Új Néplap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-08 / 158. szám
1998. július 8., szerda Sport 11. oldal Kivonat a Magyar Labdarúgó Szövetség Átigazolási Szabályzatából Jelenleg egy hónap a reamatőrizálási idő A labdarúgás szerelmesei a nyári (téli) uborkaszezonban legalább olyan érdeklődéssel várják az átigazolási időszak híreit, mint bármely mérkőzés eredményét. Mivel azonban legtöbben nincsenek tisztában az éppen aktuális szabályzattal, gyakran tévhitbe ringatják magukat egy-egy felröppenő klubcsere hallatán. Éppen ezért az általunk legfontosabbnak tartott paragrafusokból rövid kivonatot közlünk, mely segít(het) a köny- nyebb eligazodásban. Remekelt az SZVSI Óvári Zita A Szolnok Városi Sportiskola atlétái a Népstadion edzőpályáján mérték össze tudásukat az ország 32 egyesületéből érkezett sportolóival a serdülő „B” összetett bajnokság keretében. A mezőnyből kiemelkedett Óvári Zita, az SZVSI versenyzője, aki magasugrásban 170 cm-t, gerelyhaj ítás- ban 34 métert teljesített, és fölényesen győzött a négypróbában. A 14 éves lányoknál a csapatviadalban, amely két „A”, két „B”, egy „C” változatból állt, több mint 1200 ponttal hatalmas fölénnyel nyert az SZVSI ötöse. A fiatalság felkészítői: Ecseki Tibor és Retkes Tibor. A 13 éveseknél is szolnoki siker született, az „A” változatban Németh Klára (SZVSI) magabiztosan nyert, és több mint száz ponttal előzte meg a második helyezettet. Különösen a 80 méteres gátfutásban remekelt, melyben 12,5 mp-es eredményt ért el. Klári edzője Ecseki Tibor. A szolnokiak eredményei, 14 éves leány, négypróba: 1. Óvári Zita 3406 pont, ... 3. Kürti Szabina: „A” változat, ... 3. Szekeres Orsolya: „B” változat. Csapat: 1. SZVSI (Óvári Zita, Kürti Szabina, Szekeres Orsolya, Berényi Erzsébet, Bagyinszki Dóra) 11448. 13 éves leány, négypróba: 1. Németh Klára 3015. Csapat: ... 3. SZVSI (Németh Klára, Papi Bernadett, Kenyeres Anikó, Fontos Eszter), 9359. 13 éves fiú, négypróba: ... 4. Ecseki Tibor: „A” változat. Csapat: ... 4. SZVSI (Ecseki Tibor, Molnár Arnold, Kemény Csaba, Ladányi Péter). Hatpróba: ... 7. Németh Csilla, 3870. Nyolcpróba: ... 8. Törőcsik Gábor, 3592. 2. §: Amatőr labdarúgó az a természetes személy, aki a sporttevékenységet nem szerződtetett hivatásos labdarúgóként végzi. 2/A §: Hivatásos labdarúgó az a természetes személy, aki egy gazdasági társasági formában működő sportszervezettel létesített munkaviszonyt, jövedelemszerzési céllal labdarúgótevékenységet folytat. 2/C §: A reamatőrizálási idő egy hónap. (Bár szó van róla, hogy a profi klubok kérésére ezt a szabályt felfüggesztik, és csak december 1-jével vezetik be, az erről szóló átiratot egyelőre a megyei LSZ nem kapta meg, így jelenleg mindenkinek azonnal megadja a játékengedélyt - a szerk.) 6. §: A sportszervezet csak azt a labdarúgóját adhatja kölcsön másik sportszervezetnek, aki legalább egy évig saját igazolt labdarúgója volt. Meghívásos lovasverseny Fabulon nem égett le Tiszapüspökiben Immár negyedik alkalommal adott otthont Tiszapüspöki meghívásos lovasversenynek. Két számban, kezdő ló és lovas, valamint vadászugratásban szálltak nyeregbe az indulók, a Benedek Fülöp - a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára - által felajánlott serlegekért. Az első számból az összevetés akadályait is hibátlanul teljesített szenttamási Nagy Szabolcs került ki győztesként, mögötte Lukács Edina Casbek nyergében csupán egyetlen másodperccel lemaradva érkezett a második helyre, míg harmadikként Kővári Krisztina örülhetett az előkelő helyezésért járó serlegnek. A pálya átépítése alatt a lelkes közönség őrző- és védőkutyák bemutatóját láthatta, majd visszatérve a pálya mellé, a vadászugratást követhette mindenki figyelemmel. Ennek a számnak az volt a lényege, hogy az adott pályát minél rö- videbb idő alatt, lehetőleg hi8. §: A labdarúgó egy átigazolási időszakban csak egy alkalommal igazolhat át másik sportszervezetbe. 