Új Néplap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-13 / 137. szám
1998. június 13., szombat Megyei Körkép 3. oldal Tapasztalatcsere a pilótaképzésről A belgák többet repülnek A Belga Királyi Légierő katonái látogattak el Szolnokra, a vegyes szállítórepülő ezredhez. A külföldiek összevetik, hogyan tanítják ők, és hogyan mi a pilótákat. A kéthetes program, úgy tűnik, a két ország haderői közötti folyamatos együttműködésnek is megteremti a lehetőségét. Iskolagála A szolnoki Szandasző- lősi Általános Iskola Művelődési Ház és Alapfokú Művészeti Oktatási Intézmény tegnap tartotta év végi gálaműsorát. A színvonalas műsorban az intézmény tanulói léptek fel. Képünkön a másodikos gyerekek láthatók. FOTÓ: CS. I. Átadták a „Fair play” díjat Jászfényszarun A demokráciát tanulni kell A jászfényszarui általános iskolások körében a szünidő elérke- zésén túl két jeles eseményre is sor került az elmúlt napokban. A hét közepén megválasztották diákpolgármesterüket, tegnap pedig egy családias hangulatú fogadás keretében a városházán átadták a nemrégen alapított Fair play díjat. A belgákkal már két évvel ezelőtt, a kiemelkedő nemzetközi elismeréssel lezajlott NATO békepartnerségi légierő-gyakorlat alkalmával is találkozhattak már a hazai pilóták. Ez a mostani találkozó is erre az előzményre nyúlik vissza - tudtuk meg az alakulat parancsnokától, Járomi Barnabás ezredestől. A gyakorlaton szerzett tapasztalatok ugyanis meggyőzték a belgák egyik tábornokát arról, hogy a magyar légierő igenis alkalmas az együttműködésre. A külföldiek látogatásával kapcsolatos sajtótájékoztatón megtudhattuk, mennyivel kedvezőbb helyzetben vannak a magyar kortársaiknál azok a belga fiatalok, akik 15 évesen Maga az eset még 1997. március 1-jén történt. Reggel 6 óra után pár perccel szállt fel Szolnokon, a Várkonyi téren a MÁV-nál villanyszerelőként dolgozó Kiss Lajos a 24/A jelzésű helyi járatú autóbuszra, hogy munkába induljon. A sofőr mellett állva feltűnt neki, hogy a vezető szemmel láthatóan nincs jól. Amikorra a Jubileum téri, forgalmas kereszteződéshez értek, bekövetkezett a baj: a sofőr rosszul lett, és elvesztette uralmát a jármű felett. Ekkor Kiss Lajos egy szempillantás alatt cselekedett: levette a sofőr lábát a pedálról, és élete kockáztatásával lelassította, majd elkormányozta az autóbuszt úgy, hogy elkerülte az előtte haladó, 18-as jelzésű helyi járattal való komolyabb öszelhatározzák, hogy megtanulnak repülni. Náluk ugyanis a légierő finanszírozza azt az vi- torlásrepülő-képzést, ami megfelelő szemléletet ad a katonai pályát választóknak, és egyben alapot teremt a további pilótaképzésnek. Ezzel szemben nálunk anyagi nehézségekkel küszködnek a - honvédség által egyébként nem szponzorált - különböző repülőklubok. A pilótaképzésben sem vagyunk előnyben: az ezred parancsnoka szerint pénzügyi okok miatt jelenleg fele annyi időt repülnek a hazai pilótajelöltek, mint amennyi ajánlatos lenne. A vendégek ettől függetlenül elismerően nyilatkoztak a magyar pilótaképzésről. -hszeütközést, s ezzel megelőzött egy súlyos tömegszerencsétlenséget. A kisebb koccanás miatt egyetlen könnyebb sérülés történt, az anyagi kár is jelentéktelen volt. (Sajnos a sofőr életét az orvosi beavatkozás sem tudta már megmenteni.) A lefolytatott rendőrségi eljárás megállapította, hogy Kiss Lajos jelentős mértékben hozzájárult egy súlyos közúti baleset elkerüléséhez. Kiss Lajosnak tegnap a