Új Néplap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-30 / 177. szám
4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1998. július 30., csütörtök Divat a tiszteletlenség? Naponta olvasunk róla, tapasztaljuk a tévében, milyen furcsa világ ez a mostani; hogy mást ne mondjak, kihalóban a tisztelet is. A napokban fültanúja voltam, amikor két fiatalember megszólított egy öreg bácsit: - „Hé, öreg szivar, meg tudnád-e mondani, merre van az állomás”?- Itt jobbra fordulnak az urak, pár perc, és ott vannak - hangzott a válasz. Micsoda különbség van a két mondat között! Valamikor az öltözködésnek is megvolt az „illemtana”. Egy rendes háznál volt piacra járó, templomi és vasárnapi ruha. A lányoknak a bokáig érő báli ruha sem hiányzott, a fiúk öltönyben jártak jelentek meg a mulatságon. A tiszteletlenségnek, úgy tűnik, nincsenek határai: nemrégiben az egyik templomba fürdőruhában tértek be a misére a közelben strandolók. A plébános kénytelen volt távozásra kérni őket. A magyarázat természetesen rögtön kéznél volt, mondván, nagy a hőség, majd a karácsonyi misére felöltöznek... Úgy gondolom, nem időjáráshoz, hanem az alkalomhoz öltözködik az ember; hiszen nyáron is van esldivő, keresztelő, temetés, és hiába van nyár, nem fürdőruhában jelenünk meg. Az a véleményem, hogy egy kulturált ember nem csak szavaival, öltözködésével is mindenkor kifejezi a tiszteletet. Özv. V. I.-né, Mezőtúr Gazdátlanul Féljem után elvesztettem fiamat is. Nem volt elég a gyász, rá kellett jönnöm, nincs miből elte- mettetni gyermekemet, így köztemetést kellett kémem. Szerettem volna, ha édesapjához teszik, de ezt sem volt módomban elintézni, mert a sír felbontására is pénzre lett volna szükségem. Fiam koporsója a szolnoki temetőnek a Sashalmi út felől eső részébe került, egy eldugott helyre, ahová a 3-as kapun át lehet bejutni. Vagyis inkább csak lehetne, mert a kétméteres gaztengertől igen nehéz megközelíteni; az utat nem látni, a sírok alig észrevehetők. Miért kell ilyen körülmények között nyugodniuk azoknak, akiket a hozzátartozók nem tudtak tisztességgel eltemettetni? A legtöbb halottnak nincs hozzátartozója, az a néhány gyászoló, aki rendszeresen kijár, nem képes a hatalmas gazt rendszeresen eltakarítani, de talán nem is várható el tőlük. Úgy gondolom, valakinek hivatalból lenne kötelessége gondozni a temetőnek ezt részét - csak erről mindenki megfeledkezik. Egy gyászoló édesanya Nyár az újszászi Kastély Otthonban 1994. november 1-jén költözött az Orczy-kastély falai közé az újszászi Kastély Otthon. Közel négyéves szakmai munkánk eredménye, hogy gondozotta- ink jól érzik itt magukat, melegség, szeretet vesz körül bennünket. Barátságos, családias hangulatban telnek napjaink, nehéz, de igen szép munkánkat felelősséggel és szívesen végezzük. Ápolási teendőink mellett intézményünk szakmai feladata többek között a rehabilitációra beutaltak, vagy az évek során rehabilitációra alkalmassá vált lakók gondozása. Igen fontos szerepet kap napi munkánkban a mentálhigiénés csoport. A szenvedélybetegek gyógyításában addiktológiai konzultáns segít bennünket. Az idén először nyílt alkalom arra, hogy lakóink közül ketten tovább tanulhatnak a szolnoki munkaügyi központ által szervezett átképző tanfolyamon. Egy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cég, a budapesti Jeanette Kft. harminc otthonlakónak nyújt kereseti lehetőséget. A munka az értékrendek kialakításában nálunk nagyon