11/A §: Kettős játékjogosultság. Gazdasági társasági formában működő sportszervezet labdarúgója legalább egy osztály különbséggel a Nemzeti Bajnokság bármely osztályában szereplő sportszervezettel (fiókcsapattal) kötött írásos bátlanul kellett teljesíteni. Minden egyes verőhibáért +5 másodperc „büntetés” járt. Kormos János két lovával is remekelt, s így az első és harmadik helyre „futott be”, míg a Szabó Csaba-Fáncsi kettősnek jó hajrával sikerült bevágtatni másodikként. Eredmények: Kezdő ló és lovas szám: 1. Nagy Szamegállapodás alapján mindkét sportszervezet labdarúgócsapatában játszhat. 17. §: A lejárt szerződésű hivatásos labdarúgók átigazolási díja a labdarúgásból származó éves bruttó jövedelem alapján kerül megállapításra. Szorzótényezők: 16-22 év között 3-szo- ros, 22-30 év között 2-szeres, 30 év felett 1-szeres. 18. §: Az amatőr labdarúgók átigazolási díjának megállapításakor mindig az átvevő sport- szervezet szerinti osztály besorolást kell figyelembe venni. (Lásd táblázat!) Megállapodás hiányában az illetékes szerv a táblázatban megállapított ösz- szeget legfeljebb 30 százalékkal csökkentheti. (GJ) bolcs-Fabulon (Szenttamás), 2. Lukács Edina-Casbek (Zagy- varékas), 3. Kővári Krisz- tina-Pimasz, Németh és Társa Bt. Fegyvernek. Vadászugratás: 1. Kormos János-Kristály (Cegléd-Jakab- farm), 2. Szabó Csaba-Fáncsi (Zagyvarékas), 3. Kormos Já- nos-Manka (Cegléd-Jakabfarm). szs Amatőr labdarúgók átigazolási díja (1000 Ft-ban) Életkor Megyei II-III. Megyei I. NB III. NBH. NBI. Profi 12-14 22 37 60 68 75 14-16 30 45 75 90 150 16-17 45 75 105 150 300 17-18 52 150 225 300 450 18-22 60 150 300 450 900 22-25 75 225 375 600 1050. 25-30 48 120 240 360 600 3024 60 120 240 360 Kővári Kriszti Pimasz(kodik) az akadály felett Két keréken Lengyelországba Azt mondják, negyvenhez közeledve rohamosan csökken az ember sportbeli teljesítőképessége. Pláne, ha amatőr. Néhány középkorú szolnoki férfi és hölgy erre akar rácáfolni. Lassan már tíz esztendeje, hogy nyári szabadságuk egy részét azzal töltik, hogy vállalkozó szellemű iskolás gyerekekkel kerékpárral járják az országot. Most azonban „önállósítani” szeretnék magukat. Fejükbe vették, hogy a Tisza partjáról indulva, a Magas- Tátrán keresztül Lengyelországig kerekeznek. Az új tájak, emberek, élmények megismerésén túl céljuk, hogy bebizonyítsák, változó terepviszonyok mellett is képes tartós terhelés elviselésére a harminc feletti korosztály. Az érdeklődők bővebb felvilágosítást a túra szervezőjétől, Ivády Róbert testnevelő tanártól kaphatnak az 56/424-834- es telefonszámon. (GJ) Balogh Endre, Ivádyné Kómár Katalin és Ivády Róbert (balról) nagy fába vágta fejszéjét a lengyelországi túrával Vízishow Szálúkon Az Abádszalóki Nyár ’98 programsorozat részeként a hét végén - július 11-én - a Szabadidős és Információs Szolgálat, valamint a Vízimentő Egyesület szervezésében rendezik meg a Tisza-tó- strandon a vízi virtusa játékos vetélkedőt, ahová ötfős csapatok nevezését várják, díjtalan nevezéssel. A vetélkedőben vízibicikli-verseny, vízmeregetés, pingpong- labda-összeszedő verseny, pólós úszóváltó, gumimatra- cos váltójátékok lesznek. A programok közben fúvós-, mazsorett-, aerobic- és ejtőernyő-bemutatók, továbbá a vízen jet-ski-, vízisí-, vízibob-, banán-, valamint motorcsónak- és vízibicikli-fel- vonulást láthatnak az érdeklődők. Nevezés és információ: előzetesen az 59/445-145-ös telefonszámon, továbbá a