megyeházán adta át a kormány nevében dr. Tóta Áronná, a megyei közigazgatási hivatal vezetője - Iváncsik Imre, a megyei közgyűlés elnöke jelenlétében - az Életmentő Emlékérmet és a vele járó 25 ezer forint pénzjutalmat. Baranyi A városban immár negyedik éve választ az általános iskola diáksága saját berkeiből polgármestert, önkormányzatot. A város szempontjából - fejtette ki Győ- riné dr. Czeglédi Márta, Fényszaru polgármestere - nem csak azért jó a diákönkormányzat működése, mert felvetéseikkel segítik a „nagy” önkormányzat munMáshogyan kell megközelíteni a témát egy alsó tagozatos diáknál, és megint másképp egy felsősnél - mondta a nap eseményeiről tartott sajtótájékoztatón Kopasz Árpád megyei rendőr-főkapitány. Míg a kisebbeknél a játszva (Folytatás az 1. oldalról)- Aztán nemsokára földet értek, majd egyszer csak újra felemelkedett az égő léggömb. Ezt követően hallatszott a durranás, amiről egyből azt gondoltam, hogy biztosan a gázpalackok robbantak fel. A darabokat a szél szanaszét vitte. A gazda nem tévedett. Egy gázpalack robbant fel, szerencsére már akkor, amikor a földet érés után a személyzet elhagyta a kosarat. A helyszínt hamarosan rendőrök népesítették be, akik a maradványok után kutattak, és a tűzoltókkal együtt igyekeztek káját, hanem azért is, mert a fiatalok már gyerekkorban megismerkednek a demokrácia alapjaival. Ebben az évben Tusor Tamás nyerte el a diákvoksok legtöbbjét, aki egy éven át viseli majd hivatalát. A közösségért, társaiért sokat tevő, segítőkész diákok részére alapították elmúlt évben Jásztanulás volt a legfontosabb, addig a nagyobbak már előadásokat is hallhattak szakemberek tolmácsolásában. Akik odafigyeltek, azok jó tippeket kaphattak, hogyan utasítsák vissza a kábítószert kínáló társukat, miként vimagyarázatot keresni a történtekre. A 47 éves budaörsi K. Miklós életveszélyes, míg két társa, a szintén budaörsi illetőségű 24 éves Sz. Heléna, valamint a fővárosi, 34 éves Sz- Ildikó súlyos égési sérülést szenvedett. A sportolókat a szolnoki Hetényi Géza Kórházba szállították. (K. Miklóst az alapellátás után helikopterrel Budapestre vitték.) A rendőrségi vizsgálat eddig azt állapította meg, hogy az Antenna Hungária, Tiszaligetből felszálló ballonjának személyzete, mivel fogytán volt az üzemfényszarun a „Fair play” dijat. Bár az elnevezést a sportéletből kölcsönözték, a díjat nem a sport- szerűségért ítélik oda. Az az egy nyolcadikos veheti át, aki közösségért végzett munkájával, a társaiért való kiállásban példát mutatott. Ebben az évben Bordás Anna vehette át ezt a díjat. A díjat fogadás keretében adták át, ahol a helyi iskola minden osztályának két legjobb tanulója is részt vett. Az önkormányzat ezzel köszönte meg a tanulók egész éves kitartó és eredményes munkáját. bcs selkedjenek egyes nehéz helyzetekben. A főkapitány értékelése szerint a többségre mindenképpen hatással voltak az intelmek, és a szünidőben, nehéz szituációban valószínűleg eszükbe fog jutni a sok jó tanács. Délután a felnőtteknek is hasonló programot szerveztek. A szülők azt tudhatták meg, miként vehetik észre gyermekükön a kábítószerezést. P. E. anyag, megkísérelt egy új palackot csatlakoztatni a hajtóműhöz. A tűz e közben keletkezett. A lángoló kosár ismét emelkedni kezdett, de minthogy a benne lévők az ürítő zsinór segítségével ki tudták engedni a forró levegőt a kupolából, a szerkezettel sikerült földet érniük. Miután kiugrottak a