fontos szempont. Ehhez nyújt segítséget év eleje óta a nyári programokra való felkészülés is. Terápiás céllal - de jutalom jelleggel - egy nagyobb létszámú csoport júniusban kirándult, július elején pedig egy kisebb közösség egy hetet töltött Berekfürdőn, a karcagi szociális otthon üdülőjében. Ezek a programok részben önköltségesek, részben pedig intézeti támogatást élveznek. A közelmúltban lengyel vendégeket is fogadtunk a megyei önkormányzat meghívására. Intézményünk testvér- kapcsolatot alakított ki egy hasonló profilú lengyelországi szociális otthonnal, ennek egyik állomásaként szeptember közepén spartakiádon is részt veszünk. Szintén első alkalommal nyílik lehetőségünk egy egyhetes üdülésre a Balaton-parti Ábrahámhegyen. A szabadidős programok összeállítását, vetélkedők témakörének kidolgozását máris megkezdtük gon- dozottaink és a személyzet bevonásával. Az üdülés költségeit az intézet is támogatja, a lakók is részt vállalnak belőle, de a Soros Alapítvány és a Visszaút Rehabilitációs Alapítvány támogatását is élvezzük. A felkészítések alkalmával nagy hangsúlyt kap, hogy minden ember valamilyen formában felelős önmagáért és közösségéért, így az anyagi hozzájárulás megteremtése mellett a személyes igények is nagy hangsúlyt kapnak. Elképzeléseink megvalósítására egy olyan terápiás légkört alakítottunk ki az évek során, amelyben mindenki kötelességének érzi a programok sikeres megvalósítását. A szenvedélybetegek rehabilitációjában igen fontos feladat, hogy a rögzült, rossz szokások helyett új, tartalmas és élményt adó életvitelre legyen igénye a gondozottnak. Ennek eléréséhez sok munkára és segítő szándékra van szükség. Tarcsa Istvánná intézeti vezető főnővér Felsorakoztatott érvek a betonvárosokkal szemben A jövő a vidékre építkezhet Túrkevérői elszármazott egyetemi tanárom, dr. Balogh János akadémikus előadását hallgattam meg a mezőtúri főiskolán, az ifjúsági környezetvédelmi konferencián. Ökológusszemmel nézve sok-sok alapigazságot elmondott, és számtalan társadalmi, gazdasági problémára javasolt ésszerű megoldást. A közvetlen, őszinte szavakból kicsengett, hogy a profesz- szor nagyon bízik az ifjú politikusokban, szakemberekben. Optimista, mert nagy tudású, fiatal generációnk van, mely képes egy globális látókör kialakítására. Képes annak belátására is, hogy az egész világnak teljes gazdasági átalakulásra van szüksége. Mindez viszont csak környezet- és természetvédelmi - ökológiai- törvényszerűségek szigorú betartásával lehetséges. A gazdasági fellendülés lényeges eleme az önkorlátozás (mint például a pazarlás megszüntetése), melynek része az egykor jól ismert, önellátásra való törekvés a családon belül. Az élelmiszerlánc, a kereskedelmi szerkezet mai mesterséges volta a korrupció melegágya. A pénz önmagában nem termel semmit. A parazitákat kellene megadóztatni, nem az áruk előállítóit, megtermelőit- hangzott el az előadáson. Téves az a nézet, hogy az A professzor úr Ecsegpusztán, az ifjúság körében öröm, a boldogság lényegét pénzzel hívhatjuk életre. Tehát az etikai önkontrollt világjelenséggé kell szélesíteni. Ne szégyelljük kimondani, hogy a gazdasági fejlődés útján az erkölcsi elv döntő tényező. A professzor úr véleménye, hogy a jövő a vidékre épülhet fel. Meggyőzően felsorakoztatta a betonvárosokkal szemben a mezővárosok, a vidék előnyös és „válságbiztosabb” jellemzőit: katasztrófa estén például a vidék önálló gazdálkodásra vált, egy falu állandó