Új Néplap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-10 / 134. szám
TÚRON INNEN - KÉVÉN TÚL Félelem fogta el a nagy síkság láttán A túrkevei Finta Múzeum adott otthont dr. Kovács Tibor karcagi festő kiállításának. A művész, bár a hegyek közül költözött megyénkbe, elkötelezettje a Nagykunságnak. Képein visz- szatükröződik megbonthatatlan kapcsolata a pusztával. Kovács Tibor több mint negyedszázaddal ezelőtt költözött Karcagra. Festői pályája azonban ennél sokkal korábban, már gyermekkorában elkezdődött. Természetesen hosszú út vezetett odáig, hogy kiforrott technikával készült képeiben gyönyörködhessünk. Több szünet tarkította pályafutását. A leghosszabb az egyetemi időszak volt, majd egy rö- videbb, amikor fotózni kezdett.- Nem volt haszontalan a fényképezőgéppel való barátságom sem - vallja -, hiszen képi látásmódom ezzel a technikával is fejlődhetett. Elmondta, amikor a hegyek közül a pusztaságra utazott, félelem fogta el a nagy síkság, a hatalmas horizont láttán. De mára - mint képei is mutatják - szemlélete átformálódott. Nem fél már a Nagykunságtól, elkötelezett barátjává vált. Mestere nem volt, autodidakta módon alakította ki szín- és formavilágát. Ebben segített barátja, Körmendi Lajos író és Györfi Sándor karcagi szobrászművész kritikája is. Legjobban a tájképeket szereti, azon belül is a vízivilágot. Igen sok képe örökít meg olyan pusztarészleteket, tanyákat, melyeket már hiába is keresnénk, eltűntek. így képei kortörténeti dokumentumként is értékesek lehetnek. Az elmúlt hetekben hosszabb szünet után kezdett újra dolgozni, hiszen a közelmúltig rendelője építése foglalta el minden szabadidejét. Három éven belül bővítik az üzemet A dolgozók mentalitása közel áll az európai uniós elvárásokhoz FOTÓ: TAKÁCS A közelmúltban ünnepelte a mezőtúri Rafi-BBP Kft. hatodik születésnapját. Ekkor beszélgettünk a két német üzletemberrel, Gerhard Schenk úrral, a Ráfi GmbH. és Co. gazdasági igazgatójával és Albert Wasmeier úrral, a cég többségi tulajdonosával. Az ünnepi beszédekben elhangzott: a mezőtúri cég a tavalyi évet kismértékű hiánnyal zárta. A deficit „ledolgozására” idén több munkaórát terveznek, illetve a munkaidő jobb kihasználására törekednek.-Mi határozza meg, hogy milyen termékeket hoz a német anyavállalat Mezőtúrra ?-Minden új terméknél két választásunk van - mondotta Albert Wasmeier. - Ha az automatizálást választjuk, az egyrészt konkurenciát teremthet, másrészt ez csak bizonyos nagyságrend felett gazdaságos. Jelenleg bevezetés alatt van egy teljesen új fejlesztésű termékcsoport, a Rafix QR., amit kifejezetten Túrra terveztünk.- Az új technológiák letelepítésének vannak más kritériumai is - tette hozzá Gerhard Schenk. - Meghatározó, hogy stabil bérköltséggel kalkulálhatunk-e. Fontos az is, hogy a Mezőtúron dolgozók jól képzettek, és mentalitásuk közel áll az európai uniós elvárásokhoz.- Mik a továbbfejlődés lehetőségei Mezőtúron?- Tovább bővítjük az SMD technológiával készülő elektronikai termékek palettáját. A másik út az, hogy a Rafi-BBP Kft. nyit a magyar piac felé is. Idáig ugyanis kizárólag a német piacra termelt, most azonban ígéretes tárgyalások vannak három magyar céggel is.-Milyen hatással van gazdálkodásukra az adórendszer folyamatos változása?