Új Néplap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-03 / 128. szám

1998. június 3., szerda Megyei Körkép 3. oldal Sérült gyermekek tábora Igazi tábori hangulat várta az elmúlt héten a karcagi Egész­ségügyi Gyermekotthon lakóit A foglalkoztató pedagógusok, nővérek Soltész Nagy Ibolya rehabilitációs csoportvezető irányításával igazán színes programról gondoskodtak. Az egy hét alatt a mozgáskorlá­tozottságuk miatt eléggé izolál­tan élő gondozottak közül töb­ben az intézmény területén fel­állított sátrakban éjszakázhat­tak, mely óriási élmény volt számukra éppúgy, mint a Tokaji Sándor kunszentmártoni lovász vezette gyógylovaglás. Az otthon néhány lakója szá­mára a lovaglás már nem volt ismeretlen, hiszen ők Sz■ Nagy Andráshoz jártak lovagolni. Az egy hét alatt számos sportvetélkedő, manuális fog­lalkozás volt a súlyosan és ke­vésbé sérült otthonlakók szá­mára, a zeneiskola kamaraze­nekara pedig szabadtéri hang­versennyel tette emlékezete­sebbé a programot. A karcagi gyermek- és ifjúsági hét erdei kirándulással és majálissal zá­rult, a közkívánatra főzött bir­kapörkölt elfogyasztása után pedig Oros Imre előadóművész szórakoztatta a gyerekeket, fel­nőtteket. de Példamutató... (Folytatás az L oldalról) Szolnok, Sopron-Balf és Deb­recen kivételével a tervezett fej­lesztések lényegében időcsú­szásban vannak. Tovább rontja a 2004-ig tör­ténő megvalósítás lehetőségét, hogy jó néhány város saját for­ráshiányában nem is nyújtotta be pályázatát a központi támo­gatásra. A fentiek alól tehát üdítő ki­vétel Szolnok városa, s mint a jelentéshez csatolt mellékletben megállapítják: a szolnoki Víz- és Csatornamű Koncessziós Rt. fővállalkozásában folyó beru­házás az egyetlen, amely az ütemnek megfelelően valósul meg. Az 1,5 milliárd forintos szol­noki nagyberuházást - mint is­meretes - az tette szükségessé, hogy a közüzemi csatornaháló­zaton elvezetett napi 14,2 ezer köbméter szennyvíz tisztítás nélkül ömlik a Tiszába. A csa­tornahálózatba a lakások 76,4 százaléka van bekapcsolva. Az önkormányzat napi 50 ezer köbméter mechanikai és 30 ezer köbméter biológiai szennyvíztisztító kapacitást irányzott elő, és a szennyvíz- iszapot a mezőgazdaságban kí­vánja felhasználni. A kivitele­zés 1995 márciusában kezdő­dött, befejezése 1998 végén várható. A 69. ünnepi könyvhét programjához kapcsolódva tegnap a martfűi művelődési ház és könyvtár rendezett Könyvpartit. A zenés programban, a vásárban és a könyves játékok­ban kicsik-nagyok megtalálták a kedvükre valót. fotó: cs. i. Alacsony a bűnügyi fertözöttség, bár csalóból kevesebb lehetne Nőtt a rendőrök tekintélye Mezőtúron A mezőtúri rendőrkapitányság minden évben számot ad az előző év eredményeiről. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen a városatyák elé került az a beszámoló, melyből kiderül: a túri kékruhások - a nyomasztó gazdasági terhek ellenére - több te­rületen is előre tudtak lépni. A bűnügyi helyzetről elmond­ható, a megye többi kapitánysá­gával összehasonlítva Túron tör­tént tavaly a legkevesebb bűncse­lekmény. A megkezdett nyomo­zások száma 1265-ről 1240-re csökkent. Az összes bűncselek­mény 60 százalékát a vagyon el­leni tettek teszik ki. Ezek között a csalások száma 26-ról 152-re emelkedett. Eredményként érté­kelhető, hogy