erkölcsi kontroll alatt áll, jobban tud a családra alapozni, vidéken van az életet adó termőföld (aminek kiárusítása nem történhet meg). Nagy értéket képeznek nemzeti parkjaink is, melynek korszerű természetvédelme, ésszerű genetikai, gyógyszervegyészeti és egyéb hasznosítása jelentős jövedelmet hozhatna az országnak. A kisvárosi értelmiség - elsősorban a pedagógusok - szerepéről nagy elismeréssel szólt, ugyanakkor élesen bírálta korunk rohamosan felgyorsult technikai fejlődését, mely szüli a munka- nélküliséget, torzítja az embert, és egyre távolabb taszítja a valóságtól, a természettől. Mondandóját megszívlelendő szavakkal zárta: „Nem jó nagyon sietni, mert aki ezt teszi, a lelkét hagyja maga mögött.” Tóth Boldizsárné, Mezőtúr Eljöttünk újra Míg mások igyekeznek elfeledni az iskola falait s élvezik a szünidőt, egypár őszülő ember, a karcagi Gábor Áron Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola egykori diákjai, nagy izgalommal készültek a találkozóra. Harmincöt év telt el. Érdekes, minél jobban múlik az idő, annál inkább vágyik az ember ifjúsága színhelyére. Mit nem adnék érte, ha újra a régi falak között tölthetném napjaim, hallanám Szász Béla tanár úr szavait, Csávás tanár úr földrajzóráját, Katona és Wolf tanár urak rébuszos fizikai és matematikai képleteit, boldogan mondanám fel az igeragozást Varga tanár úr oroszóráján s „lógnék a szeren ” Szepesvári tanár úr tornaóráján. De ami elmúlt, az többé nem jön vissza. • Az 1963-ban végzett IV. A osztály növendékei újra padba ültek. Sokan száz kilométerekről utaztak, csalódással, sikerekkel telt kis életbatyujukat hozva magukkal iskolatáska helyett. Ber- náth Józsefié, Erzsiké néni, a volt osztályfőnök belépett a terembe, az éppen névsor szerinti hetes jelentett: - Tanárnőnek jelentem, a negyedik A osztály osztályfőnöki órára megjelent, jelen van mindenki, aki el tudott jönni. Nagy Erzsi, Nagy Erzsiké, Szabó Gergely, Jakab Ica távollétét nem tudjuk igazolnak elfogadni; nem tudjuk elfogadni, hogy már csak az emlékezés virágait tehetjük sírhantjukra. Egypercnyi csend, s aztán mindenki mesél. Család, gyerekek, unokák, megszűnt munkahelyek, sikerek, sikertelenségek, betegség, szóval ami az élet. Egy pillanatra varázslat történik. Közénk lopakodik a diákélet egy meghitt pillanata, kisimulnak a ráncok, újra régi tűzben csillognak a szemek. Aztán lassan szedelőzködünk. Még egy séta a város főterén: keressük fiatalságunk nyomait. Itt vagyunk, visszajöttünk találkozni. Fogadj bennünket, város és öreg iskolánk! Eljöttünk, hogy mindazt a jót és szépet, amit kaptunk diákkorunk felejthetetlen évei alatt, most vénülő fejjel visszacsókoljuk a város homlokára. M. I., Karcag Szúnyog mindenütt van! A közelmúltban Mezőtúron is feltűnt a szúnyogirtó repülőgép, aminek minden városlakó örült. Annak azonban már kevésbé, hogy mindössze egy szűk terület, a Hortobágy-Berettyó partjának városközponti része kapott a régen várt szerből. Ezzel az eljárással csak azt érhették el, hogy az ott megbúvó apró vérszívókat átterelték a város más részeibe, ahol újult erővel támadhattak. Mezőtúr nem csak a folyópartból áll. Szúnyogok mindenütt vannak. Szerettük volna, ha az illetékesek úgy tervezik az irtást, hogy mindenhová jusson egy kicsi. Egyébként pedig mai napig sem értem, hogy a permetező- gépnek miért kellett olyan alacsonyan repülnie, hogy csaknem súrolta a háztetőket! Varga Nándor, Mezőtúr Megszépül a Tallinn városrész