helyszínen, az abádszalóki strandon lévő csúszdánál 9 órától. Július 12-én délelőtt 11 órától kezdődik a Tisza-tó-át- úszó verseny. Nevezni 8 órától lehet a Szabadtéri Színpadnál, ahol az orvosi vizsgálatokat is elvégzik. A versenyt 4 kategóriában rendezik meg, férfi-női, 7-14 éves korig fiúleány (14 éves korig szülői beleegyezés szükséges). Itt a nevezésért 1000 forintot kell leszurkolni. Koko ellenfele megsérült Kovács István profi ökölvívó július 10-i ellenfele, az olasz Vincenzo Beicastro a legutóbbi edzésén kézsérülést szenvedett, és nem tud kiállni a magyar olimpiai és világbajnok bokszoló ellen. Kovács német klubja, az Universum Box Promotion emiatt új ellenfél után nézett, így pénteken a zambiai Paul Kaomával fog mérkőzni. A 31 éves afrikai bokszoló 9 éves profi pályafutása alatt 33 mérkőzést vívott, ebből 24 győzelem, 7 vereség és 2 döntetlen a mérlege. Kaoma többszörös zambiai és Afrika-bajnok. Korábban három világszervezet vb-címéért mérkőzött már. A Veszprémben megrendezett magyar bajnoki autós ralifutamon két párosunk is érdekelt volt. Az N2-ben induló szolnoki Tisza-Nagy (Citroen) kettős (felvételünkön) óriási csatában a második helyen végzett, míg az erősebb kategóriában rajtoló, Ford Escort Cosworthot kormányozó tiszaföldvári Öllé Sándor - dr. Lukács Zsolttal az „anyósülésen” - műszaki hiba miatt a verseny feladására kényszerült. Mai műsor Labdarúgás. Előkészületi mérkőzés: Szolnoki MÁV - Kiskunfélegyháza, Véső u. 17.00. Füredi fieszta Úgy látszik, Velence igen jó ómen a tiszafüredi kajakosoknak, mert a diákolimpia után a napokban megrendezett vidékbajnokságon is folytatódott a fiatal szakosztály sikersztorija. Minden egységük bejutott az utánpótlás-bajnokságra, hét éremmel öregbítettek a fiatal sportolók városuk jó hírét. Eredmények: 2000 méter: K-2 I—II. összevont kcs.: 1. Kábái Gergő, Nagy László. MK-1 I. kcs.: 2. Szerencsés Anett. MK-1 I. kcs.: 2. Fodor Gergely. MK-1 III. kcs.: 2. Bíró Beáta. K-l V. kcs.: 3. Sárfi Zoltán. 500 méter: K-l V. kcs.: 2. Sárfi Zoltán. K-4 III-IV. összevont kcs.: 3. Bíró Beáta, Hadadi Éva, Nagy Vanda, Szabics Szilvia. -pLőtéravató vagyonőrök Szolnok-kupa elnevezéssel első alkalommal rendezték meg a személy- és vagyonőrök országos lövészversenyét. Ennek három apropója volt: az egyik, hogy Szolnok adott otthont a személy- és vagyonőrök országos szaktáborának és seregszemléjének, a másik, hogy a Szolnoki MÁV Lövészklub tulajdonában lévő Véső úti lőtér most kapta meg az engedélyt a nagy kaliberű lőfegyveres versenyek megrendezéséhez, míg a harmadik, hogy egyre nagyobb jelentőséggel bír a vagyonvédelemben tevékenykedő őrök fegyveres fel- készültsége. A verseny - nagy kaliberű, 20 lövéses számban - sportszerűen, jó hangulatban, 18 háromfős csapat részvételével zajlott. Az eredmények azt bizonyítják, a résztvevők kiválóan tudják alkalmazni fegyveres ismereteiket a gyakorlatban is. Eredmények - egyeni: 1. Harkány László (Kaposvár, Harkány Biztonsági Szolgálat) 190, 2. Solymosi György (őrmester Kft., Budapest) 186, 3. Ay András (JNSZ MRFK, Pelikán Beavatkozó Alosztály) 181 kör. Csapat: 1. őrmester Kft. 546, 2. Harkány Biztonsági Szolgálat 545, 3. A és D Kft. Hatvan, 501 kör. Különdíjak: a meghívott katonai, rendőri szervek közül legjobb eredményt elért csapatnak a JNSZ MRFK Pelikán Beavatkozó Alosztálya bizonyult, a legjobb katonai alakulat díját az MH 89. Szolnok Vegyes Szállító Repülőezred kapta, míg a legfiatalabb versenyzőnek járó emléktárgyat Istvánfi Attila vehette át. Az első alkalommal lebonyolított versenyt a Szolnoki MÁV Lövészklub az elkövetkezendő években is szeremé megrendezni, így az örökös vándordíját az őrmester Kft. jövőre visszahozza.