- Az utóbbi években a vállalkozásba visszaforgatott jövedelmet kevésbé adóztatják meg, mint az üzletből kivontat. Ez a Ráfi számára előnyös, mivel jelenleg még az „építési fázisban” vagyunk, tehát nem veszünk ki jövedelmet a mezőtúri cégből - válaszolt Gerhard Schenk. A túri üzem úgy épült, hogy azt rövid időn belül csaknem kétszeres alapterületűre lehet bővíteni. Hogy ez mikor következik be? Az üzletemberek a következő három évben látják ennek realitását. Hét év a mezőtúri gyermekekért A Mezőtúri Gyermekekért Alapítvány hét éve szervezi rendszeresen rendezvényeit. Időről időre újabb ötletekkel állnak elő. Legutóbb például a túri gyerekeknek szerveztek színházlátogatást, melynek során csaknem ötszáz apróság jutott el a szolnoki Szigligeti Színház Hamupipőke című előadására. Alapító okiratuk szerint legfőbb céljuk a városban élő gyermekek kulturált szórakoztatása. Legfontosabb munkájuk minden évben a városi gyermeknap megszervezése, illetve az abban való aktív részvétel. Két évvel ezelőtt egy újabb programot vett fel a szervezet tevékenységi körébe, a karácsonyi falu megrendezését. Ülkei Istvánné kuratóriumi elnök elmondta, kicsi a mozgásterük, mivel állami támogatást nem kapnak. Adományok-' ból, pályázatokon nyert pénzekből és a jövedelemadóból felajánlott egy százalékból tartják fenn magukat. Ez utóbbiból tavaly 78 ezer forint gazdagította pénztárcájukat. Eves munkájuk általában két ciklusra osztható. Januártól májusig a gyermeknapra, júniustól decemberig pedig a karácsonyi falura gyűjtenek. A kilenctagú kuratórium nem részesül sem tiszteletdíjban, sem költségtérítésben. Most kiürült a kassza, minden szabad pénzeszközt felemésztett az 500 túri gyerek szolnoki színházlátogatása. Van ugyan tartósan lekötött pénzük is, de mint Ülkeiné fogalmazott, azt nem élhetik fel, mert egy alapítvány addig létezik, míg vagyona van. Megkérdeztünk egy támogatót is: miért segítik az alapítványt? Nagy Imre, a Túrtrans Kft. ügyvezetője elmondta, a fiatalok támogatására szívesen áldoznak. A családok anyagi helyzetét ismerve, nem biztos, Ülkei Istvánné fotó: t. a. hogy minden gyerek eljutna színházba, rendezvényekre, ha nem lennének, akik ehhez segítséget nyújtanának. Továbbra is együttműködnek a szervezettel, s erejükhöz mérten igyekeznek annak céljait támogatni. A „beavató túrára” idén is sor került Megszállottan a természetben FOTÓ: TAKÁCS Profizmus?! Nemrég újra ellátogattam abba a túri diszkontba, amely miatt már morgolódtam. A bevásárlókocsiba rakott portékákat rövidesen visszahelyeztem a polcokra. Hogy miért? Bár négy pénztár van, csak egyben ült pénztáros, így mintegy 40 fős tömeg állt sorba, hogy fizethessen. Az üvegvissza- váltónál csak többszöri csöngetésre jelent meg kiszolgáló. Kíváncsi vagyok, mi lesz ősszel? Alig 100 méterre épül ugyanis egy másik diszkont... G. G. Vezetőváltás a tehenészet élén Miután a mezőtúri Bélán Alcsi- red Kft. ügyvezetőjének megbízatása lejárt, új vezetőt választottak. A társasagot, amely tavaly 561 tehenes állományával csaknem 3 millió liter tejet termelt, a 85 százalékban tulajdonos mezőtúri Magyar-Mongol Barátság Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke, Fűzfa István vezeti tovább. A 7 milliós törzstőkével rendelkező és csaknem 21 milliós vagyon felett diszponáló kft. tavaly 184 milliós árbevétel mellett 3 millió 824 ezer forintos adózott eredményt ért el. Az új ügyvezető reményei szerint az ezredfordulón sor kerülhet a tehenészeti telep rekonstrukciójára. A terepbejárás egyik pillanata A közelmúltban ért véget a Kaán Károly környezet- és természet- ismereti vetélkedő Mezőtúron. A hagyományos terepbejáráson is részt vett a 44 döntős, ahol a látottakból vizsgázniuk kellett. Dr. Tóth Albert kandidátus, a GATE mezőtúri főiskolai karának tanszékvezetője elmondta, az egynapos kirándulásnak a versenyen túlmutató haszna is van. Hiszen előfordulhat, egy-egy gyermek ennek során szereti meg a természetjárást. A néhány órában