Néhány hete napról napra szépül Szolnokon a Tallinn városrész. Az „elöregedett” környéket szorgos fiatalok népesítik be reggelente, akik gereblyével, metszőollóval, festékkel, ecsettel érkeznek. Környékbeli iskolások ők, „Feri bácsi” irányításával végzik a játszóterek, parkok felújítását, festik a padokat, hintákat, gondozzák a fákat, bokrokat. Bizony ráfér a lakótelepre a gondoskodás, amelynek mindannyian hasznát vesszük. A gyerekek otthonukhoz közel tölthetik szabadidejüket, és a nyaralásukhoz zsebpénzt is szerezhetnek, hasznos munkával. A szülők is nyugodtak, mivel gyermekeiket biztonságban, felügyelet alatt tudhatják. Feri bácsi megfontoltan és körültekintően látja el feladatát. Olyan helyre, ahol kullancsveszély van - mert sajnos, ilyen hely is akad - nem viszi a gyerekeket. Permetezéssel talán lehetne segíteni ezen, és akkor a szorgos kis csapat azokra a helyekre is nyugodtan mehetne dolgozni. A városi önkormányzatnak, Csépány Sándor képviselő úrnak köszönjük a gondoskodást - és nem utolsósorban a gyerekeknek. A lakótelepiek nevében mindannyiuknak további sikereket kívánunk. Sz. J„ Szolnok A levelekből válogatunk. A kiválasztott írásokat - a szerző előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával - feldolgozzuk. A témának akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk arról esetleg más a véleményünk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Varjú Mátyás karcagi kovácsmester nemcsak a lópatkoláshoz ért, kerítéseket, használati és dísztárgyakat is készít, de hintók, parasztlőcsös kocsik is kikerülnek keze alól. BEKÜLDÖTT FOTÓ Egy nyelven beszélő nemzetiségek A Szejkefesztiválon képviseltük városunkat A Székelyudvarhelyről érkezett meghívó szíves látogatásra invitálta Jászberény városának delegációját. Mindez a 32. Szejkefesztivál alkalmából történt. Engem az a megtiszteltetés ért, hogy tagja lehettem a küldöttségnek. Utazásunk idején tartani lehetett még az árvízveszélytől - a rombolás és a veszteség szomorú nyomait láttuk -, de szerencsésen megérkeztünk Udvarhelyre. Vendéglátóink szeretettel fogadtak bennünket. A közös vacsorán megismerkedtünk a magyar küldöttségekkel, akikkel megnéztünk a fiatal erdélyi festőművészek alkotásaiból álló kiállítást és a székely népművészet gazdag és változatos faragásait. Az egész napos népzenei találkozó a városháza előtti téren kezdődött. Székely lovasok vezették a menetet, majd rövid ízelítőt kaptunk a meghívott táncosok műsorából, felvillantva nemzetiségük zenéjét, táncát, viseletét. Ezt követte a koszorúzási ünnepség Orbán Balázs emlékművénél, a várostól négy kilométerre. Megtiszteltetésnek éreztük, hogy Jászberény nevében mi is elhelyezhettük a megemlékezés virágait a nagy székely néprajzkutató, író emlékhelye előtt. A helyszín meglepően hasonlított a mi „Kiserdőnkre”, ahol a közönség a fűre telepedve tapsolhatott a színpadon fellépőknek. Fotók is készültek a nap során szereplő együttesekről, az ebédről, a környéken tett kirándulásról a „borvíz”-kóstolóról. Sokat láttunk, és mégis keveset. Jó volt betekinteni a székely magyarok életébe, örömükbe, bánatukba. Úgy érzem, a fesztivál elérte célját, mert ahol ennyi ember kész arra, hogy elfogadja, sőt értékelje a másságot, ott van jövő, kilátás, egy emberibb, türelmesebb toleránsabb életre. Átadva polgármesterünk meghívóját a csángó fesztiválra és a Jász nyár rendezvényeire, vettük búcsút vendéglátóinktól. Mátics Béláné, Jászberény
