Új Néplap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-12 / 136. szám

1998. június 12., péntek Megyei Körkép 3. oldal Városi tanévzáró a szolnoki Múzeumudvarban Színvonalas munka folyik az óvodákban, iskolákban Dián Györgyné hetven éve kapta meg a tanítói oklevelet FOTÓ: MÉSZÁROS Szolnokon, a Múzeumud- varban tegnap délután tar­tották a tanévzáró városi ünnepséget, amelyen kitün­tetéseket adtak át. A Múzeumudvar elegáns és meghitt környezetében rende­zett ünnepség műsorral kezdő­dött, majd Várhegyi Attila pol­gármester mondott üdvözlő be­szédet.- Nehéz év van a hátunk mö­gött - mondta többek között -, hiszen a felkészülés a Nemzeti alaptanterv bevezetésére nem volt könnyű, az iskolák most készítették el pedagógiai prog­ramjukat, s közben folytatni kel­lett a magas szintű oktató-ne­velő munkát. A város lakosságának oda kell állnia az iskolák, az óvodák mellé, s ennek vannak biztató jelei. Közösségek jönnek létre a segítésükre, s az oktatási intéz­mények ezt a segítséget ered­ményesen használják föl. A vá­ros iskoláiban színvonalas munka folyik, Szolnok büszke lehet erre. Ezután Várhegyi Attila kitün­tetéseket adott át. Arany Dísz­oklevelet (50 évi munka után) összesen tizenegyen, Gyémánt Díszoklevelet (60 év) özvegy Hajdú Dénesné, Vas Díszokle­velet (65 év) Sáros Gyula, Ru­bin Díszoklevelet (70 év) Dián Györgyné kapott. Nyugdíjba vonulása alkalmá­ból külön köszöntötték Horváth Tibort, a Széchenyi gimnázium igazgatóját. Arany Katedra Em­lékplakettet vett át Kovácsné Doroszlai Ágnes, a Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakkö­zépiskola igazgatóhelyettese. Többen Pedagógus Szolgálati Emlékérmet és Eötvös József Szakszervezeti Munkáért kitün­tetést kaptak. Leletmentő munkák megyeszerte Nem győzik a munkát a régészek? A megyei beruházásokhoz kötődő régészeti leletmentés hóna­pokra leköti az itt dolgozó régészek erejét és munkaidejét - hal­lottuk Tálas László megyei múzeumigazgatótól. Sőt, ha az idő­pontok túlságosan egybeesnek, nem is győzik egyedül a munkát. Szentandrásra megy Jászapáti szemete? Jászapáti csak abban az eset­ben szállíthatja szüárd kom­munális hulladékát a jász- szentandrási szeméttelepre jú­lius l-jétől, ha kifizeti a szolgál­tatás kapcsán eddig felhalmo­zott adósságait, és elfogadja a szentandásiak új szerződési fel­tételeit Erről döntött tegnap a szentandrási képviselőtestület Két évvel ezelőtt közegészség- ügyi okok miatt bezáratták Jász­apáti szeméttelepét. A város az­óta - Jászszentandrás engedélyé­vel - a szomszédos település hul­ladéklerakójába szállítja szeme­tét. Az erről szóló szerződés jú­nius 30-án jár le. A szentandrási önkormányzat hónapokkal ez­előtt jelezte Apátinak: nem kí­vánja meghosszabbítani a szer­ződést, mert problémák adódtak a szemétszállítás körül. Jelenleg például háromhavi kifizetetlen számlája van Apátinak. Néhány napja vették kézhez Jászapáti ön- kormányzatának levelét, mely­ben kérte a város, hogy - más le­hetőséget nem találva - továbbra is szállíthassa szemetét Szentand­rásra. Az ülésen jelen lévő dr. Sárközi Mária tiszti főorvos a probléma közegészségügyi vo­natkozásaira hívta fel a figyelmet, és kérte: hosszabbítsák meg a szerződést. A kialakult határozat szerint - mely feltétele az új szer­ződésnek - Apátinak június 25-ig ki kell egyenlítenie tartozásait a szentandrási önkormányzatnak a szemételhelyezésért, július 1-jé- től a Jászapátin beszedett díj öt­ven százalékát, de lakásonként legalább 1500 forintot kell fizet­nie, valamint az oda szállított szemét arányának megfelelően részt kell vállalnia a telepen vég­rehajtott fejlesztésből, -banka­Három nagy beruházás kezdő­dik a megyében, amely előtt je­lentős leletmentő munkára van szükség. A megyét is érinti az Endrőd- Hajdúszoboszló gázvezeték, mégpedig egy 16 és egy 6 kilo­méteres szakaszon, ahol a feltá­rást a megye régészei végzik. Ilyen hosszúságban a tízméteres védősáv elég nagy munkát ad. Az előzetes bejárás alapján föl­tételezhető, hogy körülbelül négy régészeti lelőhelyet tárnak föl a munka során. A kunszentmártoni térségi szemétlerakó építése előtt is el kell végezni a régészeti feltárást. (Folytatás az 1. oldalról) anyagi kondíciók rendelkezésre álltak, és gondosan, időben sike­rült elvégezni a növényvédelmi munkákat, ott tiszta képet mu­tatnak a táblák. Vannak azonban olyan területek is, ahol igencsak felütötte fejét az ászát meg min­denféle más gyom. A május kifejezetten kedvező volt a búzára. A nagy hőség helyrehozhatatlan károkat nem okozott, legfeljebb a későbbi vi­rágzásé búzánál léphet fel a ka­lászvégek elszáradása. Nyugod­tan elmondható tehát, hogy a búza jó pozícióban van - húzta alá Bottyán Béla, aki hozzátette: egy kis félelem azért él a hét Itt is várható, hogy lesznek régé­szeti leletek. Valószínűleg még a nyáron megkezdődik a 4-es főút Törökszentmiklóst elkerülő szakaszának építése, ami a régé­szeknek szintén ad munkát. Itt is megtörtént a terepbejárás, és várható, hogy a régészek mun­kája eredményes lesz. Tálas László még két várost említett, ahol az idén dolgoztak, illetve valószínűleg dolgoznak még. Tiszafüreden egy homok­bánya nyitása előtt a területen bronzkori leleteket találtak, Ti- szaföldvárról pedig olyan hírt kaptak, hogy a Penny Market építési területén a felszíni bejá­végi lehűlésekkel kapcsolatban, amelyhez társulhat akár jégeső vagy erősebb szél is, mely meg­dőlést okozhat. A felmelegedés hatására egyébként igen szép fejlődésnek indult a kukorica, a napraforgó, és a kertészeti kultúrákban (pa­radicsom, bab, paprika) is ugyanez tapasztalható. Az árpa érése a meleg hatására szintén felgyorsult, az őszi árpa szépen kezd „szőkülni”. Bottyán Béla hangsúlyozta azonban azt is, hogy a gombabe­tegségek veszélye még nem múlt el, s felhívta a gazdálkodók figyelmét, hogy igyekezzenek minőségi termést betakarítani. A ráskor bronzkori leletek kerültek elő. Ha elkezdődik a földmunka, figyelemmel kísérik majd a ré­gészek. Úgynevezett tervásatást az idei esztendőre, részben a sok le­letmentés, részben pénzhiány miatt nem terveztek. Csupán a Jászságban képzelhető el ásatás, ha sikerül pénzt szerezni rá. Mint utóbb megtudtuk, ez való­színűleg meglesz, a jászárok­szállási önkormányzat és a me­zőgazdasági szövetkezet segít­ségével megnyílik a lehetőség, hogy a város határában meg­kezdjék az ásatásokat. Ha a munkák összetorlódnak. Tálas László véleménye szerint átcsoportosításra lesz szükség, illetve segít egy Budapestről ér­kező régész a hallgatók egy cso­portjával. B. A. kínálati piacon ugyanis