nagyon sok ismeretet adnak át, amit a fiatal elme igen hamar feldolgoz. Nem kizárt, hogy egy ilyen „beavató” túra után egyesek megszállott természetvédők, ökológusok lesznek. Ez akkor is igaz, ha évek múlva esetleg jogászdiplomát szereznek, hiszen a természet iránti fogékonyságuk megmarad. A versenyzők közül sokan nem állnak le, továbbmennek a Herman Ottó versenyre, majd a Kitaibel Pál főiskolai megmérettetésre. Az igazi haszna azzal mérhető le a Kaán Károly sorozatnak, hogy nem a mindenáron való győzelemhajhászást, hanem a természet megkedveltetését tűzte ki céljául. Az oldalt szerkesztette: Simon Cs. József Fotók: Takács Antal Református iskola - önkormányzati vita Befogadták az elutasítottakat A mezőtúri Református Általános Iskola ősztől csak egy emelt szintű első osztályt indít. Ezt azzal indokolták, hogy nem volt elég jelentkező. Mintegy tizenhét kisgyermeket az önkormányzatnak más iskolákba kellett irányítania. Az ügynek, amelyről annak idején tudósítottunk, folytatása van. Az egyházi intézmény eljárását egy korábbi testületi ülésen az egyik önkormányzati képviselő egyenesen felháborítónak tartotta. A két iskola, amely átvette az elutasított kisdiákokat, kérelemmel fordult a legutóbbi testületi ülésen a városhoz. A Kossuth úti és a Rákóczi általános iskola egy-egy plusz tanulócsoport indításához és összesen három új pedagógus foglalkoztatásához kérte a képviselők hozzájárulását és a szükséges anyagi támogatást. Ez a munkabéreket és járulékaikat figyelembe véve mintegy 480 ezer forint többletforrás biztosítását jelenti. A városatyák, bár továbbra is hangoztatták kifogásaikat az egyházi intézmény eljárásával ’ kapcsolatban, a kérelmet támogatták, a szükséges pénzt a város biztosítja. Nem hivatalos információként az is elhangzott a képviselő-testületi ülésen, hogy a református egyház annak ellen- tételezéseként, hogy a körzetébe tartozó gyermekeket nem teljes körűen iskolázta be, ingatlanokat bocsát ingyenes használatra a város rendelkezésére. Nem véletlenül földrajz szakos az igazgató! Taroltak a Teleki gimnázium Túri Zoltán hatodikos, végzős gimnazistának és Kovács Antal - a négy évfolyamos középiskolai rendszerben - másodéves fiatalembernek olyany- nyira közös az érdeklődése, hogy egyazon versenyeken vettek részt. A két telekis két versenyen összesen három helyezést hozott haza a 101 éves alma materbe. Túri Zoltán gyermekkora óta érdeklődik a földrajz iránt. Már az általánosban is jó volt e tárgyból, s akkori tanárai segítették abban, hogy ez irányú érdeklődése kiteljesedhessen. A jelek szerint sikeresen, hiszen mind a dr. Less Sándor országos, mind a Kovács János regionális földrajzversenyen első helyezést sikerült elérnie. Kovács Antal a természetföldrajzzal foglalkozik szívesebben, a gazdasági részét kissé száraznak érzi. Antal a Kovács János vetélkedésen iskolatársa mögött végzett a második helyen. Rózsa Endre, Túri Zoltán és Kovács Antal FOTÓ: TAKÁCS diákjai földrajz szakos igazgatójuk és szaktanáruk kommendálta be őket a megméretésre. Utólag már nem bánják, lehet, hogy maguktól nem jelentkeztek volna. Zoltán, miután véget ér számára a középiskolás időszak, az ELTE-re készül. Természetesen geológiát és természetföldrajzot szeretne a továbbiakban tanulni. Mint fogalmazott, biztosan „visszajáró” diákja lesz a Telekinek, mivel a hat év alatt nagyon megszerette a környezetet, a légkört, tanárait. Miután még két teljes éve hátravan, Kovács Antal még nem döntött továbbtanulási szándékairól. Ez azért okoz dilemmát számára, mivel a földrajzon kívül az ókor és a középkor történelme is nagyon érdekli. ses