pokollá vált hőlégballonból, az újra felemelkedett, majd nem sokkal később robbant a gázpalack. A lángoló darabok több kilométerrel arrébb, egy napraforgótáblában landoltak. A rendőrség szakértők bevonásával indított vizsgálatot, -hgyKötelezővé teszik a szemétszállítást Törökszentmiklóson eddig is volt szervezett szemétszállítás, de nem tették kötelezővé. Most ez azonban már elkerülhetetlen. A városban ugyanis évek óta visz- szatérő probléma a szemét gyűjtése és elhelyezése. Gondot jelentenek például a kukázók, akik tevékenységükkel a szemetet kiszólják a gyűjtőkből. Az is visz- szatérő probléma, hogy az újra és újra kialakuló illegális szemétlerakókat a városüzemeltetési centrum évente többször felszámolja, azonban e helyeken egy idő után megint felszaporodik a szemét. Ennek elkerülésére az önkormányzat konténereket helyezett el a város különböző pontjain, amelyek Csökkentették ugyan az illegális lerakóhelyek számát, de nem szüntették meg. A szervezett szemétszállítást a családi házak közül mintegy ezerötszáz, és mintegy ezerkétszáz társas-, illetve tömblakás tulajdonosa veszi igénybe - ez nem éri el a 30 százalékot. Az intézmények, a vállalatok esetében a szemétszállítás megoldott, a kisebb vállalkozások szemete viszont gyakran az illegális lerakóhelyeken, közterületen vagy a lakótelepi konténerekben jelenik meg. Mint a képviselő-testület is megállapította, csak úgy lehet javítani a helyzeten, ha kötelezővé teszik a szemétszállítást. Ennek díja jelenleg családonként havi 322 forint. P. É. Régi-új vezetők , A kunhegyesi képviselő-testület legutóbbi ülésén döntött négy intézménye vezetőjének személyéről, mivel a korábbi kinevezések időtartama lejárt. A művelődési központ vezetője további öt évre Szekrényes István lett, a városi könyvtáré Szabó Vincéné. A Dózsa iskola igazgatója Szabó András, a gimnázium és szakközépiskoláé pedig Hajnal István. Egyébként korábban is ők töltötték be ezen intézményekben a vezetői posztot. Ugyanezen a testületi ülésen elfogadták az iskolák pedagógiai programját. Dolgozókat toboroz a ConAvis (Folytatás az 1. oldalról) A leendő munkásokat - akiket a jelentkezettek közül alkalmasság szerint válogatnak ki az elkövetkezőkben - bérelt autóbuszokkal, a munkaidőhöz igazodva szállítanák munkahelyükre. A bruttó fizetés 30-45- ezer forint körül mozogna a teljesítménytől függően. A tervek szerint augusztus elején indulhatna a munka. -bankaSúlyos tömegszerencsétlenséget akadályozott meg Emlékérem az életmentőnek Életmentő Emlékérmet vehetett át tegnap a megyeházán szolnoki Kiss Lajos, aki lélekjelenlétével és élete kockáztatásával egy súlyos tömegszerencsétlenséget akadályozott meg. Kiss Lajos dr. Tóta Áronnétól vehette át az elismerést fotó: esi Felvilágosító nap a rákóczifalvi gyerekeknek A nyár veszélyeket rejthet Egy iskolányi gyerekkel kötött közelebbi barátságot tegnap Rákó- czifalván a megyei rendőr-főkapitányság. AII. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és a helyi szabadidőkor közösen rendezte meg az első rákóczifalvi ifjúsági napot, melyen a nyári szünidő veszélyeire is felhívták a gyerekek figyelmét Pokollá vált hőlégballon Egyeztetések folynak a menetrendszerű hajójáratról Hamarosan nyit a „potyastrand” Jó hír a szabad vízi fürdés kedvelőinek, hogy a közkedvelt szolnoki tiszai szabad strand, azaz közismert nevén a „potya” a tervek szerint a jövő hét végén kinyit. A szomszédos naturista strand pedig - szintén ugyanettől az időponttól - a „textilmentes” fürdőzőket várja. Mint azt a szolnoki tiszai szabad strandot üzemeltető Tisza Mozi Kft. ügyvezető igazgatójától, Demeter Istvántól megtudtuk, a tervek szerint június 19-20-án szeretnék nyitni a „potyát”, és - amint az áz elmúlt években gyakorlat volt - augusztus végéig várnák a fürdőzőket. A megszokott szolgáltatások most is rendelkezésre állnak, azaz lesz (ivó)víz, elsősegélyhely, büfé, valamint éjjeliőr a sátorozók biztonsága érdekében, sőt várhatóan javulni fog az út minősége is. A szabad strandot változatlanul két úton lehet megközelíteni: az egyik a fővédvonal és a róla lecsatlakozó töltés, a másik pedig a volt szovjet raktárbázison keresztül vezető út. Demeter István elmondta azt is, hogy Szolnok városa - amint erről csütörtökön a polgármesterrel megállapodott - félmillió forinttal támogatja idén a strand üzemeltetését. Ez ugyan nem fedezi teljes egészében a költségeket, de így már könnyebb és biztonságosabb lesz az üzemeltetés - hangsúlyozta. Ézenfelül folynak a tárgyalások arról, hogy menet- rendszerű hajójárattal is elérhető legyen a strand. Erről szerződést szeretnének kötni. Megtudtuk azt is, hogy a „potya” közelében található naturista strand is ugyanakkor nyitna, amikor a szabad strand. A textilmentes strandon időközben kijavították a nemrégiben elkövetett vandál rongálásokat, így gyakorlatilag elhárult az akadály a nyitás elől. -bgyA gyümölcsszedéstől a hostesskedésig Nyári munka diákoknak A hét végén bezárultak az iskolák kapui. A szünidő azonban mégsem csak a felhőtlen kikapcsolódás időszaka, hiszen sokan dolgozni is szeretnének vagy éppen erre kényszerülnek. A Meló-Diák Országos Diákvállalkozási Hálózat idén is gazdag kínálattal várja a munkára vágyó fiatalokat. Mint azt Dékány Erika elnökhelyettestől megtudtuk, a diákmunka-szervezéssel foglalkozó vállalkozás - amely egész Jász- Nagykun-Szolnok és Heves megyét, illetve Pest megye déli részét fogja át - jóvoltából tavaly kétezer diák jutott hosszabb-rö- videbb munkához. Idén eddig havonta mintegy 300-460-an dolgoztak segítségükkel, akik átlagban havi hatezer forintot kerestek. Közöttük sokan vannak olyanok is, akik azért dolgoznak, hogy a családnak segítsenek anyagilag. Dékány Erika hangsúlyozta, hogy csak 16. életévüket betöltött, nappali tagozatos diákokat tudnak fogadni, akik Szolnokon és Jászberényben lévő irodáiknál érdeklődhetnek. Terveik között szerepel, hogy Kunszent- mártonban és Karcagon is irodát nyimak jövőre. A nyári ajánlatok sora egyébként igen gazdag. A könnyű fizikai munkák között csomagolás, szalagmunka, kerítésfestés szerepel ajánlatként. A nehéz fizikai munka iránt érdeklődők az anyagmozgatás, tereprendezés közül választhatnak. Személygépkocsival rendelkezőknek ajánlják a szóróanyagok szállítását, boltok „látogatását”, cégekhez anyagok eljuttatását. A kínálatukban emellett megtalálható a termékminta-kihordás, az adminisztratív munka, a hostesskedés (Szolnokon és Jászberényben), gyümölcsszedés, olasz, francia, német, angol, orosz fordítás-tolmácsolás (szintén Szolnokon és Jászberényben). Ezenkívül Be- rényben kapálás és hűtőgépgyári munka is várja az érdeklődőket. Ez utóbbira július 1-től augusztus végéig minimum 200 diákot várnak, ám itt előírás, hogy a jelentkező csak 18 éven felüli lehet. Június 15-től augusztus végéig Jászárokszálláson is hűtőgép- gyári munka várja a fiatalokat. B. Gy.