tavaly szinte az összes hobbiházfeltörés tettesét kivétel nélkül felderítették. A rablások száma szintén megugrott. Míg 1996-ban csak három volt, addig rá egy évre már tizenhárom. A közbiztonsági munkában tapasztalható talán a legnagyobb előrelépés. A bűn- cselekmények miatti elfogás több mint 48, a büntetőfeljelentések száma 25 százalékkal nőtt. Ez köszönhető annak is, hogy akció- csoportot állítottak fel. A lakos­sági visszajelzésekből úgy vélik, nőtt az egyenruhások tekintélye. A közlekedési balesetek száma ugyancsak emelkedett. Jelentős részük továbbra is a gyorshajtás és az elsőbbségi szabályok fi­gyelmen kívül hagyásának kö­vetkezménye. ses Rolla János szerint csak egy út van a szolnoki zenekar előtt A fejlődés útja a hivatásossá válás Rolla János, a Liszt Ferenc Kamarazenekar vezetője a múlt héten kurzust tartott Szolnokon a Szolnoki Szimfonikus Zenekarnak. Az utolsó foglalkozás után kértük, válaszoljon kérdéseinkre.- Hogyan lehetne nevezni ezt a háromnapos együttlétet?- Tulajdonképpen közös munka, eszmecsere volt a zené­szekkel. Nem karmester és zene­kar állt szemben egymással, hangszeres továbbképzésnek ne­vezném. Mi a Liszt Ferenc Ka­marazenekarban 35 éve játszunk együtt. Ez nem jellemző, még egy vonósnégyes tagjai sem igen búnak ki ennyi időt egymással. Ilyen hosszú közös munkával ki­alakul egy határozott játékstílus, előadói stílus, hangszerkezelési mód, amit tovább kell adni. így meg lehet gyorsítani a fejlődését, az összeérését a szimfonikus ze­nekarnál, amelynek komoly fel­adatai vannak. Kül- és belföldi turnék előtt áll, olyan darabokkal, amelyek a mi repertoárunkban szinte kasszadarabok, ilyen pél­dául Haydn Búcsúszimfóniája. Mozart-hegedűversenyeket is több ízben vettünk hanglemezre, komoly tapasztalataink vannak, ezt próbáljuk megosztani a ze­nész kollégákkal.-Három nap után mi a vé­leménye a közös munkáról?- Azt hiszem, fals lenne, ha én mondanék véleményt. Ezt érté­kelni csak akkor tudom, ha a kol­légákban megmaradt valami em­lék ebből. Ha profitáltak belőle.- Ön hogy érezte magát? Mi­lyen emlékekkel távozik?- Nagyon jól ismerem a Szol­noki Szimfonikus Zenekart, meg­lepetés nem ér. Dolgoztunk egy­más mellett, játszottunk együtt. Azzal a biztos tudattal jöttem, hogy a munka része lesz a két ze­nekar közös törtéhetének.- Véleménye szerint a Szol­noki Szimfonikus Zenekar mi­lyen helyet foglal el az ország zenei életében?-Meg kellene teremteni bi­zonyos állandóságot, hogy főál­lásban dolgozhassanak a zené­szek, hogy a zenekar munka­hellyé váljék. Erre a legjobb re­ményeink vannak, hiszen alakul a Szolnoki Zenei Központ. A lé­nyeg, hogy az együttest szeret­nénk valamilyen szempontból profi szintre emelni. Nem is az emberek egyéni alkalmasságáról van szó, hanem a profi munká­ról. Ha sikerül folyamatos közös munkát biztosítani, akkor min­den lehetőség megvan arra, hogy felzárkózzon a zenekar a hazai úgynevezett nagy zeneka­rok mellé. B. A. Régiók tanácskozása Az Európa Tanács épülete adott otthont az Európai Régiók Gyű­lése bizottsági ülésének az el­múlt napokban Strasbourgban. A tanácskozás napirendjén sze­repelt a régiók részvétele a kö­zös agrárpolitikában, az EU bővítésének hatása a területfej­lesztésére, valamint a vidékfej­lesztési stratégiák és célkitűzé­sek