csak mi­nőségi, első osztályú terménnyel lehet fellépni, csak azt lehet si­kerrel értékesíteni. Az aratáshoz közeledve egyébként megyénkben a kom­bájnkapacitás megfelelőnek lát­szik, mint ahogy a raktározás és a szántókapacitás sem okoz majd megoldhatatlan gondot. A szakember megemlítette azt is, hogy a hivatal munkatársai is természetesen megpróbálnak je­len lenni az elkezdődött határ­szemléken. Június 17-én egyéb­ként Karcag térségében lesz egy jelentősebb határszemle, melyen részt vesznek minisztériumi vendégek is. B. Gy. A meleg nem ártott meg a növényeknek A sárdagasztás emlékké szelídül Mezőtúron Szilárd burkolat öt utcában Mezőtúron igen sok utca nincs még szilárd burkolattal ellátva. Hogy mind kevesebb helyen kelljen eső után sarat dagasztani, útépítések kez­dődnek hamarosan. A beru­házás a területfejlesztési ta­nács támogatásával valósít­ható meg. Oltván Gábor, a polgármesteri hivatal szervezési és gazdasági osztályának főtanácsosa el­mondta, a 18 millió 959 ezer forintos pályázati segítséggel a város 8 millió 126 ezer forintos saját forrását egészítik ki. így lehetővé válik a Szélmalom, a Malom, a Kisfaludy és a Május L, valamint az 5. utca megépí­tése. Mindez 1204 méter hosz- szúságú, 4 méter széles szilárd burkolatú járófelület kialakítá­sát jelenti. A pályázat előtt már kértek árajánlatokat, a költsé­geket ezek alapján kalkulálták. Amennyiben a következő testü­leti ülésen a városatyák áldásu­kat adják a beruházás elkezdé­sére, a kivitelező kiválasztása után, várhatóan augusztusban már megjelennek a gépek az érintett utcákban. A főtanácsos úgy véli, az őszi nagy esőzések után ebben az öt utcában már nem lesz sár. ses Izgalmas időszak a Hetényiben (Folytatás az 1■ oldalról) A főigazgató főorvos adatokkal is alátámasztotta, hogy az in­tézményben az idei év első hó­napjához és az előző évekhez viszonyítva is nőtt a betegfor­galom. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a minő­ségre kellene koncentrálni, szemléletváltozásra van szük­ség a dolgozók körében. Létkérdés például az admi­nisztráció pontossága, hiszen a pontatlanság pénzügyi hátrányt jelenthet. A betegekkel való bánásmód, a hozzáállás is olyan kérdés, amelyen bizonyos terü­leteken változtatni kell. Összességében a tegnapi ér­tekezleten érződött: a kórház vezetése a pénzügyi gondok enyhültével arra koncentrál, hogy a Hetényi valóban beteg­központú intézmény legyen, hogy az innen távozó páciensek elégedettek legyenek. Ezért a célért maximális együttműkö­dést vár el a kórházban dolgo­zóktól, és nem retten vissza az indokolt szigorításoktól. P. E. Még a teheneket is kifigyelték (Folytatás az 1. oldalról) A kemény acél vágására is al­kalmas, egymillió forintot érő speciális hegesztőberendezést Németországban szerezték be. hogy eredményes nyomozást folytassanak a profik ellen. Az utóbbi tíz év legnagyobb postabetörés-sorozatának felde­rítésében részt vevő rendőrök A kitüntetett nyomozóknak Kopasz Árpád ezredes (jobb­ról), megyei rendőrfőkapitány is gratulált fotó: es. i. A gyanúsítottak furfangossá- gára mi sem jellemzőbb, mint hogy akciójuk előtt már napok­kal korábban nonstop megfi­gyelés alá vonták a kiszemelt postát és környékét. Tudták mikor nyit, mikor zár a posta, tanulmányozták a helybeliek