti járda aszfaltozásáig, így minden feltétel biztosított a nyugodt évkezdéshez. Össze­sen 68 pedagógussal kezdik meg az oktatást, a nyár folya­mán közös megegyezéssel egy kollégájuktól váltak meg. Jászapátiban mindkét álta­lános iskolában egy-egy tanító­val bővült a pedagógusok lét­száma, mivel mindkét iskolá­ban beindítják a kis létszámú első osztályokat - tájékoztatta lapunkat Lencse Péter, a pol­gármesteri hivatal kulturális ügyintézője. Az István Király Általános Iskola eltérő tantervű tagozata új épületbe költözhe­tett. Az épület teljes felújítását - a központi fűtés bevezetésétől a padló felújításáig - elvégezte az önkormányzat. Egyébként a szokásos évközi karbantartáso­kat, tisztasági festéseket végez­ték el az iskolákban. Jászapáti önkormányzata a korábbi évekhez hasonlóan idén is megvásárolja a város közel 1000 általános iskolásának ösz- szes tankönyvét, valamint a já­szapáti lakóhelyű középiskolá­sok számára háromezer, a főis­kolásoknak négyezer forintos tankönyvvásárlási támogatást nyújt. Mezőtúron az oktatási in­tézményekben a felújítási mun­kálatokat sikerült időben befe­jezni. Egyedül a 626. Számú Szakképző Intézet tetőtér-beé- pítéses kollégiuma nem készül el a tanévkezdésre, de várha­tóan szeptember folyamán be- költözhetővé válik az új diák­szálló. A Teleki Blanka Gim­názium és Közgazdasági Szak- középiskola konyhája szinte teljes egészében megújult. El­készült az udvari szennyvízve­zeték kiépítése, illetve javítása és az ereszcsatorna felújítása. A Kereskedelmi Szakközépiskola udvari homlokzata új köntöst kapott. Nagy Sándor főtaná­csos, vagyongazdálkodó tájé­koztatása szerint mintegy 13 millió forintjába került a város­nak az oktatási intézmények felújítása. A város öt általános iskolájában (amiből kettő egy­házi kezelésben áll) szeptember elsején 12 osztályban 194 elsős kezdi meg tanulmányait. A négy középiskolában pedig 384 ülnek a „legfiatalabbak” osz­tálytermében. Pedagógushi­ányra az intézményekben nem számítanak, ahol még esetleg hiány van, ott is bíznak abban, hogy találnak oktatót. Kollégi­umi férőhelyek tekintetében nem lesz probléma, hiszen a 626. szakképző kapacitásfeles­leggel rendelkezik. Kenderesen az általános is­kola tankönyvbeszerzési össze­gét egymillió forinttal emelte meg az önkormányzat, így az ötszáz fős létszámot figye­lembe véve átlag 2000 forint támogatást - évfolyamonként változó összegben - kaptak a diákok. A döntés értelmében ez nem készpénz, hanem tan­könyvvásárlási támogatás volt. A középfokú oktatási intéz­ményben tanulók ötezer, az egyetemisták, főiskolások hat­ezer forintot kaptak, mintegy 1,5 millió forint értékben. Kunmadarason egyéni ké­relmek alapján, egyedi határo­zattal bírálták el a beiskolázási támogatásokat. Eszerint 214, középiskolában tanuló kapott 4-4 ezer, összesen 856 ezer fo­rintos segítséget. A támogatás feltétele volt, hogy a családban az egy főre eső jövedelem a legkisebb öregségi nyugdíj ösz- szegének másfélszerese alatt legyen. A 36 egyetemista, főis­kolás pedig 10-10 ezer forintot kapott jegyzetei megvásárlásá­hoz. A 601 általános iskolásra 1,28 millió forintot fordítottak. Az eltérő tantervű osztályba járó harminckét diák mind­egyike ingyen kapta meg köny­veit, míg a többeik az egy főre jutó jövedelmek alapján kap­hattak segítséget az önkor­mányzattól. Alsósoknál ez az összeg ezer, felsőben kétezer forint volt. Itt sem készpénzt kaptak a szülők, hanem ennyi­vel kevesebbet fizetnek a tan­könyvekért. ba-bcs-scs-de Nem rendítette meg az orosz válság a forintot Konzultáció a kormányfőnél Az oroszországi gazdasági válságról, s annak a magyar gazda­ságra gyakorolt hatásáról tartottak kedden konzultációt Orbán Viktor miniszterelnök dolgozószobájában. A kormányfő által kezdeményezett megbeszélésen Martonyi János külügyminiszter, Járai Zsigmond pénzügyminiszter, Chikán Attila