meghatározása. Tizenkét ország mintegy harminc régiója küldöttei kö­zött megyénket Szabó József a megyei közgyűlés alelnöke és Báli István, a megyei önkor­mányzat külügyi szakreferense képviselték. A tanácskozás le­hetőséget adott arra is, hogy megyénk képviselői több, ez évi projekt és cserekapcsolat előkészítéséről is tárgyaljanak, így Maurice Waltsburgerrel, az Európai Falusi Turizmus Szövetsége alelnökével me­gyei képzési és szakmai ta­pasztalatcsere program beindí­tásáról, Alfred Ruffyval, az el­zászi Agrárképzési és Infor­mációs Központ igazgatójával uniós agrárcsatlakozásunkat segítő képzési formák, mód­szerek átadásáról tárgyaltak, különös tekintettel a közös ag­rárpolitikából eredő adminiszt­rációs feladatokra. A küldöttséget fogadta Christian Albercker, a bisch- willeri Sonnenhoff protestáns alapítvány rehabilitációs in­tézményének főigazgatója, aki két éve tart fenn eredményes kapcsolatot a Homoki Speciális Szakiskolával. A Bas-Rhen Megyei Műve­lődési Házak Szövetsége a Me­gyei Művelődési és Ifjúsági Szolgálattal épített ki régóta si­keres szakmai kapcsolatot. Mint Theo Leckler igazgató el­mondta, júniusban 12 francia fiatal utazik Magyarországra, ahol a tiszavárkonyi Népművé­szeti Alkotóházban magyar fia­talokkal együtt sajátíthatja el a régi kézművesmesterségek for­télyait, novemberben pedig ők látnak vendégül delegációt me­gyénkből a szövetség ötven­éves jubileumán. Vágóállat-minősítés Az Európai Közösségek jogához való harmonizáció jegyében ke­rült sor a vágóállatok vágás utáni minősítéséről szóló 13/1998. (IV. 3.) FM-rendelet megalkotására. Az április 3-ától hatályos rende­letben foglaltakat a vágómarhák minősítésére 2000. január 1-jétől, a vágójuhokra pedig 2002. január 1-jétől kell kötelezően alkal­mazni. 2000. január 1-jétől alkalma­zandó a vágómarhák vágás utáni minősítéséről és a hasított féltes­tek kereskedelmi osztályba soro­lásáról szóló 14/1998. (IV. 3.) FM-rendelet, míg 2002. január 1- jétől kell alkalmazni a vágóju­hokra vonatkozó 16/1998. (TV. 3.) FM-rendeletet. A vágósertésekkel kapcsolatos 15/1998. (IV. 3.) FM-rendelet ezzel szemben már április 3-ától kötelező' erejű. A termelő - a marhalevél kiváltásáról és keze­léséről, valamint az Egységes Nyilvántartási és Azonosító Rendszerről szóló FM-rendele- tekben foglaltaknak megfelelő - olyan azonosító jellel köteles el­látni a sertéseket, marhákat, ju­hokat, amely lehetővé teszi a vá­góállat azonosítását a vágóhídra szállítástól kezdve a vágási fo­lyamaton keresztül a feldolgozás megkezdéséig, illetve a kereske­delmi értékesítésig. A rendelet a vágóhíd üzemel­tetőjének kötelezettségévé teszi, hogy gondoskodjék a vágóálla­tok vágóhídon belüli egyedi azo­nosításáról. Kizárólag működési engedéllyel rendelkező minősítő szervezetnél dolgozó, minősítői engedéllyel rendelkező személy végezheti a vágóállatok minősí­tését. A minősítő nem állhat munkaviszonyban vagy munka­végzésre irányuló egyéb jogvi­szonyban a minősíttetőnél, s nem fogadhat el tőle semmilyen já­randóságot a minősítésért. A vágás napján a minősítő - írásban vagy számítógépen - kö­teles hitelt érdemlően és utólag ellenőrizhető módon dokumen­tálni az állat azonosító adatait, a súlymérésre és a minősítésre vo­natkozó adatokat, s felelősséggel tartozik