mozgását, de azzal is tisztában voltak, mikor vonul vissza a csorda a legelőről. Mint tudjuk, ez az elővigyázatosság sem gá­tolta meg a zsarukat abban, közül Karakas László alezre­dest, a főkapitányság bűnügyi osztályvezetőjét, valamint két beosztottját, Szappanos Mihály és Kovács József századosokat az ORFK bűnügyi főigazgatója, dr. Ignácz István dandártábor­nok dicséretben és jutalomban részesítette. A nyomozásban segítséget nyújtó Nemzetbiz­tonsági Szakszolgálat munka­társát, Bende Lajost, Kopasz Árpád ezredes jutalmazta meg. ÁRVERÉS» HIRDETMÉNY A Mesterszállás Községi Önkormányzat lebontásra meghirdeti az alsórészi Szent Imre Népházat, az iskola épületet és a boltot az alábbi feltételek szerint: Árverésen indító ár: Szent Imre Népház nettó 450.000 Ft Iskola épülete nettó 300.000 Ft Bolt épülete nettó 200.000 Ft A területet kultúrállapotban kell átadni. Ennek biztosítékául 100.000 Ft-ot kell a nyertes félnek az önkormányzatnál letétbe helyezni mind­addig, amíg az önkormányzat a bontási területet át nem veszi. Az árverésen való részvétel feltétele, hogy az indító ár 20 %-át az ár­verezés helyszínén letétbe kell helyezni. A nyertes az árverést képező tárgy értékét és biztosítékát az árverés helyszínén, illetőleg az azt követő első munkanapon köteles megfizetni I a polgármesteri hivatalban. A bontási munkálatok ideje alatt felelős műszaki vezetőt köteles biz­tosítani a nyertes fél. A bontási munkálatokat és a tereprendezést legkésőbb 1998. december 15-ig köteles elvégezni. Az árverés időpontja: 1998. június 19. (péntek) délelőtt 9 óra helye: Mesterszállás klubkönyvtár összenyithatós terme fj Az árverezés tárgyát előzetesen megtekinteni lehet: 1998. június 15-én (hétfó'n) Községi Önkormányzat A PENNY MARKET Kft.- Európa vezető német élelmiszer kiskereskedelmi vállalata Újonnan nyíló mezőtúri és jászapáti diszkontáruházába keres szakképzett, gyakorlott üzletvezetőt és üzletvezető-helyettest, valamint eladókat pénztárosi tevékenységgel. Biztos munkahely, előrelépés! lehetőség! Pályázatokat az alábbi címre kérjük küldeni: Penny Market Kft. Laczí Eszter részére ; 2351 Alsónémedi, Pf. 12. 1 A természet szeretetére, a környezet védelmére való nevelést nem lehet elég korán kezdem. A szolnoki Szapáry úti óvoda két csoportja a napokban a tiszaligeti turisztikai és szabadidőközpontba „költözött”, ahol az apróságok játé­kos keretek között tanulmányozhatják a környék flóráját és faunáját. fotó: m. j. Nyugdíjasfesztivál Fennállása óta nem volt ennyire leterhelt a tiszafüredi művelődési központ telefonvonala. Szinte nem telik el perc úgy, hogy az or­szág legkülönbözőbb pontjairól ne érdeklődjenek: miképpen le­hetne még benevezni a június 13-14-i II. Tisza-tavi nyugdíjas­találkozóra? A szervezők udvari­asan igyekeznek megoldani a problémát, ugyanis már több mint hétszázan jelezték részvételi szándékukat. Az idén országossá, ezzel együtt kétnapossá vált a program. A megnyitó szombaton 10 órakor lesz a tiszafüredi Halastéri sza­badtéri színpadon. A polgármes­teri köszöntő után az idén 25 éves „Szőke Tisza” népzenei együttes műsorával kezdődik a gála, majd Gyulafrrátóttól Ercsin keresztül Hemádnémetiig, 35 együttes szó­rakoztatja műsorával a nagyér­deműt. P. M.

Next

/
Thumbnails
Contents