gazdasági és Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, vala­mint Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke vett részt. Mint Chikán Attila gazdasági miniszter a tanácskozás után kije­lentette: az orosz válság nincs közvetlen hatással a magyar gaz­daságra, sem a reál-, sem a pénz­ügyi szférában. Járai Zsigmond pénzügyminiszter szerint hama­rosan csillapodni fog a Budapesti Értéktőzsde ingadozása, mivel azt nem belső gazdasági problé­mák, hanem egy külső esemény­sor idézte elő. Mint ismeretes, a tanácskozást megelőző napon nagyot esett a forint árfolyama a bankközi de­vizapiacon, ám a Nemzeti Bank nem látott okot a beavatkozásra. Blahó Miklós, a Nemzeti Bank elnökének kommunikációs ta­nácsadója lapunknak elmondta: hétfőn a forint tulajdonképpen csak eddigi nagyon jó, szinte „el­kényeztetett” pozíciójából moz­dult ki, bár az igaz, hogy a gazda­sági élet szereplői közül ez soka­kat meglepett. Hasonló - ha nem is ilyen ará­nyú - elmozdulásra az elmúlt időszakban már volt eset, például Bokros Lajos pénzügyminiszter lemondásakor, vagy legutóbb az ázsiai pénzügyi válság legmé­lyebb hullámvölgyében. A jegy­bank akkor sem avatkozott be, s helyesen döntöttek, amit az azóta bekövetkezett események is iga­zoltak. Blahó szerint a szakemberek előtt jól ismert, hogy a forint-va­luta árfolyamsávon belül termé­szetes jelenség a mozgás, amely most sem érte el a jegybanki be­avatkozáshoz szükséges határér­téket. (Hétfőn a dollár megköze­lítette a 228 forintos határt, ám később valamivel gyengült.) A forint átmeneti értékveszté­sének okait vizsgálva nem lehet eltekinteni az oroszországi vál­ságtól, amelynek hulláma az ün­nepek miatt négynapos késéssel érkezett ide. Hatása mindenkép­pen csak közvetett lehetett, hi­szen a magyar-orosz külkeres­kedelmi kapcsolatok mértéke alig éri el az 5-8 százalékot. Ez nemzetgazdasági szinten jelen­téktelennek mondható, messze van például az európai uniós or­szágokba irányuló külkereske­delmi forgalomtól, amely csak­nem 70 százalékát teszi ki a ma­gyar export-importnak. Ugyan- alckor a jegybank az utóbbi idő­ben fékezte a kereskedelmi ban­kok orosz kihelyezéseit. Blahó Miklós emlékeztetett arra is, hogy az ország devizatar­talékai változatlanul megközelí­tik a 9 és fél milliárd dollárt, s ez adott esetben bőven elegendő a forint „megvédéséhez”, egy eset­leges intervencióhoz. (deregán) Piaci ismeretek. A jövő gazdasági vezetői tanáraik­kal együtt iskolapadba ül­tek, hogy amerikai szakem­berek segítségével piacgaz­dasági vezetéstudományt szívjanak magukba. A csü­törtökig tartó, ötnapos in­tenzív kurzuson harminc diák és ugyanannyi tanár vesz részt Csillebércen. A tanfolyamot a Citibank Rt. támogatja. Több mint szerencse. A százszázalékos állami tulaj­donban álló Szerencsejáték Rt. az év első felében 21 és fél milliárd forintos árbevé­telre tett szert, több mint tíz százalékkal felülmúlva tava­lyi első féléves eredményét. Új központ. A Westel 900- as új kapcsolóközpontokat létesít a hálózat üzem- biztonságának javítására. Ugyanakkor új információs és számlázási rendszert is készítettek, amelynek érde­kessége, hogy képes meg­birkózni az úgynevezett „2000. év problémával”. VONAL Egyen ott a premieren! Küldje be eg)> Vegeta csomagolását, (VeÇfcB sorsoláson rész részt. Ha megnyeri « 10 egyikét, részt vehet a Tokajban megrendezendő lakomán. 10 db II. díj/ 100 000 Ft-os élelmiszervásárlási utalvány 1000 db III. díj: Vegeta ajándékok Az akcióban csak az eredeti Vegeta termékek vesznek részt. 4 Címünk: 1241 Budapest 5. Pf. 50. ^ Beérkezési határidő: * a 1998. szeptember 21. .1 Vegeta csomagolása most egyben belepő is lehet *;> > - eg) ' premierre, egyatt ráesőnizhat két h vue színészeireif További információért kérjük, bu ja a Vegeta i. ■ ingyenes zöld szamai (06-,S0 20-05-30). ft

Next

/
Thumbnails
Contents