azok valódiságáért. A vágóhíd üzemeltetője hét napon belül köteles tájékoztatni a terme­lőt vagy a kereskedőt a minősíté­sek eredményéről és a kereske­delmi osztályok szerinti árakról. Köteles továbbá heti rendszeres­séggel megküldeni a termékta­nács által vezetett adatbanknak a kereskedelmi (minőségi) osztá­lyoknál alkalmazott árat. A vágóhíd üzemeltetőjének a feladata, hogy átadja az adat­banknak, illetve a termelőnek (kereskedőnek) a vágóhídi állat­egészségügyi ellenőrzés, vala­mint húsvizsgálat - minősítéssel összefüggő - adatait. A minősí­tés, illetve a kereskedelmi osz­tályba sorolás szolgál bizonylati alapul a felvásárlási árhoz, vala­mint a termelés-elszámoláshoz. A termelő, a kereskedő és a vágóhíd üzemeltetője a minősítés időpontjától számított egy hóna­pon belül kifogással élhet a mi­nősítés eredménye ellen a Fővá­rosi Állat-egészségügyi és Élel­miszer-ellenőrző Állomás Hús- és Tejellenőrzési Főfelügyeleté­nél. A kifogásban kezdemé­nyezni lehet a főfelügyelet hely­színi ellenőrzését is. FEB Az MSZP Országos Választmányának ülése után Vádaskodás helyett összefogás Az MSZP Országos Választmánya szombaton ülést tartott, ame­lyen egyetlen napirendi pont szerepelt: a választások tapasztalatai­nak áttekintése. Az ülésen részt vett dr. Székely Péter, a választmány egyik szolnoki tagja, az ő véleményét kérdeztük az eseményről.- Volt némi aggodalom, hogy mit vált ki a váratlan vereség, nem lesz-e bűnbakkeresés, tö­rekvés, hogy valakivel úgymond elvitessék a balhét. Szerencsére ilyesmi nem volt. Én szakadásra való törekvést korábban sem ta­pasztaltam, elmaradt a bűnbakke­resés is. Csillapítólag hatott Horn Gyula bejelentése, hogy távozni óhajt a párt éléről. Egyetértés volt abban, hogy visszavonulásának méltónak kell lennie ahhoz a tör­ténelmi szerephez, amelyet poli­tikusi pályáján játszott. Fölmerült még az aggodalom, hogy esetleg önjelölt utódok nem támadnak-e egymásra, nem osztják-e meg a pártot. De Kovács László föllé­pése ezt is megelőzte.- Tudomásunk szerint a szolnokiak szerették volna, ha Szekeres Imre marad a frakció- vezető.-Szerintem Szekeres Imre a megyében népszerű, sokat vár­tak tőle, és nem kellett csalód­niuk a választóknak. Végül nem indult a frakcióvezetői tisztsé­gért, és ez bölcs döntés volt a párt egysége érdekében. Kovács László támogatottsága nagyobb volt. Az ő szerepe egyébként egy kissé hasonlít Hóm Gyula 1990-es szerepére. Neki akkor föl kellett építenie a pártot, Ko­vács Lászlónak most meg kell újítania.- Mi volt az ülés legfontosabb tapasztalata az ön számára?- Talán az, hogy az összetar­tozás érzése, a nehéz helyzetban való összefogás dominált a vá­lasztmány ülésén. Ez a belső kohézió jele, és biztató a jövőre nézve.- Szóba került-e a kongresz- szus időpontja?- Igen, és az volt az általános vélemény, hogy minél hama­rabb kellene megtartani. A párt valószínűleg nem vár az őszi önkormányzati választásokig, véleményem szerint a legvaló­színűbb időszak augusztus má­sodik fele. B. A. A t is zaj en ói általános iskolában három éve rendezik meg a balettcsoportok záró­vizsgáját óvodások és alsó tagozatos iskolások számára. Emih Gabriella tanítványai a Vangelis zenéjére koreografált Tűz című darabot mutatták be. fotó: illyés cs.

Next

/
Thumbnails
Contents